Uram, király!

Sir, Isten látja lelkemet, vagy ő sem, levelet írok hát neked, sosem fogod olvasni, ahogy több millió alattvalód és híved levelét sem, amelyeket hozzád intéznek ékes angol nyelven, bár szerintem franciául is olvasol meg folyékonyan beszélsz, némi brit akcentussal. Nem tudom, hogy a magyarok nyelvén hányan fordulnak hozzád. Amúgy semmi dolgom veled, Sir. Ismertem egy magyar hercegi sarjat, kérdeztem, ha úgy adná a végzet, lenne magyar király? Megfontolandó, mosolygott sejtelmesen, mert ő is tudta, nincs ezen, amit fontolgatni.

Nekünk magyaroknak királlyal meg királysággal dolgunk már nincs, pedig koronánk az van. Utolsó királyunk fejére nagy volt, aki még utána király lett volna, annak pedig kicsi.

Én a köztársaságot pártolom államforma helyett, nem mintha volna választásom, viszont elég sok francia irodalmat olvastam. Nem is értik a franciák, nálatok ott a szigeten sem konyha, sem pedig bor nem lévén, miből van a flotta?

Attól tartok, a hatháromról sem hallottál, Sir. Gyermek voltál, nem közvetítették a tévében, pedig nálatok már volt. Mi viszont 56-ban alaposan ráijesztettünk a szovjetekre is, aztán az ijedtséggel maradtunk.

Azóta tudjuk, hogy jobb félni, mint a nagyokat ijesztegetni. Ilyen a történelem.

Látod, Sir, megint háború van, birodalmak éjszakája, és a tied már nem növekszik, tehát fogy, pedig sok elnyomottnak jobb volt sora, csak ezt ma nem illik mondani, sokba kerül a szabadság. Ghandi is addig prédikálta az erőszak nélküliséget, hogy India ma már atomhatalom, és a kulik akkor is nyomorban fognak élni, ha az összes elrabolt gyémántot visszajuttatjátok a gazdáiknak.

Tudsz te még egyáltalán parancsolni, Sir?

Autoritás nélkül nem sokat jelent a szabadság, mondta egy vilnai filozófus asszony, autoritás nélkül az van, amit látunk. De nem akarok én politizálni, mert nem értek hozzá, neked meg nem szabad. Nincs autoritás, van alkotmány, nincs isten, de van ördög...

Nem esküszöm arra, hogy ezek a dolgok mind akkor jutottak eszembe, mikor a zalánpataki házad előtt gurultam egy biciklivel. Késő délután volt, és a köves úton kiszúrta valami az első kereket, vékony acéldrót volt a kövezetben. A gumi felszisszent, mint egy kígyó, és megadta magát.

A hegyen jöttünk át Málnásfürdőről, alkonyodott, fáradt voltam, busszús a defekt miatt, eszemben se volt bekopogni, úgysem voltál otthon, itt már nem is leszel többet – kár.

A borvizekhez vonultam a Bugyogóba (bugyor, bugyi, bugyog), ott van, tudod, a patakon túl, ne legyek bámész népek szeme előtt, ki tudja, mit gondolnak rólam, ha szétszedem a bringát. Káromkodtam is, a biztonsági kamera talán felvette. A vizek finomak voltak, a hely varázslatos, negyedóra alatt cserélek egy gumibelsőt, azután indultunk tovább.

A nagyapám a szomszéd faluban született, juhpásztorok voltak, románok az egyházi anyakönyv szerint. A te nagyapád kilenc évvel idősebb volt az enyémnél és dadogott, mint én. Készült a történetéről egy jó film (The King’ s Speech – 2010), írtam egy könyvet magamról én is, megjelent angolul (Story of a Stammer – 2022). Ő is ledolgozta a terhét, én is, nekem könnyebb volt. Gondoltam, elküldöm a könyvemet, unalmas óráidban akár bele is lapozhatnál.

Meg arra is gondoltam, egyszer bekopoghatnék vele, mint a mesében, biztos van egy komornyik, aki átveszi és egy biztonsági ember, aki átvizsgálja, mint a valóságban. Íratok a könyvbe angolul valami szépet, elegánsat. Vagy lefordíttatom ezt. Lehetne, mondjuk a koronázási ajándékod tőlem, csakhát elkéstem vele.

Úgy voltam ezzel is, mint a világvégével.

Tudjuk, hogy eljön, ez matematika, de hogy meg is történhet, az remény és hit kérdése, mint az is, hogy éppen elmarad.

Mi tagadás, Sir, nem hittem, hogy király lesz belőled.

Arra sem gondoltam, hogy az angol királynak háza lesz fent a hegyek között, ahol az őseim a juhokat terelgették. Nincs ezen dolgok között oksági összefüggés, játszom csupán a szavakkal és a lehetőségekkel. Annak is csekély a jelentősége, hogy a nagyapáink egymás ellen harcoltak a 2. világháborúban. Nem ők döntöttek így. Kevés dologban dönthettek szabadon, a tied, mert legfelül volt, az enyém, mert legalul.

A szabadság, persze nem valami, hanem mindig valami más. Olyan az is, mint a boldogság.

Nem voltak boldog emberek a nagyapáink, az ő életük sem arról szólt, ahogy senkié sem. Talán keresték és vágyták, aztán jött a kötelesség és teljesítették. Angliai csata, partraszállás, Don-kanyar, Árpád vonal, hathárom... Bár a nagyapáim sosem futballoztak, azt hiszem, a tieid sem. Haszontalan játék, méltóságon aluli – nálatok; nem Istentől való – nálunk.

Nőkről most nem beszélünk, Sir.

A család intézménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért nem kísérletezem vele többé, tudod, nekem ezt szabad.

Az egyének általában különböznek egymástól, a családok viszont hasonlítanak, ilyen az irodalom. A te fiad is írt egy könyvet. Ha az enyémet csak tizedannyi alattvalód venné meg... Az én lányom is könyvet ír. Ugyan ki érti ezeket a mai fiatalokat? Te sem tudsz nekik parancsolni. Hát mitévő lehetnék én?

Sir, tovább nem nyújtom a szót, erőt és boldogságot kívánok az uralkodáshoz, főleg bölcsességet, hogy jó királya lehess azoknak, akik téged óhajtanak, és ne szomorítsad azokat sem, akik torkig vannak veled és a családoddal, mert nem ők választottak titeket. Vagy ahogy Karinthy Frigyes, egy nagy magyar író írta: „Legyetek hát boldogok, királyok, helyettünk, hogy bölcsek lehessetek, helyettünk – mert a mi bölcsességünk hiányát fizetjük mi meg a ti boldogságotokkal.” God save the King.