Telefongörgetés helyett: Hűvös Ágnes olyan sztorikat írt, amik 3 percben is tudnak ütőset mondani az életről

A kolozsvári Planetárium kávézóban bemutatták Hűvös Ágnes Hogyan fussunk gyorsabban, mint a villamoscímű könyvét. Az eseményen Mostis Gergő a Planetárium házigazdájaként vezette a beszélgetést. Villamos utáni szaladgálás, kávézás, vacsora főzése vagy akár egy véletlen találkozó: a kötet szövegei, bár egyszerű, hétköznapi események beszámolójaként indulnak, mélyebb kérdéseket feszegetnek, és az idő múlása, a boldogság megélése, veszteségek feldolgozása mind felmerülnek a megosztott történetek kapcsán. A szerző nem titkolt szándéka az volt ezekkel a rövid és frappáns szövegekkel, hogy megmutassa, a végtelen telefongörgetésekbe való merülés helyett a buszmegállóban vagy a villamoson, üres perceinket valódi tartalommal is megtölthetjük. A könyv ütős írásai pont ezekre a pillanatokra lettek szabva: 3 perc olvasás, ami megállít, elgondolkodtat, és segít más szemmel nézni az életet. Hűvös Ágnes novellái olyanok, mint egy gyors villanás, ami mély gondolatokat indít el – arról, hogy az élet apró pillanatai is tele vannak jelentéssel, ha észrevesszük őket. Miközben a karcolatok mondanivalójáról faggatta az szerzőt, Mostis Gergő úgy irányította a beszélgetést, hogy a közönség a könyvhöz vezető életutat is megismerhesse.

Hűvös Ágnes, akinek ez az első kötete, annak ellenére, hogy a szerző már régóta ír verset, rövidprózát, cégvezetőként, édesanyaként és macskatulajdonosként mutatkozott be. A nyelvészi diplomával rendelkező, de a gazdasági szektorban dolgozó alkotó karrierje során többször váltott pályát: egy évtizeden át nemzetközi trénerként dolgozott, ahol a demokrácia és tolerancia fejlesztésével foglalkozott. 2010-ben megalapította saját üzleti tanácsadó cégét, amelynek ma is ő a szakmai vezetője. Emellett fontos szerepet vállal különböző civil szervezetekben, és 2024 tavasza óta az Amnesty International Magyarország elnöke.

A beszélgetésből kiderült, a szerző olyan emberként tekint magára, aki átéli az élet mindennapi pillanatait, akár egy pékségben sorban állva, akár a villamoson utazva. Bár az ő élete is tele van kihívásokkal és felelősségekkel, írásaiban nem a saját története áll a középpontban, hanem maga az élet. Az élet apró, de fontos momentumai, amelyeket sokszor észre sem veszünk, míg el nem gondolkodunk rajtuk. Ezekben a novellákban az írónő arra invitálja az olvasót, hogy megálljon egy pillanatra, lassítson és lássa meg a hétköznapok apró csodáit. Ez a könyv igazi inspiráció, amely a legegyszerűbb eseményekből kiindulva képes kibővíteni a gondolatainkat, és emlékeztetni arra, hogy az élet bonyolult, összetett szépsége mindenhol és mindenben ott rejtőzik, csak tudatosan kell figyelnünk erre.

A kötet tehát nem csupán történetek gyűjteménye, hanem egyfajta életfilozófiának az esszenciája is. Bár a leghétköznapibb pillanatokból indul ki a szerző, egy kicsivel később már olyan nehéz témákat érint, amikről „nincs időnk” gondolkodni: az élet értelme, a halál, veszteségeink vagy épp a boldogság. A kötet nem egy önéletrajzi mű, sokkal inkább egy érzelmi hullámvasút, amely bemutatja, hogy ezek a mindennapi élmények mennyire mélyen kapcsolódnak a létünk lényegéhez. Ahogy a szerző maga is mondta, „Éppen amilyenek a novelláim, ilyen rövid szösszenetekben élünk, és ezekre érdemes jobban rácsodálkozunk. Olyan ez az egész, mint a makrofotózás, nem vesszük észre a pillanatokat, csak ha megállunk, figyelünk és rájuk fókuszálunk.”

A kötet különleges vizuális élményt nyújt Makkai Bence gyönyörű belső dizájnjával, amely még egyedibbé teszi a könyvet. A bemutatón jelenlévő grafikus elmondta, hogy baráti felkérésre készítette a könyvet, és arra törekedett, hogy a külcsín passzoljon a tartalommal. Így a kötet már a külalakjával is azt sugallja, hogy az olvasó rögtön a mindennapjai részévé teheti, legyen szó vakációs elvonulásról vagy egy reggeli kávé melletti olvasgatásról.

A szerző a találkozón elárulta, a könyv címét egy szívhez szóló emlék ihlette, amely mélyen bevésődött lelkébe. Gyermekkorában egyszer, a rohanó mindennapok forgatagában az egyik villamosmegállóban édesapja felültette őt a járatra, ám a tornazsákját elfelejtette átadni. A következő megállónál, mikor kinyílt az ajtó, megjelent édesapja a tornazsákkal a kezében: valóságos hősként szaladt a villamos után, hogy beadhassa a zsákot mikor nyílnak az ajtók. Így maradt meg a gyermekkori emlék, hogy édesapja gyorsabban tudott futni, mint a villamos.