Merre van a jó irány? – Tanulságok és kalandok Hapci király világában

Hogy kaphatjuk meg azt, amire vágyunk? Csellel, fondorlattal? Vagy inkább kitartással, egyenes gerinccel? Minden mesében ott a realitás eleme s minden valós mozzanatban ott rejtőzik valami mesés fordulat. Hol bohócok vagyunk, hol királyok, hol urak, hol szolgálók. Mert megszolgálunk minden nemes célért, amit kitűzünk s szívvel-lélekkel teszünk érte. – ezt éreztem ma a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának előadása közben, a Hapci király birodalmában. Mert igen, az Iparosotthon kisterme igazi birodalommá nőtte ki magát, népes alattvalókkal – zsúfolásig megtelt gyerekekkel s szülőkkel. Most nem kis párnára huppantam, mint máskor, hanem székre ültem. A sok apróság zsibongott, kereste a helyét s kíváncsian várta a kezdést, miközben akarva- akaratlan eszembe jutottak a szerepjátékok, amiket az Iskola Másként hétfőjén játszottunk az osztályommal pont itt, a társulati tagokkal. Nem véletlenül csöppentünk ide, Nagy Reginával, a darab rendezőjével megbeszéltük: bevezetjük a pedagógia szakos lányokat a bábszínház világába s kicsit a kulisszák mögé is betekintünk. Mondanom sem kell, remekül sikerült s tervünk bevált: csak úgy elröppentek az órák, ahogy felszabadultan beszélgettünk, játszottunk, nevettünk. Közelebb hoztuk őket ehhez a világhoz s megegyeztünk, lesz még folytatás. Az Iskola Másként jó alkalom barátságok kötésére s úgy érzem, megbarátkoztunk a színészekkel s a bábszínházi hangulattal is.

"A bábszínház gyerekeknek való; illetve sokan ezt állítják. Legtöbbször valóban ez a reakció arra, ha az ember elmondja másoknak, hogy a bakancslistáján szerepel egy olyan pont, hogy ‘ellátogatni a bábszínházba’, vagy ‘megnézni egy bábelőadást’. Én személy szerint legutoljára pedagógia gyakorlat alatt láttam effélét, és akkor még én is tévhitben éltem, mint a legtöbb ember manapság. Úgy gondoltam, hogy az óvodásoknak való. Az előadás alatt valóban kényelmetlen volt veszteg maradnom, de nem az előadás tehetett róla, hanem az a szörnyen aprócska szék, ami nem egy 16 éves termetéhez lett kitalálva. Az igazság az, hogy a színészek játéka igenis tetszett, de ezt a világ összes kincséért sem vallottam volna be másoknak. Sunnyogtam vele, úgymond. Azonban csak ezidáig. A fent említett gondolatmenetre ma, a máskénthét első napján rácáfolt az Iparos Otthonba való látogatásunk, ahol megkezdődött a főpróbahét a Brighella Bábtagozat számára – mondta el nekem a tizedikes Sürger Viviana Fatima, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója.

Nagy Regina rendezővel elbeszélgetve, megtudom, hogy minden évadban felújítanak egy előadást és most erre esett a választás. Az október- novemberi nátha szinte minden gyereket utolér, így aktuális a téma s kiindulópontnak is nagyon jó. Regina írta az előadás szövegét s direkt szőtt bele keretet, bohócjátékkal tarkítva a mesét. Nagyon szereti ezt a világot, ami jelzésekkel, szimbólumokkal teli.

A főpróbahetet természetesen egy szombati bemutató zárta. Ebben a taknyolós, köhögős, prüszkölős időben jobb előadást nem is választhatott volna a társulat, mint a Hapci király birodalmát. De nem egy egyszerű mesét varázsoltak szemünk elé a színészek, hanem két meséből is inspirálódtak, mert Regina belefonta a Csillagszemű juhászt is a történetbe. Hogy kerek egész legyen s keretet is biztosítson, a három színész, Nagy Anikó, Bandura Tibor és Nagy Tamás, bohócruhában útnak indul s ez az útkeresés nyitja és zárja a mesét. Három királytalan bolond keresi a királyát s közben a király, mint ki megbolondult, fél a náthától s rendeletet bocsát ki. Hozzá szegődnek bohócaink, s közben ők szólaltatják meg a királyt, annak a lányát s az udvarmestert. Elkezdődik a játszma a király és az eszes juhászlegény között, aki a három próbatételt is kiállja. A tét, mint megannyi mesében, a királykisaaszony keze. Minden jó, ha a vége jó, felzendül az Adj Isten egészségére, király uram! is, majd bohócaink ismét útra kelnek. Merre van a jó irány? – hangzik fel ismét.

Előadás alatt néhány mondat megüti a fülem s elogondolkodom (pl. Mindegyik bolond a maga módján veszti el az eszét./ Aki a bolondot játssza, annak elmésnek kell lennie.). Mennyi tanítás fér bele egy történetbe? Hát még kettőbe? S a hangulat, ami ismét megteremtődött a bábok, a díszlet, a fények, a hangeffektusok és a zene által! Gyerekeknek, de felnőtteknek is jót tesz egy-egy ilyen bábszínházas látogatás. Elsősorban a közös élmény és a kacagás miatt, de megannyi jó hozadéka van még a bábszínháznak. Megmozgatja a fantáziát, elvarázsol, elgondolkodtat, zsigeri reakciót vált ki. Valljuk be, a gyerekek a legjobb kritikusok (ezt tanárként is aláírom) s minden jelenetre reagálnak. Hol hangos szóval, hol kacagással, vagy akár fel is állnak s berohannának a színpadra, mert ők igenis véresen komolyan gondolják s elhiszik amit látnak. Rendet akarnak tenni. Hatalmas az igazságérzetük. Ezért is fogalmazódott meg bennem a gondolat a végén, hogy a bábszínészeknek nem egyszerű a dolguk: szerepben (s legtöbbször egyszerre több szerepben) kell maradniuk, miközben nem néma csend uralja a nézőteret, hanem zizegő gyereksereg. Le a kalappal előttük! Én lehet kizökkentem volna,