Herendi Gábor nem tudja pontosan, hogy miért olyan sikeresek a filmjei, de azt elmondta, ő hogy csinálta

A titok az, hogy én olyan filmeket szeretek csinálni, amiket a nézők aztán szeretnek

– mondta viccelve a Futni mentem kolozsvári közönségtalálkozójának a vége felé Herendi Gábor rendező. A közönség nevet, már sokadszor azon az estén, és valószínűleg egyetértően bólogat, hümmög vagy figyel. Nem kell ahhoz nagy tehetség, hogy lássuk és érezzük, egy filmet szerettek a nézői, egy kicsit csillogóbb szemmel, kicsit lelkesebben jönnek ki a moziból. A Futni mentem pont ilyen, igazi feel good közönségfilm. A történetet nem részletezem, helyette beszúrom az előzetesét.

Vannak objektívebb mutatói is annak, hogy a nézők szeretnek egy filmet, az, hogy hányan ülnek be a moziba megnézni azt. A Futni mentem ott is jól teljesít.

„Nekem a Valami Amerika volt az első filmem, és azt gondoltam, hogy soha az életben nem fogom már elérni azt a nézőszámot, amit azzal sikerült (529 ezer – szerk.). Pláne nem a Covid után, mert a járvány szinte megfelezte a moziba járók számát. Most (hétfőn – szerk.) 617 ezer nézőnél tartott. Álmomban nem gondoltam, hogy ennyien megnézik, ilyen elképesztő számokat produkál” – magyarázta a rendező. Ezzel pedig a múlt héten (összesen 41 ezren látták) a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás második legnépszerűbb mozija lett, megelőzte nézőszámban a Szabadság, szerelmet, és várhatóan a listát 662 ezerrel vezető A miniszter félrelépet is meg fogja előzni nemsokára, mert mint Herendi mondta, „még dübörög a magyar mozikban”. Péntektől pedig már a romániai mozikban is, ha nem is dübörög, de a Filmtett munkatársa és a közönségtalálkozó moderátora, Buzogány Klára megfogalmazása szerint itt is „elég sok helyen teltházzal” vetítik.

Herendi kedélyesen mesélt, úgy tűnt, élvezi, hogy a közönség szereti a filmjét, és ha biztos receptet/titkot nem is mondott, a beszélgetésből kitűnt, mindent meg is tesz azért, hogy sokan nézzék meg. Ugye volt egy biztos alap, amit kibővítve, és sokkal nagyobb mélységet adva a karaktereknek, felkérésre elkészített.

„Ez az első olyan filmem, amit felkérésre rendeztem. A két producerem, Kárpáti György és Berta Balázs találták meg ennek a cseh eredetijét, aminek ott óriási sikere volt 2019-ben, több mint egymillióan nézték meg. Ők keresik a sikeres filmeket, hogy azoknak valamiféle remaket csináljanak. Nem kárhoztatom ezért őket, így érzik magukat biztonságban. Azért volt fontos, hogy ez a film nagy siker legyen, mert a saját pénzüket kockáztatták, nem volt benne semmiféle állami támogatás. Nagyon kevés pénzből, nagy összefogással készült ez a film” – magyarázta a közönségtalálkozón a rendező. Aki tovább részleteket szeretne tudni arról, hogy milyen mélységet kaptak a karakterek a feldolgozásban, annak a Telex Herendi Gáborral készült interjúját ajánljuk.

Nyilván segíti a film népszerűségét az igazán sikeres színészválasztás is. A főszereplő Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Beatrix és Udvaros Dorottya mellett a mellékszerepekben is olyan színészek sorakoznak fel, mint Bányai Kelemen Barna, az idei tél másik nagy közönségkedvencében, a Hogyan tudnék élni nélküled?-ben is játszó Ember Márk, vagy az egy évtized után megint mozifilmben szereplő Csányi Sándor.

Herendi szerint a kezdet kezdetétől Udvaros Dorottyát szerették volna a megözvegyült anya szerepére, őt azért kérte fel, mert mint mondta „nem sok olyan hetven év körüli színésznőt tudok, aki ennyit tud futni”. Csányi Sándor mozifilmes visszatéréséről is megosztott egy rövid történet.

„Sanyit egy kicsit Rékának (Tenki Rékának, a feleségének) köszönhettem. Lehet, még emlékeznek rá, de régen a romantikus komédiák elképzelhetetlenek voltak Csányi Sándor nélkül, az összes hasonló filmnek ő volt a főszereplője. Ő egy picit megcsömörlött ettől, és elhatározta, hogy kilép ebből a skatulyából. 13 éve gyakorlatilag nem szerepelt filmben. Nagyon szerettem volna erre a szerepre, de először nemet mondott. Rékát biztattam, hogy fűzze már meg a Sanyit, és átadtam neki a forgatókönyvet, hogy vigye el neki. Ebben volt egy olyan része, ahol leírás szerint félmeztelen jelenik meg. Réka fölhívott, és csak annyit mondott, hogy Sanyi elkezdett fogyókúrázni” – magyarázta Herendi, hogy miként tudta meg, hogy rábólintott a szerepre az egykori szexszimbólum.

Egy keveset a film promóciójáról is beszélt. Elmondta, általában iszonyú nehéz rávenni a színészeket, hogy segítsenek benne, mert nem szívesen mennek közönségtalálkozókra, hiszen amikor a mozikba kerül a film, ők már a következő feladatra koncentrálnak. Különben is elfoglaltak, sokat játszanak a színházakban. Viszont Herendi szerint annyira élvezik ennek a filmnek a sikerét, hogy ő döbbent meg a leginkább, „mennyire lelkesen jelentkeztek, mert szeretnének közösségtalálkozókra menni”.

„Ők is fürdőznek most egy kicsit a sikerben” – tette hozzá.

A Futni mentemmel kapcsolatban egyik visszatérő téma, hogy állami támogatás nélkül készült. A Nemzeti Filmintézettől (NFI) korábban ugyan forgatókönyv-fejlesztésre kapott támogatást, gyártásra már nem jutott állami pénzt. A közönségtalálkozón Herendi tisztázta, azért nagyobb büdzséből készült, mint Szimler Bálint Fekete pontja.

„A szerzői filmeket eleve úgy írják, hogy tudják, kevés pénz van rá. Függetlenként nincs állami támogatásuk, általában sok-sok producer összefog, kis pénzeket raknak bele. Ennek azért nagyobb volt a költségvetése, mint egy szerzői filmnek, nagyjából 400 millió forint volt a büdzséje. Sok szponzor volt benne, mint láthattátok, még tévétársaság is besegített, tehát sok helyről jött össze a pénz. Egy ilyen közönségfilmmel egyszerűen nem lehet olyan kevés pénzből megcsinálni, mert nagyon sok helyszín forgattunk, nagyon sok statisztára van szükség. Nem lehet mindent barátsági alapon forgatni, a színészek meg a stábtagok is nagyon nyomott áron jöttek, mert ők is szeretik a magyar filmeket” – mesélte, majd arról is beszélt, hogy az anyagi nehézségek, milyen kihívások elé állították a forgatáson.

Úgy fogalmazott, hogy visszafelé gondolkodtak, abból indultak ki, hogy mennyi pénzük van, és abból hány napot tudnak forgatni. Húsz napot számoltak.

„Ha nem kell azon gondolkodni, hogy mennyi pénzem van megcsinálni, akkor ennek a filmnek olyan negyven napos forgatása lehetett volna. A színészeknek is köszönhető, hogy ezt húsz nap alatt le tudtuk forgatni, mert jók voltak, egy-két csapó után már mentünk is tovább, de nagyon nagy rizikós volt” – mondta a rendező. Szerinte szerencséjük is volt, mert semmi megoldhatatlan gikszer nem jött közbe. Például, ha esett az eső a forgatáson, akkor beleírták a szövegbe.

„A maratoni futóverseny forgatásán volt egy jelenet, amikor az anya átveszi a stafétabotot, szegény Dorottya elindult, majd összeakadt a lába, és óriásit esett, amitől bedagadt a térde. Iszonyú kétségbe voltunk esve, hogy le kell álljunk a forgatással. Neki köszönhető, hogy vasfegyelemmel és dagadt térddel végigcsinálta az egészet. A forgatás közepén voltunk. Szóval rizikós” – mesélte.

Herendi szerint, ha van pénzük, nem biztos, hogy pont ugyanilyen lett volna a film, mert vannak jelenetek benne, amiket „gazdagabban oldott volna meg”, például a maratont, ahol összesen harminc statisztájuk volt.

„Ott azzal volt mázlink, hogy megengedték, tegyük be a Vivicitta maratonon startjához a főszereplőinket. Egy kamerával föl tudtuk venni, hogy indulnak, majd drónokkal is filmezhettük őket. Ettől gazdagabb képe lett. A maratoni futás jeleneteinél ugyanis összesen harminc statisztánk volt. Egy ember csak azt figyelte, hogy ki hányszor látszódott már a képen, majd azokat átöltöztettük, átforgattuk őket. Ebben iszonyú ügyesek voltunk, mert úgy néz ki mintha tényleg sokan lennének, de nagyon kevés statisztával dolgoztunk, mert ennyi pénzünk volt rá” – mondta.

Emellett talán a reklámfilmes múltja is segítette Herendit, akinek az elmondása szerint már az első filmje, a Valami Amerika forgatása előtt több mint 500 reklámot forgatott. „Azt szoktam mondani, hogy a reklámfilm az egyik legjobb iskola. (…) A közönségfilmeket jobban megérzik a rendezők a reklámfilmes múlttal” – tette hozzá, de közben az is kiderült, hogy a kevésbé szembetűnő product placementben, illetve a kreatívabb reklámozásban is segíthet az ilyen fajta tapasztalat.

„10-15 éves reklámfilmes múlttal úgy megyek oda a cégekhez, hogy nem akarok kiszúrni velük. Nem az a célom, hogy sok pénzt adjanak, majd úgy tegyem be a terméket a filmbe, hogy az bántó legyen a nézőnek, mert az bántó lesz az ügyfélnek is. Van a filmben is product placement, csak nem annyira szembetűnő. Büszke vagyok arra az ötletemre, amit a Valami Amerika 2. óta csinálgatok, hogy úgy adom el ezeket a szponzorációkat, hogy egy vicces reklámot írok a film egyik jelenetéből, mintha kimaradtak volna, és a végén vetítjük. Eleve írok az egyik jellemből valami olyat, ami vicces lehet, és annak a forgatókönyvével megyek oda a megrendelőhöz. Nem mindenki örül ennek, van olyan megrendelő, aki azt mondta, ne haragudj Gábor, de az én termékemmel ne vicceljenek. Én meg azt gondolom, hogy egy vígjáték után komolykodni nagyon ciki. Úgyhogy én tényleg csak azokkal tudok leszerződni, akik ezt megértik, és hajlandóak elfogadni, hogy itt egy vicces dolognak kell jönnie” – mesélte.

Közben kiderült az is, hogy mindig azt gondolja, nem tudja megugrani a korábbi filmjei 400-500 ezres nézőszámait. Herendi rendezte például a Valami Amerika trilógia (529 ezer, 448 ezer, illetve 372 ezer néző) mellett például a Magyar vándort (460 ezer néző) és a Kincsemet (456 ezer néző) is. „Aztán valahogy összejön” – jegyezte meg.

Herendi közben a Toxikoma példáját hozta, amire állítása szerint a forgalmazója azt mondta, „az nem egy Valami Amerika, nem fog 20 ezer nézőnél többet csinálni a mozikban”, mert nem egy közönségfilm, nehéz és nyers, de azt is 120 ezren nézték meg.

„Nem tudom. Lehet megtalálom azt a nyelvet, amit a néző szeret”

– teszi hozzá. Egyelőre egy újabb romantikus komédián dolgoznak, idén karácsonykor készülnek bemutatni, de már a Futni mentem folytatása is felmerült.

„Tényleg elkezdtünk gondolkodni, egy kicsit a nézői igényeket is figyelembe véve, hogy tudnánk-e ezt folytatni. Már van ötlet, de majd meglátjuk, mert ezeket nehéz anyagilag összehozni, de dolgozunk rajta” – mondta.