Már megint kit?

Édes Néném, úgy állnak az idők csapzott szénái, hogy választani kell megint, csak nem tudom, hogy kit és kik közül. Egyetlen megnyerő arcot sem látok a hirdetésekben, program, gondolat, ötlet, ajaj... Emlékszik még Rejtő Jenő regényében egy fiatalember jellemzésére? Szimpatikus, de javaslom, hogy ne fordítson hátat neki, és a jelenlétében ne oltsa el a villanyt. Bizonyára azt a jelenetet sem felejtette még el, amikor Piszkos Fred egy rulettasztalnál megállapítja, hogy: itt csalnak! Ma már ezt úgy szokás mondani, hogy a csalás gyakorlatát a csalók lelki integritásának tiszteletben tartása miatt és az inkluzív oktatás érdekében nem zárhatjuk ki. A csaló, a hazug, a diktátorjelölt, a bandita, a bűnöző ugyanolyan jogokkal megáldott állampolgár, mint aki nem (csaló, hazug...), őket be kell fogadni, meg kell simogatni a buksi fejüket, egyházi áldásban kell részesíteni, mert engedjétek hozzám jönni, mondá a Názáreti. Jó lesz, kisded vagytok mindahányan.

Különben alfahímek versengését látjuk, nekik szurkol a dolgozó (isten adta) nép. Hölgyek is vannak, akik tk. alfahímek, nekik nem igazán szurkol senki, bár egyesek erotikus fantáziája hozzájukig terjed csupán. Ha túlteng a kebel, azt alkotmányosan kizárják. Kellene vajon kvótarendszert intézményesíteni? Én egy szép hölgyre inkább szavaznék, mint egy rossz arcú pasira. Azt se bánnám, ha a szép hölgy mondana valami értelmeset közbeközbe, de a saját fejéből. A rossz arcú pasiktól ezt nem várom, nekik van szövegírójuk, őket úgyis a maszkulin energia viteti majd a palotába.

Emlékszik még arra, mikor Suetonius a római császárok lábikráját elemzi híres művében? Ha most az elnökjelöltek lábikrája számítana, akkor közelebb állnánk a valósághoz, mint amikor a világról, a politikáról, a gazdaságról, a demokráciáról, a haza védelméről alkotott nézeteiket értelmezzük. Elképzeli, édes Néném ezeket a délceg román férfiakat római tunikában vagy fürdőkabátban? Vagy mikor a pretoriánus gárda szőrtelenít, és illatos olajokkal keni a mellkasát, ajaj. Szónoklatról ma már nem igazán beszélünk, mert ahhoz gondolkozni kell. Különben az alfahímről mondanék pár dolgot még, hogy például a farkasoknál nem ő megy elől, hanem hátul, biztosítja a falkát, és nem ő választja meg, hogy kivel párosodik, hanem őt választják, mint az erősebb kutyát – a népi (marxi) szólásmondással ellentétben.

Némileg olyan, mint a keresztapa a filmben, sok a felelőssége, kevés a szabadsága. Vezetőink rendszerint hátul járnak a csatában, mert megvan a magukhoz való eszük. Hunyadi nem ilyen volt. Csak szólok, édes Néném, vannak újabban magyar filmek is. Bár egy román elemző nehezményezte, hogy miért nem románul beszél Hunyadi, mikor az volt. Az volt? Csak kérdezem. Mennyi elvárás támadhat e polkorrekt peiszázsban, ha nem működik jól az automata fordító! Ellenben ha Mátyás király most indulna választáson, egész biztos, latinul szólna, de nem értené senki, előbb az orrát plasztikáztatná, nem hordana sarkantyút a ló hátán, mert zöld volna, vegán és környezetbarát. Nyihahá!

Nem akarok elkalandozni, édes Néném, a kalandozások kora lejárt, bár a sötétségből nem kevés anyag csurgott át, a magyarok nyilaitól, és góljaitól főként megment újabban mindenkit az isten. Az a baj, édes Néném, hogy elfogyott a modern és a posztmodern világban a gondolat, a szufla meg a spiritusz. A szép és kedves arcú felszólamlók azt ígérik, hogy minden jó lesz, senkinek nem esik bántódása. A csúnyák és gorombák viszont azzal fenyegetnek, hogy bántódása márpedig esni fog mindenkinek, aki azt érdemli meg. Hogy ki érdemli, azt ők döntik majd el, vagy az isten.

A dolgozó (isten adta) nép úgy tudja, hogy ez lesz az igazság, mert az igazság legyen mindig rövid és egyszerű, hogy azok is meg tudják jegyezni, akik nem olvasnak túl sokat és hosszan. Eszme tőbbé már nincs. Világunk vezető arcai engem arra emlékeztetnek, hogy a Szondy-teszt kártyái elevenedtek meg. Szondy Lipót magyar pszichológus elmebetegek portréiból állított össze tesztet. Abból, hogy kinek milyen arc tetszik, és nem tetszik, összetett elemzéssel pontosan lehet következtetni a tesztet végző személy lelki alkatára. Bele se merek gondolni, hogy a dolgozó tömeg (az isten adta nép) milyen profilokat szimpatizál.

A mai tudomány ilyen sommás következtetéseket nem vonhat le, neki ez módszertanilag unkorrekt, és morálisan. Választott vezetőink tanácsadói ellenben gátlás nélkül használják ezt a tudást. Meg is játsszák a tőzsdén, édes Néném. Elgondolja Kéd egyik-másik terebélyes hölgy választási lábikráját, vagy egyik-másik választási lábikra társadalmi terebélyességét? Rubens jutott eszembe – ő egy barokk festő. Mi magyarok ebben a dologban most nem vagyunk érdekeltek, a mi fiaink és bátyáink sudár termetűek, egészségesen táplálkoznak, gyakran sportolnak, sem korrupcióval, sem nepotizmussal, sem pedig semminémű és nemű, nemtelen, azaz nemi összeférhetetlenséggel nem vádolhatók, ők a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség szószólói, igaz férfiak, kárhozat üsse azt, aki nem ezt gondolná. Volt azonban régebb úriszabó, aki megkérdezte a férfiútól, hogy uraságod melyik oldalon hordja? Farmerszabó ilyet nem kérdez. Ennyit a szexről.

Magyarnak lenni jó - kérem ezt a mondatot kiemelni majd. Látja Kéd, ha a román álladalom idejében adott volna sok magyarnak román állampolgárságot, ahogy azt viszont cselekedték ott, akkor a mostani választások meg lennének nyerve. A központi jelölt gyalog mehetne a mennybe. Vagy a fasiszta.

Itt álljunk meg egy szóra! Fasiszták ma már nincsenek, kommunisták sem voltak itt soha, hithűek, úgy értem, és nem is lesznek. Opportunistákkal hemzseg a táj, az ideológiai újrahasznosítás korszakát éljük, vagy az újrahasznosított ideológiákét. Mindegy. Azért fontos ez Romániában, mert nincs olyan elvetemült nacionalista diskurzus, amit az elmúlt száz évben valamely kormány ne használt volna sajátjaként, a hallgatóság nem finnyás, Európa messze van, Bizánc pedig közel, úgy értem, időben. Nincs ellenzék, mert politika sincs. Pénz és hatalom viszont kell. Ehhez képest a magyar elit kisszerű, talpnyaló és beképzelt, azt hiszi, hogy az érvei rajta kívül akár meg is győzhetnek valakit, és ha nem az érvek, akkor a nyers erő, mert Európa messze van, Moszkva közel, úgy értem, politikai-földrajzilag. Nincs politika, mert nincs ellenzék, mindenki ugyanazt akarja, sok pénzt kevés munkával. Ennek ellenére magyarnak lenni, ismétlem, jó. Mi nem vagyunk ilyen, sem olyan. Mi erdélyi magyar soha egyetlen olyan politikai diskurzusnak sem voltunk, vagyunk, leszünk a megértő hallgatói, amelyik. Ugocsa non coronat, másként ezt nem mondhatom, mi mindig kiállunk, vagy el és át. Magyarnak lenni jó, mert mi mindig a jó oldalon állunk. Ahol mi állunk, ott van a jó, nem lehet másutt. Hai sictîr! Eb ura fakó!

Édes Néném, remélem, tudja, kire kell szavazni. Nézze meg azért jól a bulletint, és ha ott van a nevem, köpjön rá. Ha nincs, akkor pecsételjen. Nem mondom, kire, mert ha mindegy, nincs igazam. Ha pedig nem mindegy, igazam is lehet. Csak mire megyünk az én igazammal? Ez itt a kérdés.

Csókolom az aranyos, kiszáradt, műkörmös, pecsételő kezét. Otthon majd mossa meg rendesen, szappannal!