Monográfia jelent meg az erdélyi főúrról, akinek a nevét vulkán viseli Afrikában

Csibi László dokumentumfilm-rendező, egyetemi oktató úgy találkozott először Teleki Samuval, mint az 1970-es években magyar könyvet vásárló erdélyi családok többsége: fellapozta azt a Kriterion kiadványt, amelyben Erdélyi Lajos fotográfus, újságíró Teleki Samu fotóhagyatékát dolgozta fel. Eredetileg filmben gondolkodott, de a kolozsvári állami levéltárban felfedezte, hogy az afrikai expedícióról háromszor annyi fénykép maradt fenn, mint amit az említett 1977-es kötet publikált, majd tovább kutatva kapcsolatba lépett több Teleki-leszármazottal, megtalálta Teleki Samu Afrikából küldött 12 levelét, sikerült jó minőségben lefotóznia a naplóját, amelyet a Michigani Egyetem könyvtárában őriznek, és rátalált a gróf útitársának, Ludwig von Höhnelnek eddig ismeretlen naplójára is. A kutatásból előbb doktori disszertáció, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában monográfia is született, ezt mutatták most be Kolozsváron.

A kötet címlapján magát Teleki Samut láthatjuk, amint a gyarmatosítók magabiztosságával, puskával az ölében ül, feltehetőleg még az afrikai expedíció elején, 41 évesen. A gróf a marosvásárhelyi Teleki Tékát alapító erdélyi kancellár, Teleki Sámuel dédunokája, a sáromberki családi birtok örököse. Miután Göttingenben és Berlinben matematikát és geometriát tanult, katonai pályára lépett, később országgyűlési képviselő volt. Emellett szenvedélyesen vadászott, többször barátjával, az osztrák-magyar császári trón örökösével, Rudolf főherceggel együtt. Sokat utazott már 1886 előtt is, ebben az évben azonban minden addiginál nagyobb kalandra szánta el magát: elindult, hogy feltérképezze Kelet-Afrika egyik „fehér foltját” a Nyugat számára.

A nemzetközi szinten is számon tartott afrikai expedíciójára (1886-1889) Ludwig von Höhnel osztrák tengerésztiszt kísérte el, aki később megírta a német nyelvű, azóta is sokat idézett úti beszámolót. A közel 3000 kilométeres felfedezőút nem volt mentes a véres összecsapásoktól sem, de voltak tudományos eredményei is: ő térképezte fel a mai Kenya és Etiópia területén található Turkana- illetve Csev-Bahir-tavakat, első európaiként érte el a Kilimandzsáró hóhatárát, a különböző afrikai törzseknél gyűjtött tárgyakkal megalapozta a budapesti Néprajzi Múzeum Afrika-gyűjteményét. A két tavat a monarchia trónörököséről és feleségéről, Rudolf-, illetve Stefánia-tónak nevezte el, de mint a gyarmatosítás emlékeit, a neveket a helyiek később megváltoztatták. A Kenya-hegyen völgyet, tengerszemet és turistaszállót is elneveztek az erdélyi grófról, egy vulkán ma is a nevét viseli, ahogy egy májmoha, valamint hat virágos növényfaj is.

„Ezelőtt vagy 20 évvel jártam Afrikában, és Gemmi néni, aki Marosvásárhelyen a Köteles Sámuel utca sarkán árulta a szalmavirágokat (Teleki Gemma, Teleki Samu örökösének, id. Teleki Károlynak az első felesége – szerk. megj.), mondta, hogy »okvetlenül menjen el a Teleki-vulkánhoz, mert nem látta soha senki a családból«. Mondtam, hogy jó, el fogok menni. És ott járva megkérdeztem a Kikuju-törzsnél, hogy hogy hívják a vulkánt. Mondták, hogy Teleki. »És mit jelent az, hogy Teleki?« »Fogalmam sincs, biztos valami csillag volt«” – idézte fel a könyvbemutatón Tibori Szabó Zoltán újságíró, egyetemi tanár.

Csibi László monográfiája az új források alapján arra tesz kísérletet, hogy a sokat emlegetett expedíciót a teljes életpálya kontextusába helyezze, ugyanakkor közli az előkerült levelek szövegét is. Ezek sok érdekes adalékot tartalmaznak arról, hogy hogyan élt, hogyan viselkedett, milyen értékrendet képviselt egy 19. századi európai utazó, aki hol ajándékokkal, hol fegyverrel tört utat a „vad” Afrikában a több száz fős csapata élén, gyakran betegségekkel és más viszontagságokkal küzdve. Az afrikaiak varázslónak tekintették, legtöbbször esőt kértek tőle ajándékba, emellett emberek lesték a parancsát, „élet és halál ura volt”, ahogy ő maga fogalmaz.

„Most menjek Europába, hol (…) senki sem hív Istennek, senkinek sem kell esőt csinálnom vagy azt megszüntetnem, nem tudom, hogy fogom magam ezen új viszonyokba beletalálni”

– írja a gróf Afrikából nagynénjének, Teleki Ágnesnek.

Istállóból mentették ki a fényképeket

Teleki Samut Erdélyi Lajos 1977-ben hosszú idő után hozta vissza a köztudatba azzal, hogy lefényképezte a kolozsvári levéltárban őrzött fotók egy részét, és kötetbe szerkesztette őket. A korlátozott lehetőségek miatt azonban sok pontatlanság szerepel ebben a kiadványban. „Csak a fantáziám. Ültem, nem volt semmim... engem sehova be nem engedtek, sem Pestre, sem Bécsbe – Kenyáról nem is beszélek –, amit emberektől, szóbeszédet, össze tudtam szedni, megpróbáltam, és tudtam, hogy úgy kell megírni, hogy azt el is olvassák. Különben kit is érdekelne?” – vallotta Erdélyi Lajos a munkakörülményeiről, amikor Csibi László 2017-ben interjút készített vele.

„Ahhoz képest, hogy Erdélyi Lajos könyvében 64 fotó van, mikor kikértem, elém raktak öt dobozt, amiben összesen 712 fotó volt, és hát... remegni kezd ilyenkor az ember lába” – mesélte a szerző a könyvbemutatón. Végül kiderült, hogy ezek nem csak Teleki Samu hagyatékából származnak, és összesen 163 olyan fényképet sikerült azonosítani, amely az afrikai expedíció valamelyik helyszínéről származnak. Az új kötet tehát fontos információkkal egészíti ki Erdélyi Lajos kötetét, amely korábban hivatkozási pontként szolgált a Teleki-kutatóknak.

Csibi László könyvéből kiderül, hogy a fényképek többségét valószínűleg Ludwig von Höhnel készíthette, illetve az ő betegsége idején, kivételesen maga Teleki, aki egyébként egyik levelének tanúsága szerint méltóságán aluli tevékenységként tekintett a fényképezésre. A nyugati világ technikai vívmányával riadalmat keltettek a helyiek között, ezért úgy jártak el, hogy a felállított fényképezőgépet magára hagyták, és türelmesen vártak, amíg a törzs tagjai megfeledkeztek róla, és már nem törődtek a jelenlétével.

Teleki Samu sáromberki kastélyban őrzött hagyatéka a második világháború alatt a fosztogatások áldozata lett, de Entz Géza és Jakó Zsigmond történészek részben megmentették az állítólag lóalomként hasznosított fényképeket. Az államosítás után az általuk Kolozsvárra hozott anyag a Román Országos Levéltár Kolozs megyei fiókjához került, ahol azóta sem került sor a rendezésére, Csibi László sárnyomokat talált a fényképeken.

Megfejtésre várnak Ludwig von Höhnel levelei

A kolozsvári levéltárból nem csak fotók, hanem Teleki Samu nagynénjéhez, Teleki Ágneshez címzett levelei is előkerültek, és ami az osztrák tudományos világnak is jelentős felfedezés: a gróf útitársának, Ludwig von Höhnel osztrák tengerésztisztnek az útinaplója is. Ez szintén digitalizálva van, de nem lesz könnyű a megfejtése, Csibi László szerint már német ajkúak is próbálkoztak a kiolvasásával, eddig kevés sikerrel.

Teleki és von Höhnel afrikai naplóinak kritikai kiadása lenne a következő lépés, mondta el Csibi László, de azt is elárulta, hogy nem mondott le korábbi filmterve megvalósításáról sem. „2020 júniusában kellett volna mennünk Teleki Samu útvonalát körüljárni az egyik családtaggal, Teleki Sándorral, aki Kanadában él, de a világjárvány ezt teljesen keresztülhúzta. Teljes lezárásokkal járt és az a költségvetés nyilván elúszott, amiből mi akkor mentünk volna” – magyarázta.