Nem „haza-költő”, hanem haza költő – Demény Péter Balla Zsófiával való találkozásai az ismerős ismeretlenekben
Ritkán keresik meg az embert azzal, hogy valaki róla szeretné írni a doktori dolgozatát, Balla Zsófiát azonban ezzel kereste meg Demény Péter, aki „Balla Zsófia költészete” című kötetében feltárta a kapcsolatot szeretet és távolság, feszültség és költészet, ismerős és ismeretlen, de saját maga, Kolozsvár és Balla Zsófia között is. Arról mesélt most, hogyan dolgozta fel ezt az életművet és ez hogyan kapcsolódik immár sajátjához is.
Amikor Demény Pétert az életéről kérdezik, azt szokta mondani, három van neki: egy, ami Kolozsvárhoz, egy, ami Marosvásárhelyhez, és egy, ami Bukaresthez köti. Ezeknek az életeknek több meghatározó szakasza volt, de mindegyikre jellemző az irodalom iránti elkötelezettség és szenvedély. Egy ilyen szakasz volt a doktori dolgozata is, amely Bodor Ádámmal kezdődött, és Balla Zsófiával ért véget – közben pedig mind a költészethez, mind Kolozsvárhoz fűződő viszonyát árnyalta az „ismerős ismeretlenekbe” való ütközés.
Erről a folyamatról, Balla Zsófia életművéről és saját irodalomhoz fűződő kapcsolatáról mesélt Demény Péter a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét harmadik napján, a Vallásszabadság Házában, Balázs Imre József és Bányai Éva moderálásában.
A kötet, amely idén jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában, tulajdonképpen a szerző doktori dolgozatának egy újraszerkesztett, többek között Varga Eszter szerkesztő és Könczey Elemér grafikus munkájával kiegészített kiadása.
Amikor nekifogott a doktori munkának, eleve kételyei voltak – azt érezte, hogy Bodor Ádámról már mindent megírtak, mesélte. Hosszas mérlegelés és egy, magával Bodor Ádámmal való feszengős találkozás után végül Balla Zsófiánál kötött ki – a szó mindkét értelmében. Felhívta a költőt telefonon, egyeztettek, majd egy személyes látogatás alkalmával bejelentette: vele szeretne foglalkozni.
Bodor Ádámmal ellentétben, aki szkeptikusan állt ahhoz, hogy Demény Péter őt kutassa, Balla Zsófia közvetlen és lelkes volt, amikor megtudta, miről van szó – mondta Demény.
„Hát ez általában így van. Az ember felhívja James Joyce-t akár, és elmondja neki, hogy vele szeretne foglalkozni” – szúrta közbe mosolyogva Balázs Imre József.
Demény ebbe kapaszkodva arról kezdett elbeszélni, hogyan képzeli el, ha egyszer valaki majd róla írna. Sosem számított egyébként ilyesmire, mondta, így már az is meglepetés lenne, ha egyáltalán foglalkoznának vele. „Akkor azt hiszem, nyugodtan el is költözhetek – klasszikus lettem” – tette hozzá nevetve.
Balla Zsófia költészetét mindig is csodálta – feltehetőleg azért, mondta, mert nagyon különböznek egymástól. A Balla Zsófia-féle nézőpont, látásmód, szemlélet egyedinek és izgalmasnak tűnt számára.
Amikor a könyv anyagán dolgozott, tematikus pontokból indult ki: ilyen volt Kolozsvár, a szerelem, a barátság, a szülők, meg a haza. Ez utóbbi különösen rendhagyó módon jelenik meg a vizsgált életműben. Ahogy Balázs Imre is kiemelte: maga Demény jegyezte meg korábban, hogy Balla Zsófiát nehéz volna „haza-költőként” emlegetni.
Demény ezt megerősítette: valóban, Balla Zsófia költészetében nem érződik a szülőföld idealizálása. Helyette – saját bevallása szerint is – ő és nemzedéke inkább ironikus módon dolgozta fel ezeket a nagy témákat.
„Mikor jövök hazafelé a kocsival, attól függően, hogy honnan jövök, már a Tordai úton vagy a Monostoron boldogabb leszek, elkezdek megint kolozsvári lenni, valamiféle nosztalgia szivárog fel belőlem” – mondta Demény.
Hozzátette: hasonló érzése volt Balla Zsófia verseit olvasva is. A Fellegvár, a Házsongárd, a Sétatér, vagy épp Bretter György neve ismerős ismeretlenként köszönt vissza bennük – egyszerre volt jelen a szeretet és a távolság.
Balla Zsófia úgy mutatta meg neki a várost, hogy közben nem süppedt bele az érzelgősségbe. Nem nézte könnyes szemmel, és nem is állított róla semmit – mégis olyan feszültség áradt a versekből, amely költészetté tette őket.
Egyesek lenézték Balla Zsófia költészetét, annak érzelgőssége, intimitása okán, különcködésként tekintettek munkásságára. Demény Péter szerint fontos különbséget tenni azok között, akik egy meglévő fogalomrendszer alapján értelmeztek szövegeket és azokat, akik képesek voltak új szempontokat alkalmazni. Ez utóbbiba tartozott Tamás Gáspár Miklós is, aki – bár a baráti és nemzedéki érzékenység befolyásolta – szemmagasságból tekintett a költő munkáira, érzékeny, értelmezői hozzáállással vizsgálta azokat.
Hogyan illeszkedik ez a könyv Demény Péter életművébe? – vetette fel a kérdést Balázs Imre József. A válaszkeresés során végül Bánffy Miklósnál kötött ki. „Nagyon érdekes, hogy Péter időnként ír egy szerzőről egy egész könyvet” – jegyezte meg. Majd hozzátette: ez eddig csak kétszer fordult elő – egyszer Bánffy Miklós, most pedig Balla Zsófia esetében –, ezért is volna izgalmas megérteni, milyen kapcsolat fűzi Deményt ezekhez a szerzőkhöz.
Demény erre felidézte Cs. Gyimesi Éva szavait: „intuitív alkat vagy” – mondta neki egykor. Hozzátette Könczey Elemér, a kötet borítóját tervező grafikus megállapítását is: „mindenkit meglepsz a változásaiddal”.
Mint elmondta, ezek a változások legtöbbször őt magát is meglepik. Sokszor maga sem tudja pontosan megmagyarázni, miért dönt úgy, ahogy.
Bánffyban a könyörtelen pontosság vonzotta. Balla Zsófiában éppen ennek az ellenkezője: az intimitás, az a fajta érzékeny közelítés, amely még a barátságok csalódásait is árnyalt képekké formálja.
„Egy versében azt írja: úszik a földben egy ember. Hát ez nagyon szép. Nagyon szép.” – tette hozzá.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!