2022 legjobb sorozatai, amelyekről a Telex egy büdös szót sem írt

Ugyan igyekszünk a Telexen beszámolni minden olyan sorozatról, ami érdekelheti a drága olvasóinkat, 2022-ben is olyan tartalomdömping volt a streamingfelületeken, hogy bizony nem tudtuk minden esetben tartani a tempót. Ezért a tavalyi cikkünkhöz hasonlóan a Telex szerkesztősége most is összeszedte azokat a sorozatokat, dokusorozatokat és rajzfilmsorozatokat, amelyekről baromira írnunk kellett volna idén, mégsem tettük meg.

Borgen

• eredeti cím: ugyanaz
• hol: Netflix
• mióta: 2010-
• hány évad: 4

A Borgen egy dán politikai dráma a 2010-es évek elejéről, aminek majdnem évtizedes kihagyás után jelent meg idén egy bónusz, negyedik évada. Mondanám, hogy olyasmi, mint az Elnök emberei vagy a Kártyavár, csak kishatalmi szemszögből, de Magyarországról nézve egyben sci-fi és paródia is. Már rögtön az alapfelütése az, hogy főhősünk, Birgitte Nyborg úgy lesz az ország első női miniszterelnöke, hogy a regnáló kormányfő belebukik abba, hogy a hivatali bankkártyájával vett egy ruhát a feleségének, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője meg abba, hogy ezt a botrányt milyen udvariatlan módon robbantotta ki a miniszterelnök-jelölti tévévitán. Hát képzeljük már el ezt itthon, kezdve azzal, hogy miniszterelnök-jelölti tévévita.

Innentől aztán jön három évadnyi politikai intrika, árulás, kavarás, magánéleti dráma, kormányválság, koalíciós feszültség, Nyborgnak egyszerre kell egyben tartania a kormányt, a pártját, a családját, megküzdenie a sajtóval, és hát ez nem is mindig sikerül.

A negyedik évad tíz évet ugrik az időben, Nyborg most külügyminiszter és kisebbségi koalíciós partner a dán kormányban, egyszerre küzd a menopauzával, az Instagramra optimalizált politizálás kihívásaival, az időközben felnőtt gyerekei problémáival, a miniszterelnökével és a saját pártjával – amikor váratlanul olajat találnak Grönlandon. Na, innen aztán beindul a globális nagyhatalmi játszma is, amerikaiak, kínaiak, oroszok ugranak a sokmilliárdos biznisz szagára, és néha úgy csicskáztatják szegény dánokat, hogy nézni is fáj. Plusz ott vannak még a grönlandi őslakosok meg Nyborg zöld elvei is, bonyolítani a dolgokat. Sötétebb hangulatú, kevésbé idealista, mint az első három évad, de hát ilyen játék ez a politika. (Hanula Zsolt)

Az utolsó lépcsőfok

• eredeti cím: The Staircase
• hol: HBO Max
• mióta: 2022
• hány évad: 1

A Staircase című sorozatban mindenki ellenszenves, mindenki gonosznak, önzőnek tűnik, de legalábbis olyannak, akinek vaj van a füle mögött, így aztán akár bűnös is lehet. Ez egyrészt nyugtalanító, mert nincs kit szeretni, másrészt mégis jó, mert mindenki érthetően esendő. Mert amúgy egy szimpla krimiről van itt szó, a középpontban egy banális, hétköznapi baleset áll: egy családanya leesett a lépcsőn és meghalt, de nem tudjuk, hogyan.

Az igaz történeten alapuló tragédia óriási rejtélynek van beállítva, olyan, mintha azt akarná kideríteni, ki a bűnös, mi történt, mégis ez a legkevésbé érdekes eleme a történetnek, ami valójában egy kusza, több nagykorú gyerekből álló mozaikcsaládot mutat be. Bár minden egyes rész a tragédia kimenetelének egy-egy újabb lehetséges forgatókönyvét tárgyalja, ahogy haladunk előre a részekben, úgy lesz egyre egyértelműbb, hogy teljesen mindegy, mi is történt azon az estén, azon a lépcsőn. Sokkal izgalmasabb, milyen sérelmeket, vágyakat hordoznak magukban a karakterek, hogyan kötődnek egymáshoz egészen ambivalens módon.

Még ez is kevés lenne ahhoz, hogy felejthetetlenné váljon, de Colin Firth szánnivalóan, puhán gerinctelen figurája totál felkavaró azok után, hogy az ember a hősszerelmes talpig úriember szerepében szokta meg a színészt. Legalább ilyen zseniális Toni Collette bitangerős figurája, akit elvakít a szerelem, Juliette Binoche-t pedig nincs olyan, hogy ne legyen gyönyörűség nézni, és ez itt is így van. Nyomaszt, bekúszik a bőröd alá és napközben is idegesít ez a sorozat, éppen azért, mert olyan emberien gyarló benne minden karakter, hogy sokkal félelmetesebb, mint ha pszichopata sorozatgyilkosok állnának a középpontban. Miközben végig várjuk a nagy csattanót, valójában sejtjük, hogy itt minden úgy lesz, mint a való életben: nem igazán történik semmi, leszámítva, hogy szeretve-gyűlölve, szép lassan megfojtjuk egymást. (Ács Bori)

Nagykutya

• eredeti cím: Top Boy
• hol: Netflix
• mióta: 2011-
• hány évad: 4

A londoni drogbandák világában játszódó Top Boy (Nagykutya) című drámasorozat eredetileg a Channel 4-en indult még 2011-ben, majd úgy tűnt, hogy a második évaddal véget is ért, a Netflix viszont Drake kanadai rapper segítségével felélesztette 2019-ben, elérhetővé téve az előzményeket is, és itt jelent meg idén az utolsó előtti, negyedik évad is.

Erőszakos és fordulatos, ahogy egy ilyen sorozattól várnánk, de azért több ennél. Nagyon erős az atmoszféra, a színészi játék és a zene, talán a legjobb brit sorozat a Netflixen. Aki a Drótban szerette az alvilági, utcai részeket, az valószínűleg szeretni fogja a Top Boyt is, hiszen soha nem látott részletességgel mutatja be a modern kori brit alvilágot. (Jenei Miklós)

Üdv Wrexhamben!

• eredeti cím: Welcome to Wrexham
• hol: Disney+
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Óriási divatjuk van a focis tartalmaknak a streamingkorszakban, és itt nemcsak a számtalan dokusorozatot lehet említeni, hanem például a Ted Lassót is, ami az Apple egyik legsikeresebb saját produkciója. Az európai foci népszerűsége szépen ível felfelé Amerikában, de azért mindenki nagyon meglepődött, amikor 2020-ban bejelentették, hogy Ryan Reynolds (Deadpool) és Rob McElhenney (Felhőtlen Philadelphia, Mythic Quest) megvásárolja az angol ötödosztályban játszó, nagy múltú walesi focicsapatot, a Wrexhamet.

A két színész rögtön az elején leszögezte, hogy nem valami médiahekkről van szó, tényleg komoly terveik vannak a csapattal. De persze szeretnének róla majd egy dokumentumfilmet is forgatni, és itt azért joggal aggódhattak a tradicionális brit klubfutball kedvelői, hogy jönnek a sportágról semmit sem tudó jenkik, és cirkuszt csinálnak. És csináltak is, méghozzá minden idők egyik legjobb focis dokusorozatát.

Ugyanis a sorozat egy pillanatig sem akarja letagadni, hogy nem éppen szokványos dolog, hogy egy kicsi walesi bányavárosba megérkezik egy hollywoodi sztár és egy tévés színész (ezen a különbségen nagyon jól szórakoznak a készítők minden epizódban), hogy akkor hoztak egy csomó pénzt, ők bizony pár év múlva a Premier League-ben akarják látni a csapatot. A dokusorozat pedig pont ezt a folyamatot mutatja be. Hogyan reagálnak a helyiek, a klubvezetés, a játékosok, és persze maga Reynolds és McElhenney, akik egészen eddig semmit nem tudtak a labdarúgásról.

A sorozat erőssége, hogy mindenkit esendőnek mutat be, különösen a két új tulajdonost. Meg sem próbálják leplezni, hogy meccs közben tanulják meg a lesszabályt, hogy nem értik az átigazolási rendszert, hogy sokkot kapnak attól, hogy mennyibe kerül a pályára új gyepszőnyeget telepíteni. Közben pedig megismerjük Wrexham városát és lakóit, egy csomó ötödosztályú játékost és magát az alacsonyabb ligás brit futballt. Mindezt ezt olyan lenyűgöző humorral, kedvességgel és őszinteséggel, hogy fel sem tűnik az embernek, hogyan csinált hollywoodi mesét hús-vér emberek munkájából és mindennapjaiból a sorozat. Akit érdekel, hogy Angliában miért járnak meccsre még az ötödosztályban is többezres tömegek, annak kötelező a Wrexham, mert mind sportszakmai, mind dramaturgiai, mind dokumentumfilmes szempontból párját ritkító koncepció és megvalósítás az egész projekt.

Nekem pedig különösen erős érzelmi hullámvasút volt az egész évad. Ahogy a Telexen is írtuk, teszteltem a Football Manager 2021 fociedző-szimulátort, ahol pont a Wrexhamet kezdtem el irányítani. Abba a játékba több száz órát beletettem, megismertem a komplett keretet, a játékosok neveit, és páran kifejezetten a szívemhez nőttek. Ezekután képernyőn látni ezeket a játékosokat, akiket eddig csak egy videójátékban láttam, egészen bizarr, de mégis kedves élmény volt. (Sajó Dávid)

A FIFA titkai

• eredeti cím: FIFA Uncovered
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

A Netflix FIFA Uncovered vagy magyarul A FIFA titkai című négyrészes minisorozata közben sokáig azon gondolkodtam, hogy szeretnék-e FIFA-elnök lenni. Ez egy álommeló vagy csak a teteje valami visszataszító gittegyletnek? Nem is olyan könnyű a döntés. Hiszen tényleg mi lehetne vonzóbb, mint beutazni a világot, pénzt vinni az elmaradottabb országoknak, focipályákat átadni, ami miatt mindenki nagy becsben fogad, és az utazások, illetve a luxusszállodák mellett valójában az egyetlen kötelezettségem, hogy a legjobb meccseket a díszpáholyból nézzem meg?

Ugyanakkor hiába a meccs, étel-ital, utazás szentháromság, a remek (azt hiszem, hogy futballérdeklődés nélkül is izgalmas) sorozat közben végig érezhető valami émelyítő is. Nem is csak a korrupció miatt, olyat azért láttunk már, de talán még jobban mozog valami a gyomor körül, amikor a FIFA vezető tisztségviselőit látjuk kommunikálni, csúsztatni, hazudni, és ahogyan ezek az emberek ölelgetik, csókolgatják egymást a kongresszusokon. Jean-Claude Juncker ugyanis ipari tanuló volt azokhoz a férficsókokhoz, paskolgatásokhoz, édelgésekhez képest, ahogyan ez a zárt klub, a világ futballvezetői egymásnak köszönnek vagy ahogy egy-egy újabb kinevezéshez gratulálnak. Mindig megdöbbentett, hogy a gengsztervilágban milyen túláradó szeretetgesztusokkal köszöntik egymást a férfiak, mintha csak minden percben bizonyítani kellene, hogy nem ellened vagyok, hanem nagyon is melletted.

A katari labdarúgó-világbajnoksághoz igazított sorozatpremier amúgy valójában nem is szól igazán meglepő dolgokról. Spoiler jön, de a pár mondatos összefoglalás semmit nem vesz el abból, amitől a film érdekes. Vannak országok (kiemelten is Dél-Afrika és Katar), amelyek focivébét szerettek volna rendezni. Illetve van pár tiszteletreméltó úr, akik erről dönthettek. Előbbiek mesés összegeket fizetnek utóbbiaknak, természetesen hivatalosan nem korrupciós céllal. Fordítsa hazája női labdarúgásának fejlesztésére! Támogassa az utánpótlás-nevelést! Úriemberek vagyunk, számlákat, tételes elszámolást természetesen nem kérünk.

Ilyen ez a világ, ráadásul elég régóta. João Havelange, Horst Dassler, Sepp Blatter és számtalan náluk kevésbé ismert tisztviselő munkájának hála vagy éppen ezen emberek tevékenysége ellenére, a foci csak fejlődik és fejlődik, egyre többen szeretik, egyre népszerűbb. Mi pedig csak nézzük, nézzük a rengeteg egykori felvételt, az utólagos nyilatkozatokat, a sármos, mosolygós sportdiplomatákat, és talán egy kicsit meg is nyugszunk. Nem lesz ugyan a film hatására jobb véleményünk a hazai közéletről, de azt érezhetjük, hogy a legtisztább országokban is megcsúsznak a vélhetően amúgy sem szegény emberek, ha lehetőséget látnak. Hiszen nyilván azon nem lepődünk meg, hogy ilyen rémes manőverek itthon rendszeresen megtörténnek. Azon sem, ha Trinidad és Tobagóban ezt látjuk. De ahogy sorra buknak le a svájci, német vagy éppen amerikai bűnözők, ahogy kinyílnak az összefüggések, azt érezhetjük, hogy ezek a figurák semmivel sem jobbak, mint a hazaiak, csak ők nem zacskóban, hanem svájci bankba utalva kapják a „támogatásokat”, és az az 1-1,5 millió, ami itthon forintban is megolajozna ügyeket, itt dollárban ugyanekkora összeg. (Brückner Gergely)

A Vox Machina legendája

• eredeti cím: The Legend of Vox Machina
• hol: Amazon Prime Video
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Óriási reneszánsza van az animációs fantasysorozatoknak (Witcher, Dota, Dragon Age, Castlevania), azonban a Vox Machina egészen párját ritkító projekt nemcsak ebben a műfajban, hanem úgy általában is. A sorozat a Dungeons & Dragons, vagyis a világ legnépszerűbb asztali szerepjátékának világában játszódik, de bőven nem egy szimpla adaptáció. Az egész a Critical Role nevű websorozatból nőtte ki magát, amelyben híres szinkronszínészek szerepjátékoznak. Az alkotók aztán indítottak egy Kickstarter-gyűjtést, mert szerettek volna a játékukból csinálni egy 22 perces animációs filmet, de olyan szinten ráharaptak az emberek, hogy egy nap alatt egymillió dollárt kalapoztak össze, és végül 11 millió dollár támogatásból legyártottak egy komplett évadot.

Amíg a legtöbb animációs fantasysorozat komor, sötét és pátoszosan hősies, a Vox Machina ennek a teljes ellentéte: könnyed, humoros, véres és tele van káromkodásokkal. Kicsit olyan a többi fantasyhoz képest, mint a szintén amazonos A fiúk a szuperhősfilmekhez képest. Ehhez jól jött, hogy a Titmouse animációs stúdióval dolgoztak, akik kifejezetten otthonosan mozognak furcsa, bizarr, már-már beteges humorú produkciókban, mint a Venture Bros, a Big Mouth vagy a Metalocalypse. Aki szereti a fantasyt és/vagy a szerepjátékozást, az biztos értékelni fogja a Vox Machinát, hiszen ezt elsősorban nem forgatókönyvírók rakták össze, hanem egy csomó Dungeons & Dragons-rajongó játék közben. És ha ez nem lenne elég, kisebb-nagyobb szerepekre olyanok ugranak be a hangjukkal, mint Khary Payton (Ezekiel a Walking Deadből), David Tennant (Good Omens, Jessica Jones), Indira Varma (Róma, Trónok harca), Gina Torres (Firefly) vagy Dominic Monaghan (A gyűrűk ura, Lost). (Sajó Dávid)

Csészefej és Bögrearc

• eredeti cím: The Cuphead Show!
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 3

2022 a Cuphead éve. Utoljára 2017 volt a Cuphead éve, amikor ezzel a címmel megjelent egy videójáték egy kanadai független fejlesztőcsapattól, a Studio MDHR-től. Az elkövetők Chad és Jared Moldenhauer vezetésével olyan baromi szórakoztató (és baromi nehéz) akciójátékot készítettek, ami megjelenésében a Disney korai időszakát és általában a harmincas-negyvenes évek amerikai rajzfilmjeinek stílusát idézte. Szemet gyönyörködtető volt, így nem meglepő, hogy egy rajzfilmszerű játékból készült egy valódi rajzfilm (persze, digitális módon). Az már szokatlanabb, hogy egy éven belül kijött három évad is a Netflixen.

Ez összesen 36 epizódot jelent, darabja nagyjából 12 perc, könnyű nézni, és nem csak a hossza miatt. A Moldenhauer-testvérek csak executive producerként voltak a projektben, de a showrunner – Dave Wasson, egy Cartoon Networkon és Disney Channelen cserzett veterán – sikeresen átmentette tévésorozatra a videójáték báját, és még egy kis Animániát is kevert a receptbe. A főhős persze a játék két karaktere, Cuphead és Mugman, avagy a magyar fordításban Csészefej és Börgrearc, akik Kanna bácsival élnek a Kalamáris-szigeteken, ami mesés hely, mert egyenrangú állampolgárként kezel félszemű disznókat, élő telefonkészülékeket és ha már itt tartunk, csészefejű gyerekeket.

A két lurkó folyton valami bajba keveredik, rögtön a nyitórészben az egyik eljátssza a lelkét az Ördögnek, amiből aztán a három évadon végigvonuló cselekményszál lesz (köztük a huszadik résszel, ami szerintem a sorozat csúcspontja). A legtöbb epizód minimum megmosolyogtató, akinek pedig volt dolga a játékkal, az rengeteg kisebb-nagyobb utalást fog találni rá. Akinek hiányoznak a Tom és Jerryhez és a Bolondos dallamokhoz hasonló régi rajzfilmek, és akik bírják az olyan hülyeségeket, ha például a Sátán ellenszere egy Láthatatlan És Áthatolhatatlan Pulcsi, az bátran tegyen próbát a Csészefej és Börgearccal (aminek a szinkronja is kifejezetten jó lett). És hogy 2022 mennyire a Cuphead éve: a Studio MDHR öt év után kihozta a játék kiegészítőjét Delicious Last Course alcímmel, szóval megint neki lehet indulni, hogy beletörjön a bicskánk azokba a gyönyörű és halálos pályákba. (Stöckert Gábor)

Archer

• eredeti cím: ugyanaz
• hol: Netflix
• mióta: 2009-
• hány évad: 13

A kétezres évek felnőtt animációs filmjeinek világában az igazán népszerűek között az egyik rangidős sorozat az Archer, amely fiatalabb a Family Guy- és Simpsons-generációnál, de jóval idősebb például a Rick és Mortynál. Idén jött ki a 13., a pletykák szerint legutolsó évada. Bár a korábbi évadok esetében már az évadzáró körül lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás, a 13. évad esete most más: a részek már felkerültek a Netflixre, de a 14. évadról a készítők még mindig nem beszélnek. Maga a 13. évad is más volt, mint az előzőek.

A többszörös Emmy-díjas animációs sorozat nagyon röviden egy kémügynökségről szól, amelyben a legfurább arcok dolgoznak, például alkoholista vagy éppen teljesen beszari ügynökök, egy vélhetőleg náci tudós, egy gazdag piromániás, illetve az egésznek a feje, egy munkájában sikeres, de szeretni képtelen anya. Az Archer 13 évadon át aztán tényleg mindenről szólt már ezzel a csapattal. Erőszakos halálról, oroszokat fricskázó kiszólásokról, szexről, mérhetetlen berúgásokról és közben néha már fejkapkodással is nehezen követhető kalandokról.

A mostani évadnál is megmaradt mindez, a humorral együtt. Viszont – pláne, ha valaki hozzám hasonlóan a sorozattal együtt nőtt fel – már kicsit más került benne előtérbe: a család fontossága, a munka-gyerek egyensúly, az alkoholproblémák, társadalmilag fontos kérdések, amelyeket jól esik felnőtt fejjel kicsomagolni egy groteszk és egyáltalán nem píszí sorozatból. Az egész (talán utolsó) évad a lezárásával együtt annyira zseniálissá teszi az Archer mind a 13 évadát, hogy már az se lenne baj, ha tényleg az utolsó lenne. Mindenképp érdemes megnézni a 13. évadot, már csak azért is, hogy aztán azonnal elkezdjük nézni újra az elsőt, aztán a másodikat, aztán így tovább. (Molnár Réka)

Eufória

• eredeti cím: Euphoria
• hol: HBO Max
• mióta: 2019-
• hány évad: 2

Az Eufória elrobogott a Telex mellett (pontosabban írtunk róla mindent, csak azt nem, milyen maga a sorozat), miközben pillanatok alatt viszonyítási alap lett nagyjából mindenhez – nemcsak a minősége miatt, hanem azért is, mert Sam Levinson showrunner nagyon jól ráérzett arra, kiknek, miről, és hogyan kell beszélni a 2020-as évek elején. Eddig két évad ment le, és jön a harmadik is, bár azt még nem tudni, hogy pontosan mikor.

Az Eufória azért is fontos sorozat, mert egy csapat tizenéves megpróbáltatásain keresztül olyan tabutémákat dolgoz fel, mint függőség, gyászfeldolgozás, depresszió, szexualitás, párkapcsolati erőszak, és még sorolhatnánk. A történet főszereplője Ruth, a gimnazista lány, aki a fenti problémák közül nagyjából az összessel küzd. Ahogy nagyjából mindenki az iskolájában és a környezetében, az Eufória világában ugyanis tényleg mindenkinek nagyon el van csesződve az élete. Ez néha iszonyatos túlzásokba tudja elvinni az egész sztorit, de közben mégis attól olyan jó a sorozat, hogy nem finomkodik senkivel és semmivel, és két ujjal tolja le a rosszérzést a torkunkon.

Szóval igen, kell hozzá gyomor és hangulat is, és darálni sem ajánlott. Kis adagokban fogyasztva viszont pont az a keserű tabletta, amire mindenkinek szüksége van, aki kicsit jobban meg akarja érteni, mitől szenved annyira a Z generáció. És ha épp oda tartozik, mitől szenved saját maga.

Zendaya az első és a második évadban nyújtott alakításáért is megkapta az Emmyt, abszolút megérdemelten, Ruth szerepében hátborzongatóan hitelesen hoz mindent a labilis, depresszióval küzdő fiatal lánytól kezdve a veszélyesen őrjöngő, az anyját és a húgát is félelemben tartó drogosig. Az Eufóriával bebizonyította, hogy ott a helye a generációja legjobb színészei között.

De nem csak őt illeti a dicséret, mert a sorozat erősségét a hibátlan atmoszféra mellett egyértelműen a nagyon erős alakítások adják. A történet önmagában lehet sok és sokszor kifejezetten öncélú is, mindent, de tényleg mindent meg lehet bocsátani, annyira beránt az összes színész abba, amit éppen – indokoltan vagy tök indokolatlanul – művel a képernyőn. Nem véletlenül lettek egytől egyig nagyon felkapottak, nehezen lehetne kijelenteni, melyikük érdemelné meg a legjobban, hogy hosszú távon is befusson a sorozat után.

És akkor egy mondat az atmoszféráról: Rév Marcell képei sötétek, depresszívek és nagyon szépek, amitől az egész sorozat hangulata annyira egyedi lett, hogy én fekete öves sorozatfogyasztóként sem tudnék még csak hasonlót sem felidézni. Nem véletlenül landolt Rév zsebében is egy Emmy, jó helyen van ott. (Aradi Hanga)

Guillermo del Toro: Rémségek tára

• eredeti cím: Guillermo del Toro's Cabinet of Curiosities
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Ha minden alkalommal kaptam volna egy dollárt, mikor azt magyaráztam embereknek, hogy mégis miért nincsen több olyan film, aminek nem kötelezően jó a vége, akkor a mostani árfolyamok mellett nagyon gazdag ember lennék. De így teljesüljön minden kívánságom, mert Guillermo del Toro és a Netflix leszállította azt a sorozatot, ami abszolút megfelel ennek az igényemnek.

A Rémségek tára egy del Toro által összeállított, nyolcrészes horrorgyűjtemény. Minden részt egy, a horror műfajában már nevet szerzett vagy éppen feltörekvő rendező vett kézbe, ezzel összerakva az év egyik legnagyobb namedroppingját. Rendezett epizódot az operatőre is, Guillermo Navarro, akivel a Faun labirintusát forgatták, Vincenzo Natali (A kocka), David Prior (Üres ember), Ana Lily Amirpour (The Bad Batch), Keith Thomas (Tűzgyújtó – 2022), Catherine Hardwicke (Alkonyat), Panos Cosmatos (Mandy – A bosszú kultusza) és Jennifer Kent (A Babadook).

Del Toro rendezőként itt nem vette ki a részét, inkább a kreatív produceri feladatokat látta el, illetve írt két epizódot is. Az egészen érződik, hogy ő fogta össze a projektet a látványvilágtól a klasszikus del Toro-szörnyeken keresztül a nagyjából minden filmjére jellemző „az ember az igazi szörnyeteg” tematikáig. Ezek kapocsként is szolgálnak a nyolc részhez, pont ezért tud egységes maradni (még ha nem is egységes színvonalú), amellett, hogy minden részen abszolút érződik az adott epizódrendező kézjegye is.

Ha valamihez hasonlítani kéne, akkor olyan az egész, mintha a Black Mirror és a Love, Death + Robots szerelemgyerekét néznénk, csak sci-fi helyett inkább horrorból felépítve. Nem fogunk benne annyi gondolatiságot meg filozofálgatást találni, mint az említett két sorozatban, és nem is lesz minden rész mindenki kedvence, de ha valaki szereti 1. Guillermo del Torót, 2. szereti azt, ha nem jó a vége egy történetnek, és 3. befogadható nyomasztásra vágyik, ahol nem kell nagy megfejtéseken agyalni, akkor a nyolc részből minimum négy be fog találni. (Hevesi-Szabó Lujza)

Mosoly Zrt.

• eredeti cím: Smiling Friends
• hol: HBO Max
• mióta: 2022-
• hány évad: 1

Az Egyesült Államokban már írtak sok pozitív és néhány lehúzós kritikát is az Adult Swim 2022-ben bemutatott Smiling Friends (Mosoly Zrt.) című animációs sorozatáról, de az ilyesmit fölösleges túlelemezni. A sorozat egy cégről szól, aminek a feladata, hogy megpróbálja jókedvre deríteni azokat a szomorú embereket/sáskarákokat/botszerű valamiket/színes pacákat, akik a segélyvonalukat tárcsázzák. A két főhősnek, a naiv és optimista Pimnek, valamint a cinikusabb Charlie-nak ez általában nehezen megy, hiszen a Smiling Friends világa is olyan, mint a miénk: gyakran szomorú és problémákkal teli.

És ezen a ponton akár ez az ismertető is a túlelemzés hibájába eshetne, leírhatnám, hogy a Smiling Friends a mindennapi kihívásokkal teli életünk szimbóluma, és hogy arról szól, hogyan lehetünk boldogok a klímakatasztrófától, járványoktól, emberi gonoszságtól és lelketlenségtől sújtott 21. században. De nem megyek el ebbe az irányba, inkább csak annyit írok, hogy ez egy kreatív, szórakoztató sorozat, és senki nem fogja megbánni, ha megnézi. És miért kellene ennél több manapság? (Sarkadi Zsolt)

A sínek másik oldalán

• eredeti cím: Entrevías
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 2022

Ha elég már a sok misztikumból, sci-fiből, szupercsavaros történetszövésből, kormányokat átszövő összeesküvésekből, rettenthetetlen CIA- és FBI-ügynökökből, és csak egy földhözragadt, nem tökéletes, de rendben lévő európai krimisorozat kell parádés karakterekkel és kiváló színészekkel, akkor erre pont jó lesz a netflixes, spanyol Entrevías.

Madrid lepukkant részén egy mogorva exkatona nagyapa a fejébe veszi, hogy nem hagyja elkallódni a rossz társaságba keveredett, egy hülye döntésével maffiózók érdekeit és pénztárcáját megsértő, elkényeztetett kamasz lányunokáját, ami persze nem olyan egyszerű, kanyarog is nyolc részen át a sztori.

José Coronado a politikailag egyáltalán nem korrekt, kibírhatatlan modorú nagyfater, Luis Zahera a korrupt, nagy pofájú, hiperszórakoztató zsaru, Franky Martín pedig a teljesen őrült maffiózó szerepében viszik a hátukon a show-t, miközben betekinthetünk Madrid szegényebb negyedének problémáiba és az ottani dél-amerikaiakat érintő hétköznapi rasszizmusba.

A sorozat amellett, hogy azért van benne vér, drog, öldöklés, sőt, fiatalkorúakat érintő szexuális erőszak, nem akarja túl komolyan venni magát, jól adagolja a fanyar humort a főszereplő balfasz haverjain vagy a lányunoka fiújának teátrális anyján keresztül, és persze a végén kiderül, hogy azért mélyen belül mindenki érző ember. Kár, hogy a lányunoka szerepére nem sikerült találni valakit, akinek minimális köze van a színészethez. (Rovó Attila)

A szófogadó gyerekek nem feleselnek

• eredeti cím: Keep Sweet: Pray and Obey
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Valami régi VHS-felvételen táncolnak előtted a pasztellruhákba öltöztetett fiatal nők. Sokuk még gyerek, és ahogy kibontakozik a történetük, képtelen vagy elhinni, hogy az utóbbi évtizedek talán legsúlyosabb, intézményesített szexuális bűncselekményekkel övezett egyházi szektás története nem csak puszta fikció. Pedig a Netflix Keep Sweet: Pray and Obey című négyrészes dokusorozata olyan fájdalmas pontossággal mutatja be és tárja fel az FLDS, vagyis az utolsó napok szentjeiről elnevezett fundamentalista mormon egyházi gyülekezet történetét, ahogy azt korábban soha nem láttuk.

Rulon Jeffs és fia jelenleg az életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, miután emberek ezreinek szabadságát vették el, és bár üdvözülést ígértek nekik, lányaikat megerőszakolták, majd törvénytelen házasságkötésre kötelezték őket. Az áldozatok közül sokan tizenévesen lettek anyák, soha nem tapasztalták meg az önazonos és szabad életet, és csupán az FLDS néhány kiugrott vagy elűzött tagjának köszönhető, hogy az Egyesült Államok hatóságai felfigyeltek a szektára, és hosszas hezitálást követően eljárást indítottak a vezetői ellen. A sorozat egy este alatt végignézhető, de az élmény feldolgozása hetekig tart. (Zách Dániel)

Két nyár

• eredeti cím: Two Summers
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Ennek a hatrészes belga sorozatnak lehet úgy nekiállni, hogy az ember pszichothrillert vagy krimit fog nézni, de pár hónap távlatából a Two Summers egész egyszerűen egy brutális dráma. Adott egy gyönyörű helyszín, pár középkorú, gazdag ember, akik harminc éve barátok voltak, egy titokzatos zsaroló és egy bűn a régmúltból. A sztori berántja, akit a krimi érdekel, és aztán nem ereszt.

Ami mélyen megmarad a sorozat megnézése után, az a gonoszság banalitása, hogy iszonyat milyen esetlegesen és ezzel egy időben milyen magától értetődően következik be. Épp eleget látunk a két nyár közül a régiből, a réginek is a jó részéből ahhoz, hogy fejbe vágjon az ártatlanság elvesztésének a szomorúsága, hogy hová lettek azok a vidám, lüke fiatalok. A Two Summers az eddiginél is paranoidabbá tett azzal, hogy milyen normálisnak tűnnek amúgy, ahogy tesznek-vesznek ezek a szépen öregedő arcok, miközben a megbocsáthatatlan dolog, amit elkövettek, épp úgy részük, mint a barnára sült bőr. (Janecskó Kata)

Lányok Derryből

• eredeti cím: Derry Girls
• hol: Netflix
• mióta: 2018-2022
• hány évad: 3

Teljesen véletlenül bukkantam rá, és csak azért adtam neki egy esélyt, mert eddig mindig kellemesen csalódtam a fanyar humorú brit minisorozatokban, amiket le lehet darálni pár nap alatt, aztán tovább is lehet ugrani valami másra. A Derry Girlstől se vártam többet néhány kellemesen végigröhögcsélt óránál, ennek ellenére a harmadik évad végén bevallom, elmorzsoltam pár könnycseppet, annyira megrázott, hogy nem lesz több. A receptje amilyen egyszerű, annyira zseniális: négy tizenéves lány és egy fiú életét követi a kilencvenes évek elején az észak-írországi Derryben. A társadalmi és politikai feszültségekkel terhelt időszakban Észak-Írországban mindennaposak voltak a robbantások, a bombafenyegetések és az utcai konfliktusok, ahogy az utcakép mozdíthatatlannak tűnő kellékei voltak a járőröző katonák is.

Erre a meglehetősen sötét háttérre rajzolt az alkotó, Lisa McGee (saját élményei alapján) nagyon színes és életigenlő karaktereket, olyan fiatalokat, akiknek az életében tényleg csak díszlet a sok szar, ami körbeveszi őket, nekik ugyanis a saját életük és felnövésük szempontjából sokkal fontosabb problémákkal kell megküzdeniük. Például azzal, hogyan szerezzenek pénzt egy koncertre és jussanak el a szülők tudta nélkül, hogyan küzdjenek meg a katolikus lányiskola mogorva igazgatójával, hogyan ne bukjanak meg a vizsgán, és hogyan éljék túl a békéltető hétvégét a protestáns fiúiskola növendékeivel összezárva.

A főszereplők: Erin, az önérzetes, különösebb tehetség nélkül írónak készülő lány, unokatestvére, a kicsit együgyű, de nagyon szerethető Orla, és barátaik, a harsány bajkeverő Michelle és az ideges-stréber Clare (őt a szereplőgárda talán legismertebb tagja, a Bridgertonnal befutott Nicola Coughlan alakítja). Hozzájuk csapódik Michelle unokatestvére, James, aki igen, fiú, ráadásul szegény angol is, amiről ugyan nem tehet, de inkább a lányiskolába íratják be, mert esetleg baja esne a fiúk között. A fiatalok mellett főleg Erin és Orla családja kap teret, a lányok és a felnőttek közötti dinamika pedig úgy lett nagyon életszagú, hogy közben teljesen abszurd is: mintha minden hétköznapi pillanaton feltekerték volna az őrületet öt fokkal – ez az őrület pedig nagyon jól áll az egésznek.

A sorozat nem működne, ha nem lenne zseniálisan megírva, de nem működne a hibátlan alakítások (és akcentusok!) nélkül se: a végeredmény egy szégyentelen nosztalgiavonat és nagybetűs Komédia nagyon szerethető, kaotikus, naiv és őszinte karakterekkel – és egy csodás kameóval Liam Neesontől. A Derry Girls a Channel 4-on futott, a Netflixre viszont valamiért csak a második és a harmadik évad került fel, ami kár, de így is simán darálható, az epizódok ugyanis külön-külön is működnek, és viszonylag hamar fel lehet venni a fonalat, bárhol is kapcsolódik be az ember. Az utolsó évadban nagyobb teret kapott a szülők generációja és a politika is, ami kicsit didaktikussá tette a lezárást, de szerencsére még így sem veszi magát annyira komolyan, hogy ne lehessen rajta nagyon jól szórakozni. Akkor is, ha egyébként Anglia, Észak-Írország, az IRA, a tizenévesek problémái vagy az egész kilencvenes évek távol áll tőlünk. (Aradi Hanga)

Clark

• eredeti cím: ugyanaz
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

Nem volt sok kérdés bennem, hogy elkezdjem a Clarkot: svéd minisorozat, egy hírhedt bűnöző története, és ráadásul Bill Skarsgård a főszereplő. A sorozat az első svéd celebbűnöző, a „stockholm szindróma” ihletője, Clark Olofsson szemszögéből meséli el a nem mindennapi élettörténetét, ami az „igazságain és hazugságain” alapul. Bankrablás, börtön, szex, drogok, bankrablás, börtön… és folytathatnám ugyanúgy a sort, ami jellemzi Olofsson életútját, ami cseppet sem ingerszegény, és ezt a kavalkádot a sorozat is jól hozza.

Tizenhétszer szökött meg a börtönből, rendesen kihasználta a svéd állam végtelenül liberális büntetés-végrehajtási rendszerének kiskapuit. Szórakoztató, pimasz, és bár néha túlzóak a jelenetek, Bill Skarsgårdnak iszonyatosan jól áll ez az egész. Komolytalannak tűnik elsőre a főszereplő személyisége, de ahogy haladunk a sorozattal, úgy bontakozik ki a gyerekkor, amit látva nem csodálkozunk, hogy miért is lett olyan, amilyen. (Böszörményi Edina)

Az Esernyő Akadémia

• eredeti cím: The Umbrella Academy
• hol: Netflix
• mióta: 2019-
• hány évad: 3

Egy olyan jellegű sorozatnak, mint az Umbrella Academy, mindig nagyon jót tesz, ha évadról évadra egyre kevésbé veszi magát komolyan, itt pedig a sztori is hozza magával, hogy lehet fullba nyomni a kretént – a harmadik évadra pedig ez egyértelműen sikerült is. Amikor már azt hinné az ember, hogy az időutazás után nem lehet rákontrázni a világ talán legdiszfunkcionálisabb családjának történetére, a harmadik évadra sikerül behozni egy párhuzamos valóságot is. A történet szerint a természetfeletti képességekkel rendelkező Esernyő Akadémia tagjai, ahogy a második évadban megmentették a világot, egy párhuzamos valóságot hoztak létre, ahol nem Esernyő, hanem Veréb Akadémia működik, egész egyszerűen csak azért, mert az öreg Reginald Hargreeves más csodagyerekeket fogadott örökbe az eredeti hetes helyett. Ebből adódóan a sorozat egy kicsit le is lassul, ami jót tesz neki, és a családi kapcsolatok boncolgatására is fordít időt, miközben a háttérben már megint elpusztul a világ, immár harmadszorra.

Az Umbrella Academy erőssége a történetmesélésen kívül mindig is a színészek játéka volt, ami ezúttal is zseniális, Aidan Gallagher még mindig lejátszik mindenkit a színről Ötös szerepében. A karakterfejlődés tovább folytatódik, és most még inkább belelátunk a testvérek közötti bonyolult kapcsolatokba, mint eddig, és Reginald Hargreeves karakteréről is egyre több részlet derül ki. A sorozat továbbra is csak nagyon lazán, egy-egy kikacsintással követi az eredeti képregény történetét, saját univerzumot teremt, ami látványvilágban is zseniális.

Úgy tűnhet, hogy csak dicsérni tudom a sorozatot, de egyvalami mégis hiányzik az Umbrella Academyből – nemcsak a harmadik évadból, hanem az összes korábbiból is –, ez pedig az, hogy hónapokkal később is képes legyek emlékezni arra, mi történt benne. Az Umbrella Academy egy zseniális hangulatsorozat, beszippantja az embert, amíg nézi, de ahogy kikerül a fura világából, pár hét múlva már el is felejti, mit látott. Hosszú guglizással kellett nekem is feleleveníteni, pontosan mi történt benne – de így, hogy sikerült, még azon is elgondolkodtam, hogy érdemes lenne még egyszer végignézni. (Nagy Nikoletta)

Az ember a rács mögött

• eredeti cím: Inside Man
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• hány évad: 1

A filmekben mindig olyan egyszerűnek tűnik a gyilkosság. Az elkövető nem habozik, minden a terv szerint sikerül, a testet meg egyszer valamikor megtalálják, de biztos, hogy nem egyből. Semmi cécó, egy kis sírás, egy kis hidegvér és ennyi. A realitástól ez persze valószínűleg borzasztó távol van: hol van például a gyilkosok elbizonytalanodása? Hol van az áldozat naplója, sms-e, bármije, ami egyből elárulja, hogy a gyilkossal találkozott utoljára? Az Inside Manben az a legérdekesebb, hogy ezek a kérdések itt végre felmerülnek.

A Netflix sorozatában egymást keresztezi két történet – az egyik egy halálraítélt gyilkosé, aki megölte a feleségét és elrejtette annak fejét. A másik egy lelkészé, aki néhány furcsa szerencsétlenség után azt tartja a legjobb ötletnek, ha bezár a pincéjébe egy nőt. A két karaktert Stanley Tucci és David Tennant alakítja, a négyrészes minisorozatot pedig az a Paul McGuigan készítette, aki több rendezésével (pl. a BBC-s Sherlock Holmes egyes részeivel) bizonyította már, hogy a drámához és a krimihez remekül ért.

A lelkész és a sorozatgyilkos száláról végig érezni, hogy összefüggnek, az viszont mind a négy részen át a képernyő elé szegezi a nézőt, hogy borzasztó soká derül ki, hogyan fognak végül ténylegesen összeérni a történetek. Az Inside Man tele van csavarokkal, brit humorral, brutalitással és néhol idegfeszítő lassúságokkal – aki bírja ezt meg az éles elméjű gyilkosok karakterét, annak tökéletes választás. Aki viszont rengeteg vért akarna, vagy csak nem szereti az ilyesmit, az ne nézze meg. (Molnár Réka)

Kleo

• eredeti cím: ugyanaz
• hol: Netflix
• mióta: 2022
• évad: 1

Iszonyat jó díszlet, kosztümök, pörgős események, kémkedés, vér: nagyjából így foglalható össze a Netflix német sorozata, a Kleo. A történet a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején játszódik Németországban. Kleo Straubról (Jella Haase), a Stasi szigorúan titkos részlegének ügynökéről szól, aki keresi a berlini fal leomlása után azokat, akik annak idején elárulták.

Ez a bosszúdráma talán nem a legeredetibb, és már láttunk vagy tíz másik ilyet, de mégis kicsit más. Árulások, veszteségek és véres jelenetek uralják a részeket, de vannak benne ritka humoros pillanatok is. A mellékszereplők szórakoztatóak, különösen Thilo, a technoimádó raver, aki a végén a lány barátja lesz. A Kleo nem akar nagy megfejtéseket mutatni vagy a posztkommunista Németországról ítéletet mondani, csak szimplán megragad a látvánnyal, és magasan tartja a pulzusszámot klasszikus kémthrillerfordulatokkal. (Böszörményi Edina)

Utolsó befutók

• eredeti cím: Slow Horses
• hol: Apple+
• mióta: 2022
• évad: 1-2

A Slow Horses alapvetően egy kémthriller az MI5, azaz a brit kémelhárítás ügynökeinek mindennapjairól, de az teszi igazán szórakoztatóvá, hogy a főhősei nem elit titkosszolgák, hanem az MI5 elfekvőjében tengődő, leselejtezett vagy száműzött ügynökök, akiket nem terroristák vagy idegen kémek, hanem leginkább az unalom fenyeget. Vegyes társaság ez: a tényleg nem éppen James Bond-díjas, esetlen titkosszolgától a tehetséges, de egy kolosszális bakiba belebukó ügynökön át az elviselhetetlen, arrogáns pöcsig mindenkit összefúj a szél a leharcolt, rozoga irodába, aminek már a beragadt ajtaját is alig bírják reggelente berugdosni, hogy aztán odabenn a jó ég tudja, mivel tengessék a munkaidejüket.

De az irodánál is leharcoltabb a kívül-belül szebb napokat látott, veterán ügynök, az elfekvőt vezető Jackson Lamb (Gary Oldman), aki a sorozat lelke és a legtöbb poénjának forrása. Tenyérbemászóan cinikus és nemtörődöm, és a szó legszorosabb értelmében gusztustalan, ahogy a lyukas zoknijában és a kopott ballonkabátjában bevonszolja magát az irodába, hogy két fingás között elszunyókálhasson a székében egy üveg whiskey mellett. Látszólag semmi nem tudja már kizökkenteni a cigifüsttel és gúnnyal átitatott napi rutinjából – egészen addig, amíg szagot nem fog, mert ha egy ügy mégis elkezdi érdekelni, akkor a kiégett nyugdíjasból előkászálódik a legendás ügynök maradványa, akit a bűnözők vagy az ellenséges ügynökök nem, csak a szívroham vagy a májzsugor lehet képes megállítani. És persze saját magának se vallaná be, de a kezét is tűzbe tenné az általa is folyton cikizett, kiszuperált ügynökeiért. Gary Oldman természetesen lubickol a szerepben – mondjuk nehéz is olyan szerepet találni neki, amiben ne lenne zseniális –, de rajta kívül is olyan nevek tűnnek fel, mint Kristin Scott Thomas vagy egy kisebb szerepben Jonathan Pryce.

A szedett-vedett, lesajnált társaság persze végül minden fontos ügybe belekeveredik valahogy, és ha már így alakult, meg is oldják azokat, amiért ha elismerést nem is kapnak, de legalább a még nagyobb megvetést sikerül elkerülniük. Az első két évad egyszerre készült, de két hatrészes felvonásban mutatták be őket idén áprilisban és decemberben. Az első évad egy túszejtésről szól, amelyről hamar kiderül, hogy komplikáltabb ügy, mint amilyennek elsőre tűnik; a második pedig alvó orosz ügynökök ébredezése körül forog, és még a cikk írásakor is tart.

A Slow Horses a jó sztorijával és a sajátos humorával egyszerre ránt be, és ha már ott vagyunk, szerethető karakterekkel és remek színészekkel szórakoztat. És hát nem minden sorozat – na jó, egyetlen másik sorozat sem – mondhatja el magáról, hogy Mick Jagger énekli a főcímdalát, amit azért írt kifejezetten a sorozathoz, mert annyira szerette az alapjául szolgáló Mick Herron-regényeket. Szerencsére még legalább két évad már biztosan érkezik. (Bolcsó Dániel)