Hidegkávé a mindennapokra – avagy a humor szemüvegén keresztül a világ

2024. szeptember 27. – 18:29

Hidegkávé a mindennapokra – avagy a humor szemüvegén keresztül a világ
A képen balról jobbra: Dr. Frigy Szabolcs, Kovács Zsolt és Elek György – Fotó: Kovács Henriette

Másolás

Vágólapra másolva

Egy amerikai által 2014-ben felállított rekordra vert rá több mint egy órával a csíkszeredai születésű Kovács Zsolt, aki egy korty kávé nélkül 34 óra 35 percen keresztül, nem csak hogy ébren volt, de a másnapba nyúló kvízestet is levezette, ahol 2000 kérdésére válaszoltak a résztvevők” – olvashatták az erdélyi kvízmestert bemutató áprilisi cikkünkben, amit azért idézek, mert ismét Kovács Zsolt a főszereplő és kávé is van a történetben.

Azóta Kovács Zsolt el nem fogyasztott kávéja kihűlt s hogy ez se maradjon nyomtalanul, első kötetének bemutatójára sokan eljöttek a RedHat Yardba szeptember 25.-én délután hat órakor. Szatmáriként el kellett menjek egy kötetbemutatóra, hogy megtudjam, mi is az a hidegkávé. Mert nem hideg kávé az valójában, hanem az ország ennek a végében pálinka. S ez a kötet is egészségünkre válhat, mint megtudom. De ne in medias res kezdjük. Haladjunk szépen sorban.

A bemutató moderátora, Elek György publicista, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa és a Szamos folyóirat főszerkesztője köszöntötte a jelenlévőket és röviden összefoglalta a kötet megszületését, kiemelve a szerző sajátos humorát, ami átszövi a novellákat. A Szatmár Megyei Tanács a Forrásközpont égisze alatt több mint harminc könyv megjelenését támogatta az elmúlt években, így számos szatmári szerző kapott lehetőséget írásai megjelentetésére. Kovács Zsolt a következő a felfedezett tehetségek sorában, a hidegkávé tagadhatatlanul igazi színfolt a szatmári polcokon.

Hogy hogyan is vezetett Kovács Zsolt (alias Kozsó) útja Székelyföldről Szatmárra, Dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, nevelési tanácsadó, szerző összefoglalásában hallhattuk. Kiemeli, fontos, hogy értő olvasóvá váljunk, de hozzáteszi, hogy minden könyv esetében kihívást jelent megtalálni az írót a sorok mögött (s között). Ehhez fel kell vennünk úgymond az ő szemüvegét. S hogy ez könnyebben menjen, Zsolttal egy frappáns, humoros és fordulatokkal teli bemutatkozóval készültek. Szerették volna így is tükrözni a kötet hangulatát. Nem pusztán száraz életrajzi adatokat hallhattunk s ez a megoldás egy esős szeptemberi hétköznapon sokak hangulatán javított (visszautalnék a kötet egészségre kifejtett hatásaira – mentális egészség pipa)

Kovács Zsolt 1991 június 9-én látott napvilágot a csíkszeredai megyei kórházban. Édesapja értékesítési ügynök a Farmec kozmetikai cégnél, édesanyja bolti eladó, már csak azért is, hogy legalább egy üzlet biztos vásároljon tőle minden hónapban. Óvodai éveit a római katolikus temető szomszédságában lévő napköziben töltötte, tragikomikus humorára már akkor felfigyeltek a pedagógusok, amikor a friss koporsókra dobta át a kerítésen a homokozó homokját. 1-8 osztályát Göröcsfalván, (nem Görcs, hanem Göröcs) járta, ott tanult bele a kézi kaszálásba, fejésbe és minden más vidéki csajozós aktivitásba.

Líceumi éveit a Csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban töltötte, filológia szakon, ahol a legnagyobb magyar irodalmi jegye a 8-as volt. Bentlakásbéli szobáján 15 másik kortársával és kb. ugyanannyi egérrel osztozott. Bevallása szerint, ott faragtak emberformát belőle, katonai szolgálat híján. Ebben a periódusban kipróbálta DJként is magát, amely pályájának hamar véget vetettek egy gyimesi diszkóban, ahol nem tette be a Cherry, cherry ladyt a tulaj lovának.

Egyetemi éveit Kolozsváron töltötte, ahol sikerült diplomát szerezzen a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kommunikációs és Közkapcsolatok szakán, valamint egy amatőr asztalitenisz versenyen. Mesterképzésén tovább csiszolta a kommunikációs készségeit, most már végre tanították írni is, nemcsak olvasni. Egyetemi évei alatt munkába állt, közösség és rendezvényszervezéssel foglalkozott politikai és ifjúsági körökben, meg ahol engedték. Első írott szakmai szövegeit olyan romániai magyar politikusoknak írta tanácsadójukként, akiket azóta lemondattak.

Korán felismerte a kocsmai beszélgetésekben rejlő lehetőségeket, édesanyja szerint túl korán. Azóta egy többezres erdélyt átfogó értelmiségi közösséget szervez kocsmakvízei által.

Két testvére van, ikrek, Sándor és Róbert, egyikük az emberekhez ért, azaz pszichológus, a másik a számítógépekhez, azaz informatikus. Egy dologban értenek egyet: hogy bátyjuknak mindkettőjük szaktudására szüksége van.

2018-ban költözött Szatmárra egy lányért és egy munkahelyért. Mindkettőt lecserélte. Azóta otthonának tartja Szatmárnémetit, s bár tudja, hogy nem az ő érdeme, azóta fejlődik igazán a város. 2020 óta a Szatmár Megyei Múzeum kommunikációs referense, ahol sikerének könyveli el, hogy a közleményeinek egy részét most már fizetés nélkül is megjelenítik Szatmár megyei sajtóorgánumok.

2021-ben vett el feleségül egy sváb lányt, azóta van félretett pénze. 2023-ban Guinness Világrekordot állított fel egy olyan témában, ami annyira nem érdekel senkit, hogy azóta sem próbálják megdönteni. Ma este, itt a gyimesi diszkóban elkezdett, azóta tartó szórakoztatási próbálkozásainak egy újabb formátumával találkozhattok, amelyet könyv formájában jelentetett meg: hidegkávé néven!„

Dr. Frigy Szabolcs a kötet olvasása után rögtön érezte, hogy autentikus könyvet tart a kezében, amiben nincs semmi művi. Ugyanaz az objektív valóság, ugyanazt látjuk, mégis másképp, mivel más a filterünk. A hidegkávé egyben egy meghívás is: vegyük fel Kozsó szemüvegét. Nézzük meg: így is lehet látni a világot. Erre buzdít Szabolcs is, akinek a segítségével az est folyamán megélhettük az alkotás örömét is egy kreatív írásgyakorlat segítségével.

Fent: Közönség a könyvbemutatón. Lent: Kovács Zsolt dedikálja a hidegkávét – Fotó: Kovács Henriette Fent: Közönség a könyvbemutatón. Lent: Kovács Zsolt dedikálja a hidegkávét – Fotó: Kovács Henriette
Fent: Közönség a könyvbemutatón. Lent: Kovács Zsolt dedikálja a hidegkávét – Fotó: Kovács Henriette

Akasztják a hóhért – gondolhatjuk, hisz eddig mindig a kvízmester kérdezett. Hát most fordult a kocka. Kozsó szeretettel üdvözölt mindenkit, megköszönve, hogy ennyien eljöttünk. Elmondása szerint a műfaj hasonló, csak az eszköz más. Célja itt is, akárcsak a kvízkérdések összeállításában és a játékok levezetésében: jó hangulatot teremteni, jó kedvre deríteni az embereket. Az írás folyamatában is fontos a szemléletmód, a játékosság: meg kell látni a helyzetekben a lehetőségeket, meg kell keresni az életszagú helyzetek humoros oldalát. Legjobb kritikusa és támogatója a felesége, Heni. Rendkívül örült, hogy szülei és egyik testvére is eljöttek erre a számára igencsak fontos eseményre.

Ahogy hallgattam, rájöttem: jobban ismer minket, szatmáriakat, mint gondolnánk (megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy mint mi magunkat). Minden, ami nekünk természetes, neki furcsa és új, ezért rákérdez, utána jár. Székelyként fedezte fel Szatmárt, így sikerült olyan lehetőségeket kiaknázzon, amiket mi észre sem veszünk. Nyitott szemmel és szívvel jár. S mindemellett humorral oldja a mindennapok szorítását, biztat arra, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat s mindazt ami velünk történik. Minden mulandó, a problémák megoldódnak. A humor jó orvosság, segít túlélni. Hálás, hogy nem cenzúrázták az írásait és megírhatta, amit és ahogy szeretett volna, hogy úgy hasson az olvasókra, ahogy elképzelte. A humor- tragikomédia vonalát érzi magáénak s reméli, lesz folytatás, ahol mélyebb témákat is érinthet.

A bemutató második felében a kötet korrektora, Belényi Andrea és illusztrátora, Bob Lóránd Péter felolvasott egy-egy történetet. Így igazán kedvet kaptunk, hogy hazavigyünk egy kötetet és ne tegyük fel a polcra, hanem olvassunk. Így tettem én is s kicsit elidőztem az előszón, amit Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája írt. Hadd idézzek néhány sort:

Műfaját tekintve is színes, változatos, akár egy autóút Temesvártól Balánbányáig. Ötletmozaikon, drámai erejű novellán, meghökkentő történeten, jövőbe címzett levélen, órákig tartó pillanatképeken át útleírásig, melyet egyetlen utazási iroda sem tenne a kirakatába, izgalmas képet kapunk Erdélyről, Göröcsfalvától a Güell parkig, Vrnjacka Banja-tól a Nílusig, hiszen egy erdélyinek Erdély az egész világ.”

Hogy zártuk az estét? Természetesen hidegkávéval. Koccintottunk.

A bemutató után beszélgettem íróval és illusztrátorral.

Bob Lóránd Pétertől megtudtam, hogy az elmúlt évek portré és grafikai kiállításai után idén végre azzal a tematikával állhatott a nagyérdemű elé, amiért pont tíz éve először ragadott tudatosan ceruzát egy üres papírlap előtt: illusztrációkkal, történetmeséléssel. Teljes állású munka és egyéb elkötelezettségek mellett is sikerült a szüret hónapjára befejeznie két projektet, egyiket egy felkérésre, másikat pedig teljesen saját kezdeményezésből, amelyeket ebben az évben célként tűzött ki. Ezek gyümölcsét vehette szemügyre a közönség Kovács „Kozsó-Kvízmester” Zsolt novelláskötetében, és a Sándorhomokon található Berenczei Kováts Kúria családjának történeteiből készített képregényben. Ahogy megtudom, bár sok segítője és mentora volt az évek során, teljesen önerőből tanulta az illusztrálást a gyerekkori szenvedélyt nem elengedve. Fizikailag és mentálisan is terhelő ezzel foglalkozni az élet kötelező feladatai mellett, mivel nem ebből él, de ez egy olyan elfoglaltság, amiért mosollyal vállalja a nehézségeket.

Kovács Zsolttól, a kötet szerzőjétől megtudtam, hogy elég nagy elvárásokat támaszt magával szemben és számára fontos hogy elérje a kitűzött céljait. Sok stand-up comedyt néz s több humorista jelezte, akár kipróbálhatná magát abban a műfajban is, hisz kvízmesterként megszokta, hogy egy mikrofonnal a kezében kiálljon az emberek elé. Ez még számára nagy kihívás, de nem zárja ki a lehetőségét, hogy egyszer kipróbálja ezt is. Most az irodalommal próbálkozik s reméli, ezekben a novellákban megtalálta a hangját. Még nem érintett nagyon mély témákat, humora ennél feketébb és fanyarabb. Számára fontos az önkritika s hogy mélységében megéljük az életet. Tükröt szeretne tartani az olvasóknak az írásaival; ez is egy gyógyszer, egy eszköz a túléléshez, hogy feldolgozhassuk a traumákat és a veszteségeinket. Mindent felhasznált az eszköztárából ahhoz, hogy jó hangulatot keltsen. Példaképként Seth MaxFarlanet, a Family Guy atyját említi. Ki szeretné mozdítani az embereket a hétköznapokból jobb kedvre deríteni őket, pár jó pillanatot okozni. Az írás is egy lehetőség ehhez. Nagyon támogató környezetben nőtt fel, szülei és testvérei mindig mellette álltak. Ha a távolság miatt fizikailag nem is lehetnek mindig közel egymáshoz, nem sajnálnak se időt, se energiát, se pénzt, hogy ott legyenek életük fontosabb pillanataiban. Nagyon jól esett neki, hogy meglepték és eljöttek. Tudja és érzi, bárhol is van a világon, számíthat rájuk, mindig támogatják. Nagyon hálás a feleségének is, akivel mindig megbeszélik a készülő novellákat, ő az első kritikus, akinek ad a véleményére. Kitért az illusztrációkra is. Megtudtam, Lóri tíz novellának a karaktereit álmodta papírra s izgalmas volt a közös munka. Igazi kihívás volt mindkettőjüknek.

hidegkávé

Novelláskötet

Szerkesztette: Kovács Zsolt; Illusztrációk: Bob Lóránd Péter; Borítóterv: Balog Zsolt; Korrektúra: Belényi Andrea; Számítógépes tördelés: Balog Zsolt; Előszó: Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája

Megjelent a Szatmár Megyei Tanács támogatásával, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont gondozásában, a Szamos-könyvek sorozatban

Limes, 2024

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!