Gyakran álmodott a háborúról, az éjszakai villámláskor azt hitte, ismét a harctéren van

2023. április 20. – 16:05

Gyakran álmodott a háborúról, az éjszakai villámláskor azt hitte, ismét a harctéren van
A magyar hadsereg híradó tisztjei a második világháborúban. Dáné Tibor jobbra, szemüveggel – Forrás: Dáné Tibor hagyatéka

Másolás

Vágólapra másolva

Dáné Tibor kolozsvári író bajtársi kötelességének érezhette második világháborús emlékeinek lejegyzését. Utolsó munkájában, amelynek teljes megjelenését már nem érte meg, azokról az élményekről ír, amelyeket 21 éves híradó tisztként szerzett a galíciai fronton, a hadikórházban, majd fogolyként. A szerző születésének századik évfordulója mellett a kötet megjelenésének különleges aktualitást ad az is, hogy a leírt hadszintér ma is háborúban álló országhoz, Ukrajnához tartozik.

Dáné Tibor (1923-2006) elsősorban ifjúsági és tudománynépszerűsítő munkáiról ismert, de írt tudományos-fantasztikus regényt és krimit is. Második világháborús emlékirataiból már korábban is megjelent két kötet, most azonban a teljes anyagot, négy emlékiratot és a Láttamtánc című bevezetőt szerkesztette a szerző szándékainak megfelelően egy kötetbe Dáné Tibor unokája, Vallasek Júlia. A Tatár-hágó előtere a szerző születésének századik évfordulójára jelent meg a marosvásárhelyi Lector kiadónál.

„A katonai emlékiratok és az irodalmi felnövekvés-történetek hagyományába egyaránt illeszkedő munka fókuszában az a bő másfél esztendő áll, amelyet a szerző 1944. március 24-étől (a huszonegyedik születésnapjától) kezdődően 1945. június végéig a galíciai fronton, illetve hadifogságban töltött. A Tatár-hágó előtere azonban csak lazán követi az események időrendi sorrendjét, az emlékezés működésének mechanizmusa szerint időnként elkanyarodik az előzmények irányába vagy az egyes szereplők sorsának utólagos alakulása felé, ezáltal olvasmányos korrajzot is nyújt a huszadik század Magyarországáról és Erdélyéről, legfőképpen pedig Kolozsvárról” – olvasható a fülszövegben.

„Mindig azt szoktam mondani, hogy imádtam a nagyapámat, és ezzel azt hiszem, hogy nem túlzok, valóban nagyon szoros kapcsolatban álltam vele, ezért ez lelkileg nehéz munka volt, annál is inkább, hogy a Tatár-hágó, ami a címbe is bekerült, éppen akkor lett ismét háborúban érintett terület, amikor ezen a köteten dolgozni kezdtem” – mondta el Vallasek Júlia irodalomtörténész szerda este a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol a család jelenlétében mutatták be a kötetet. A címben szereplő Tatár-hágó egyébként az Északkeleti-Kárpátok egyik hágója a mai Ukrajna területén, valaha lengyel-magyar határ volt, és nem csak a második, hanem az első világháborúban is a harcok egyik fontos helyszíne.

Dáné Tibor 21 évesen került a galíciai frontra – Forrás: Dáné Tibor hagyatéka
Dáné Tibor 21 évesen került a galíciai frontra – Forrás: Dáné Tibor hagyatéka

Dáné Tibor a rá jellemző élénk mesélőkedvvel összhangban gazdagon áramló, hömpölygő szöveget hagyott hátra, amit a szoros családi kötelék miatt a szokásosnál nehezebb volt szigorúan szerkeszteni, de megérte, mesélte Vallasek Júlia. Mint mondta, az emlékiratok nem követik szigorúan az események sorrendjét, a visszaemlékezés nem csak a fiatal Dáné Tibor katonai kiképzését, megsebesülését, fogságát tartalmazza, hanem a 30-as évekbe is visszanyúlik, illetve magán viseli annak nyomát is, amit a szerző utólag gondolt, megértett.

A könyvbemutatón kiderült néhány részlet arról is, hogy milyen mély nyomot hagyhatott egy huszonéves fiatalban a háború, noha a fronton csak pár hónapot töltött. A szerző fia, Dáné Tibor Kálmán azt idézte fel, hogy apja gyakran álmodott a háborúval, és előfordult az is, hogy egy nyári villám hangjára az ágyából egyenesen a földre vetette magát, mert hirtelen azt hitte, hogy lőnek rá. Vallasek Júlia arról számolt be, hogy a család szemtanúja volt annak, hogy nagyapját évtizedekkel később is mennyire felkavarták az emlékek.

Berekméri Róbert történész, levéltáros hadtörténeti szempontból helyezte kontextusba a kötetet a kolozsvári bemutatón. Kiemelte, hogy irodalmi visszaemlékezésről van szó, amely tartalmaz ugyan olyan mozzanatokat, amelyek a magyar hadsereg akkori viszonyai között nem valószerűek, illetve számos olyan társadalomtörténeti szempontot, amelyeknek a fiatal Dáné Tibor akkor nem lehetett birtokában, ezek nyilvánvalóan a későbbi tapasztalatait tükrözik, de mégis hiteles leírása a katona-lét olyan velejáróinak, amilyen például a magyar hadseregre különösen jellemző, élethosszig tartó bajtársiasság.

A történész felidézte, hogy a szovjet csapatok előretörését próbálta a magyar hadsereg feltartóztatni, így került bevetésre 1944 tavaszán az eredetileg Kolozsváron állomásozó 25. gyaloghadosztály is, amelynek híradós zászlóaljának Dáné Tibor is tagja volt. Az alakulat történetében a legfontosabb esemény az 1944. július 24. és augusztus 10. között lezajlott delatyn–mikuliczyni csata volt, amellyel egy időre megállították a szovjet csapatok előretörési kísérletét, bár a katonák mintegy felét elvesztették. Dáné Tibor sokszor említi az emlékirataiban a csata fő helyszíneit. A történész azt is hangsúlyozta, hogy a híradós zászlóalj tagjának lenni nem volt veszélytelen, állandó szaladgálást jelentett a fronton. A feladat ugyanis a hírközpontok és a csapattestek közötti híradó vonalak létesítése volt. Dáné Tibor 1944. július 26-án sebesült meg, ekkor hagyta el az arcvonalat.

Dáné Tibor évtizedeken át tartotta a kapcsolatot egykori katonatársaival – Forrás: Dáné Tibor hagyatéka
Dáné Tibor évtizedeken át tartotta a kapcsolatot egykori katonatársaival – Forrás: Dáné Tibor hagyatéka

Láttamtánc a második világháborúról

„Kötelességének, adósságának érezte azokkal a bajtársaival szemben, akiket elveszített, a túlélők örök emlékező, tanúságtevő vágya is mozgathatta. Egy hosszú és szép alkotópálya utolsó éveit és utolsó figyelmét szánta erre a kéziratra, ezért is éreztem nagyon fontosnak, hogy ne maradjon kézirat” – mondta el Vallasek Júlia.

„Szerencsére vér szerinti gyermekeim derűlátásából és bátorságából hat unokára futotta. Tehát bizonyára néhány dédunokát is remélhetek. Köztük talán olyat is, aki kíváncsi lesz egyszer dédapja ifjan viselt dolgaira. Ez jelentheti születésem utáni százhúsz-százharminc évi olvasottságomat. Erdélyi magyar írónak ez már a halhatatlanság előszobája” – írta Dáné Tibor 80 éves korában egy Fodor Sándornak címzett levélben, amely nemrég a Helikon online felületén is megjelent.

Hogy a dédapai óhajt teljesítsék, Dáné Tibor két dédunokája is felolvasott részleteket a frissen megjelent könyvből. Így derült fény arra, hogy a szerző láttamtánchoz hasonlította visszaemlékezését.

„A láttamtánc a neve annak a különös élménybeszámolónak, amelyet a természeti népek nagy vadászatokról, harcokból megtért fiai adnak elő bajtársaiknak, de főleg az otthon maradt törzsbelieknek, az öregeknek, asszonyoknak és gyermekeknek. A láttamtáncos nem okvetlenül a legbátrabb vadász, a legvitézebb harcos volt, de mindenképpen a törzsnek csak olyan tagja lehetett, aki személyesen részt vett a viszontagságokban. Ennek hiteléül beszámolóját azza a rituális szóval kezdte, hogy láttam. De ha nem a legbátrabb vadász vagy a legvitézebb harcos adta a elő a történteket, milyen érdemért esett a választás a láttamtáncosra? Azt hiszem, nem beszélhetünk semmilyen választásról vagy kijelölésről. Az állt elő, akit rávitt a lélek” – olvashatjuk a kötetben.

Dáné Tibor hozzáteszi, hogy „a láttamtáncos biztos lehet hallgatóságának kortársi hozzáértésében és együttérzésében, az emlékírásom csak ama utókor érdeklődésére számíthat, amelyik nem a szája íze szerint aktualizált tálalásban szereti szemlélni a múltat, hanem érdeklődéssel fordul az őszinte hozzáállással és elszántsággal megírt visszaemlékezések felé, de közben nem feledi, hogy a jóhiszemű tanú is tévedhet, és feledhet is jócskán.”

Dáné Tibor háborús élményéről sokat elárul az is, ahogy a címválasztást indokolja: a Tatár-hágó, ez az első világháborúban is fontos harctéri helyszín, mint írja „azzal a hittel kecsegtetett, hogy ha a hátunkat nekivetjük az Erdős-Kárpátok falának, mindaddig távol tartjuk szegény hazánktól a hadszíntérré válást és a megszállás szörnyűségeit, amíg a politikusok megtalálják a háborúból kivezető utat. Ezt a balga reményt, amelynek hitében valóban honvédnek tudtuk magunkat, és nem személyes túlélésért aggodalmaskodó szegénylegényeknek, ezt a nagy, de ma is szívmelengető illúziót a Tatár-hágó előtere lopta a szívünkbe.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!