A nap helyett az arcok ragyogtak az Electric Castle második napján

A fesztiválok azok a helyek, ahová nem lehet túlöltözni, a három különböző irányból jövő, három különböző műfajú zene, a szivárvány minden árnyalatában villogó reflektorok és a null-huszonnégyes bulihangulat bármilyen extrém viseletet indokolttá tudnak tenni, legyen szó virágkoszorúról, vagy dinójelmezről. Legtöbben azt veszik fel egy fesztiválra, amit máshova nem tudnak, vagy nem mernek, mert esetleg túl kirívó lenne. Egy karszalaggal azonban már mindjárt más a helyzet, nem csak a fesztivál belépésére jogosít fel, hanem a közösséghez tartozás szimbóluma is: belépőjegy egy ideiglenes, színes és szabad világba, ahol az önkifejezés határok nélküli, és ahol mindenki egy kicsit merészebb, mint a hétköznapokban.

Az idei Electric Castle résztvevőinek outfit-terveit azonban keresztülhúzta az eső, legalábbis ami a csütörtöki napot illeti. Valóban színes volt látvány, csak éppen a tüllszoknyák és bandáspólók helyett, ha az ember szétnézett a tömegben, mindenhol nejlon-esőkabátokat látott, azt azonban tényleg minden színben. Az időjárás és a nejlon azonban nem szabott határt a fesztiválozók kreativitásának, legtöbben megtalálták az önkifejezés egy eső-barát alternatíváját, amit nem rejt el a kabát és a gumicsizma.

Ehhez pedig maga az EC is hozzájárult, ugyanis a fesztivál területén külön sátrak voltak fenntartva azoknak, akiknek időközben jött meg a kedve az arcfestéshez. A Sephora-sátorban például, az eső ellenére hatalmas sor kígyózott, ugyanis profi sminkesek álltak rendelkezésre, akik minden erre vonatkozó kívánságot teljesítettek, ráadásul teljesen ingyen. A sminkszékekből felállókkal elbeszélgetve kiderült, az embernek annyi a dolga, hogy kiválasztja a színeket, elmagyarázza a koncepciót és hátradől.

Egyesek egyenesen inspiráció-képekkel felvértezve érkeznek oda, Pinteres-táblákat mutogatva, vagy a Z-generáció olyan esztétikai jelzőivel írják körül, mit is szeretnének pontosan, mint a fairycore vagy a dark academia aesthetic. Ezek a jelentését a laikusok számára elmagyarázni már nehezebb, aki tudja, az tudja, a sminkesek pedig pontosan tudták, mi a dolguk ezeknek a szavaknak a hallatán.

A sátorban sokan elmondták, tegnap is jártak ott és a következő három napban is terveznek visszamenni, hiszen egy egyszerű és praktikus megoldása annak, hogy különösebb megerőltetés nélkül nézhessenek ki úgy, ahogy elképzelték. Így ráadásul azoknak is volt lehetősége az önkifejezésre, akiket eddig esetleg a kézügyességük hiánya tartott vissza.

Azonban sokan voltak azok közül is, akik maguk gondoskodtak a csillámok és a színek egyedi összképének megalkotásáról, sajátkezűleg alkotva meg a elképzeléseiket. Mint megtudtam, páran egyenesen a fesztivál arculatához igazítják a saját arcukat is, így az EC esztétikájához a dekor-inspirálta csillogó-villogó-színes, „elektrikus” stílus jellemzett néhány smink-koncepciót.

A kívánt összhatás érdekében pedig néhányan tovább is mentek és a hajukat is mint kiegészítőt építették be a megjelenésükbe, eső ide vagy oda. Ráadásul, akkor sem kellett kétségbe esni, ha az időjárás szabotálni próbálta ezt az elhatározást, ugyanis a fesztiválon fodrász-sátor is rendelkezésre állt, a körülményekhez igazodva, jó sok hajlakkal.

Bár természetesen nem a smink teszi az embert és csillámok meg gyöngyök ide-vagy oda, mindenki szép a maga módján, mégis van valami felszabadító abban, amikor az ember úgy dönt, játékosan, akár túlzásokba esve is megmutatja, hogyan látja önmagát, vagy éppen hogyan szeretné, hogy mások lássák. A fesztivál pedig ehhez egy biztonságos, bátorító környezetet biztosít, ahol az egyediség kifejezésének nem csak tere, de jogosultsága is van.