Elnyomó gépezetek a diktatúrában: Securitate, milícia, kirakatperek és megtorló törvények

A kommunista diktatúra elnyomó gépezetének születése

A diktatúrára, így a kommunizmusra is jellemző, hogy erőszakkal hozzák létre, megtorlással és elnyomással párosulva működik, és csak erővel tartható fenn. Egész elnyomó apparátust hoznak létre, amely egyebek mellett a politikai vagy titkosrendőrségből állt. Ez Romániában a Securitate volt (1948). Ide tartozott továbbá a Milícia, vagyis a korabeli rendőrség, amelyet 1949-ben hoztak létre, és amely alá volt rendelve az előbbinek, valamint a bíráskodás, az igazságszolgáltatás rendszere, a megtorló és elnyomó törvények. Alkalomadtán azonban valamennyi állami szerv vagy intézmény is elnyomó szerepet tölthetett be.

Az ellenfelek kiszorítása, üldözése és az első megtorló intézkedések Romániában már jóval azelőtt megkezdődtek, hogy a kommunisták megszerezték volna a teljes politikai hatalmat, illetve mielőtt a fent említett Securitate és Milícia megalakult volna. Már az átmeneti, koalíciós időszakban is igyekeztek a kommunisták megszerezni az igazságügyi tárcát, ami Lucrețiu Pătrășcanu révén sikerült is, majd a rendőrség és a belügy fölötti ellenőrzést, ami Teohari Georgescu révén már Rădescu tábornok kormányában megvalósult. Georgescu helyettes belügyminiszterként a Hazafias Gárdákba a szovjet titkosszolgálat által kiképzett ügynököket juttatta be a Siguranţa Statuluihoz, vagyis az állambiztonsághoz, valamint a Különleges Hírszerző Szolgálathoz.

március 6-án megalakult Petru Groza kormánya, amelyben Georgescu már belügyminiszter volt, Emil Bodnăraș pedig a miniszterelnök főtitkára. Utóbbi a szovjet NKVD, a Belügyi Népbiztosság tisztje volt, és ellenőrzése alá került a Különleges Hírszerző Szolgálat is. A KHSZ feladata az volt, hogy „általános információkat gyűjtsön az állam fő érdekeit” illetően, valamint részt vegyen a civil és katonai kémelhárítási tevékenységben.

Jogi normák is születtek, amelyek lehetővé tették a szelektív üldözést, kezdve az 1945. március 30-i 217-es törvénnyel, amely elvileg a közigazgatás fasiszta elemektől való megtisztítását szolgálta, a gyakorlatban azonban bárki ellen felhasználható volt, és fel is használták. Rövidesen követte ezt a 312-es törvény (1945. április 24.), amely a háborús bűnösök és az ország helyzetéért felelősök felelősségre vonását célozta.

Az állami intézményekben, különösen a belügyi szervekben zajló tisztogatás gyorsan megindult. 1945 áprilisában több száz hírszerzőt és rendőrtisztet tartóztattak le, helyükre pedig megbízható személyeket alkalmaztak.

Szovjet mintára, moszkvai tanácsadók segítségével és irányítása mellett 1948-ban létrehozták a hírhedt Securitatét. Alapításakor az Országos Népbiztonsági Igazgatóság (Direcția Generală a Securității Poporului – DGSP) nevet viselte, és az évek során legalább ötször szervezték át, illetve módosították a nevét. Ez azonban a lényegen nem változtatott, sem azon a szerepén, amely a fennálló szocialista rendszer, vagyis a kommunista diktatúra védelme, valamint a rendszer vélt vagy valós belső és külső ellenségeinek megsemmisítése volt. A Securitate nevében a „nép” előtagot az 1951-es névváltás során az „állam” megnevezés váltotta fel, így lett Országos Állambiztonsági Igazgatóság (Direcția Generală a Securității Statului – DGSS). Később Állambiztonsági Főigazgatóság, illetve Állambiztonsági Igazgatóság néven is szerepelt. Az 1952-es alkotmány egy időre Állambiztonsági Minisztériumot is létrehozott, de ezt később visszarendelték a belügyi tárca alá.

A román állambiztonsági és titkosszolgálatok Szovjetunió érdekeinek való alárendelése Pantelimon Bodnarenko, az ukrán származású NKVD-ügynök hathatós közreműködésével történt. Bodnarenko, román nevén Gheorghe Pintilie lett az 1948-ban alapított Securitate első vezetője. A Securitate kiemelt jelentőségét az is növelte, hogy vezetője miniszteri rangot viselt, helyettesei pedig államtitkári rangban működtek.

1949 januárjában a korábbi, a kommunisták által „megtisztított” rendőrséget átalakították, és így jött létre a Milícia. Állományának jelentős részét a „termelésből kiemelt”, rendszerhű, de többnyire iskolázatlan személyekkel töltötték fel. Az újdonsült népi rendőröket kéthónapos gyorstalpaló képzésnek vetették alá, amelyet később hat hónaposra növeltek. A korábbi rendőrség képzett tisztjei ezzel szemben több letartóztatási hullám során szigorított börtönökbe kerültek, ahol sokukat bírósági ítélet nélkül, éveken keresztül tartották fogva.

A Milícia, pontosabban a Milícia Főigazgatósága, a korábbi rendőrséget és a csendőrséget volt hivatott helyettesíteni. Pavel Cristescu altábornagy lett a Milícia első parancsnoka. A Milícia fő feladatai közé tartozott a tartózkodási engedélyek kiadása, a lakosság mozgásának ellenőrzése, a gyanús elemek megfigyelése, valamint a deportálások előkészítése.

1949 februárjában hozták létre az Állambiztonsági Csapatokat (Trupele de Securitate). Feladatuk az volt, hogy a nagy ipari központokban felügyeljék a közrendet, illetve elfojtsanak minden olyan ellenállást, amely a kormány intézkedései, például a kollektivizálás vagy a javak elkobzása ellen irányult. Az 1950-es évek során az Állambiztonsági Csapatok brigádjait vetették be a hegyekben működő partizánok ellenállásának megtörésére, és ők őrizték a munkaszolgálatos táborokat és telepeket is. Az Állambiztonsági Csapatok létszáma az 1950-es években meghaladta a 165 000 főt, és harckocsikkal, valamint tüzérséggel is rendelkeztek, amelyeket a hegyvidéken a partizánok ellen vetettek be.

Az igazságszolgáltatás működése a kommunizmusban

A kommunista diktatúra az igazságszolgáltatás rendszerét sem hagyta érintetlenül, azt is alárendelte a pártérdeknek. Az igazságszolgáltatásnak kettős szerepköre volt, amelyet inkább bíráskodásnak nevezhetnénk. Az első szerepkör minden államban és társadalomban létezik: a bűnüldözés, a közbűntények megelőzése, illetve büntetése. Ezt a feladatot az ügyészségekkel együttműködve a polgári, civil bíróságok látták el.

A másik szerepkör a rendszer diktatórikus jellegéből eredt, politikai töltetű volt, és azok ellen irányult, akik ellenezték a kommunizmust. A valóságban viszonylag kevesen voltak, akik ténylegesen rendszerellenesen nyilvánultak meg. Vélhetően sokkal többen voltak azok, akiket egyszerűen csak megvádoltak rendszerellenességgel, noha valójában nem voltak azok. Az ilyen jellegű ügyek a katonai törvényszékek és katonai ügyészségek hatáskörébe tartoztak.

A korszak igazságszolgáltatásának további sajátosságai voltak a koncepciós perek, illetve a kirakatperek.

A kirakatper az önkényuralmi rendszerek eszköze a politikai ellenfelek ellehetetlenítésére vagy elpusztítására, a jogérvényesítés kereteinek látszólagos megtartásával. Kiagyalt vádak alapján, előre elkészített forgatókönyv szerint a kijelölt, lehetőleg közismert, gyakran a rendszerhez korábban közel álló személyeket főbenjáró bűnökkel – például hazaárulással, gyilkossággal, kémkedéssel – vádolták meg. Letartóztatásuk bejelentésétől kezdve bértollnokokkal sajtóhadjáratot folytattak ellenük, amelyben a „közvéleménnyel” már a tárgyalás előtt halálos ítéletet mondattak ki rájuk.

Az így előkészített tárgyalásokra meghívták a zsarnoki rendszerrel rokonszenvező, esetenként beszervezett külföldi újságírókat is. A tárgyalások során a kínzásokkal, félrevezetéssel, gyógyszerekkel és egyéb módszerekkel „felkészített” vádlottakat önmaguk elleni beismerő vallomásra kényszerítették, majd a „nép követelésére” elítélték őket. Amennyiben az ítélet halálbüntetés volt, azt gyorsan és titokban hajtották végre.

Az 1952-es alkotmány az igazságszolgáltatás feladatát a 65. cikkben így fogalmazta meg: „A törvényszékek védik a népi demokrácia rendszerét és a dolgozó nép vívmányait; biztosítják a népi törvényességet, a köztulajdont és az állampolgárok jogait.”

A kommunizmus kezdetén hatályban lévő büntető törvénykönyvet többször is szigorították, hogy további megtorló eszközöket adjanak az elnyomó intézmények – a Securitate, a Milícia és a bíróságok – kezébe.

1949 januárjában bevezették a halálbüntetést hazaárulás, illetve az ellenség szolgálatába állás bűncselekményei miatt. A következő évtől megkezdődtek a nagyméretű kitelepítések, valamint a kényszermunka-kolóniák létrehozása. A kényszermunkát 1950. június 8-án vezették be a Munkatörvénykönyv előírásai közé, „munkában töltött időszakos szolgálat” elnevezés alatt. A kormány elvileg „kérhette” az állampolgároktól a munkaszolgálatot, a gyakorlatban azonban ezt a kényszermunkát büntetési eszközként alkalmazták több ezer ember ellen, akiket gazdasági szabotázzsal vagy egyéb, főként gazdasági jellegű bűncselekményekkel vádoltak meg. Köztük nagyon sok paraszt is volt.

1953-tól az ellenforradalmi szabotázst és a nemzetgazdaság megkárosítását jóval súlyosabban büntették. Külön története van a Büntető Törvénykönyv 209. cikkének, amely kezdetben csupán a társadalmi rend elleni összeesküvést tartalmazta. Később ebbe a cikkelybe bekerült az ellenforradalmi szabotázs és a nemzetgazdaság megkárosítása is. Ezt követően olyan tételekkel egészítették ki, mint „titkos szervezetek megalapítása azzal a céllal, hogy erővel megdöntsék a fennálló társadalmi rendet vagy kapcsolatfelvétel külföldi személyekkel összeesküvés céljából”, illetve „olyan szervezet létrehozása vagy abban való részvétel, amelynek célja az állam társadalmi rendjének megváltoztatása”. Büntették továbbá az ilyen szervezetek érdekében kifejtett propagandát és azok támogatását is.

Még 1958-ban is tovább szigorították a jogszabályokat, és szélesítették a halálbüntetés alkalmazásának körét.

A Securitate működése a Gheorghiu-Dej korában

A Securitate a Kommunista Párt fegyveres karjaként működött, az osztályharc egyik fontos, kegyetlen és véres eszközeként. Kezdetben szovjet tanácsadók irányították, és jelentős tisztségeket töltöttek be a szovjet titkosszolgálatok emberei, kettős állampolgárságuk révén. Alapításakor a Securitate – akkori nevén Országos Népbiztonsági Igazgatóság – élén álló Gheorghe Pintilie és két helyettese, Alexandru Nicolschi és Vladimir Mazuru mindannyian szovjet ügynökök voltak. Emiatt is legendák keringtek arról, hogy a Securitate kezdeti állományában a nemzeti kisebbségek többségben lettek volna, ez azonban nem felel meg a valóságnak.

Valóban igaz, hogy az Országos Népbiztonsági Igazgatóság három fő parancsnokának – Pintilie, Nicolschi és Mazuru – szovjet eredetét elfedendő, románosították a neveiket. Ők valóban idegenek és beépített emberek voltak. Összességében az ONI vezető tisztjeinek (őrnagyi rendfokozattól felfelé) létszáma kezdetben 60 fő volt, ebből etnikailag 38 román, 15 zsidó, 3 magyar, 2 ukrán (Pintilie és Mazuru), valamint 1 cseh és 1 örmény nemzetiségű személy.

A Securitate első évtizede – gyakorlatilag 1959-ig – volt a legdurvább, legkegyetlenebb és legvéresebb időszak. Százezreket tartóztattak le vagy deportáltak mondvacsinált vádak alapján. A nyomozások és kihallgatások során brutálisan jártak el, kegyetlenül megverték és megkínozták az embereket, sőt sokakat megöltek, agyonvertek, vagy fogságban hagytak meghalni.

Ezzel párhuzamosan a Securitate „békésebb” tevékenységeket is folytatott: megfigyelést, levelezés-ellenőrzést, lehallgatást, beleértve a telefonbeszélgetések ellenőrzését is. Házkutatásokat tartottak, valamint ügynököket, informátorokat szerveztek be.

A Securitate munkáját az Állambiztonsági Csapatok egészítették ki, és a Milícia is a Securitate alárendeltségébe tartozott. A megtorlások kegyetlenségének mértéke Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után minden kommunista országban, így Romániában is enyhült. Ugyanakkor 1956 második felétől egészen 1959-ig újabb megtorlási hullám söpört végig Románián, amely során ismét tízezreket tartóztattak le és ítéltek el. A kommunista hatalom attól tartott, hogy a magyarországi és lengyelországi események hatására Romániában is megerősödhetnek a tiltakozó vagy ellenzéki mozgalmak, ezért igyekezett ezeket megelőzni, illetve csírájukban elfojtani.

Egy 1952. február 16-án kelt dekrétum több olyan személycsoportot határozott meg, akiknek el kellett hagyniuk Bukarestet és a nagy ipari központokat. A háborús bűnösök, a fogvatartottak, valamint a külföldre szököttek családjai mindössze 12–24 órával a deportálás előtt kaptak értesítést, és legfeljebb 50 kilogrammnyi csomagot vihettek magukkal. A hadseregből eltávolított tiszteknek, egykori bíráknak, ügyvédeknek, iparosoknak, valamint azoknak, akiknek több mint 10 hektár földjük volt, szintén más településekre kellett költözniük, ám nekik megengedték, hogy teljes vagyonukat magukkal vigyék. (Dennis Deletant)

A Gheorghiu-Dej nevével fémjelzett korszak utolsó éveiben enyhült a lakossággal szembeni durva elnyomás mértéke, és 1964-ben közkegyelem keretében szabadultak a súlyos politikai elítéltek. Ennek ellenére ezek az elnyomó intézmények, köztük a Securitate is, fontos szerepet töltöttek be a kommunista diktatúra hátralévő évtizedeiben.

A Securitate működése Ceaușescu idején

Ceaușescu 1965-ös hatalomra kerülésével valamelyest csökkent az elnyomás mértéke. Nem voltak olyan tömeges letartóztatások, elítélések és deportálások, mint az ötvenes években. Megkezdődött a Securitate megreformálása is. 1968-ban Ceaușescu nyilvánosan elítélte az ötvenes évek túlkapásait, aminek legfőbb következménye Alexandru Drăghici félreállítása volt. Drăghici korábban nemcsak a Securitate és a Milícia vezetője, valamint belügyminiszter volt, hanem Gheorghiu-Dej halála után Ceaușescu egyik politikai ellenlábasa is.

Az új vezetés, Ceaușescu és szűkebb környezete, javítani kívánt Románia nemzetközi megítélésén is, ezért lemondtak az erőszakszervezetekre jellemző nyílt, durva és véres megtorlásokról, vagy legalábbis igyekeztek ezeket leplezni a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt. A nyílt erőszak helyét az intézmények és a teljes társadalom behálózása vette át egy kiterjedt ügynökrendszer révén. Az állampolgárok telefonbeszélgetéseit időszakosan lehallgatták, egyes megfigyeltek lakásait „bepoloskázták”, levelezésüket ellenőrizték. Akiket a szolgálatok gyanúsnak tartottak, megfigyelési dossziét nyitottak róluk.

Bár nem voltak olyan tömeges letartóztatások és véres megtorlások, mint az ötvenes években, egyedi esetek továbbra is előfordultak. Paul Goma ellenzékit és másokat is kiűztek az országból. Gheorghe Ursut a börtönben agyonverték, és több rejtélyes haláleset is történt. A Szabad Európa Rádió müncheni központja elleni merényletet a Securitate rendelte meg.

Míg az ötvenes években gyakoriak voltak a nyílt politikai perek és elítélések, Ceaușescu idején látványos politikai perekre nem került sor. A politikai ügyeket többnyire közbűntényekké alakították át. Az ellenzékieket és disszidenseket megfigyelték, zaklatták, megfélemlítették, és gyakran elbocsátották munkahelyükről. Ha mindez nem bizonyult elégnek, letartóztatták és elítélték őket olyan vádak alapján, mint a „parazitizmus” bűncselekménye, amelybe azok tartoztak, akiknek nem volt munkahelyük, vagy „homoszexuális kapcsolatok”. Előfordult, hogy börtönbe vagy elmegyógyintézetbe zárták őket.

Miközben az ellenzéki értelmiségieket, ritkábban politikusokat a Securitate és a kommunista államhatalom igyekezett bemocskolni, a politikai rendőrség egyes esetekben maga is fegyver- vagy kábítószer-csempészettel, ipari kémkedéssel foglalkozott, saját fedőcégeken keresztül, illetve terroristákkal is kapcsolatot tartott, sőt esetenként lehetővé tette romániai tartózkodásukat.

A Securitatén belül is érvényesült a hallgatás törvénye, amelyet csak kivételes esetekben szegtek meg. Ezért okozott hatalmas sokkot, amikor a Securitate Külső Hírszerzési Igazgatóságának helyettes vezetője, Ion Mihai Pacepa tábornok egy külföldi útja során az Amerikai Egyesült Államokban menedékjogot kért. Az ügy következtében megbukott a belügyminiszter, át kellett szervezni a teljes Külső Hírszerzési Igazgatóságot, sőt magát a Securitatét is.

Pacepa részletesen tájékoztatta az amerikai titkosszolgálatokat a Securitate külföldi hírszerzésének működéséről és ügynökeiről, ami felbecsülhetetlen károkat okozott a román hírszerzésnek. Ő volt a legmagasabb rangú kelet-európai hírszerző tiszt, aki disszidált és átállt a másik oldalra. Pacepa dezertálása Ceaușescu számára még nagyobb kárt okozott azzal, hogy feltárta annak felelősségét a Securitate által elkövetett törvénytelenségekben, és ezzel lerombolta a diktátor megmaradt nemzetközi presztízsét. Ebben döntő szerepet játszott Pacepa Vörös horizontok című könyve, amelyet a Szabad Európa Rádió közvetítésével a román lakosság is megismerhetett.

A romániai kommunizmust elítélő, 2006-os Tismăneanu-jelentés szerint a Securitate, mint az állampárt fegyveres karja, működésében tökéletesen megfelelt az állami terrorizmus hármas kritériumának, amelyet Ernesto Garzón Valdés argentin politológus fogalmazott meg: megkérdőjelezhetetlen ideológia, jól szervezett hivatalos propagandagépezet és az erőszakszervezeten belüli vasfegyelem.

A Securitate és a Belügyminisztérium intézményei és alakulatai, beleértve a Milíciát és a különféle speciális egységeket is, részt vettek az 1989 decemberi megtorló eseményekben, és gyakorlatilag december 22-éig szolgálták a diktátort és a diktatúrát.

A Securitate szervezeti felépítése 1989-ben

(Hat főigazgatóság és azok hatáskörei, feladatai)

I-es Főigazgatóság (Belföldi hírszerzés)
Feladatai: a rendszerellenes megnyilvánulások felderítése, megfigyelési dossziék összeállítása, a besúgóhálózat egy részének irányítása és szervezése, valamint időszakos jelentések készítése a lakosság hangulatáról.

II-es Főigazgatóság (Gazdasági kémelhárítás)
Feladatai: az állami vállalatok működésének felügyelete, a technológiai és gyártási titkok védelme, valamint a szabotázsok megelőzése. Esetenként információkat gyűjtött a vállalatok alkalmazottairól is.

III-as Főigazgatóság (Kémelhárítás)
Feladatai: a Romániát külföldről fenyegető esetleges veszélyek és támadások megelőzése.

IV-es Főigazgatóság (Katonai kémelhárítás)
Feladatai: a hadititkok védelme. Időnként figyelemmel kísérte a hadsereg állományának hangulatát, és nyomon követte annak rendszerhűségét.

V-ös Főigazgatóság (Az RKP vezetőinek védelme)
Feladatai: a pártvezetők személyi biztonságának biztosítása.

VI-os Főigazgatóság (Bűnügyi vizsgálatok)
Feladatai és működése: nyomozások lefolytatása azok ellen, akik bírálták a rendszert vagy államtitkokat árultak el. A nyomozók gyakran alkalmaztak erőszakos és törvénytelen módszereket, például fenyegetést, verést, zsarolást, sőt gyilkosságokra is sor került.

Gheorghe Pintilie (Pantelimon Bodnarenkó) (1902–1985)

Tiraszpoli születésű, eredeti foglalkozása lakatos, ukrán nemzetiségű. NKVD-ügynök volt, akit 1928-ban azzal a céllal küldtek Romániába, hogy a kommunisták soraiból kiszűrje a Siguranţa embereit. Lebukott, és hosszú ideig börtönben ült, ahol megismerkedett Gheorghiu-Dejjel, akinek később bizalmi embere lett.

Ennek köszönhetően 1944. augusztus 23-a után szovjet támogatással gyors karriert futott be. 1948-tól a Securitate első vezetője lett, majd helyettes belügyminiszter, a Központi Bizottság tagja és a Nagy Nemzetgyűlés képviselője. Személyesen ő gyilkolta meg a fogságban tartott Ștefan Forișt.

1963-tól nyugdíjba vonult. Ceaușescu hatalomra kerülése után egy ideig kegyvesztett lett, később azonban rehabilitálták, sőt ki is tüntették.

Alexandru Petrescu (1895–1977)

Haditörvényszéki bíró, aki számos politikai perben ítélkezett, rendszerint rendkívül súlyos büntetéseket kiszabva. Már a két világháború között is hadbíróként tevékenykedett. Antonescu idején a Bukaresti Katonai Törvényszék vezetője volt, majd az Országos Börtönigazgatóság élére került.

A kommunisták hatalomra jutása után elkerülte a tisztogatásokat, és hűségesen szolgálta az új rendszert. Számos politikai perben hirdetett ítéletet: a parasztpárt teljes vezetését börtönbe juttatta, Iuliu Maniut életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, elítélte a Duna-csatorna állítólagos szabotőreit, a kommunistaellenes „fekete szűrös” csoport tagjait, valamint a cionista per vádlottjait is.

1954 és 1956 között a Belügyminisztérium törvényszékeinek vezetője volt, amely a korszak politikai pereinek legfelsőbb ítélőszékeként működött.

Forrásszövegek

1. Szovjet beavatkozás az igazságszolgáltatás és a rendőrség átalakításába

A közvetlen politikai beleszólás szintjén a legbefolyásosabb alak Andrej Visinszkij volt, a szovjet külügyminiszter helyettese. A Visinszkij utasításainak megfelelő legelső lépések, amelyeket Pătrășcanu, Georgescu, Bodnăraș és Pintilie megtettek, az általuk vezetett intézmények megtisztítását célozták. 1945. április 2-án a Román Kommunista Párt napilapja, a Scînteia hírül adta, hogy több száz kémelhárítási és rendőrségi tisztet tartóztattak le, mivel „vétkesek voltak abban a romlásban, amelybe az ország sodródott” (ez lévén a kommunista eufemisztikus szóhasználat a „Németország mellett harcolni” helyzet leírására). Az így felszabadult helyek betöltésére pártaktivistákat és opportunistákat hoztak.
(Dennis Deletant: A Securitate és a rendőrállam Romániában (1948–1989))

2. Milícia, létesült a rendőrség és csendőrség helyett

„Az országban végbement hatalmas politikai, gazdasági és társadalmi átalakulások szellemében az állam rendfenntartó szervezetét is új alapokra helyezték. A Néptanácsok törvényének kiegészítéseképpen új törvény jelent meg, amely feloszlatja a csendőrséget és a rendőrséget, és felállítja a milíciát, amely a közrend megoltalmazásával egyidejűleg megvédelmezi a demokratikus vívmányokat, és őrködik a nép békés munkája, valamint a törvények és törvényes rendelkezések betartása fölött.”
(Romániai Magyar Szó, 1949. január 24.)

3. Az 1952-es alkotmányból

„Az 1952-es alkotmány az igazságszolgáltatás feladatát a 65. cikkében így fogalmazta meg:
A törvényszékek védik a népi demokrácia rendszerét és a dolgozó nép vívmányait; biztosítják a népi törvényességet, a köztulajdont és az állampolgárok jogait.”

4. A Securitate VIII. Igazgatóságának – a Műszaki Operatív Osztálynak – hatásköréből (1956)

– Ellenőrzi a nemzetközi magántelefon-beszélgetéseket.

– A műveleti igazgatóságok kérésére titkos műveleti technikai berendezéseket szerel fel a Belügyminisztérium által megfigyelt személyek tevékenységének ellenőrzése céljából.

– Tökéletesíti és alkalmazza a műveleti célokra szükséges berendezéseket.

– Műveleti célokra dokumentumokat állít elő, és különböző írásszakértői, vegyészeti és más szakvizsgálatokat folytat.

– Műveleti célokra fényképeket készít.

– Vételezi az imperialista rádióállomások adásait, műveleti célokra felhasználható adatok szerzése érdekében.

– Megfigyeli az imperialista államok Román Népköztársaság területén található követségeit, képviseleteit és konzulátusait kiszolgáló rádióállomások tevékenységét, a Belügyminisztérium számára érdeklődésre számot tartó információk gyűjtése céljából.

– Titkos elkobzásokat, átkutatásokat és egyéb műveleteket hajt végre.

– Részletesen ellenőrzi a külföldi levelezést és a határon túlról érkező csomagokat annak megakadályozása érdekében, hogy a külföldi kémszolgálatok ezt a csatornát használhassák, valamint hogy ne engedjenek be az országba propagandisztikus, ellenforradalmi, a népi demokrácia rendszerével ellentétes irodalmat, röplapokat és leveleket.

– Válogatás útján titkos ellenőrzés alá vonja a belföldi levelezést azon személyek felderítése céljából, akiknek demokráciaellenes megnyilvánulásaik vannak, valamint a lakosság politikai kampányokkal és párt- és kormányintézkedésekkel szembeni közhangulatának megismerése érdekében.

– Ellenőrzi a Belügyminisztérium által érdekelt személyek levelezését.

(1956. A VIII. – Műveleti Technikai Igazgatóság – Részletek, Magyar Kisebbség, 2007, 1–2. sz.)

5. A Securitate mint a pártállam politikai rendőrsége

„A kommunizmus bevezetése Romániában elnyomás útján történt. A brutalitást az állami politika rangjára emelték az »osztályharc« nevében, és egy hosszan tartó visszahatást váltott ki, amelyet a politikai rendőrség apparátusa, a Securitate segítségével tartottak fenn, a kegyetlenség bástyájává alakítva azt, amelynek célja a félelem – az intézmény fő munkaeszköze – keltése, fenntartása és kezelése volt.

A lakosság többsége, amelyet az intézmény mindenhatósága és erőszakossága terrorizált, újra megismerkedett a megszállás rendszerére jellemző életmóddal [...] Paradox módon – és nem véletlenül – egy olyan kifejezést választottak az intézmény nevéül, amely általában a komfortos állapotot és a polgárok magánéletébe való beavatkozás okozta zavarok hiányát jelöli, miközben pontosan az emberi jogok eltörléséig terjedő korlátozásokat gyakorolta, hogy a pártállam szigorát érvényesítse a »proletárdiktatúra« nevében.”
(Marius Oprea: A kegyetlenség bástyája. A Securitate története, 2008)

6. A Securitate mint az állami terrorizmus eszköze

„Egy olyan rendszerre jellemző intézmény, amely akadályozza vagy semmissé teszi a jogszerű tevékenységet, és a kormányt a hatalmi küzdelem aktív szereplőjévé alakítja.” Ez az állami terrorizmus definíciója Ernesto Garzón Valdés argentin politológus szerint.

Az állami terrorizmusnak három meghatározó jegye van.

Az első jellemzője „egy bizonyos ideológiai szervezettség, amely egy dogmán, egy abszolútnak, megkérdőjelezhetetlennek kikiáltott eszmén alapul, és amely az ellenfelek megsemmisítésének magyarázatára vagy igazolására szolgál”. Romániában előbb a „proletárdiktatúra”, később a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom létrehozása” volt az ideológiai indíték, amely elfedte a rezsim valódi „biztonsági doktrínáját” belső és külső ellenségeivel szemben. A pártvezetés meghirdette az „irányvonalat”, a Securitate pedig elnyomó eszközként rákényszerítette és megvédte azt, még a kommunista alkotmányokban foglalt jogok és szabadságok megsértésével is, amelyek megszűntek hatni, amikor egy cselekedetet vagy magatartást az államrenddel ellentétesnek minősítettek.

Az állami terrorizmus második jellemzője „egy koherens propagandaszervezet, amely igazolja az alkalmazott eszközöket, ellentámadásokat indít, és megbélyegzi az ellentétes álláspontokat”.

A harmadik jellemző a kényszerítő eszközök alkalmazására felhatalmazott intézményi testület – jelen esetben a Securitate – tagjainak szigorú „belső fegyelme”.
(A Tismăneanu-jelentés nyomán)

7. Az uzonkai házibuli elmaradt…

„1982. szeptember 19-én a Kovászna megyei Uzonka parókiáján egy találkozóra került volna sor egy Brassó és Kovászna megyékben élő magyar nemzetiségű fiatalokból álló csoport számára, akik olyan társaságot alkottak, amelynek összejövetelei gyakran nacionalista–irredenta jellegű megnyilvánulásokba torkolltak.

Megállapítottuk, hogy rendszeresen találkoztak Brassó és Kovászna megye különböző elszigetelt helyein. A résztvevők száma egyik találkozóról a másikra ingadozott. Ilyen alkalmakkor a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű zenei adásait, valamint lemezeket és magnószalagokat hallgattak a szomszédos országbeli zenekarok felvételeivel. Eljutottak odáig, hogy ellenségesen beszéltek a hazai valóságról, a magyar nemzetiség állítólagos jogsérelmeiről, valamint Erdély Magyarországhoz való tartozásának problémájáról.

Az egyik ilyen gyűlés során, amely Kőkös községben volt, Kovászna megyében, a csoport egyik tagjának lakásán, Magyar Népköztársaságból származó magnófelvételek meghallgatása után – amelyek között rockfeldolgozások is voltak, kifejezetten nacionalista szövegekkel – a jelenlévők letérdeltek, és kórusban énekeltek egy dalt, amelynek szövege Petőfi Sándor Talpra magyar című verséből származott.

Mivel hasonló jellegű megnyilvánulásokra került volna sor az adott év szeptember 19-i uzonkai találkozón, az állami hatóságok meghozták a szükséges megelőző intézkedéseket, így a gyülekezet nem valósult meg.”
(A Securitate Brassó Megyei Felügyelőségének jelentése, 1982. október 2., részletek)

Korabeli vicc

„A Securitate olyan, mint egy nagy szív. Hatalmas szív. Amely ver, csak ver, és mindig csak ver.”

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszéljétek-vitassátok meg: A 6-os szöveg alapján, hogy valóban megfelelt a Securitate működése az állami terrorizmus ismérvének.

Hasonlítsátok össze: Az 5-és és a 6-os szövegekből emeljetek ki 2-3 közös vonást és egy-egy lényeges különbséget.

Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket, rokonaitokat: Tudnak-e olyan eseteket, amikor ismerősöket kihallgattak a Securitatén és milyen hangnemben beszéltek velük? Ha fenyegették, esetleg megverték vagy megzsarolták őket?

Magyarázzátok meg: Véleményetek szerint van-e köze a kommunizmus elnyomó jellegének ahhoz, hogy a 3-as szöveg felsorolásában az állampolgári jogokat hová helyezik az alkotmány szerzői? (Indoklás!)

Értelmezési-értékelési kísérlet: Magyarázzátok meg az 5-ös szöveg és ismereteitek alapján, hogy a Securitate valóban a politikai rendőrség szerepét töltötte be, vagy volt neki pozitív szerepe is.

Kreatív feladat (párokban dolgozva):
A 4-es szövegből válasszatok egy példát az illető osztály hatásköreiből és képzeljétek el, hogy a Securitate tisztjei vagytok, és nektek kell egy olyan feladatot elvégezni. Hogyan járnátok el? (írjatok egy rövid cselekvési tervet vagy forgatókönyvet).

Érvelési gyakorlat (csapatmunka): Többen az osztályból tagjai vagytok annak a rocker társaságnak, akik az uzonkai bulit is szervezték volna (7-es szöveg). Osztályfőnöki órán titeket felelősségre vonnak és megfenyegetnek, hogy kicsapnak az iskolából, vagy levonják a magaviseleti jegyeteket stb. Állítsatok össze egy 15-20 soros érvelő szöveget, amiben megvéditek magatokat. Minden csapat felolvassa a szövegét és hasonlítsátok össze azokat.

Oknyomozás-rejtélyfejtés:

Próbáljátok meg kideríteni, hogy a Romániát megszálló szovjeteknek hogyan sikerült saját ügynökeiket beépíteni a rendőrség és a titkosszolgálatok (beleértve a Securitate intézményét is) vezetésébe?

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszéljétek meg, vitassátok meg:
A 6-os szöveg alapján valóban megfelelt-e a Securitate működése az állami terrorizmus ismérveinek.

Hasonlítsátok össze:
Az 5-ös és a 6-os szöveg alapján emeljetek ki 2–3 közös vonást, valamint egy-egy lényeges különbséget.

Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket, rokonaitokat:
Tudnak-e olyan esetekről, amikor ismerősöket kihallgattak a Securitatén, és milyen hangnemben beszéltek velük? Fenyegették, esetleg megverték vagy megzsarolták-e őket?

Magyarázzátok meg:
Véleményetek szerint van-e összefüggés a kommunizmus elnyomó jellege és aközött, hogy a 3-as szöveg felsorolásában az alkotmány szerzői hová helyezik az állampolgári jogokat. (Indoklás!)

Értelmezési–értékelési kísérlet:
Magyarázzátok meg az 5-ös szöveg és saját ismereteitek alapján, hogy a Securitate valóban a politikai rendőrség szerepét töltötte-e be, vagy volt-e bármilyen pozitív szerepe is.

Kreatív feladat (párokban dolgozva):
A 4-es szövegből válasszatok ki egy példát az adott osztály hatásköreiből, és képzeljétek el, hogy a Securitate tisztjei vagytok, akiknek egy konkrét feladatot kell végrehajtaniuk. Hogyan járnátok el? Írjatok egy rövid cselekvési tervet vagy forgatókönyvet.

Érvelési gyakorlat (csapatmunka):
Az osztály több tanulója tagja annak a rocker társaságnak, amely az uzonkai bulit is szervezte volna (7-es szöveg). Osztályfőnöki órán felelősségre vonnak benneteket, és megfenyegetnek azzal, hogy kicsapnak az iskolából, levonják a magatartásjegyeteket stb. Állítsatok össze egy 15–20 soros érvelő szöveget, amelyben megvéditek magatokat. Minden csapat olvassa fel a szövegét, majd hasonlítsátok össze az érveket.

Oknyomozás – rejtélyfejtés:
Próbáljátok meg kideríteni, hogyan sikerült a Romániát megszálló szovjeteknek saját ügynökeiket beépíteniük a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetésébe, beleértve a Securitate intézményét is.