Billegő tárgyak és biológiai szürrealizmus – egy művészházaspár pályája Kolozsvártól Münchenig

A Medgyesen 1930-ban született Szűcs Ilona és a Szatmárnémetiben 1933-ban született Tóth László a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakos hallgatóiként találkoztak, és még az egyetemi évek alatt összeházasodtak. A mestereiken túl közös pont az alkotói pályájukon a Donát-negyedi műterem, amelyet 1965-ben kaptak meg Cseh Gusztáv grafikussal közösen, és a színház is, ugyanis Ilona jelmezeket, László pedig díszletet tervezett a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaihoz. Korszerű, igényes díszletterveivel számos irodalmi mű színpadi sikeréhez járult hozzá.

1959 és 1983 között mindketten rendszeres szereplői voltak a Kolozs tartományi, majd megyei tárlatoknak. Az 1960-as évek közepétől a szocialista realizmus már nem volt hivatalos elvárás, kulturálisan szabadabb, kísérletezésre alkalmas évtized következett. Több alkotó a 20. század eleji irányzatokból, az expresszionizmusból, a szürrealizmusból, a kubizmusból merített, közéjük tartozott T. Szűcs Ilona és Tóth László is, hívja fel a figyelmet a kiállítás katalógusába írt tanulmányában Bordás Beáta művészettörténész.

A házaspár a kor művészeti életének élvonalához tartozott. Ilona felkészítő óráin sok későbbi képzőművész megfordult, László pedig a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet tanára volt több mint egy évtizeden át. A 60-as, 70-es évek kolozsvári magyar értelmiségének alakjairól Tóth László több olyan portrét rajzolt, amely ma is ismerős lehet a kolozsváriaknak, ilyen például a Kántor Lajosról készült grafikája, amely a 2023-as Kántor-emlékkiállítás plakátján is szerepelt. A művészházaspár keze nyomát viseli a kolozsvári tévé- és rádióstúdió épülete is: közösen dolgoztak az itt látható üvegmozaikon.

1984-ben Münchenbe emigráltak, ezután évekig nem szerepeltek kiállításokon. 1991-ben, már Ilona korai halála után, Szentendrén szerveztek közös kiállítást a házaspár munkáiból, majd jóval később a kolozsvári Quadro Galéria aukcióin bukkantak fel alkotásaik. A Quadro gyűjteményes kiállítással is emlékezett Tóth Lászlóra 2014-ben, majd 2018-ban a Tárgyalás című grafikasorozatát mutatta be színházi díszlettervezői munkájának kontextusában.

A jelenlegi, több mint száz munkát tartalmazó kiállítás – Bordás Beáta és Portik Blénessy Ágota kurátori munkája –, valamint a hozzá tartozó, három nyelvű album széles merítése miatt fontos, és azért is, mert együtt mutatják be az egymás mellett alakuló, de stílusban eltérő két életművet, hozzájárulva T. Szűcs Ilona eddig kevésbé látható életművének értelmezéséhez is.

A műalkotások több mint fele a katalógushoz tanulmánnyal is hozzájáruló Dr. Kovács Ádám budapesti gyűjteményének része, de más magán- és közgyűjteményektől is kölcsönöztek a kiállításhoz, a legtöbbet éppen a Kolozsvári Művészeti Múzeumtól, de többek között a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumból, a Szilágy Megyei Történelmi és Művészeti Múzeumból és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ gyűjteményéből is.

A kiállítótérbe lépve épp a két képzőművészeti pálya kiindulópontja, Kolozsvár mutatkozik meg T. Szűcs Ilona városképein, amelyeket emblematikus épületekből rakott össze puzzle-szerűen, és Tóth László dinamikus életképein, amelyeken az Utunk szerkesztői, a Donát-negyedi építőtelep pihenő munkásai vagy a bábszínház udvara jelenik meg. Verespataki, torockói, gyergyószárhegyi tájképek között megyünk tovább, már itt látszik a T. Szűcs Ilona képeire jellemző visszafogott feszültség, ami Tóth Lászlónál sokkal intenzívebb, hangosabb formában jelentkezik.

Tóth László főműveit – a saját magáról, a feleségéről és az anyjáról festett szürreális portréit – a csendéletek terme követi, ebben a műfajban teljesedett ki ugyanis T. Szűcs Ilona, de az ő munkái közül néhánynak a párját a férje alkotásai között is felfedezhetjük.

Külön terembe került Tóth László Tárgyalás-sorozata az asztal körül ülő, emberekre már alig hasonlító, különös mozdulatokba facsarodó testekről, amelyekből itt-ott elővillan a csontváz – ezt nevezi Banner Zoltán művészettörténész „biológiai szürrealizmusnak” az írásában, a művész második feleségéről készült, a női testet elemeire bontó Gabi-sorozat, vagy például a 90-es évek öregotthon-portrésorozata, amely anatómiai rajzokra emlékeztető módon, éppen ezért megrendítően jeleníti meg az elmúlást. Láthatunk néhányat Tóth László irodalmi illusztrációi közül is, illetve többek között a szintén Németországba emigrált Stief Magda színésznőről készült portrésorozatát is.

„Bár személyét a vidámság és a játékosság lengte körül, festészetére a visszafogottság, a szűkszavúság és a színek visszafogott skálája jellemző. Csendéleteinek ismétlődő növényei a kaktusz, a filodendron és a fikusz. Asztalait a nyugtalanság és a veszélyérzet uralja, a tárgyain tapintható a törékenység” – jellemezte T. Szűcs Ilona munkásságát a megnyitón Portik Blénessy Ágota művészettörténész. „Víziószerű grafikai alkotásait és festményeit a szürrealizmushoz közel álló látásmód jellemzi, a kollázstechnika és az új anyagok használata révén újítást hozott az erdélyi magyar képzőművészetbe” – foglalta össze Tóth László művészetének lényegi jellemzőit.

Kettőjük eltérő stílusa és témaválasztása mögött nem csak művészi egyéniség, hanem más, ennél prózaibb okok is húzódtak, világít rá Bordás Beáta írása, amelyben a Marosi Ildikó által készített interjú részletét is idézi. „Aki feleség, háziasszony és anya egy személyben, mégha szabadúszó is, ritka az olyan nap, amelyet magáénak mondhat. Nagy hévvel kezdek hozzá a munkához, de mindig közbejön valami. Általában tájat, csendéletet festek bemelegítőnek, aztán – nem tudom, a vérmérséklet vagy a körülmények hatalma folytán, de – általában ennél is maradok. Megszerettem őket. És talán éppen ezért a kisebb méretek híve vagyok, nem úgy, mint a férjem, akinek képeivel a szegény takarítónők eleget viaskodnak. De tisztán látom, mire vagyok képes, és szerintem ez már önmagában eredmény” – vallotta T. Szűcs Ilona.

A kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt naponta 10 és 17 óra között látogatható, szeptember 8-ig pedig a múzeum megszokott nyitvatartási ideje alatt, szerdától vasárnapig.

A Kolozsvári Magyar Napok első hétvégéjén egyébként több kiállítás is megnyílt a Bánffy-palotában: emlékkiállítást rendeztek Kós András szobrászművész (1914-2010) születésének 110. évfordulója alkalmából, Incze Mózes festőművész Határolt végtelen című kiállításával jelentkezett és ugyanitt tekinthető meg a Bense Jenő és Gergely Balázs képeslap-gyűjteményéből rendezett kiállítás is, amelyen Kolozsvár főterének 125 éves alakulása követhető nyomon.