Önkényuralmat létrehozni könnyű, és akár az iskolában is előfordulhat

2023. december 4. – 08:34

Önkényuralmat létrehozni könnyű, és akár az iskolában is előfordulhat
Fotó: Ioana Ofelia / Váróterem Projekt

Másolás

Vágólapra másolva

Megismétlődhetnek-e a huszadik század önkényuralmi rendszerei? Ron Jones kaliforniai történelemtanár annyira sikeresen modellezte a fasizmushoz vezető utat a diákjai körében, hogy végül a biztonságuk érdekében le kellett állítania a kísérletet. Az 1967-es esetből regény, film és színdarab is született. A Hullám, a Váróterem Projekt egyik épp most futó előadása a Die Welle című, 2008-as német filmből kiindulva, kolozsvári középiskolások részvételével jött létre, és jó kiindulópont arra, hogy a fiatalok nemcsak a szélsőséges politikai rendszerek veszélyeiről, de a befolyásolhatóság, a kirekesztés vagy a közösség témáiról is beszélgessenek.

„Reál szakon heti egy történelem órám van, és eddig ez a téma nem nagyon foglalkoztatott, de most mind autokráciával kapcsolatos filmeket nézek. Többen is mondták, hogy ezalatt a foglalkozás alatt többet tanultunk, mint a suliban, jobban megértettük az autokráciát” – mondta Szilágyi Gabriella, aki az egyik központi szereplőt, Karinát alakítja az előadásban. „Engem kevésbé érdekel az autokrácia témája, viszont az, hogy mennyire befolyásolható egy diák vagy hogy mennyire fontos a családi háttere, sokkal inkább foglalkoztat. Az előadás nem csak arról szól, hogy mennyire könnyű egy autokráciát létrehozni manapság, ennél sokkal több” – tette hozzá Román János, aki Márkot játssza.

A Váróterem Projekt független színházi társulatnak több iskolásokat célzó előadása volt már, például a Bánk bán? Jelen! vagy a Varjú Karcsi című tantermi előadások, de a csapat tagjai különböző felkéréseknek eleget téve tartottak iskolai drámafoglalkozásokat is Tordán, Nagyenyeden és Kolozsváron. Ebbe a kontextusba illeszkedik a 2023 januárjában 9-12-eseknek meghirdetett Váróterem Színházi Műhely, a magyarországi Nemzeti Tehetség Program pályázatán nyert támogatással megszervezett színikör, amelynek eredményeként a Hullám című előadást bemutatták.

„A szöveg volt először, gyakorlatilag hamarabb, mint az ötlet, hogy foglalkozzunk ezzel a korosztállyal. Még 2019-ben, amikor Nagyenyeden elkezdtem a színikört, akkor kerestem ehhez szöveget, és eszembe jutott a film, amit már régebben láttam, újranéztem, és azt éreztem, hogy aktuális... azóta meg történt egy-két dolog, ami miatt sajnos még relevánsabb” – mondta Imecs-Magdó Levente, a Váróterem Projekt alapítója, aki Visky Andrejjel együtt vezette a színházi műhelyt és rendezte az előadást. „Kicsit el is vesztette az élét, mert az az alapkérdése, hogy megtörténhet-e újra (a diktatúra kialakulása, szerk. megj.), azóta viszont több helyen látunk demokráciának beállított agyrém politikai rendszereket, látjuk a következményeit is” – jegyezte meg.

A projekt során az előadás létrehozása mellett a várótermesek figyelmet fordítottak arra is, hogy a témáról beszélgessenek a diákokkal, felkértek történészt is, hogy ismertesse velük a huszadik század során kialakult diktatúrákat, és közösen megnézték a tematikailag kapcsolódó Állatfarmot a színházban.

Imecs-Magdó Levente a Hullám című előadásban – Fotó: Ioana Ofelia / Váróterem Projekt
Imecs-Magdó Levente a Hullám című előadásban – Fotó: Ioana Ofelia / Váróterem Projekt

Az előadásban Dégi Kristóf, a fiatal történelemtanár (Imecs-Magdó Levente) azzal próbálja lekötni az unatkozó, többnyire közömbös diákok figyelmét, hogy játékot kezdeményez: válasszanak maguknak vezért, és próbálják ki egy hét erejéig, hogy milyen önkényuralomban élni. Amire nem számít, az az, hogy ő maga egész jól fogja érezni magát a választott vezér szerepében, az új helyzet feledtetni fogja vele néha előtörő kisebbrendűségi érzését. Az addig kiközösített, otthon az apja árnyékában élő Guszti (Mostis Balázs) szintén szárnyakat kap attól, hogy része lehet az új szabályok szerint működő közösségnek. A legfontosabb összetartó erő a külsőségek szintjén is pontosan meghatározott identitás és a közös ellenség, a másság kirekesztése pedig egyre durvább méreteket ölt. Bár élettársa, Ágota (Erdei Emese) jelzi Kristófnak, hogy átlépte a játék határait, ő ezt csak akkor hajlandó beismerni, amikor kiderül, hogy már a diákok testi épsége is veszélyben van, ekkor azonban már kérdés, hogy vissza tudja-e szerezni az irányítást az események fölött.

Dégi Kristóf és Guszti mellett Karina, és barátja, Márk az, akinek a személyes történetét is megismerjük a radikalizálódó közösségben. Miközben ők változnak az előadás során, a környezetükben többé-kevésbé sematikus karaktereket látunk, ilyenek például Dégi Kristóf tanárkollégái, és főleg a szülők. Többféle szülőtípust látunk az előadásban (Kicsid Gizella és Mostis Gergő alakításában): az ultraliberálist, az érzelmileg kötődni képtelent, illetve az ultrakonzervatív, elnyomó apát, rezignált, konfliktuskerülő feleséggel. „Ezek tudatosan karikaturisztikus figurák, próbáltuk őket a diákokkal ellentétben kicsit a szélsőségek felé tolni, ami a karaktereket vagy a színészi előadásmódot illeti” – magyarázta Imecs-Magdó Levente. Amiben az általános típusok mellett mégis ráismerhetünk kelet-európai valóságunkra, az az olyan témák felvillantása, mint az oktatási rendszerből való kiábrándultság vagy a külföldön dolgozó, hiányzó szülő.

„Guszti az, aki egyszerűen olyan helyzetben van magánéletileg, és a közösségen belül olyan helyet foglal el, hogy neki ez egy kiút, felkapaszkodási lehetőség, hitrendszer, amihez viszonyulni tud. A többieknél pedig inkább a nyájszellem lép működésbe, ami egyébként rendkívül jó dolog lehet, jó érzés tartozni valahova, főleg, ha úgy érzed, hogy az a dolog menő, mások is vágynának oda, de nem érhetik el. Kicsit flow-élmény: nem látsz ki abból, amiben épp vagy, nem tudod felmérni objektíven, hogy ezzel te mit okozol” – részletezte a rendező.

Amikor az eddigi visszajelzésekről kérdeztük, Imecs-Magdó Levente azt mondta, időközben jött rá, hogy az előadás elsősorban a licis korosztálynak szól. „Sok olyan visszajelzést kaptunk felnőtt, szakmai közönségtől, hogy kiszámítható, a diákokon meg rajongást láttam, azt, hogy szeretik, tudnak menni vele, meglepi őket a vége. Ezt el kell fogadnunk – és végül is ez teljesen rendben van –, hogy ez az előadás sokkal célzottabban ennek a korosztálynak szól” – mondta.

A színház figyelni tanít

Imecs-Magdó Levente szerint, amikor az iskolai problémákról beszélgettek, a színikör résztvevői főleg a túl sok elvárásra, stresszre panaszkodtak. Az iskolai program mellett mégis vállalták, hogy néhány hónapig heti kétszer 3-4 órát a várótermesekkel töltenek.

„A volt sulimban volt drámaóra, és ott nagyon beleszerettem a színház világába. A Covid miatt ez kicsit szünetelt, majd csatlakoztam az Ampelopsis Versszínházhoz és az a tervem, hogy valamikor, valahol fogok felvételizni a színire” – indokolta a jelentkezését Szilágyi Gabriella, aki úgy gondolta, hogy a színházi műhelyben jobban belelát majd abba, hogy mi is a színház. Román János többször szavalt iskolai rendezvényeken, de egyébként a Hullám az első komoly színpadi tapasztalata. „A legnagyobb motivációm tulajdonképpen a testvérem volt, Román Eszter, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színházban színész most, és az ő példájára én is ki szerettem volna próbálni még diákként a színészkedést” – árulta el.

Román János Márk-, Szilágyi Gabriella pedig Karina szerepében – Fotó: Ioana Ofelia / Váróterem Projekt
Román János Márk-, Szilágyi Gabriella pedig Karina szerepében – Fotó: Ioana Ofelia / Váróterem Projekt

A csoportba nem volt túljelentkezés, talán a rövid határidő miatt, viszont így senkit nem kellett elutasítani és a résztvevőkön látszott, hogy igazán érdekli őket a műhely, jegyezte meg Imecs-Magdó Levente. A műhelyvezető szerint a színjátszás a társaság nagy részének abszolút premier volt, a leggyakoribb tapasztalat a szavalás volt. „Le a kalappal előttük. Nincs is honnan meglegyen a rutinjuk a színpadi létezéshez, most már egyébként rengeteget fejlődtek ebben” – állapította meg. „Mázlink volt, ki lehetett osztani a szerepeket. Volt egy elképzelésünk, hogy milyenek ezek a diákkarakterek, de nyilván azért alakítgattuk őket szövegben és jelmezben is” – mondta el.

A diákok azt mesélték, elsőre nem feltétlenül tudtak azonosulni a rájuk osztott szerepekkel, de idővel mégis találtak fogást rajtuk. „Én őszintén szólva nem szeretem Karinát, mert ő szereti a szabályokat” – mondta Gabriella a jó tanuló karakteréről. „Először két szereposztás volt, az egyikben Benkő Boróka játszotta Karinát, a másikban én. És amikor ő játszotta Karina szerepét, akkor én egy néma szereplő voltam, az osztály tagja, és úgy éreztem, hogy ki tudok törni, ez az igazi énem volt. Az osztály nagyobb része ugyanis a szabályok ellen van, Karina viszont az, aki követi őket, a jövőjét építi. Volt bennem egy ilyesmi, hogy én is szeretem építeni a jövőmet, de nem ennyire. Végül is inkább ezt a felemet mutattam meg” – mesélte.

„Sokáig én sem szerettem Márk karakterét, mert nagyon úgy éreztem, hogy ellentmegy nekem, őt nem érdekli semmi, csak a foci és a lányok, és engem a foci az nem érdekel, emiatt nehéz volt azonosulni vele. De tudtam inspirálódni, mert ismerek valakit, aki nagyon hasonló személyiség, és most már sokkal komfortosabb, már jobban szeretem ezt a karaktert. Még mindig nem értek egyet vele, de már sokkal jobban bele tudom élni magam” – mesélte János.

„Engedték, hogy saját képzeletünkre építsük a szerepet, hogy úgy mondjuk, ahogy mi szeretnénk, hogy úgy viselkedjünk, ahogy az nekünk kényelmes, persze voltak olyan esetek, ahol lehet, hogy másként értelmeztem a szöveget... ” – mondta Gabriella, hozzátéve, hogy ilyenkor azért irányították őket a rendezők.

Fotó: Orbán Eszter / Váróterem Projekt
Fotó: Orbán Eszter / Váróterem Projekt

Profi színészekkel dolgozni Gabriella szerint eleinte ijesztő volt, de „segített is, megadta a mércét, hogy még van hova építkezni”, János úgy fogalmazott, hogy „ők adták az energiát”. „Láttam, hogy mennyivel kifinomultabban, jobban hozzák a karaktereiket, kreatívabbak, látszott, hogy ők tudják, hogy mit csinálnak, és emiatt éreztem ezt a félelmet, hogy jaj, akkor mégis valamit azért kellene javítsak” – mondta János.

A diákok szerint az előadás előkészítése alatt a próbák alatti figyelem tűnt a legnehezebbnek, de az egymásra hangolódást, egymásra figyelést több improvizációs játékkal fejlesztették az első másfél hónap alatt. Volt olyan gyakorlat, amikor az egyik résztvevőnek fel kellett ismernie, hogy a többiek épp milyen helyzetet adnak elő, de olyan is, amikor meg kellett próbálniuk kizárólag szemmozgásból jelezni, hogy a társuk jöjjön közelebb vagy távolodjon el, mesélték.

„Nagyon fontos, hogy mit csinálnak, amikor nincs szövegük, mert ők végig színen vannak gyakorlatilag, és ez nagyon nagy kihívás egy színésznek is. Meglepően koncentrált jelenléttel dolgoztak. Próbákon nyilván más, akkor el-elkalandoznak, de előadáson nagyon odateszik magukat, őszintén büszke vagyok rájuk” – mondta erről a műhelyvezető.

Gabriella és János egyetértettek abban, hogy a színikör olyan tapasztalat, ami nem csak színpadon, hanem máshol is jól jön majd. „A felhívásban elég szenzációhajhász szavak szerepeltek, például, hogy megismered önmagad, tulajdonképpen ez is történt, de sokkal inkább csapatot épített, improvizációra tanított. Megtanultunk közönség előtt beszélni, csapatban dolgozni, megérezni, hogy a másik mit gondol, megosztani a figyelmet” – foglalta össze János.

Ebben az évadban lehet még elcsípni az előadást, a diákokkal ugyanis a tanulmányi programjuk miatt nehéz hosszú távra tervezni. A legközelebbi előadás december 18-án este héttől lesz a Párizs utcai ZIZ kulturális térben.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!