23 év után megszűnt a Hepehupa folyóirat, a Szilágyság elveszítette kulturális fórumát

Mottó:

Álmodunk mi hihetetlent.
El se merjük mondani.
A holt szeme félig nyitva;
Hátha meg nem volna halva,
S lehetne még valami… (Vajda János: A virrasztók)

Alig három évvel ezelőtt, a húszéves Hepehupa folyóirat indulására visszatekintve már jeleztem: Szilágyság mindig is provincia volt. Olyan hely, ahol könnyebb (és jövedelmezőbb) volt kocsmát, vegyesboltot vagy bankot működtetni, mint nyomdát. A költőknek, művészeknek errefelé sosem termett sok babér. Mégis, az 1989-es rendszerváltás – amelyet sokan felszabadulásként éltek meg – Szilágyságban is addig elképzelhetetlen közéleti és kulturális pezsgést indított el. Ennek a fellendülésnek egyik jelentős eredménye volt a magyar nyelvű sajtó újjászületése: hetilapoktól diáklapokig, egyházi újságoktól községi vagy alkalmi kiadványokig. E kedvező folyamatba illeszkedik bele a 23 évvel ezelőtt Zilahon megjelent Hepehupa művelődési folyóirat története is – amit túlzás nélkül nevezhetünk mérföldkőnek a térség kulturális életében.

2001-ben vetődött fel komolyabban a lapalapítás ötlete, és több mint fél év telt el az első megbeszélésektől a lehetséges munkatársak megkeresésén, a lap profiljának, szerkezetének és rovatrendszerének (történelem, helytörténet, néprajz, irodalom, fordítások, zene, képzőművészet, szemle stb.) kialakításán át addig, hogy végül meg is lehetett tölteni tartalommal.

A Hepehupa alapító főszerkesztője Fejér László volt – a szilágysági magyar sajtó és újságírás meghatározó alakja. A kezdetektől, 2002-től több mint másfél évtizeden át szerkesztette, népszerűsítette és terjesztette a folyóiratot. Közben szerzőket toborzott, tehetségeket kutatott fel és támogatott, a tapasztaltabbakat is ösztönözte, ha kellett, és szakmailag is segítette őket – bennünket.

A Hepehupa, szilágysági művelődési folyóirat, kezdetektől fogva a zilahi Color Print nyomdában készült, kiváló minőségben: színes borítóval, A4-es formátumban, legalább 80 oldalas terjedelemben. Major István, a nyomda tulajdonosa, nemcsak a nyomtatás színvonalát biztosította, hanem anyagilag is támogatta a megjelenést és részt vett a terjesztésben. A folyóirat vonzó külalakjának kialakításában meghatározó szerepe volt Szabó Vilmos és Szabó Attila képzőművészeknek. Az illusztrációs anyag gazdagságát helyi és távolabbi képzőművészeknek, fotóművészeknek köszönhette a lap.

Az első lapszám bemutatójára 2002 januárjának végén került sor Zilahon, a megyei múzeum nagytermében, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Fejér László főszerkesztő ismertette a lapszámot, a rovatokat, bemutatta a jelen lévő szerzőket, munkatársakat, illusztrátorokat, valamint a nyomdát, ahol a folyóirat készült. A bemutatót újabb rendezvények követték a megye városaiban és nagyobb községeiben. A főszerkesztőt többnyire helyi vagy környékbeli szerzők és a nyomda tulajdonosa kísérte el. A fogadtatás lelkes volt – a lapot vitték, mint a cukrot. És olvasták is.

A szerkesztőségben nem dolgozott fizetett alkalmazott. A munkatársak, szerkesztők és szerzők önkéntesen dolgoztak, mégis egyfajta kulturális műhely alakult ki a folyóirat körül. Figyelmet fordítottak a tehetséggondozásra is: már az első számtól kezdve lehetőséget adtak fiatal tollforgatóknak – középiskolásoknak, egyetemistáknak, doktoranduszoknak, kutatóknak – a publikálásra. A Hepehupa a vidéki értelmiség számára is fórumot biztosított, hogy bemutathassák tudományos vagy művészeti munkáikat. Sőt, lehetőséget adott arra is, hogy kilépjenek a provincializmusból. A folyóiratban számos magyarországi és erdélyi akadémikus, egyetemi oktató, kutató, író és költő is megjelent. Fontos kiemelni az EMKE és az EME helyi fiókjainak együttműködését a Hepehupával. A lap cserekapcsolatot tartott fenn több erdélyi és magyarországi irodalmi, kulturális folyóirattal, és román kiadványokkal is együttműködött. Sok román (főként szilágysági) szerző művének fordítása is helyet kapott a hasábjain.

Fejér László, az alapító főszerkesztő 2018-ban elhunyt. Az év negyedik lapszámát közösen szerkesztettük meg, majd 2019-től Vicsai Zsolt tanárkolléga vette át a főszerkesztést. Az ő vezetése alatt – 2019 és 2024 között – a folyóirat kisebb külső és belső átalakuláson ment keresztül. Színesebb lett, és új alcímet kapott: „Szilágysági művelődési folyóirat” helyett „Művelődési folyóirat – irodalom, vizualitás, (ott)honismeret”, jelezve a nyitást az irodalom és a művészetek felé. Megjelent a lap Facebook-oldala is – alkalmazkodva az új idők kihívásaihoz.

Hogy nagyobb teret kapott benne az irodalom, önmagában örvendetes lett volna – ha nem jön közbe a világjárvány miatti bezártság, és ha a digitális, főleg közösségi média nem szorítja háttérbe a nyomtatott sajtót. És persze, ha az emberek még olvasnának is.

A Hepehupa 23 éve alatt 87 lapszám jelent meg. 2020-ig évente négy, azóta évente három szám látott napvilágot – ez összesen valamivel több mint 7000 oldalt tesz ki. Az induláskor még felmerült az ötlet, hogy havi lapként működjön, de Fejér László gyorsan kijózanította a túl lelkes kollégákat: egyszerűen nincs elegendő minőségi írás havonta. Így maradt a negyedéves megjelenési ritmus.

Korábban – talán a Hepehupa ötödik vagy tizedik születésnapja környékén – felvetődött, hogy jó lenne egy repertóriumot készíteni: a folyóiratban addig megjelent szerzők és írásaik listájával. De ez nagy munka lett volna, egy teljes repertórium összeállítása pedig még nagyobb feladat. A Hepehupa 23 évfolyama egy közepes méretű könyvespolcon is megtölt egy egész polcot.

Az első lapszámban huszonöten publikáltak, és közülük már több mint a felük nincs köztünk. Most úgy tűnik, hogy maga a folyóirat is követni fogja őket. Az utolsó szám – 23 kortárs szerző írásával – a nagyhéten került ki a nyomdából.

Vicsai Zsolt vezető szerkesztő április 16-i Facebook-bejegyzésében így fogalmazott: „Megölte a közöny és a gyanakvás.”

Személyes véleményem – amiben önkritika is van – hogy a Hepehupa egyre fogyatkozó csapatának, ha egyáltalán csapatként lehetett rájuk tekinteni, a megmaradt tagjai még adhattak (vagy adhatnának) volna egy esélyt a lapnak. Nem kellene végszónak tekinteni ezt a szöveget, inkább egy segélykiáltásnak.

A Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat 23 éve komoly teljesítmény, jelentős eredmény a térség kulturális életében. A megszűnése szinte kimondhatatlanul nagy veszteség.

P.S.

1. Amikor 2018-ban – Fejér László halálakor – felajánlották, hogy vegyem át a szerkesztést, nem fogadtam el. Nem volt elég időm, tapasztalatom, szakmai felkészültségem ehhez a feladathoz. Ha most, vagy a közeljövőben valaki vállalja a folytatás – vagy az újrakezdés – felelősségét, a magam eszközeivel támogatni fogom.
2. Sok munkám, és sok örömöm van ebben a 23 évben. Nem akarom elhinni, hogy mindennek vége. Ezért született meg ez az írás.