Milyen volt az élet Jókai Mór mellett nőként? – Szécsi Noémi nőtörténeti rekonstrukciója

A Jókai-család izgalmas kapcsolatait, anekdotáit és családi konfliktusait ismerhettünk meg részletesen a kolozsvári könyvhéten. A színpadon Juhász Anna kérdezte Szécsi Noémit, akinek könyve, a Jókai és a nők új, női nézőpontokból hozza közelebb az olvasókhoz a magyar irodalom nagy mesélőjének életét és hagyatékát.

Azokon a nőkön keresztül fest egy új képet Szécsi Noémi Jókai Mórról, akik fontos szerepet játszottak életében: édesanyja, két felesége, az unokahúgai és nevelt lányai. A kötet nemcsak azt vizsgálja, hogyan kapcsolódott Jókai ezekhez az asszonyokhoz – mint Pulay Mária fia, Laborfalvi Róza és Nagy Bella férje, Jókay Jolán és Jókai Róza nevelőapja vagy Váli Mari nagybátyja –, hanem azt is, hogy ezek a nők milyen hatással voltak az író művészetére és világképére.

Szécsi Noémi szerint Jókai nemcsak tehetséges volt, hanem olyan korszakban élt, amely különösen kedvezett a kibontakozásának. A legfontosabb eszmék, mint a nemzetépítés, a magyarság és a hazaszeretet, illetve a '48-as forradalom utóhatásai erősen befolyásolták az akkori mentalitást és az irodalmat is.

Ma viszont már más dolgok érdekelnek minket, ezért az a kérdés, hogyan tudjuk Jókai alakját és műveit újra élővé, közelivé tenni a mai olvasóknak. Például azzal, hogy női nézőpontból közelítünk hozzá.

A könyv egyik kiindulópontja Jókai édesanyja, Pulay Mária, aki különösen szoros kapcsolatot ápolt fiával. Szécsi elmesélte: Jókai két testvére még az ő születése előtt meghalt, mindkettejük a Lajos nevet kapta. A család ezért nem engedte, hogy a harmadik gyermek is ezt a nevet viselje, így lett belőle Móric. Pulay Mária már 38 éves volt, amikor megszülte Jókait, és talán épp a veszteségek miatt „görcsösebben kapaszkodott ebbe a gyerekbe”, így ez az anya-fiú kapcsolat a későbbi életmű szempontjából is meghatározónak bizonyult.

Morzsákból összerakni a történetet

A Jókai és a nők című kötetben Szécsi Noémi nemcsak egy ismert író életének női szereplőit mutatja be, hanem egy egész korszak női tapasztalatait is igyekszik visszaidézni, még ha sokszor csak töredékes emlékek és utalások állnak rendelkezésre. Ahogy a szerző elmondta: a nőtörténetírás olyan munka, amelyben ismeretlen nők életének apró részleteit kell felkutatni és összerakni. „Morzsákat gyűjtök össze, hogy összeálljon a kép az adott korszakról vagy társadalmi osztályról” – fogalmazott.

Szécsi Noémi korábban szépirodalommal foglalkozott, a nőtörténet csak az elmúlt tíz évben vált hangsúlyossá a munkásságában, de Jókaihoz való kötődése ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Már gyerekként is sokat olvasta, sőt, egyik regénye cselekményét egy Jókai-novella inspirálta. Mostani könyvében azonban már nem csupán az irodalmi példakép iránti rajongás vezérelte, hanem az a vágy is, hogy a Jókai körüli női alakok hangját is hallhatóvá tegye, még akkor is, ha ezek az asszonyok gyakran csak a Jókaihoz való viszonyukon keresztül jelenhettek meg a fennmaradt forrásokban.

Ezek a női emlékiratok és visszaemlékezések, amelyekre a könyv jelentős része épül, gyakran keverednek a fikcióval. Ahogy Szécsi fogalmazott: az ilyen szövegeket mindig kritikusan kell olvasni, mert „az emlékiratokban az illető személy azt írja meg, hogyan akar visszatekintve látni saját életére”. A női elbeszélők miközben Jókairól meséltek, tulajdonképpen a saját történetüket is elmesélték.

A „kedves mesemondó” első házassága és a női sorsok

A könyv egyik központi alakja Laborfalvi Róza, Jókai Mór első felesége, aki sok családi viszály kiindulópontja volt. Róza 8 évvel volt idősebb Jókainál és színésznőként tevékenykedett. Amikor összeházasodtak, Rózának már volt egy házasságon kívül született 12 éves lánya, aki később szintén házasságon kívül szült gyereket. Mindez sokak számára botrányosnak minősült, különösen Jókai családjában. Az unokahúgok például elutasítóan viszonyultak hozzá, és nehezen fogadták el, hogy „egy ilyen nő” bekerült a családi fészekbe. Ezek a nyílt és a rejtett feszültségek végigkísérték Jókai életét, és sokszor ezekből merített ihletet íróként is.

Juhász Anna rámutatott, hogy Jókait sokan ma is a kedves mesemondóként képzelik el, Szécsi könyve viszont más arcát is megmutatja: azt, aki sokszor heves indulatokat váltott ki a környezetében élőkből.

Szécsi Noémi szerint Jókai „kivetített magának egy tökéletes életet” – a mindennapi konfliktusokat feldolgozta, újraszerkesztette, és kihagyta belőlük azt, ami nem illett sem a korszak irodalmi ízléséhez, sem az ő idealizált világképéhez. Ez lehetett a boldogsága titka: az, hogy amit képes volt tökéletesnek látni, azt valóban annak is élte meg.

Szécsi Noémi azt is elmondta, hogy Jókai nagyon érdeklődött a nők helyzete iránt, és ez írásaiban is jól látszik. Az 1840-es években kezdett írni, az utolsó regénye pedig 1906-ban, a halála után jelent meg – vagyis több mint hatvan éven át alkotott. Ezalatt az idő alatt rengeteget változott a nők szerepe a társadalomban: azoké is, akikkel ő élt együtt, és általában véve is. Jókai figyelemmel követte ezeket a változásokat, és be is építette a műveibe.

Írt például olyan özvegy nőkről, akik önálló döntéseket hoztak, rendelkeztek a vagyonuk felett, és irányították gyermekeik életét. Később, élete vége felé már női orvosokról is írt. A legtöbb művében megjelenik a klasszikus „eszményi”, szelíd Jókai-hősnő is, aki ma már kissé egyhangúnak tűnhet. Ugyanakkor az író sokféle női sorsot ábrázolt, és ezek révén megörökítette a kor női tapasztalatait is.

Mélypontok Jókai életében

Felnőttkorától kezdve ünnepelt íróként élt, de Jókai Mór életében is voltak mélypontok. A szerző Juhász Anna kérdésére válaszolva elmondta: Jókai látványosan két alkalommal omlott össze lelkileg. Az első a szabadságharc bukása után következett be, amikor az író hosszabb időre bujdosni kényszerült, és nem volt biztos abban, hogy folytathatja-e az írói pályáját. Ekkor még az is felmerült benne, hogy végleg abbahagyja az írást, azonban néhány évvel később megszületett az Egy magyar nábob című regénye, ami óriási sikert aratott.

A második krízis az első felesége, Laborfalvi Róza halálához kötődik 1886 körül. Bár Jókai legendásan termékeny író volt, Szécsi Noémi szerint „mániákusan dolgozott”, és ez az időszak megtörte őt. A hatalmas életmű mögött állandó munka és az a stabil háttér állt, amit a környezetében élő nők biztosítottak számára. Jókai minden nap hajnalban kelt, délig dolgozott, és elvárta, hogy délben meleg ebéd várja: mondhatni nemcsak fizikai, hanem érzelmi és logisztikai értelemben is számított a nőkre.

Szerepcserék és parókák

Laborfalvi Róza életét is alapvetően formálta ez a kapcsolat. Szécsi Noémi felidézte: Róza, amikor 1848-ban találkozott Jókaival, már egyedülálló anya volt, tizenkét éve nevelte egyedül a lányát. A magyar nyelvű színházak egyik legismertebb színésznőjeként saját jogán is sikeres, fizetést kapó nő volt, és ez a korabeli társadalomban ritkaságnak számított. Jókai még zöldfülű újságíróként ismerte meg, de Róza figyelmét valójában a forradalom napjaiban keltette fel, amikor Jókai a fiatal forradalmárokkal együtt lépett fel a nyilvánosság előtt. A szabadságharc leverése után viszont különös helyzet állt elő: Jókainak bujkálnia kellett, nem volt bevétele, és teljes mértékben Rózára, valamint édesanyjára volt utalva.

Ez a kiszolgáltatottság és a nőkre utaltság több Jókai-regényben is megjelenik, például a Politikai divatlapban. Ez a helyzet nem tartott sokáig, és a szerepek idővel felcserélődtek: Róza pályája, akárcsak sok színésznőé akkoriban és most is, megakadt, ahogy kezdett egyre idősebb lenni. Kevesebb szerepet kapott a színházban és bár a házasságuk elején még az sem tűnt fel a közönségnek, hogy nyolc év korkülönbség van Jókai és Laborfalvi Róza között, később ez már eléggé látványos lett.

Szécsi Noémi ennek apropóján megosztott egy érdekes történetet: azt a képet, amin Laborfalvi Rózával szerepelnek és Kolozsváron készítették, Jókai már parókát viselt. Ugyan nem ez az érdekes, hanem az, hogy Jókai megkérte nővérét, hogy gyűjtse össze a fésülködés közben kihullott hajszálait, mert szeretne abból parókát készíttetni. Ez azért is lett volna kivitelezhető, mert Jókainak és nővérének egyforma színű volt a haja. Szécsi Noémi szerint nem valószínű, hogy a nővére hajából készült parókát viselte a Kolozsváron készített képen, de el lehet játszani a gondolattal.

A Vaskapu és Az arany ember

Jókai gyakran és szívesen írt olyan helyekről, ahol egyáltalán nem járt. Előszeretettel hangoztatta: „azokról a helyekről tudok a legkönnyebben írni, amiket nem láttam”, mert ilyenkor a képzelete teljes szabadságot kapott. Az arany ember híres Vaskapu-leírását például úgy írta meg, hogy soha nem járt a helyszínen. Erdélybe viszont sokszor ellátogatott, elsősorban felesége miatt: Róza családi gyökerei Nagyenyedre vezethetők vissza. Innen ered Jókai tréfás, néha csipkelődő szokása is, hogy feleségét „vérbeli, keményfejű székely asszonynak” nevezte makacssága miatt.

Szécsi Noémi elárulta, hogy keresztnevét Az arany ember Noémije után kapta, így kicsit kötelességének is érezte, hogy utánajárjon annak a nőnek, akiről Jókai ezt az ikonikus figurát mintázta.

Bár Jókai élete már alaposan feltárt terület, Szécsi mégis fontos árnyalatokat talált: például kiderítette, hogy a Noémi alakját ihlető Lukanics Ottília története jóval összetettebb, mint ahogy azt Mikszáth Kálmán később leírta.

A szétszórt, apró forrásokból egy árnyaltabb kép rajzolódik ki: a történetben nem feltétlenül Jókai a meghatott és ártatlan jótevő. A korabeli értelmezés – miszerint egy fiatal színésznőt támogatott anyagilag – közelebb állhat a valósághoz, főleg, hogy nem ez volt az egyetlen eset, amikor Jókai anyagi segítséget nyújtott másoknak. Szécsi a könyvben is utal rá, hogy az író gyakran tett szívességeket, adott kölcsön vagy pénzt rászorulóknak. Ám a Lukanics Ottíliához fűződő kapcsolat esetében az események időrendje és a hangsúlyok eltolódása azt sugallja: a történet nem annyira ártatlan, mint amilyennek Mikszáth visszaemlékezései alapján tűnhet.

Jókai Mór második házassága

Jókai Mór özvegységének éveiben már-már megnyugodott körülötte a világ. Fogadott lánya, Jókai Róza és annak férje, Feszty Árpád gondoskodtak róla, a családtagok pedig úgy hitték, hogy a nagy mesemondó idős korára végre békét talált. Az életmű teljes, a pályaív lezárt, Jókai pedig jókedvűen és derűsen él szerettei körében – legalábbis így képzelték. Ám a nyugodt családi idillt egy váratlan hír bontotta meg: az újságokban megjelent, hogy Jókai Mór házasodni készül.

A leendő menyasszony, Nagy Bella csaknem ötven évvel volt fiatalabb az írónál. Színésznőként ismerte meg őt Jókai, egy ideje már támogatta karrierjét, kapcsolatukból pedig hamarosan házasság lett – hasonló indulatokat szülve, mint egykor Laborfalvi Rózával kötött első házassága. A család – ahogy akkor is – most is úgy érezte, hogy Jókai rosszul dönt. A hírt hitetlenkedve olvasták, hiszen úgy tudták, Jókai boldogan él Rózával és Árpáddal, nem is értették, mikor ismerkedhetett meg valakivel, akit el akar venni. Többek között Ady Endre állt Jókai Mór mellé, és azzal nyugtatta a „legédesebb mesemondót”, hogy a családjának nincs joga beleszólni abba, hogy mit kezd az életével.

Jókai-hagyaték és a „kutatás” eredményei

A Jókai és a nők című kötet borítója is a bonyolult családtörténet egyik finom lenyomata. A képen Feszty Masa, Jókai fogadott unokája látható – Jókai Róza és Feszty Árpád gyermeke. Ő volt az egyetlen a családból, akinek sikerült festőnőként elismertséget szereznie. A borítón az általa, emlékezetből festett Jókai-portré szerepel, amely nemcsak egy arckép, hanem annak a szimbolikus gesztusnak is a lenyomata, ahogy ezek a nők – feleségek, lányok, unokák – újra és újra megpróbálták „megfesteni” a saját Jókai-képüket. Szécsi Noémi szerint ez a borító szépen megidézi a könyv lényegét: a férfiéletmű mögött ott húzódik a női tekintetek sokszínűsége.

A beszélgetés végén Juhász Anna a derű fontosságát hozta szóba, hiszen ha Jókai valamitől igazán különbözött kortársaitól, az az a sajátos életöröm és életszeretet volt, ami írásaiból áradt. Szécsi Noémi szerint „irtózatos életerő” dolgozott benne, és ez az, ami mindig átlendítette a nehézségeken. Jókai sajátos technikával „kirángatta magát” a válságokból: az írásban újrateremtette a világot a Jókais-derű optikáján keresztül.

Arra a kérdésre, hogy a kutatómunka megváltoztatta-e Jókaihoz való viszonyát, Szécsi Noémi így válaszolt: racionális indíttatásból kezdett el nőtörténettel és így Jókai környezetével foglalkozni, de a sok apró történetből végül egy teljes kép rajzolódott ki. „Úgy érzem, hogy lelkileg közel kerültem hozzá. Mintha a fejében mászkáltam volna.” Azt is hozzátette: egy ponton túl az ember már nem tud kívülálló maradni:

„Valahogy egy kicsit én is most Jókai gyámleányának tekintem magam. Csatlakoztam a családhoz, a nőkhöz, akik körülötte vannak és körülötte keringenek.”

A kutatás másik pozitív hozadéka az volt, hogy jól lehetett követni, mi történt Jókai halála után azokkal a nőkkel, akik életének fontos szereplői voltak. Nagy Bella és Feszty Masa életében is mély nyomot hagyott az elszakadás, és fontos küldetésükké vált, hogy megőrizzék Jókai emlékét. A könyvben nemcsak a nagy író alakja, hanem ezeknek a nőknek a hűsége, sértettsége, szeretete és küzdelme is testet ölt, és ezzel a Jókai és a nők egyszerre szól a legendás szerzőről és azokról, akik Jókai árnyékában éltek, szerettek, alkottak vagy épp vitatkoztak vele.