Enyedi Ildikó: Ma is nagy szükség lenne arra, hogy ne legyünk manipulálhatóak

A Simon mágus története szerint Simon, a magyar parafenomén Párizsba utazik a francia rendőrség megbízásából, hogy megoldjon egy gyilkossági ügyet. Miután mágiamentesen, nagyon is tudományos módszerrel tesz eleget a feladatnak (a megoldásban kulcsszerepet játszó szobanövény előképe lehet az Enyedi készülő filmjében, a Csendes barátban szereplő fának), tovább bóklászik a városban, ahol többször összefut egy kedves francia lánnyal, illetve riválisával, a sztárként ünnepelt Péterrel. Utóbbi provokálására elfogadja a kihívást egy „párbajra”, amely arról szól, hogy ki tudja megismételni a feltámadás csodáját. A bibliai alakokat idéző, mágikus történet nem csak Julie Delarme, Andorai Péter, Halász Péter vagy Nagy Mari alakítása miatt emlékezetes, de a párizsi hangulatért is vagy például azért a jelenetért, amikor Simon meghívja a lányt egy kávézóba, ahol perceken át beszélgetnek úgy, hogy egyik sem beszéli a másik nyelvét.

Simon alakjához a gnosztikus filozófia vezette el, többek között Kálnoky László és Danilo Kiš könyvein keresztül, idézte fel Enyedi Ildikó. A rendező a gnosztikusoknál talált magyarázatot arra, hogy az emberi létben hogy fér össze az iszonyú kegyetlenség és a végtelen szeretet. „A gnosztikusok válasza röviden az, hogy van egy teremtés, egy jó, meleg, szeretetteljes Mindenható; és van ez a kis bolygó, ami egy elfuserált darab, ahol nem jöttek össze úgy a dolgok, ahogy kellett volna. A vallás tulajdonképpen annak a megfogalmazása, hogy szemben azzal, amilyen módon élünk, ebből a szeretetteljes, meleg fényből fénycsillámok vannak beleragadva az anyagba, belénk, ott van ennek az igénye. Ez nekem tökéletes megfejtésnek tűnt az összes kérdésemre” – fogalmazott a vetítés utáni közönségtalálkozón.

A gnosztikus tanokat terjesztő Simonról csak negatív portré maradt fenn, az „ellenfelei” szemszögéből. Az újszövetség szerint Péter apostol megátkozta Simont, mert pénzért akarta tőle a csodatevő erejét megvásárolni, és róla nevezték el az egyházi hivatalok pénzért való osztogatásának bűnét „simóniának”. „Rengeteg keresztény szekta mozgolódott egy időben, amelyek közül logisztikai értelemben a legpragmatikusabb maradt fönn, és lett belőle világvallás” – mondta ezzel kapcsolatban Enyedi Ildikó.

Arra a felvetésre, hogy a filmben éppen Péter alakja az, aki kicsit törtető, anyagias, tehát olyan, amilyennek inkább Simont láttatja az egyházi kánon, a rendező azt válaszolta, hogy Péter pragmatikus, hatékony. „A kereszténység utolsó másfél ezer évében van egy skizofrén elem. Ott vannak a csodálatos jézusi elvek, és közben van valami, amitől sikeres lehet, egy olyan pragmatikus, hierarchikus építkezés, amitől ez világvallás lett, de ami gyökeresen szembemegy azzal, amit hirdet” – mondta.

„Erős ráismerésszerű érzés volt, amikor a bibliai Simonról olvastam, azonnal »bezuhant« egy komplett, semmibe nem illő és nagyon vonzó módon autonóm személy” – mesélte. Simon filmbeli karaktere autonóm, szuverén jellegében kapcsolódik ahhoz is, amire első filmjével, Az én XX. századommal szeretett volna rámutatni a rendező.

„Ha az ember valamilyen külső mintának felel meg, akkor nagyon könnyű manipulálni, beállítani különböző zászlók mögé, és adott esetben rettenetes dolgokra eszközként felhasználni. Az volt a vágyam, hogy megmutassam, hogy abszolút a magánélet szintjén dől el, hogy feljelentem a szomszédomat, vagy nem, hagyom, hogy elvigyék, vagy szólok”

– mondta Enyedi Ildikó.

A szereplőválasztásról azt mesélte, hogy „telített személyiségekre volt szükség”, akik kiegészítik egymást, és nagyon érdekes volt figyelni, hogy a profi színész Andorai Péter és az underground művész Halász Péter hogyan dolgozott együtt. „A profi színész megszokta, hogy ad is a kollégájának, és hiába színházcsináló Halász Péter, ő ezt nem tanulta meg, hogy figyelni és vigyázni a partnerre. Ez általában mindig a képzett színésznek nehezebb, mert azt az inputot, amihez szokott egy partnertől, azt ő nem kapja meg” – idézte fel. „Andorai sem egyszerűen eljátszotta ezt a szerepet, hanem valahogy a mélyből fölhúzta magában a felszínre” – fogalmazott.

Enyedi Ildikó a jelmez fontosságáról is beszélt. „Andorai Péter túlsúllyal, mindenféle betegséggel küzdött, eléggé rossz fizikai állapotban volt a forgatás alatt. Egy nagykabát van rajta, aminek súlya van. Megcsinálni egy olyan szabású kabátot, amin az látszik, hogy ereje van, esése van, de nem szakad le a válla tőle, hanem könnyű anyagból van, az például nem egyszerű. Fontos volt ezt a sziluettet megcsinálni, nagyon sokszor látszik a filmben, nagytotálban, és ereje kell, hogy legyen. A másik pedig a mellény volt, ami összefogta őt, és biztonságot teremtett a számára” – mondta. A jelmez éppen olyan fontos dramaturgiai eszköz, mint a fények vagy a kameramozgás, nem elég, ha a ruha passzol a korhoz és a karakter szociális státuszához. „Jó dolog érzékeny és értelmes jelmeztervezőkkel dolgozni, akik ezt meg is értik” – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen Párizsban játszódik a Simon mágus, és nem mondjuk Péter apostol tevékenységének helyszínén, Rómában, a rendező elmondta, sokat gondolkodott a helyszínen. „A mai, azaz a 25 évvel ezelőtti Róma már nem egy világbirodalom központja, London nagyon partikuláris, Berlin még ma is magán viseli a megosztottság történelmi bélyegét, tehát akkor arról kezdett volna szólni a film. Az európai kultúra letéteményese, amit állami szinten és minden módon nagyon erősen képvisel, az Franciaország és Párizs. Ott nem adják meg magukat akár a piac szabályainak sem, és próbálnak valamit őrizni, ami valaha Róma lehetett, amelyre jellemző volt a nyitottság mindenféle hitre – ugye a Pantheonban minden egyes fülkéjében egy másik hitnek volt a szent helye –, és az, hogy az utolsó idejét élte” – magyarázta.

A film nehéz körülmények között készült, alacsony és akadozó költségvetésből, a rendező a saját, többéves családi megtakarításait költötte rá, ahogy a Partizán interjújából kiderült. A forgatás mégis pozitív emlék Enyedi Ildikónak. „Fantasztikus vegyes stábunk volt. Franciaországban nyolc óra a munkaidő egy óra ebédszünettel, de a francia stáb elfogadta, hogy 12 órát dolgoznak 30 perc ebédszünettel, nagyon nagy áldozatokat hoztak. Iszonyatosan kevés pénzből csináltuk ezt a filmet. Párizsban öt főig lehet bárhol forgatni engedély nélkül. Rengeteget forgattunk kint, sehova nem volt engedélyünk, tehát mindig megvolt, hogy ha rendőr jön, akkor kik bukjanak le különböző autókból, és ki az az öt, aki látható maradhat. Megértették, hogy mit szeretnénk, és a teljes szívüket beletették. Ez erős élmény mindenkinek, aki benne volt, mert amikor ennyire torkunkon a kés anyagi értelemben, akkor nagyon össze kell kapaszkodni, és mi nagyon összekapaszkodtunk, franciák, magyarok együtt. Mondták, hogy nagyon nehéz Párizsban forgatni, mert mindenkinek tele van a hócipője a forgató stábokkal, de mindenhol elképesztő kedvességet, nagyvonalúságot, segítőkészséget tapasztaltunk, még az előkelő negyedben is, ahol pedig ha valaki rosszul sétáltatja a kutyáját, ráhívják a rendőrt. A rendőrfőnök irodája a mezőgazdasági miniszter irodája volt, amit ingyen odaadott, és mondta, hogy bármilyen bútort, amit az épületben látunk, nyugodtan vigyük át oda” – mesélte.

A film fogadtatásáról a rendező azt mondta, hogy az alapvetően jó volt, de nemzetközi szinten „nem futotta ki azt a formát”, amit érzett benne, „és ez fájdalmas is volt”, Magyarországon viszont jó az utóélete, 15 évvel később is kapott rá pozitív visszajelzést tanítványoktól. Enyedi Ildikó felidézte, hogy osztotta meg a Magyar Filmszemlén a Simon mágusért kapott pénzjutalmat egy alternatív díjkiosztó keretében a kollégáival. A Simon mágus akkor a legjobb rendezőnek és a legjobb operatőrnek járó díjat is megkapta, illetve Andorai Péter megosztva nyerte el a legjobb férfi színésznek járó elismerést (Eperjes Károly mellett). Abban az évben viszont a játékfilmek között nem osztották ki sem a fődíjat, sem a legjobb elsőfilmnek és legjobb kísérleti filmnek járó díjat. „Furcsa zsűri működött ott, mindenki teljesen ki volt készülve, az összes filmes, aki előtte a belét kidolgozta. Minden egyes ilyen fancy fesztiválesemény előtt több év kemény munka, kockáztatás van. Akkor egy kávéházban szerveztünk egy alternatív díjkiosztót, az egész filmszakma ott volt, és szerettek volna tévétársaságok is bejönni, de mondtuk, hogy nem, csak egy kicsit ünneplünk, ahogy megérdemeljük, mert mindenki nagyon szépen dolgozott. A kalapból húztuk ki a díjakat. Szép, vicces pillanat volt, eléggé atomizálódott akkor a szakma, megszűntek a közös fórumok, elég kemény volt a 90-es évek, nagyon sok minden leépült, és szép pillanat volt együtt lenni” – idézte fel.

A szereplőválasztás kapcsán Enyedi Ildikó elárulta, hogy mennyire volt nehéz Tarkovszkij színészeit megnyernie a saját projektjeihez, Az én XX. századomban ugyanis Oleg Jankovszkij, A bűvös vadászban pedig Alekszandr Kajdanovszkij játszik. Utóbbi esetében „mindenféle teszteken át kellett esni”, mesélte a rendező. „Nagyon érdekes, hogy mi az a pont, amikor átkattan egy színész, és elkezd bízni. Ő soha nem dolgozott nővel. Magyarország sem volt olyan hú, de jó állapotban ilyen szempontból, de Oroszország meg még olyan 15 évvel hátrébb volt. Szóval neki meg kellett emészteni ezt a helyzetet. Kajdanovszkijnak nem, ő jó barát is lett, csak meghalt nagyon fiatalon” – mondta.

A csendes barátban játszó Tony Leungot, az egyik legnagyobb Hong Kong-i filmsztárt, akinek ez lesz az első európai filmje, Enyedi Ildikó szerint Wong Kar Wai rendező és William Chang látványtervező segítségével sikerült megnyerni. „Wong Kar Wainak nagyon tetszett a Testről és lélekről, és amikor Hongkongban voltam, akkor elhívott a stúdiójába, megismerkedtünk, és szeretett volna csinálni belőle egy remake-et. De aztán, ahogy bejött a kínai cenzúra, az egész hongkongi filmipar összeomlott sajnos. Az ő állandó látványtervezője, William Chang szintén látta ezt a filmet. Mindenesetre, amikor elküldtük a forgatókönyvet a Tony Leungnek, akkor William Chang, aki jó barátja, azt mondta, hogy azonnal fogadja el. Utána Tony megnézte két filmemet. Volt egy online beszélgetés, és arra készültem, hogy majd át kell ugrálnom néhány karikán, és meggyőznöm, hogy ezt érdemes, de azzal kezdte, hogy ő szeretné megcsinálni a filmet” – mesélte. Mint hozzátette, kiderült, hogy Tony Leunggal sokban hasonló a személyes érdeklődésük is.

Arról, hogy nőként mennyire volt nehéz a filmes pályán érvényesülni, Enyedi Ildikó elmondta, hogy bár egyetlen lány volt az osztályban a filmművészetin és a Balázs Béla Stúdióban is, ez akkor kevéssé tűnt fel neki. Amikor viszont a 2000-es évek elején tanítani kezdett, és tudatosan több lányt vettek fel, egy ideig sokkal érezhetőbb volt a szexizmus a fiú hallgatók részéről. „Velem tulajdonképpen nagyon kedvesek voltak a fiú osztálytársaim, mert én egy másik pályán futottam, szóval nem voltam konkurencia. És amikor ez a masszív konkurencia megjelent, akkor hirtelen sokkolóan durvák, szexistán durvák lettek a fiú hallgatók. Ennek most már vége, de volt egy ilyen hullám. Akkor csak így pislogtam, és aztán megértettem, hogy egyszerűen tényleg megjelent a piacon egy komoly erő, ami lefelezte az esélyeket. Helyes, érzékeny, tehetséges fiúk, imádom őket egyébként, de valahogy volt egy ilyen rövid időszak” – idézte fel.

Arra a kérdésre, hogy tanárként milyen végignéznie, ahogy az általa elindított filmes nemzedék tagjai közül a jelenlegi magyarországi filmtámogatási rendszerben kispadra vannak ültetve, ezért tönkremennek vagy elhagyják az országot, Enyedi Ildikó azt mondta, szerinte a filmkészítés különböző nehézségű időszakok sorozata. „Néha van egy-egy rövid időszak, amikor megnyílik egy szelep, az egész francia nouvelle vague egy ilyen adóvisszatérítési törvényváltozás eredménye, előjött, és aztán már nem lehetett visszagyömöszölni…

Mindenkinek azt ajánlom, ami nekem bevált: ha ezzel túl sokat foglalkozik az ember, akkor elmegy az élete, tehát inkább foglalkozzon azzal, hogy mit szeretne csinálni, és akkor majd valahogy talán létrejön. Ha nem itt, akkor amott, ha nem így, akkor amúgy. Ha nem pont ez, akkor valami más, de ami szintén a szívügye. Van egy kis életünk, nem kéne rosszkedvűen tölteni”

– fogalmazott.

A Színház és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellenében alakult Freeszfe Egyesület jelenleg forgatókönyvíró képzést működtet, ő maga csak új filmje befejezése után tér oda vissza tanítani, számolt be a rendező, aki szerint a filmkészítő képzésnek sok pénzre és infrastruktúrára lenne még szüksége, de úgy érzi, „lesz még ott egy jó lendület.”

„Biztos, hogy örökre összeköt minket az, hogy éles helyzetben mindenki sokkal elemibb módon képviseli magát, és amikor mindenki teljes mértékben jelen volt, abból szép, tiszta, művészileg erős produktumok jöttek létre. Ezt mindenki magával is viszi. Be se léptem azóta a Szentkirályi utcába, de szerintem kaptunk egy ajándékot az élettől, főleg azok, akik nagyon aktívan végigcsinálták” – idézte fel Enyedi Ildikó az egyetemfoglalás hónapjait, amikor ő maga is többször állt őrt az egyetem épületénél.

„Annyi minden le lett gyalulva, hogy valószínűleg így is, úgy is le lett volna gyalulva ez az iskola. Jó, hogy így történt, hogy ezt megcsinálták, megcsináltuk, hogy átélhettük”

– mondta.

Azt is megkérdeztük, hogy a továbbtanuláson gondolkodó erdélyi filmes hallgatók menjenek-e Budapestre. „Szerintem igen. A Lumiere filmiskolában mindenfélével próbálkoznak, én a Metropolitan Egyetemen tanítok, sok filmkészítő tanít ott. Lehet, hogy itt (Kolozsváron, szerk. megj.) is jó. Lényegében egy iskola arra jó, hogy együtt lehessen lenni olyanokkal, akik szintén filmeket akarnak csinálni, akár iskolán kívül is. Meg érdemes mozogni, Berlin egy picit könnyebb, mint Budapest, még mindig nagyon nyitott, befogadó város, még mindig lehet nagyon kevés pénzből is létezni. Vannak olyan európai városok, ahol egyszerűen nem lehet, Budapest is ilyen szempontból kicsit nehezebb” – mondta.