Vallási kérdések miatt nyugatabbra megégették az embereket, Kolozsváron vitatkoztak róla

Kolozsvár a 16. században szabad királyi város volt, „éppen ezért sok olyasmi volt itt lehetséges, ami sok más magyarországi városban nem nagyon volt elképzelhető” – mondta Luffy Katalin, a könyvtár Különgyűjtemények osztályának munkatársa, aki Paula Ştefan kolléganőjével együtt a kiállítás kurátora. „A 16. század a vallási útkeresés időszaka, és vallási kérdések miatt kicsit nyugatabbra megégették az embereket, itt meg vitatkoztak róla. Hihetetlen szellemi pezsgés jellemezte a várost, és nagyon nyitott volt a különböző reformátori irányzatok iránt” – tette hozzá.

Ebben a közegben kezdte el működését 1550-ben a leghosszabb életű 16. századi alapítású nyomda, amely 1660-ig, azaz 110 éven át volt meghatározó, a város határain túl is híres könyves műhely. Heltai Gáspár, a szász pap volt az, aki sikeressé tette ezt a vállalkozást, és akinek tevékenysége meghatározó a magyar kultúrtörténetben, annak ellenére, hogy felnőtt korában tanult meg magyarul:

többek között neki köszönhető, hogy az antikva, azaz a latin betűk váltak a magyar nyomtatványok betűtípusává, hozzájárult a magyar helyesírás egységesítéséhez, magyar nyelvű szövegei pedig két évszázaddal később is alapolvasmánynak számítottak.

A Hoffgreff-Heltai nyomda 110 éve alatt összesen 304 nyomtatvány jelent meg, ebből 233 maradt fenn. A legtöbb példányt az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára után a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár őrzi, továbbá jelentős a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókkönyvtárának gyűjteménye is. Az Egyetemi Könyvtár 78 címet és 90 példányt őriz – bizonyos kiadványokból ugyanis több példányt is van a gyűjteményben –, 15 unikum példány. Ezekből, illetve későbbi másolatokból válogattak a kiállításhoz.

A kolozsvári Egyetemi Könyvtár gyűjteményének 98 százaléka az Erdélyi Múzeum Egyesület könyvtárából származik, és több mint fele adomány útján érkezett, ami „azt jelenti, hogy erdélyi polgárok adták be a könyvtárba azt, amit a polcon, padláson találtak, magánkönyvtárakból érkeztek ezek a kiadványok, tehát olvasták ezeket a köteteket” – emelte ki Luffy Katalin.

A szász pap, aki felkarolta a magyar bibliafordítás ügyét és román szövegeket is kiadott

„Heltai Gáspár hihetetlenül vállalkozó szellemű ember volt, aki az 1570-es évek elejére már önfenntartóvá tudta tenni a nyomdáját. A 16. századból nem is tudunk más nyomdászt, aki önköltségen tudott volna nyomtatni. Azt nyomtatott, amit akart, nem kellett mecénást, pártfogókat szereznie, nem megrendelésre dolgozott, függetleníteni tudta magát” – mondta a kutató. Hogy ezt elérje, Heltai papírmalmot alapított, amelynek a termékeit értékesítette is, például János Zsigmond erdélyi fejedelem is állított ki olyan oklevelet, amely Heltai-féle papírra íródott. Nyomdavezetőként sokat adott az esztétikumra, könyvein sok az iniciálé, a címlapdísz, a nyomdai cifra, és éppen a könyveiben használt metszetek miatt vált Kolozsvár fontos fametsző központtá.

Az eredetileg katolikus plébános a brassói Johannes Honterus hatására átállt a reformáció oldalára, megjárta a protestáns szellemi képzés központját, Wittenberget is, és ezután lett a szászok papja Kolozsváron, ahová azzal a határozott szándékkal érkezett, hogy kinyomtatja a Bibliát magyar nyelven, a németajkúakat ugyanis Honterus brassói nyomdája már ellátta olvasmánnyal.

A szintén szász Georg Hoffgreff volt az, aki 1550-ben nyomdát indított Kolozsváron, amit aztán két évig Heltaival közösen, majd egyedül vezetett. Hoffgreff 1558-ban meghalt, ezután Heltai vette át a nyomda vezetését. „Egészen biztos, hogy Hoffgreff tudott Heltai terveiről, nem véletlen, hogy Heltai már 1550 közepén betársult a nyomdába. 1551-ben jelent meg a magyar nyelvű Biblia első része. Heltai és munkatársai szinte a teljes Bibliát lefordították, és ahogy egy-egy rész fordítása elkészült, azt ki is adták, 200-300 példányban. Éppen ezért a nyomtatványok formátuma is más, vannak kisebb és nagyobb kötetek” – magyarázta Luffy Katalin. A kiállításon a magyar nyelvű Biblia mind a hét kötete látható.

Heltai Biblia-részletei nem lettek olyan népszerűek, mint később kétszer annyi példányban kiadott, és a teljes szöveget tartalmazó vizsolyi Biblia, amelyben egyébként Károlyi Gáspár felhasznált részleteket Heltai fordításából. Heltai nyomtatásban megjelent bibliafordítása a negyedik ilyen jellegű vállalkozás, a korábbiak közül csak egy jelent meg Magyarország területén: Sylveszter János Újtestamentum-fordítása, Sárváron, 1541-ben, fraktúr (gót) betűkkel.

A kor kísérletező szellemiségének jó példája maga Heltai is. „Lutheránusként kezdte el a bibliafordítói projektet, de reformátusként fejezte be, hiszen az 1560-as évek közepén csatlakozott a Kálvin-követőkhöz” – mondta Luffy Katalin. Heltai 1568-ban még kiadta a gyulafehérvári, kálvinisták és szentháromságtagadók közötti hitvita kálvinista változatát, két évvel később viszont már átállt Dávid Ferenc pártjára, és kiadta az ő fordítását egy anabaptista szerző könyvéről. Maga fordította az első unitárius imádságos könyvet is, amely csak a kolozsvári könyvtár gyűjteményében maradt fenn, és azért izgalmas, mert Heltai egy lutheránus imakönyvet ültetett át magyar nyelvre úgy, hogy a szentháromságra utaló részeket egyszerűen mással helyettesítette.

Heltai nyomdájában román nyelvű református énekeskönyvet is nyomtattak. Az ún. Todoreszku-töredék eredeti példányát az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik, ahová Todoreszku Gyula Budapesten élő könyvgyűjtő gyűjteményéből került, Kolozsváron pedig egy másolat látható. „Úgy gondoltuk, hogy egy erdélyi kiállításon ennek meg kell jelennie, mert ilyen típusú szöveg csak Erdélyben született” – hívta fel a figyelmet Luffy Katalin. A latin betűkkel, magyar ortográfiával írt román nyelvű szöveg azért különleges, mert a román nyelvű szövegeket általában cirill betűkkel nyomtatták a 19. század közepéig.

Kötéstáblából került elő az első erdélyi magyar nyelvű kalendárium

Heltai nyomdája a vallási témájú könyvek mellett világi szükségleteket is igyekezett kielégíteni, például tankönyvekkel látta el a környékbeli iskolákat. A mostani kiállításon láthatóak először azok az ún. kötéstáblából korábban kiáztatott, 1553-ból származó lapok, amelyeket Luffy Katalin Donatus Európa-szerte használt latin tankönyvének részleteként azonosított.

„Mivel nem volt karton, a kötéstáblákat úgy alakították ki, hogy a nyomda által fel nem használt íveket összeragasztották, és azt bevonták bőrrel és díszítették. A könyveket bekötetlenül, krúdában árulták, hordókban szállították, a tulajdonosok majd a saját ízlésük és pénztárcájuk szerint köttették be. A kötéstáblák most már kincsesbányák, mert olyan nyomtatványok kerülhetnek elő belőlük, amelyekből ma már nincsen példány” – magyarázta a kutató.

Ilyen kötéstáblából származó lapokról derült ki nemrég, hogy ezek az első erdélyi magyar nyelvű nyomtatott naptár részletei. „Nagyon megörültünk neki. A kiállítás előtt három héttel azonosítottam. Gyorsan restauráltattuk a gyulafehérvári restauráló műhelyben. Nyolc oldala maradt fenn ennek a kalendáriumnak. Azt tudtuk, hogy Heltai 1568-ban elkezdett kalendáriumokat nyomtatni, de nem volt példány belőle. Ezzel kezdődött el a magyar nyelvű nyomtatott naptársorozat, mert később minden városban, ahol nyomda volt, természetesen Kolozsváron is, egészen a XVIII. század végéig jelentek meg ezek a kis kalendáriumok” – mondta Luffy Katalin.

A Heltai-nyomdában a 17. században nyomtatott kalendáriumok közül néhány a kiállításon is látható. Ezeket a mai határidőnaplókhoz vagy noteszekhez hasonlóan úgy kötötték be, hogy a naptárrész után egy-egy üres lapot is tartalmazzanak, amelyre a tulajdonos feljegyezhetett számára fontos dolgokat. „Négy olyan naptárunk is van, amelyik a kolozsvári városi tanácsé volt, a város ügyeit jegyezték fel, például, hogy »jövének az új fejedelem Kolozsvárra«. Egy másik a Tholdalagi Mihály portai követé volt, és abszolút csemege azoknak, akik kora újkori mikrotörténettel foglalkoznak. Olyanokat jegyzett fel, hogy ki adós, kinek, ki jött hozzá vendégségbe, hová ment vendégségbe, hol hált, mit evett, milyen idő volt” – részletezte a kiállítás kurátora.

„Ezek a kalendáriumok úgy néznek ki, hogy az elején van a naptárrész, utána jön a prognosztikum, a naptári évre vonatkozó jóslatokkal arról, hogy milyenek lesznek az évszakok, mikor kell elkezdeni szántani, vetni, aratni, milyen idő lesz húsvétkor, illetve néhány betegségre vonatkozó tanács. Tartalmazták a vásárok jegyzékét, hogy mikor fordul a posta a városban, és egy rövid magyar krónikát, hogy Krisztus óta mi minden történt ebben az országban. Ez a struktúra aztán a 18. századra olvasnivalókkal, mesékkel, versekkel bővült” – tette hozzá.

Még a 19. században is Heltai krónikáját másolták

Heltai papi és nyomdavezetői tevékenysége mellett fordítással is foglalkozott. Látható a kiállításon például A részegségnek, tobzódásnak veszedelmes voltáról című könyv, amely Sebastian Franck traktátusa alapján készült. „Ez egy traktátus, ő egy dialógust csinált belőle. Itt már látszik Heltai fordítói módszere: az eredeti szöveget csak kiindulópontnak használja. Itt egy részegségből kigyógyult, illetve még ki nem gyógyult ember beszélgetéséről van szó, és érdekes, hogy Heltai ebből azt hozza ki, hogy nem csak azért káros, ha minden este leiszod magad, mert rosszul érzed utána magad, hanem azért is, mert ez a közösségnek sem jó. Ha te leiszod magad ma este, holnap nem mész dolgozni, nem végzed el a munkád, és annak az egész közösség látja a kárát. Nagyon erős volt benne ez a cívis morál, a közösség iránti felelősség érzete” – magyarázta Luffy Katalin.

A nyomda „portfólióba” tartoztak az olvasmányok is, amelyek szintén fordítások voltak. Heltai közismert Száz fabulájából az Egyetemi Könyvtárban nincs példány, ahogy Ponciánus császár históriájának első kiadásából sem, van viszont 17. századi kiadás a közkedvelt meséskönyvből. Tinódi Lantos Sebestyén a Dunántúlról utazott Kolozsvárra, hogy a jó hírű tipográfusnál adja ki a históriás énekeit tartalmazó Cronicát, így az első magyar szerzői verseskönyvet is Heltai nyomtatta.

Heltai volt az is, aki elsőként fordította magyarra Bonfini magyarok történetéről szóló munkáját: 1565-ben a Hunyadi Mátyásról szóló részt adta ki. „A protestáns buzgalom azért itt is működött benne, mert Mátyás életrajzában előfordulnak pápák meg főpapok nevei, és ezeket fejjel lefelé szedette. Tehát ahhoz, hogy valaki elolvassa a pápa nevét, meg kellett fordítania a könyvet” – emelte ki a kutató.

Bonfini és a mohácsi csatáról beszámoló Brodarics István kézirata alapján Heltai összeállította a Chronica az magyaroknak dolgairól című művét, illetve a kor magyar történelemmel kapcsolatos históriás énekeit összegyűjtő Cancionalét, amelyek kiadását 1574-es halála után a felesége fejezte be. Heltai krónikája évszázadokra meghatározó maradt, számos későbbi kéziratos másolata maradt fenn, amelyekből néhányat ki is állítottak.

Colosvárot: Heltaj Gaspárne műhelyében

A nyomdát Heltai halála után a felesége vitte tovább, ami szokatlannak számított a korban. „A szokás az volt, hogy a nyomdász halála után a feleség a gyászév letelte után hozzáment a nyomdavezetőhöz vagy a nyomdászlegényhez, és átadta neki a nyomdát is.

Heltai Gáspárné – a keresztnevét nem ismerjük – ebből a szempontból is egészen különleges. Ő nem ment férjhez másodjára, hanem kilenc évig vezette a nyomdát és a papírmalmot. Más ilyen vállalkozó asszonyról a 16. században nem tudunk”

– mondta Luffy Katalin.

Heltai Gáspárné kilenc év alatt 47 kiadványt jelentetett meg, tehát termékeny időszak volt ez a nyomda történetében. Többnyire históriás énekeket adott ki, de az első magyar nyelven megjelentetett botanikai kézikönyvet, Méliusz Juhász Péter Herbáriumát is. A vallási jellegű művek mellőzését indokolhatja a katolikus Báthory István 1571-es cenzúrarendelete, amely engedélyhez kötötte ezeket és korlátozta a protestáns szövegek közreadását. Luffy Katalin szerint azonban üzleti megfontolás is állhatott emögött. „A históriás ének biztos választás volt, mert ezt megvették. Heltainé feltételezhetően tudta, hogy olvasói elvárást, ízlést elégít ezzel ki. Ezek bibliai históriák, történelmi históriák, széphistóriák voltak, és ronggyá olvasták őket, emiatt nagyon-nagyon kevés példány maradt fenn belőlük. Az a szerencsénk, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület birtokába jutott két gyűjteményes kötet, amelyeket valamikor a 17. század végén, a 18. században köthettek be, és ilyen formában fennmaradt” – magyarázta a kutató.

A családban egyébként nem Heltai Gáspárné az egyetlen nő, akinek a neve impresszumban szerepel: a kiállításon látható az egyetlen fennmaradt kiadvány, amelyen unokája, Heltai Anna szerepel kiadóként.

A nyomda kalandjai a 17. századi fejedelmi cenzúrával

Heltai Gáspárné halála után a fia, ifjabb Heltai Gáspár örökölte a nyomdát. Luffy Katalin szerint a nyomda ifjabb Heltai Gáspár időszakából származó kiadványai ismét díszesebbek, metszetek kerülnek a címlapra, újraöntik a betűkészletet is. A históriás énekek mellett ifjabb Heltai Gáspár a tudományos könyvek kiadására is hangsúlyt fektetett, feltételezések szerint ő maga is hozzájárult szerzőként egy korábban Debrecenben kiadott magyar számtankönyv bővített kolozsvári kiadásához.

Visszatértek a vallási kiadványokhoz is, pedig emiatt a nyomdának meggyűlt a baja a cenzúrával. Az unitáriusból reformátussá, majd katolikussá lett Szilvási János és Enyedi György unitárius püspök, külföldi tudósok körében is elismert gondolkodó vitáját még gond nélkül kiadták, amikor azonban Enyedi György bibliamagyarázatát adták ki, Báthory Zsigmond elrendelte, hogy az összes példányt gyűjtsék össze, és égessék el. Az összes példányt nem sikerült megsemmisíteni, ezért láthatunk ma is egyet a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.

Ugyanennek az Enyedi-kötetnek a magyar kiadásával, amelyet Toroczkai Máté unitárius püspök fordított, már óvatosabban járt el Makai Nyírő János akkori nyomdavezető. Ekkor már Bethlen Gábor volt a fejedelem, az udvari papja pedig a szigorú kálvinista Milotai Nyilas István, akitől nem lehetett túl sok megértésre számítani. 1619-ben először fejedelmi engedély nélkül jelent meg az Enyedi-kötet. „Az akkori unitárius püspökkel, Radecius Bálinttal az élen küldöttség indult Gyulafehérvárra a fejedelemhez, hogy megszerezzék az engedélyét. A fejedelem ekkor nem foglalkozott a kötettel, éppen háborúzni készült, udvari papjával, Milotai Nyilas Istvánnal, Enyedi György ellenfelével tárgyalni nem sok sikerrel kecsegtetett. Hogy elkerüljék a tiltott könyvek nyomtatása miatti megbélyegézést, újabb példányokat állítottak elő: 1620-as címlappal, a nyomdász és a nyomtatási hely feltüntetése nélkül, így védhették ki a vádat, hogy a fejedelem tudta nélkül adták volna ki, s ez végül megkapta a fejedelmi engedélyt is. Az 1619-es kiadás csak Kolozsváron és környékén került forgalomba” – mondta el Luffy Katalin. Makai Nyírő József egyébként később próbált a nyomda fenntartása érdekében jó pontokat szerezni a fejedelemnél, ezért egymás után két évben is kiadta az udvari pap, Milotai Nyilas István egyházi szertartáskönyvét, jegyezte meg.

A kiállítás záródarabja unikum: egy kifüggesztésre szánt városi határozat, az ilyen típusú egyleveles nyomtatványokból, sérülékenységük miatt, kevés maradt fenn. Az 1646-os határozat többek között a hangoskodást, a templomon kívüli hangszeres zenét tiltja, a nők hajviseletét szabályozza. A 17. századra Kolozsvár már megváltozott, zsibongó, szabad szellemi központ helyett sokkal puritánabb várossá alakult, hívta fel a figyelmet Luffy Katalin.

A kiállítás katalógusa szerint a nyomda utolsó ismert kiadványa az unitárius temetési énekeskönyv 1660-ból, de felszerelésének egy-egy betűje, nyomdai cifrája, iniciáléja még a késő 17. századi nyomtatványokon is felbukkant.