Szlovákia szembenéz a múltjával, és ez nem lesz kellemes élmény

„Az, hogy a szlovákok vesznek elő egy ilyen témát, azelőtt meghajlok, mert nagyon bátor dolog szembenézni a bűneinkkel” – mondta a Telexnek bő egy hete adott interjújában Borbély Alexandra, az Emma és a halálfejes lepke főszereplője. Megnéztük Iveta Grófová romániai mozikba kerülő filmjét, és azt is, mit is jelent ez a szembenézés pontosan.

Az 1938-as első bécsi döntés után, a német protektorátus alatt létrehozott első szlovák köztársaság idején járunk, egy multietnikus környezetben, ahol szlovákok, magyarok, németek, csehek és zsidók élnek együtt. Ahogy Gidó Attila történész a filmvetítés utáni beszélgetésen emlékeztetett, az 1939 tavaszán kikiáltott szlovák állam a németek és – papíron – a magyar kisebbség jogait garantálta, miközben a cseheket és a zsidókat másodrangú állampolgárokká fokozta le. Az ország függetlenségének 1939-es kikiáltásával a területén maradt néhány tízezer zsidó jogfosztása és gazdasági kisemmizése folyamatosan zajlik, 1942 tavaszán pedig megkezdődik az (első) deportálásuk. Gyakorlatilag ezzel indul a film cselekménye is.

A varrónőként dolgozó Marikához (Borbély Alexandra) kerül az elhurcolt zsidó munkaadóinak bujdosni kényszerülő gyermeke, Simon (Nico Klimek). A kisfiút egy nap Marika pajtájába rejtik, mondván, ott biztonságban van.

A nem sokkal korábban megözvegyült asszony, aki férje megsárgult fotóját még mindig az éjjeliszekrényén tartja, eleinte inkább kötelességből bújtatja a fiút. Ahogy azonban lassan felélednek benne az anyai érzések Simon mellett, egyre inkább megszereti őt, és egyre nagyobb áldozatok meghozatalára képes.

A többségében magyarok lakta Pozsonypüspökiben járunk. A szlovák és német katonák által megszállt településen korábban békésen éltek együtt a különböző nemzetiségek: szlovákok, csehek, németek és magyarok, mindannyian több nyelvet beszéltek. 1942-re azonban a cseheket már elüldözték, a zsidók deportálása pedig épp folyamatban van. Noha papíron a magyar közösség jogai garantáltak, a gyakorlatban ellenük is komoly jogkorlátozó intézkedések léptek érvénybe. A kisebbségekkel szembeni ellenségeskedés fokozódik, lényegében folyamatos zaklatásnak és kihívásoknak vannak kitéve: például a magyar pap helyére szlovákot küldenek. Az elüldözésük azonban mégsem olyan egyszerű, mert Magyarország a háborúban a németek szövetségese.

A német és szlovák katonák folyamatos zaklatása közepette telnek Marika napjai. A zsidó gyermek bújtatása jelentette mindennapos rettegését tovább súlyosbítja, hogy a hírhedt Hlinka-gárda – az SS mintájára létrehozott szlovák paramilitáris szervezet – egyik tagja, Dusan (Milan Ondrík) szemet vetett rá, és kitartóan ostromolja őt. A gárdisták fenyegetése alatt élő magyar közösség (és a falu) pedig a szájára veszi a gazdaságot egyedül vezető asszonyt, és szajhának tartja, amiért nem hárítja el kategorikusan a férfi közeledését.

A film feszültségét egyszerre teremti meg a gyermek bújtatása miatti állandó halálfélelem, a nő kiszolgáltatottsága egy háborús közegben, valamint a frusztrációk, amelyeket a szlovák és magyar közösség közötti ingerültség okoz. Ugyanakkor hármójuk – Marika, Simon és Dusan – egyéni dilemmái tovább árnyalják a képet: az anyaság utáni vágy, az egzisztenciális félelem, a gyűlölet, a szerelem és a szeretet utáni vágy mozgatja a szereplőket, akik olykor megmutatják, hogy még a legsúlyosabb gyűlöletkeltés idején, a legsötétebb időkben is lehet és tudnak emberségesek maradni.

Emma és a halálfejes lepke Peter Krištúfek azonos című kisregényének filmadaptációja. A hírek szerint Krištúfek maga szerette volna megfilmesíteni a forgatókönyvét, de 2018-ban autóbalesetben hirtelen elhunyt, így helyette Iveta Grófová kapta meg a munkát. A rendezőnő a bujkáló kisfiú szemszöge helyett a női főszereplő nézőpontjából szerette volna bemutatni a történetet, és mintha ez a váltás egy kicsit érződne is a filmen – amit Martin Strba operatőr mesterien komponált képei sem mindig tudnak feledtetni.

Borbély Alexandra remek alakítást nyújt a kétségbeesetten túlélni próbáló özvegy, Marika szerepében. „Örömtelen” játékával valóban elhiteti, hogy minden egyes nap újabb kihívást és veszélyt jelenthet. A nyomasztó hangulat a végére ránk is átragad. Borbély Alexandra mellett több más magyar színész is feltűnik a filmben: a felháborodott apósát Ujlaki Dénes, anyósát pedig Monori Lili alakítja, de kisebb szerepekben látható Molnár Piroska és Mátray László is. Nemcsak a magyar szerepeket játsszák magyar színészek – Grófová elmondása szerint nagyon fontos volt számára, hogy a határmenti vidék multikulturális viszonyait a lehető leghitelesebben ábrázolja. A szlovákok manapság már nem szívesen veszik észre, hogy etnikailag nagyon változatos gyökerekkel rendelkeznek. Nico Klimek cseh, Milan Ondrík szlovák anyanyelvű, míg a Marika kínzásában örömét lelő SS-tisztet, Halálfej tábornokot alakító Alexander Fennon osztrák. Ez a szembesítés különösen hatásos, hiszen a filmben folyamatosan váltakoznak a különböző nyelvű mondatok – olykor már követni is nehéz.

Borbély Alexandra szerint a szlovák történelem ezen szégyenteljes korszaka manapság alig kerül szóba az iskolai történelemórákon. Emma és a halálfejes lepke egy erős kísérlet arra, hogy Szlovákia szembenézzen a második világháborús bűneivel, és megmutassa, milyen megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie a magyar kisebbségnek a fasiszta szlovák bábállamban. Az, hogy a Robert Fico vezette Szlovákia ezt a filmet küldte az Oscarra, arra utalhat, hogy megvan a szándék arra, hogy ne borítsanak fátylat erre a múltra.