Petőfiék sikerének és a fogyasztói kultúrának közösek a gyökerei

A nemzeti irodalom és a kapitalizmus szoros összefonódása, a 19. századi gazdasági átalakulások, valamint a nemzeti identitás formálódása állt T. Szabó Levente Fogyasztható hazaszeretet? Nemzeti irodalom és kapitalizmus című előadásának középpontjában, amelyet október 22-én tartottak a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Bolyai Társaság szervezésében. A BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense és a Hungarológia Doktori Iskola igazgatója a nemzeti irodalom és a fogyasztói kultúra közötti kapcsolatra hívta fel a figyelmet, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Arany János versein keresztül.

T. Szabó Levente előadásában arról beszélt, hogy az 1840-es évek Magyarországán egy jelentős társadalmi és gazdasági fordulat ment végbe. Ebben az időszakban egy sor forradalmi változás indult el, amelyek közül kiemelkedett a nemzeti irodalom megújulása. Az új irányzat a szociális érzékenységet és a társadalmi kérdéseket helyezte fókuszba, különös figyelmet fordítva a hétköznapi emberek életére és küzdelmeire. A versek és prózai művek megújult formái, például a népies stílus és a balladai elemek, lehetővé tették a hagyományos keretek lebontását. A hazafiság, a nemzeti identitás és a szabadságvágy témái összefonódtak a politikai és gazdasági változásokkal. Ebben az időben jelent meg a szerzői jog fogalma is, amely szorosan kapcsolódik a kapitalizmus fejlődéséhez, hiszen a művészek és írók ekkoriban kezdtek önálló szellemi tulajdonukként tekinteni műveikre.

Ez az irodalmi újdonság nemcsak az esztétikai és kulturális szférában jelent meg, hanem gazdasági, társadalmi vonatkozásai is voltak. Az előadó elmondta, hogy a korszakban a magyar nemzeti identitás formálódása kéz a kézben járt a kapitalizmus fejlődésével, amely szinte katalizátorként gyorsította fel a nemzeti érzelem demokratizálódását.

A nemzeti irodalom ebben az időszakban egyre több ember számára vált elérhetővé és ezáltal a magyar nemzeti identitás is szélesebb rétegeket szólított meg. Az előadó kiemelte, hogy a magyar irodalom és az ezzel párhuzamosan kibontakozó fogyasztói kultúra szorosan összekapcsolódott, hiszen a korszakban kialakuló nacionalizmus új kulturális alapot teremtett a nemzeti identitás számára, amely nemcsak a magas kultúrában, hanem a mindennapi élet számos területén is megjelent.

Mitől magyar a magyar?

Az egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy az 1840-es években a nemzeti identitás fokozatosan demokratizálódott, és már nem csupán az elit kiváltsága volt, hanem a társadalom szélesebb rétegei számára is hozzáférhetővé vált. Ekkoriban váltak meghatározóvá a nemzeti szimbólumok, mint a himnusz, a viselet, a nemzeti ételek és a színek, amelyek a magyar kultúra alapvető elemeivé nőtték ki magukat.

A korszak egyik legfontosabb változásaként a magyar nyelv térnyerését emelte ki, amit az irodalom és a közélet egyaránt támogatott. Petőfi Sándor és Arany János beemelték a nép nyelvét műveikbe, így még szélesebb rétegeket szólítottak meg, erősítve a nemzeti érzést. Ezzel párhuzamosan a Pesti Magyar Színház, amely már Nemzeti Színház néven működött, a magyar nyelvű színjátszás központjává vált, tovább erősítve a nyelv és a kultúra összefonódását. A költők verseikben a hazára és a magyar nyelv gazdagságára hivatkoztak, így a nyelv nem csupán kommunikációs eszközként, hanem a nemzeti identitás szimbólumaként is megjelent a mindennapokban.

T. Szabó Levente előadásában hangsúlyozta, hogy a hétköznapi döntések, mint a hazai termékek választása, a magyar borok fogyasztása vagy a nemzeti színek viselése, jelentős szerepet játszottak a nemzeti identitás formálásában. Az 1830-as és 1840-es években ezek a gesztusok szimbolikus értelmet nyertek, hiszen a hazai borok előnyben részesítése például nem csupán gazdasági, hanem kulturális szempontból is a nemzeti összetartozást erősítette. Erre kitűnő példa volt a Pesti Kaszinó elhatározása, miszerint pincéjében csak magyar borokat tartottak, ezzel is támogatva a magyar kultúrát és gazdaságot.

Az est központi témája volt, hogy a nemzeti ügy iránti elköteleződést nemcsak a mindennapi gesztusok, hanem az elit tagjainak döntései is tükrözték. Széchenyi István végakarata, amely szerint szívét tokaji borba áztassák, kifejezte hazája iránti tiszteletét és elkötelezettségét. Az előadó szerint ezek a mindennapi és szimbolikus cselekedetek együtt építették fel azt a társadalmi alapot, amelyre a nemzeti eszme széles körűen támaszkodhatott és minden társadalmi réteg számára elérhetővé és vonzóvá vált.

A meghívott egy érdekes paradoxonra hívta fel a figyelmet: a változás nem egy magyar jelenség volt, hanem nemzetközi kontextusba ágyazódott. A nemzeti identitások kialakulása nemzetközi kölcsönhatások révén ment végbe. A hazafiság formálódása során különböző nemzetek egymástól merítettek inspirációt, miközben saját kulturális jellegzetességeiket próbálták meghatározni és erősíteni. Ez a folyamat versengéssel és kölcsönös tanulással járt, hiszen a nemzetek nemcsak különálló entitásokként, hanem egymással folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban alakították ki saját identitásukat.

A nemzeti irodalom társadalmi szerepe

Az előadás zárásaként T. Szabó Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti irodalom és a kapitalizmus közötti kapcsolat nem egy régi történet, hanem ma is releváns kérdés. A 19. század irodalmi szövegei nem légüres térben mozogtak, hanem erős társadalmi energiával és használati értékkel bírtak.

Az előadó rámutatott, hogy napjainkban is lényeges megértenünk, hogyan helyezkedünk el a különböző hagyományokban és miként kapcsolódunk a nemzeti identitáshoz és irodalomhoz. A múltbeli tapasztalatokhoz hasonlóan a jelenben is hétköznapi döntéseink – legyen szó az olvasmányainkról, vásárlásainkról vagy a hazai termékek előnyben részesítéséről – jelentős hatással vannak arra, hogyan értelmezzük a nemzet fogalmát és ily módon mennyire vagyunk annak részei. T. Szabó Levente rávilágított, hogy a nemzeti identitás védelme és megerősítése nem csupán politikai vagy irodalmi kérdés, hanem az emberek mindennapi döntésein keresztül megvalósuló, közös vállalás.