Kincső: portrésorozat az otthonkeresésről Gyergyó és Budapest között

Mit is jelent pontosan az otthon? Egy hely, ahova aludni, enni járunk, vagy egy személy, akihez minden este betérünk? Esetleg egy érzés lenne? A Kincső című fotósorozat pontosan ezeken a kérdéseken alapul: a fotók a főhősnő, Kincső útját ábrázolják, amint a régi otthonából az új felé tart. A The Orbital Strangers Project különleges tárlatát november 8-28 között lehetett megtekinteni a marosvásárhelyi Bernády-Házban. A tárlat címét a fotók történetének főszereplője inspirálta, aki nemcsak modellként vett részt a munkában, de helyszínjavaslatokkal is előállt. A sorozat 2022-ben a szentendrei PhotoLab-ben mutatkozott be, majd Budapesten és Trebinjében (Bosznia-Hercegovinában) is kiállították. A mostani, marosvásárhelyi bemutató volt az első alkalom, hogy Erdélyben volt látható a tárlat. A kiállítás finiszázsát néztük meg, egészen különleges tárlatvezetés is járt mellé, aminek köszönhetően az alkotópárosról, illetve a fotók főszereplőjéről is sok minden kiderült.

Az Orbital Strangers nemzetközileg elismert fotográfiai alkotóközösség, amelynek tagjai, Aknay Csaba és Kotschy Gábor, számos sikeres kiállítást és projektet tudhatnak magukénak. A magyar Forbes magazin arculatának formálása mellett a filmszakmában és világsztárok körében is jelentős hírnévre tettek szert standfotósként. Sajátos, modern világlátásukat művészfotóik és képzőművészeti alkotásaik is tükrözik, aminek példája a Kincső-sorozat. Mindketten tapasztalták a kétlakiság érzelmi nehézségeit – Aknay Hollandiában, Kotschy Angliában élt huzamosabb ideig –, ami Kincső alkotói világára is hatott. A tárlat finiszázsán Aknay Csaba volt a kísérőnk.

A fotósorozat főszereplőjének, Blénesi Kincsőnek a neve filmkedvelők számára lehet ismerős, hiszen díjnyertes alakítást nyújtott Csoma Sándor „Casting” című rövidfilmjében, valamint fontos szerepet kapott Fabricius Gábor „Eltörölni Frankot” című nagyjátékfilmjében. A filmezés Magyarországra csábította, de az otthonkeresés lelki kihívásokkal járt számára. Ezek a személyes élmények, valamint a fotósok kettős látásmódja jelennek meg a közös tárlat anyagában, amely egy intenzív munka eredménye volt.

A fotósorozat egy fiktív road movie narratívájára épül és 26 fotón keresztül mutatja be Kincső lelki és fizikai utazását Erdélyből Budapestig. A fotók nem a hagyományos dokumentarista stílussal mutatják be a főhősnő lelki vívódását, hanem visszakanyarodnak a konceptuális megközelítéshez. Ennek lényege, hogy a helyszínek díszletként szolgálnak az érzelmi vívódás kifejezésére. A projekt célja, hogy elvonatkoztasson a tradicionális Erdély-Budapest relációtól, és általánosabb emberi kérdéseket fogalmazzon meg a haza, az otthon és az identitás témájában​.

A képek, a fotósok saját bevallása szerint, előre megírt szinopszis szerint készültek, ahogyan a helyszínek egy része is tudatos döntés volt, ugyanakkor adódtak olyan helyzetek is, amikor egy-egy hely útközben tökéletesen illeszkedett a koncepcióba. Több hazai helyszínt is Kincső választott, ezek többsége a szívéhez közelálló helyek, amelyek fontos szerepet játszottak az életében. Ezek a képek átadják a nézőknek mindazt a szeretetet, amelyet Kincső érez a gyermekkori otthona iránt. Az otthon elhagyása ugyanakkor bánattal és szomorúsággal is jár, ezt sugallja olykor a lány arca vagy a testtartása. A képeknek a budapesti párján mintha érződne, ahogy Kincső még keresi a helyét, az otthonát ebben az új és óriási városban.

A fehér falakra akasztott képek között sétálva az otthontalanság, a reménytelenség és a félelem érzése csak úgy a hatalmába keríti a szemlélőt, mintha csak belecsöppenne a fotók által mesélt történetbe. Mindehhez minden bizonnyal nagy mértékben hozzájárulnak a Kincső által írt rövid versek, illetve gondolatok, amelyek szavakkal is kifejezik a főhős érzéseit. A képpárok egyszerre vonnak párhuzamot és állítják ellentétbe a régi, illetve az új otthont. A képeket nézve gyakran felmerült bennem, hogy míg az egyik képen Kincső szabadnak tűnik, addig a másik képen mintha a bezártság kerekedne fölül, annak ellenére, hogy a képek túlnyomó része szabadtéren készült.

A tárlatvezetés során az is kiderült, hogy a képek mellé írt sorokat Kincső saját kezűleg írta. Elmesélték, hogy szándékosan döntötte a betűket balra, s bár ez csak egy belső sugallat volt, mégis van ebben is egy mélyebb, pszichológiai háttér, mégpedig a kilátástalanság és az elveszettség jele. Kincső misztikus alakja csak úgy sugározza mindazt a kettősséget, amelyet a hagyományokhoz való ragaszkodás és a nagyváros által kínált lehetőségek utáni vágyakozás jelent. Néhány fotó előtt állva maga a néző is érezheti azt az erőt, amely mintha visszahúzná az otthon felé, ám Kincső távolba révedő tekintetében már feltűnik a vágy, hogy megtalálja, megalkossa a saját otthonát, talán még a saját jövőjét is.

A fotók mellé írt sorok önmagukban is egy kerek történetet alkotnak, ám a fotókkal kiegészítve olyan történet születik, amelyben a természeti elemek segítségével az identitás és az önkeresés kerül a figyelem középpontjába. Mindehhez a képekben felfedezhető fény-árnyék játék is hozzájárul, amely által a fotókban mély érzelmi töltet alakul ki.

A Kincső című tárlat más kiállításokon is megtekinthető lesz, illetve várható egy album összeállítása is, ez azonban már bővített formában, olyan képekkel kiegészítve, amelyek nem kerültek bele a kiállított képek anyagába.