A mérai csűrfesztivál szervezői: Kalotaszeg mindig ott van a prioritási listánk elején

Néhány idős ember sétál az utcán, mások a kapuk előtti padokon diskurálnak, a szokásos falusi életet egyelőre csak a csatornázás pezsdíti meg. A fesztivál kezdetére talán pont a főbejáratig érnek a munkálatokkal, Bethlendi Andris és Varga Zoltán szervezőként rögtön fel is vetik, talán meg kellene kérni a hivatalt, hogy akkor ne ássanak pont a Szarka-telek, illetve az új helyszín, a Hangya-telek előtt. Méra még nyugodt, semmi jele annak, hogy nemsokára itt ismét fesztivál lesz, ráadásul idén az évfordulós, tizedik. Eljöttünk megnézni, hogyan formálta a Méra Világzenei Csűrfesztivál annak a közösségnek az életét, ahonnan indult, és aminek minduntalan igyekszik vissza is adni valamit.

Még határozottan emlékszem a fesztivál első sajtótájékoztatójára. A Szarka-telek élénk zöld gyepje, az ott álló hatalmas diófa árnyéka és az évszázados csűr nagyjából mindenkit azonnal magával ragadott. Én is lelkesedtem a világzenei esemény iránt, pedig a néptánc és a népzene határozottan nem az én világom. Kilenc évvel később a Szarka-telek pont ugyanolyan csendes, mint az akkori bemutatkozón. A zöld gyep ugyan hiányzik az udvarról, mert azóta kaviccsal töltötték fel, hogy az első eső után a fesztiválozók ne tapicskoljanak rögtön bokáig érő sárban, de egyértelműen látszik az is, hogy a fű lassan visszafoglalja az udvart. Közben felhúztak egy új kiszolgáló épületet és egy új hidat is, de a csűr sem tűnik annyira ódonnak, mert felújították.

„Volt olyan év, amikor eláztatott az eső, és utána a sárban dagonyáztunk. A kavicsozás ennek a következménye. Már előfordult utána olyan év, amikor egy kiadós vihar után tiszta cipővel mehetett haza az ember” – mondja Bethlendi Andris, amikor az első kiadást felidézve az udvart említem. De a változások között említhetném a fesztiválokon szinte luxusnak számító vízöblítéses illemhelyeket is.

Ezek viszont „csak” a körülmények, amit az egyszerű szemlélő is lát, ha ellátogat a fesztiválra, de a szervezők munkája sokrétűbb annál, mint megfelelő körülményeket biztosítani.

„Nekünk közös ügyünk Kalotaszeg. Mi nem vagyunk hivatásos fesztiválszervezők, nem ez tölti ki a mindennapjainkat, de Kalotaszeg mindig ott van a prioritási listánk elején. A fesztivál kifelé is jól látható, nagyobb része a munkának, míg többi vállalásunk inkább a kalotaszegieknek, úgymond befelé szól. Ha ezek elhalnának, akkor a fesztivál helye is más volna ebben a kulturális ökoszisztémában”

– magyarázza Bethlendi Andris. Mindenképp érdemes tehát ezeket felidézni, annál is inkább, mert a fesztivál is lényegében ezekből nőtt ki.

Egyrészt ott van a 2009 óta működő Kalotaszeg Néptáncegyüttes, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó Kalotaszegi Vándor Néptánctábor, amit most már jó ideje Nyárszón szerveznek meg, de korábban volt már Mérán is. Szorosan kapcsolódik ezekhez a néptáncoktatás: több korosztálynak is heti rendszerességgel tartanak próbákat, valamint havi rendszerességgel szerveznek táncházakat. Közel 130 gyerek és fiatal táncol velük, szóval ez meghatározó tevékenységük. Ennek eredménye a Kalotaszeg Néptáncegyüttes kistestvére, a Mérai Cifra Néptáncegyüttes.

Ott van még a világjárvány idején indított FolkOtthon, ami nemcsak alternatív kardiógyakorlatnak jó, hanem rendszeres népművészeti foglalkozások, illetve tábor is kapcsolódik hozzá. Lényegében ennek a sok mindennek lett Kalotaszegen kívül is látható eredménye a Méra Világzenei Csűrfesztivál.

„A mínusz egyedik kiadásnak a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak azt a gálaműsorát tekintem, amikor az eleredő eső elől bevittük a csűrbe a Buda Folk Band fellépését. Az utána következő alkalommal már megelőztük az esőt, és eleve a csűrbe terveztük a koncertet, majd amikor tovább költözött a tábor, a helyiekben maradt egy hiányérzet, ők kérdezték, ha nem lesz itt tábor, akkor most mi lesz?” – idézi fel a fesztiválszervezésük kezdeteit Varga Zoltán. Erre a kérdésre jött egyfajta válaszként a világzenei csűrfesztivál, aminek az évfordulós kiadására nyolc év alkotói szabadság után ismét eredeti felállásában tér vissza a Buda Folk Band.

A szervezők azt mondják, az elején még nem volt teljesen egyértelmű számukra, hogy ilyen kisebb, családiasabb fesztivált szeretnének. „A harmadik vagy negyedik kiadásra rögzült bennem, akkorra határoztuk el, hogy méreteiben csak akkorára akarjuk növelni a fesztivált, míg az esti koncert még befér a Szarka-telekre. Attól a pillanattól kezdve nagyon tudatosan koncentráltunk arra, hogy ez a telek alkalmas legyen arra, hogy a kapacitásait kihasználva nagyjából ezer főt befogadjon. Számomra akkorra lett egészen világos, hogy ez egy ekkora fesztivál” – mondja Bethlendi.

A fellépőktől és a résztvevőktől érkező visszajelzések alapján is alakították ekkorára, és ők rendszerint azt mondták, „ez így fantasztikus” – teszi hozzá Varga Zoltán. „Mi nem vagyunk főállású fesztiválszervezők, a kapacitásaink végesek. Ez a fesztivál azért olyan, amilyen, mert azt visszük véghez, amit megálmodtunk. Ambíció sincs bennünk arra, hogy nagy fesztivált szervezzünk. Ez olyan méretű fesztivál, amibe szívesen és örömmel fektetem be az energiám minden évben” – mondja. A fesztivál „kicsin” tartásának van egy másik előnye is, ekkora méretű eseményt még azok is tudnak tolerálni a faluban, akik nem feltétlen rajonganak az ilyen eseményekért, vagy nem származik más hasznuk belőle, „másképp hatna, ha 20 ezer ember érkezne meg naponta a faluba”.

Vannak tapasztalataink arról, hogy mi történik, ha egy fesztivált a település határain belül szerveznek meg. Kolozsváron az Untold okoz rendszeresen közfelháborodást, de a torockói Double Rise esetében is hallottunk zsörtölődéseket. A Méra Világzenei Csűrfesztivál körül mindig nyugodt volt a légkör. A szervezők szerint valószínűleg az ő kapcsolatuk is más minőségű volna a helyiekkel, ha csak a fesztivált szerveznék, hiszen az még akkor is zajos esemény és felfordulást okoz, ha kifejezetten figyelnek arra, hogy ne legyenek hangosak.

„Valószínűleg amiatt is fogadják nyitott szívvel a fesztivált azok is, akiknek ez teher, mert tudják, hogy ezzel együtt megvalósul közel 130 fiatalnak a néptáncoktatása, a táncháza és a kézműves foglalkozása. Mert ezek összefüggenek egymással”

– érvelnek.

A megkérdezett helyiek szerint természetes, hogy vannak zsörtölődések, amikor a fesztivál ideje alatt az utcákon sorakoznak az autók, de azért sokan örülnek is a rendezvénynek. Ennek egyik egyértelmű oka, hogy ilyenkor kiadhatják a szobát vagy a kertet a vendégeknek. A szervezők azt mondják, ez a része a fesztiválnak már teljesen önműködő, egy Facebook-csoportban talál egymásra a kereslet és a kínálat.

„Mérába mindig sokan látogattak, a faluturizmus központja volt, de annyian, mint a fesztivál ideje alatt soha” – meséli Varga György, a Bivalymúzeum vezetője, akinek a háza a Szarka-telek tőszomszédságában áll. Az idős férfi szerint a fesztivál most olyan, mint amilyenek a húsvéti, karácsonyi vagy pünkösdi ünnepek alkalmából szervezett tánc, bál volt, ami egykor sok embert vonzott a faluba. A táncok a rendszerváltás után kimaradtak, de helyette lett a fesztivál.

„Sok érdeklődő jön. Rég nem látott ismerősökkel is találkozunk, akik a fesztiválra eljönnek. Még akár idősebbek is. Ez olyan esemény, ami úgymond hazahozza az elszármazottokat is. Nem mondhatjuk, hogy nagyon sokan elmentek a faluból, de akik elkerültek valamilyen oknál fogva, ilyenkor hazajönnek” – eleveníti fel. A helyiek elbeszéléséből rendre kiderül, hogy a fesztivál nemcsak egyszerűen felpezsdíti az életet, hanem összehozza a családokat és a barátokat. Gyuri bácsi is azzal büszkélkedik, hogy ilyenkor az ő unokái is hazajönnek.

„Megtelik a terasz, és örvendünk egymásnak. Máskor mindenki el van foglalva, legtöbbet ketten vagyunk a feleségemmel, de ilyenkor boldogok vagyunk a tumultus miatt. Másoknál is a miénkhez hasonló a helyzet”

– mondja, majd megjegyzi az unokáiról: „Kicsit megint méraiak lesznek”.

Tőtszegi Erzsébetnél is megsokasodnak a vendégek a fesztivál idejére, szinte már előre be kell jelentkezni. Régi néptáncosként ő egyértelműnek gondolta, hogyha Mérán fesztivált szerveznek, akkor náluk is megszáll valaki.

„A Muzsikás együttesből Éri Péter a férjemnek szinte már gyerekkori barátja. Hagyományőrzőként mi is jártunk fesztiválokra, Jászberénybe, Szegedre vagy Mecsérre, és fogadtuk is őket. Nálunk mindig jöttek-mentek a táncosok és zenészek, úgyhogy természetes dolog volt, hogy a fesztivál alatt mindig lesz valaki itt” – magyarázza, és azt is felsorolja hirtelen, hogy idén kiket készül fogadni.

Elmondása szerint ő a koncertekre is szeretettel megy, mindegy milyen zene, mert élvezi. „A mexikóit is. Nem mondom, hogy állandó jelleggel ott vagyok, de minden évben megyünk. Pláne, ha ismerősök lépnek fel, de egyébként is szeretjük” – fűzi hozzá. Szerinte ilyenkor azt is meg lehet beszélni a vendégekkel, hogy mi történt az elmúlt évben a családban, az ismerősök merre jártak a nagyvilágban, milyen rendezvényeken vettek részt. „Elmondják erről a véleményüket, és azt is, hogy mit lehetne még csinálni. Például, hogy milyen fotókiállítást lehet szervezni, vagy kit kellene meghívni jövőre, milyen jó együttesek vannak most. Megbeszéljük, hogy híresebb magyarországi tánccsoportok hogy táncolják most a kalotaszegi táncokat, és azt is, hogy mi hogyan táncoltuk valamikor” – meséli.

A fesztivál közvetlenségének az is előnye, hogy nem szükséges nagy hangosítás, ami nem csak jobb hangzást jelent, hanem kisebb zajszennyezést is. Azok, akik amúgy is hallanák a fesztivált, mert a Szarka-telek közelében élnek, ingyenes belépőt kapnak, hogy ha már „buliznak”, akkor a helyszínen tegyék. Más helyiek pedig kedvezményes belépőt válthatnak. A szervezők szerint rendszerint ki is használják ezt, mert a jegyek mintegy 10-15 százalékát méraiak vásárolják meg.

Rajtuk kívül természetesen ingyen vehetnek részt a mérai táncos gyerekek és fiatalok, akik nélkül azért a csűrfesztivál sem lenne az igazi. Nem véletlen lehet a fesztivál egyfajta találkozási pontja a kalotaszegi tinédzsereknek.

„Olyankor élet van a faluban, nemcsak a helyszínen, hanem a kocsmánál is. Asztalokat tesznek ki, kiülnek oda és megy a duma. A néptáncos előadást pláne nagyon szeretik, amit minden fesztiválon megszerveznek. Tavaly a Duna Művészegyüttes jött a Szerelmünk, Kalotaszeggel. Még én is végignéztem az egészet” – mondja Kovács Márkó fiatal helyi táncos, Varga Zoltánék egyik tanítványa. Ő gyerekként kezdett táncolni, majd egészségügyi okokból egy időre abbahagyta, de aztán eljött a fesztiválra.

„Ismét láttam, ahogy táncoltak a régi ismerős arcok, meg a táncházat, és megjött a kedvem. Fú, láttam, hogy ez milyen jó dolog, mennyire szép, és vágytam rá. Visszairatkoztam és újra elkezdtem táncolni. Azóta is folytatom”

– eleveníti fel. Kovács Márkó szerint neki egyértelműen a nyara fénypontja a csűrfesztivál, főleg a táncházak miatt, azokra emlékszik vissza a legélénkebben.

„Zoltánék havi rendszerességgel szerveznek táncházakat a faluban, de a fesztiválon minden este van. Mindig próbálok kitáncolni magamból mindent. Megmutatni is szeretem magamat ilyenkor, persze vannak bakik, amikor improvizálni kell, de még azt is szívesen csinálom” – meséli, majd azt is hozzáteszi, hogy ő már csak a néptáncos közegben tudja elképzelni az életét, azzal szeretne foglalkozni.

Hosszúra nyújtott léptekkel mérik fel az udvart, azt beszélik meg, hogyan kellene felhúzni a fesztivál új helyszínén a sátrat. Olyan nyugodtan diskurálnak, mintha nem is néhány napon belül kezdődne a fesztivál. Elvileg jó lesz. Az eredményt majd meglátjuk a fesztivál új helyszínén, a Hangya-telek romos csűrje mellett, ami nem véletlenül kapta a Rom-színpad nevet. Az új helyszín a visszafogottabb, intimebb hangulatú nappali koncerteknek és ifjú zenekarok bemutatkozásának ad teret.

A Hangya-telket néhány éve vásárolta meg a fesztivált szervező egyesület, nem fesztiválhelyszínként tekintettek rá, elsősorban a néptáncosoknak kerestek téli próbahelyszínt, mert a kultúrház nagy és rideg ahhoz, kocsmába meg csak nem viszik a kisebb gyerekeket. Korábban többször is hirdettek gyűjtést a fesztiválon is a próbaterem kialakítására, végül a néptáncosok másfél éve vették birtokukba, a tizedik kiadásra pedig annak is elérkezett az ideje, hogy a fesztiválozók is belakják.

„Ez a székház életre kelt. Nincs még befejezve, még elég sok pénzre lesz szükség ahhoz, hogy elkészüljön, de már egy olyan tér, ahol össze tudunk gyűlni, ahol fiatalok táncolhatnak. Hetente négyszer használják táncpróbára, de táncházakat is tartanak benne, meg kézműves foglalkozásokat is” – mondja Bethlendi Andris.

A Hangya-telek befejezése még sok pénzt, időt és energiát fog felemészteni, de a szervezők azon kívül is több előttük álló feladatot sorolnak fel. Ott van a Szarka-telken álló tájház felújítása, ami az egyik legnagyobb feladat. Ha rendben volna, akkor sokkal jobban ki tudnák használni, de arra jelenleg nincs anyagi fedezetük, és ahogy Bethlendi Andris mondja, „egyelőre nem kér enni”, tehát nem halaszthatatlan a helyreállítása. A fesztivált is szervező egyesületnek a próbaterem felújítása sürgősebb volt, ott „minél hamarabb az utolsó szeg is a helyén kell legyen”, mert heti rendszerességgel használják. Az első tíz éven túl vannak, de bőven látszanak a feladatok a következő tíz esztendőre is.

„Azt gondoltam amikor belevágtunk, hogy az erdélyi népzenei kultúra sokkal közismertebb Európában, mint amit aztán tapasztaltunk. A Balkán zenei műfajai sokkal népszerűbbek világszerte. Még a román világzenének is van egy-egy olyan fellépője – például Fanfare Ciocărlia vagy a vonósoknál a Taraf de Haïdouks –, ami nagyobb nemzetközi figyelemnek örvend, mint bármelyik Kárpát-medencén belüli román, magyar vagy szlovák etnikum zenei kultúrája. Azt hittem, hogy nagy aha-élmény lesz, hogy végre Erdélyben is van világzenei fesztivál. (…) A zenei gurmék ismerik, tudják, hogy van itt egy nagyon virtuóz zenei örökség, amit jellemzően a cigányzenészek juttattak el a 20. századig, és amikor ideérkeznek, akkor kíváncsiak rá. Bizonyára Bartók is hozzáad ehhez az ismertséghez. Ugyanakkor ez mégsem az az ismertség, amit mondjuk a Balkán vagy a flamenco zene élvez. (…) Az elmúlt 10 évben azért sikerült formálni ezt” – magyarázza Bethlendi Andris.

Majd hozzáteszi: „Épp az idei vándor néptánctáborunkban mondta a Londonban élő ifjabb Toni Rudi brácsás, hogy bárhol jár már a világban, ha zenészközegben azt mondja, Méra, akkor a Méra World Musicról már hallottak. Nyilván egy buborékban mozog, de úgy néz ki, abban a zenei buborékban a brand ismertségre tett szert.”