Oltásellenes tartalmak miatt lázadtak fel a zenészek a Spotify ellen

Legfontosabb

2022. január 31. – 17:45

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából 100 millió dollárt költött arra a Spotify, hogy Joe Rogan náluk készítse a podcastjeit. A műsorvezetővel viszont évek óta csak a baj van, most Neil Young és más zenészek döntöttek a streamingszolgáltató bojkottja mellett, mert nem tetszik nekik, hogy Rogan podcastjében tudománytalan, oltás- és vírusszkeptikus vélemények is helyet kapnak. A Spotify kénytelen volt reagálni, de inkább végignézik, ahogy elmennek tőlük a zenészek, mintsem megváljanak Rogantől.

Ahhoz képest, hogy az illegális mp3-letöltések és a Piratebay legális alternatívájaként hozták létre Svédországban, manapság a Spotifyt legalább annyi támadás éri, mint az online kalózokat a 2000-es évek elején. Ennek több oka is van, az egyiknek ráadásul semmi köze nincs a zenéhez. Ő Joe Rogan, a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb podcastjének a házigazdája, akire már korábban is panaszkodtak a Spotify alkalmazottai a megosztó tartalmai miatt. Most nem az alkalmazottak, hanem a platform legfontosabb tartalomelőállítói, a zenészek indítottak háborút miatta.

Joe Rogan komikusként, majd tévés színészként indította a karrierjét, hogy aztán a UFC ketrecharcos liga kommentátoraként, illetve a Fear Factor tévéműsor műsorvezetőjeként folytassa. 2009-ben indította el a Joe Rogan Experience-t, egy klasszikus beszélgetős podcastet, amelyben mindenféle érdekes emberrel beszélget gyakorlatilag bármiről, ami éppen eszébe jut. A műsornak nagy szerepe lett abban, hogy berobbant a podcastek divatja világszerte, Rogant pedig a műfaj egyik királyává tette például az olyan, instant legendává váló adásoknak köszönhetően, mint amikor Elon Musk beszélgetés közben rágyújtott egy spanglira.

A podcast műfaj az évek során akkora biznisz lett, hogy a streamingfelületek is meglátták benne a potenciált, különösen a Spotify. Valójában az iTunes már jóval korábban kikövezte az utat a podcasteknek, de a Spotify volt az, ami komoly fejlesztésekbe kezdett, hogy az embereknek ez a platform legyen a legkényelmesebb hely a beszélgetős műsorok meghallgatásához.

Aztán húztak egy váratlant, és 100 millió dollárért, vagyis kb. 32 milliárd forintért exkluzív szerződést kötöttek Rogannel, hogy a műsora kizárólag a Spotifyon legyen elérhető. Ezzel párhuzamosan ennek az összegnek a duplájáért megvették a Ringert, Bill Simmons sportújságíró médiavállalatát, amelyhez több tucat szupernépszerű podcast tartozik.

Spotify, a szükséges rossz

Ez a két egyáltalán nem olcsó vásárlás egyértelműen rámutatott arra, hogy a Spotify már nem szimpla zenei szolgáltatásként próbál működni, hanem más előfizetéses online platformokhoz hasonlóan – csak itt videós meg írott tartalmak helyett kifejezetten a hangon, tehát a zenén és a podcasteken van a hangsúly. A gond ezzel az, hogy a cég hírhedt arról, hogy még a kevésbé népszerű konkurenciához képest is felháborítóan kevés jogdíjat fizet a zenészeknek. A tavaly októberi állás szerint egy zeneszám egy darab lejátszásért (ami legalább 30 mp) 0,0033 és 0,0044 dollár közötti összeget fizetnek a jogtulajdonosoknak, vagyis nagyjából egy forintot. Ez messze a legkisebb összeg a nagy streamingplatformok (Apple Music, Tidal, Youtube, Amazon) között.

Nem véletlenül folyik évek óta vita az iparágban a Spotify szerepéről. Miközben a torrentezéshez és más illegális letöltésekhez képest valóban legális alternatívát kínál, a korábbi évtizedek lemezeladásaiból származó bevételének a töredékét sem tudja hozni vele egy zenész. A kivételt az abszolút elit jelenti, az a pár tucat szupersztár, akiknek más forrásokból egyébként is brutális bevételeik vannak. Azonban a Spotify 172 milliós előfizetői bázisa és a nagy kiadókkal kötött előnyös szerződései miatt elenyésző azoknak a zenészeknek a száma, akik egyáltalán nincsenek jelen a platformon semmilyen zenével.

A Spotify a 2020-as évekre amolyan szükséges rosszá vált, mint a Facebook vagy az Instagram, vagyis hiába működik etikátlan és átláthatatlan módon, túl nagy ahhoz, hogy kikerülhető legyen. Tökéletesen leírja ezt a megtűrt patthelyzetet az, hogy hiába volt kisebb felzúdulás, amiért Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatója 100 millió dollárt fektetett egy katonai kiberbiztonsági cégbe ahelyett, hogy mondjuk azt a pénzt a jogdíjak rendezésére költötte volna, pár bojkottra felhívó Twitter-bejegyzés után a balhéból nem lett semmi.

Ezért sem különösebben meglepő, hogy a legújabb Spotify-balhé egyik központi figurája nem egy feltörekvő, fiatal rapper vagy rockzenekar, hanem a lassan 80 éves Neil Young. A kanadai származású, de már amerikai állampolgár Young mindig is megosztó, kritikus, társadalmi ügyekre érzékeny zenész volt, aki maga is megpróbálkozott már azzal, hogy a megváltozott zenefogyasztási szokásokhoz alkalmazkodjon. 2014-ben dobta piacra a Pono elnevezésű szolgáltatását és zeneeszközét, amivel a rossz minőségű MP3-ak ellen küzdött volna, de a projekt három évvel később abbamaradt, mert nem tudta felvenni a versenyt az Apple-lel, az okostelefonokkal és a nagy streamingfelületekkel.

Rogan, a bajkeverő

Young most azzal került be a hírekbe, hogy Joe Rogan egyik műsora után jelezte a Spotifynak, hogy vagy ő, vagy Rogan – nem hajlandó tovább egy platformon szerepelni a műsorvezetővel. Erre a Spotify Young összes zenéjét eltüntette a felületéről. A zenész azon akadt ki, hogy Joe Rogan a műsorában folyamatosan oltásszkeptikus véleményeknek és dezinformációknak ad helyet, az erősen vitatott ivermektin szedésére buzdít a Covid ellen, és az oltási igazolványt a diktatúrához vezető út következő lépésének tartja. Hiába jelezte neki az amerikai kormány járványügyi főtanácsadója, Anthony Fauci korábban, hogy hülyeségeket beszél például az oltásról, Rogan az egészet elintézte annyival, hogy oké, nagyon sajnálja, idiótán viselkedett – majd a későbbi adásokban ugyanott folytatta a járványszkeptikus témákat.

Joe Rogan – Fotó: Vivian Zink / NBCU /Getty Images
Joe Rogan – Fotó: Vivian Zink / NBCU /Getty Images

Rogan legutóbb azzal verte ki a biztosítékot több száz tudósnál, kutatónál és akadémikusnál, hogy az egyik vendége Jordan Peterson kanadai pszichológus volt, aki a műsorban többek között arról beszélt, hogy nemhogy a klímaváltozás nem létezik, hanem úgy általában klíma sem. Ahogy Rogannél gyakran lenni szokott, ezekre az állításokra a műsorban nem érkezett cáfolat, ellenvélemény vagy visszakérdezés, hanem kritika nélkül hagyta Petersont teljesen tudománytalan megállapításokat tenni a témában.

Joe Rogannel nem az a probléma, hogy teret ad a fősodortól eltérő véleményű embereknek, hanem az, hogy a műsorában elhangzó legvadabb, legtudománytalanabb állításokra sem képes rendes újságírói hozzáállással reagálni. Így a kevésbé tájékozott néző azt hiheti, hogy ha egy híres kanadai pszichológus szerint nincs klímaváltozás, akkor tényleg nincs.

Persze Rogan számlájára lehet írni, hogy a legtöbb esetben utólag megbánást tanúsít, és visszavonja a szavait, például amikor arra buzdított, hogy 21 év alattiak ne adassák be maguknak a Covid elleni oltást. Ezt az álláspontját aztán később megváltoztatta, és többször is elnézést kért érte.

Az adások viszont ettől még változatlan formájukban maradnak fent a Spotifyon, és éppen ez volt a baja az alkalmazottai egy részének is, amikor kiderült, hogy Rogan műsora csatlakozik a céghez. Több Spotify-alkalmazott elégedetlenkedett a cégen belül a hír hallatán, és nem örültek annak, hogy egy olyan ember műsorára költöttek 100 millió dollárt, aki gond nélkül teret ad hamis információknak, félrevezetésnek, tudománytalan állításoknak, olykor transzfób megnyilvánulásoknak. Még Alex Jones, az összeesküvés-elméletek amerikai Bayer Zsoltja is a műsor vendége volt, ami úgy különösen problémás, hogy Jones az amerikai bíróság előtt kénytelen felelni azért, mert egy amerikai középiskolai mészárlás tinédzser túlélőiről azt híresztelte, hogy valójában csak színészek, akiket az amerikai háttérhatalom tolt a képernyők elé.

Rogan azt állítja, hogy ő csak szeret érdekes emberekkel beszélgetni, és ez kifejezetten jól is megy neki – csakhogy teljesen hiányzik belőle az az újságírói attitűd, hogy képes legyen a műsorában elhangzó állítások súlyát felmérni a többmilliós követői bázisára nézve. A Spotify viszont súlyos dollármilliókat fizetett azért, hogy Rogan a cég arca legyen, így hiába tiltakoznak a cég dolgozói, hiába szólítanak fel bojkottra a twitterezők és elégedetlenkednek a zenészek, a Spotify a végletekig kiáll mellette.

Young, a veterán elégedetlenkedő

Ami érdekes a mostani esetben, hogy Neil Young esetében a Spotify mennyire hamar reagált a zenész katalógusának letörlésével. Young előadóként a Warner Music egyik kiadójához tartozik, ezért meglepő, hogy egy ekkora cég beleállt a balhéba, és abba, hogy emiatt elesnek a lejátszásokból befolyó jogdíjaktól. Ami még érdekesebb, és remekül jelzi a Spotify monopolhelyzetét, hogy a közleményükben sajnálatukat fejezték ki Young döntése miatt, de mihamarabb várják vissza.

A Spotify ugyanis arra játszik, hogy túl nagy ahhoz, hogy elbukjon, és amikor majd elkezd fogyni a pénze az online lejátszások hiánya miatt, akkor Young szép csöndben visszamegy hozzájuk.

Youngot azonban nem ilyen fából faragták, és a példájának már követői is vannak. A szintén lassan 80 éves kanadai zenész, Joni Mitchell is eltávolíttatta az összes zenéjét a Spotifyról, hogy így álljon ki zenésztársa és a tudományos világ mellett, majd Nils Lofgren is csatlakozott hozzájuk. Mellékes, de ettől még feltűnő, hogy a Spotifyt csak olyan befutott zenészek merik ténylegesen bojkottálni, akik már jóval túl vannak a pályájuk csúcsán. Tehát jól hangzik az akciójuk, szép szimbólum, de papíron nincs akkora vesztenivalójuk, mint ha Kanye West vagy Drake tenné ugyanezt.

A balhé mindenesetre arra jó volt, hogy kicsit észhez térítse a Spotifyt és némileg a konkurenciát is. Young például már amiatt is támadja a céget, hogy az Apple-lel és a Tidallel ellentétben nálunk nincs lehetőség arra, hogy tömörítetlenül, veszteségmentes formában hallgathassunk zenét. Az Apple pedig annyira belelkesedett, hogy már most azzal hirdeti magát, hogy „Apple Music, Neil Young otthona”.

Neil Young – Fotó: Kevin Winter / Getty Images
Neil Young – Fotó: Kevin Winter / Getty Images

A Spotify pedig a jövőben figyelmeztetést fog közzétenni minden olyan podcast mellett, ahol a Covidot érinti a téma. A figyelmeztetés egy olyan felületre irányítja a hallgatókat, ahol megbízható, megalapozott információkhoz juthatnak a koronavírussal, oltásokkal és minden egyéb kapcsolódó témával kapcsolatban. Ezen kívül nyilvánosságra hozzák a platform-szabályzatukat is, ami alapján a Verge azt írja, hogy a Spotify emberei egy olyan adást sem találtak Joe Rogannél, ami problémásnak bizonyult volna.

Persze valószínűleg a Spotify gyors reakciójához az is kellett, hogy a balhé kirobbanása után a cég részvényárfolyamának megzuhanása nyomán az értéke három nap alatt 2-4 milliárd dollárt (az amerikai gazdasági sajtóban eltérő beszámolók szerepelnek erről) csökkent. Valószínűleg az sem tett jót nekik, hogy a hírek szerint Harry herceg és Meghan Markle is keményen nekiment a cégnek a Covid-szkeptikus tartalmak miatt. A királyi családból kiugró pár ugyanis 25 millió dolláros szerződést kötött a Spotifyjal, hogy podcasteket csináljanak náluk, de most már nekik is kínos egy platformon szerepelni olyanokkal, akik téves információkat terjesztenek az oltásról és a vírusról.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!