Garaczi László: A könyvem elég borúlátó, én ennél optimistább vagyok

2022. november 14. – 16:18

Garaczi László: A könyvem elég borúlátó, én ennél optimistább vagyok
Garaczi László (balra) és Szegő János, a Magvető kiadó szerkesztője a marosvásárhelyi könyvbemutatón – Fotó: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan kezdődik, majd bedurvul: egy rockballadához hasonlóan építette fel karanténregényét Garaczi László. Módszeresen kezdte dokumentálni a járványhoz köthető jelenségeket 2020 tavaszán, ebből az anyagból született meg a Weszteg, egy szakítófélben lévő férfi és nő, illetve egy ökofeminista politológus töredékes, egymást tükröző, végül apokaliptikus vízióba torkolló monológja. Szereplőinél kevésbé sötéten látja a világot, bár most kicsit sok megoldandó válsággal szembesül egyszerre az emberiség, mondta a Transtelexnek a szerző a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, ahol kisregényének első erdélyi bemutatóját tartották.

A Weszteg című kisregényében kortárs jelenséget dolgozott fel, noha ez eddigi munkáira kevésbé jellemző. Mi volt az, ami a koronavírus-járvány alatt arra késztette, hogy írjon róla?

Igen, nem szoktam azonnal reagálni a világeseményekre sem feltétlenül, talán először volt, hogy azt éreztem, ez annyira totálisan megváltoztatja az életünket, hogy érdemes lenne odafigyelni és jegyzeteket készíteni, mert egyébként nem túl jó a memóriám. Ha öt év múlva akartam volna megírni, akkor biztos, hogy nem így nézne ki, vagy nagyon sokat kellett volna könyvtáraznom, viszont egyből elkezdtem jegyzetelni napi szinten. Egyrészt érdekelt az esztétikai oldala, az az érzéki élmény, hogy milyen egy üres város egy szép tavaszi vagy egy szép őszi napon, amikor nem járnak a járművek, az emberek nem mennek munkahelyre, és hogy milyen ennek a pszichológiája, az emberek mennyit tudnak elviselni, az életmódjuk totális megváltozását hogy dolgozzák fel, hogy alakulnak át az interperszonális kapcsolatok.

Elkezdtem ezzel aztán már módszeresen foglalkozni, nem csak jegyzeteket készítettem, hanem elolvastam olyan reflexiókat, amelyek a járványnak mindenféle aspektusát próbálták feldolgozni, filmes dokumentumokat is néztem, vírusnaplókat olvastam, az összes vírusfilmet megnéztem, Camus-t és Defoe-t olvastam, kíváncsi voltam, hogy a középkori járványok reflexiói miben hasonlítanak a mostaniakra és miben különböznek.

Mielőtt a regény megjelent volna, születtek hozzá „előtanulmányok”, versek – az In cauda venenum 2020-ban el is nyerte a Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Térey-díját – és két dráma, amelyek közül a Veszteg címűt 2021-ben az évad legjobb drámájának választotta a Dramaturgok Céhe. Miért volt jó több műfajban is kipróbálni ezt az anyagot? Utólag használta ezeket a szövegeket a regényben?

Azért volt hasznos, mert nem voltam benne biztos, hogy milyen típusú könyvet akarok írni, és ezek megmutatták a szöveg lehetőségeit. Utána már nem önálló művekként kezeltem ezeket a verseket és színpadi szövegeket, hanem visszaminősültek nyersanyaggá, átalakultak, eltűntek belőlük részek, hozzáírtam. Nem hiszem, hogy van olyan mondat, ami teljesen ugyanaz, de biztos, hogy vannak hasonlóságok. A színdarabokban is három monológ váltakozik és a regényben is, de teljesen másról van szó, más az egésznek a tétje, új történetek kerültek be.

Melyik szereplő volt meg először a regényben szereplő három közül?

Garaczi László – Fotó: Kádár Kata / Transtelex
Garaczi László – Fotó: Kádár Kata / Transtelex

Erre már nem emlékszem, ez valahogy úgy történt, hogy gyűjtöttem a motívumokat, jegyzeteltem, figyeltem embereket, és akkor eldöntöttem, hogy nem riportkönyvet vagy esszét akarok írni a járványról, hanem fikciót, karaktereket, akikkel valami történik. Kínálta magát, hogy egy férfi és egy nő beszélgetnek egymással, illetve valamilyen viszonyban vannak, ami egy lehetetlen szerelem, tulajdonképpen a szerelem utóélete, ők egyszerre jelentek meg ilyen értelemben. Brúnó, a férfi szereplő talán egy kicsit előbb, mivel a saját gondolataimat is beleírtam, de viszonylag hamar kialakult, hogy lesz egy férfi, meg egy nő, és egy harmadik szereplő, a görög kórusokhoz hasonló beszélő, aki mintegy felülről, más nézőpontból beszél, és nemcsak a két szereplőről. Sőt, aztán kiderült, hogy róluk egyáltalán nem is fog beszélni, hanem a járványról, erről a nagyon gyors átalakulásról, amin az emberiség éppen átmegy, és egyéb dolgokról.

Dialóg helyett inkább monológokat olvashatunk, amelyek reflektálnak ugyan egymásra, de nagyon töredékesek és szálkásak, ahogy egy interjúban fogalmazott. Hogy jutott el ehhez a nyelvezethez?

Amikor már felállt ez a rendszer, megvolt a három beszélő, és a történet is meg volt nagyjából írva, elhatároztam – egyébként a korábbi könyveimnél is ezt szoktam csinálni, de most radikálisabb voltam –, hogy mindent kihúzok, illetve eltűntetek, ami nem tartozik a szorosan vett lényeghez. Amikor befejeztem a napi munkát, akkor mindig felírtam a dokumentum elejére, hogy hány karakter, és ez a szám másfél évig nőtt. Mikor elhatároztam, hogy ezt egy minimalista szemléletmóddal lecsupaszítom, minden felesleges dolgot lehántok róla, akkor elkezdett csökkenni, az utolsó fél év alatt körülbelül a felére csökkent.

Brúnó rendszergazda, sokat játszik számítógépes játékokat, ami behoz egy új médiumot a regény világába. Mennyire ihlette meg a számítógépes játékok nem lineáris történetmesélése, ami ma már egyre bonyolultabb, szinte filmszerű?

Nem nagyon ismerem ezt a világot belülről, de azért láttam ilyen dolgokat, én is játszottam sokat, egyszerűbb játékokat a Solitaire-től a pókerig, de élő játékokat is, és a családban vannak fiatalabbak, akik nagyon aktívak voltak ezen a téren. Mikor kitaláltam, hogy verekedős játékokat játszik a főhősöm, akkor megkérdeztem egy-két rokont, illetve ismerőst, hogy milyen, aki ezt egy kicsit szenvedélybeteg módjára csinálja, illetve melyek a legfontosabb ilyen játékok, a régiek és az újabbak, és ők is azt mondták, hogy iszonyú gyorsan fejlődnek, egyik évről a másikra már sokkal komplexebbek, jobbak a grafikák. Volt is egy szöveg, ami aztán kimaradt a karcsúsítás folyamán, amikor Brúnó játszik, tehát azt is kipróbáltam, hogy meg lehet-e ezt írni, de nem tetszett. Nekem abból a szempontból volt ez csak fontos, hogy a regény vége felé már nem derül ki pontosan, hogy mi történik a valóságban, a határok felpuhulnak, átjárhatóvá válnak.

Az erőszak – éppen a verekedős játékok által – visszatérő motívum a kisregényben. Hogyan kapcsolódik ez a járvány kontextusához?

Az az igazság, hogy bennem iszonyú indulat volt a járvány alatt és – ez alkotáslélektani zárójel – azt éreztem, hogy most ezt kicsit ki kell élnem. Az elfojtás, amikor a fél emberiséget semmittevésre kényszerítik, hatalmas energiákat, frusztrációt és dühöt hoz létre. Ez bennem is volt, voltak olyan időszakok, amikor tényleg nem értettem, hogy mi zajlik, és már nagyon elegem volt az egészből. Brúnó végig ilyen játékokat játszik, benne a frusztráció nemcsak a járvány miatt van, ráadásul ő a járványtól nincs is nagyon kikészülve, de szinte gyerekkora óta mindenféle frusztráció éri, és ezeknek a felhalmozódásából létrejöhet egy dühkitörés.

A szöveg első felében nem sok akció van, inkább leírások, visszaemlékezések, aztán a közepétől történetek, helyzetek jönnek létre, és ezek bepörögnek, bedurvulnak a végére. Közben meg Sybille a múltból indulva, a középkori történetekre reflektálva eljut a máig, majd a jövőben disztópikus, elég sötét képekkel búcsúzik. Tehát a könyv a végére kicsit apokaliptikus hangulatúvá válik – ez volt a terv. Hogy mi valósult meg belőle, azt majd az olvasók meg a kritikusok eldöntik, de valahogy így találtam ki, hogy mint egy rockballada, lassan kezdődik, majd bedurvul. A Child in Time-tól a Stairway to Heavenen keresztül sok ilyen zene van.

Egyébként milyen zenét hallottunk volna, ha lett volna zene a könyvbemutatón?

A Killing Joke együttes I am the Virus című számát, ami szerintem fantasztikus zene, és a klip is erős. Nagyon passzol a könyvhöz szerintem, még az is eszembe jutott – de nyilván nem lehet könnyű zenét csatolni, a copyright miatt sem, szóval ezt fel sem vetettem a kiadómnak -, hogy az lenne a legjobb, ha a könyv megszólalna, ha valaki kinyitja.

A Wesztegben megjelenik egy apafigura is, rajta keresztül pedig felvillan a rendszerváltás előtti időszak. Lát valamilyen párhuzamot eközött és a koronavírus-járvány időszaka között?

Azt szerettem volna, hogy ez a frusztrált helyzet időben is el legyen helyezve, legyen egy történelmi távlata, az újból és újból létrejövő őrületek egymás utáni hatássorozatát akartam kicsit megvillantani.

Van valami, amiben ez a mostani válság mégis más, mint a korábbiak, amelyek ciklikusan előfordultak az emberiség történetében?

Annyiban más, hogy például a védekezés hatékonyabb tudott lenni. A spanyolnátha száz évvel ezelőtt évekig tombolt, több százmillió halálos áldozata volt, mert nem volt gyógyszer rá, illetve a különböző helyeken levő orvosok nem tudtak kommunikálni egymással, csak regionálisan próbálták kitalálni, hogy mit tegyenek a járvány ellen. Valószínűleg ha a Covid a középkorban tör ki, akkor borzalmas pusztítást végzett volna. Tehát ez az egyik tanulság, hogy most a globális összefogásnak mutatkoztak pozitív jelei a járvány kezelésében.

Szerintem már túl lennénk rajta, ha nem jönnek be az újabb problémák, az ukrajnai háború meg a gazdasági válság. Ráadásul a klímaválsággal már egy ideje foglalkozni kellene. Most egy kicsit sok minden van egyszerre, amit meg kellene oldani. Amikor én a világgal elkezdtem barátkozni, akkor volt a vietnámi háború, én azt láttam először a tévében, hogy bombáznak a B-52-esek és atomháború-veszély van, de nagy nehezen megoldották, nem tört ki a harmadik világháború, pedig akkor nagyon azt mondták, hogy ezt már nem lehet visszafordítani. Most meg mintha egyszerre kellene a klímát, az ukrajnai helyzetet, az autoriter rezsimeket, a gazdasági válságot megoldani, és még a Covid sem múlt el, lehet, hogy jön majd egy másik válság, nem tudom, hogy ez összefügg-e a globalizációval, de egyszerre jelentkeznek különböző típusú krízisek, amelyek mind teljes figyelmet igényelnének azoktól, akik ebben segíteni tudnak. Ebből a szempontból új helyzetnek gondolnám. Ennek ellenére szerintem lehet az ember optimista, csak ez most tényleg kicsit élesebb szituáció.

Lehetséges reakció erre az az apokalipszis-szerű vízió, ami a regényben Sybille hangján szólal meg?

Vagy figyelmeztetés, nem tudom, ezt nem én mondom, hanem az egyik szereplő, de nemcsak ő, hanem írók, filmrendezők is gondolkodnak erről. Kérdésessé vált, mennyire reménykedhetünk abban, hogy jó jövő vár ránk és a gyerekeinkre. A könyv elég borúlátó ebből a szempontból, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy én is az vagyok. Ezt a szöveget a pandémia közepén írtam főleg, ezért azt a lelkiállapotot tükrözi. Ennél egy kicsit optimistább vagyok.

„Mail. Viber. Messenger. Áttranszponáltuk magunkat a virtualitásba. Mi már a szigorító intézkedések bevezetése előtt elkezdtük a távolságtartást” – mondja Brúnó arról, hogy hogyan kommunikál Hajnival a szakításuk után. A járvány alatt sokat segítettek az online lehetőségek, ugyanakkor ez egy teljesen más minőségű kommunikáció, mint az élő beszéd. Pozitív vagy negatív fejleménynek látja a virtuális kommunikáció terjedését?

A digitalizációt továbbra is inkább egy lehetőségként látom az emberiség életében. Nyilván vannak veszélyei, mert ha valaki ezt túlzásba viszi, vagy egyoldalúvá teszi, akkor elszegényítheti az életét, mindenféle problémája lehet. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy ezek a nagy technológiai cégek, akik most már nyilván nagyon sok mindent tudnak mindenkiről, mivé fognak fejlődni, az adatbázisaikat mire fogják használni, de ezt a veszélyt is felismertük, tehát szerintem van rá esély, hogy megakadályozzuk azt a katasztrófát, hogy valaki politikai célokra használja ezeket.

Közben készül a Mohács remix című regénye, ami szintén disztópia, van-e valamilyen kapcsolódási pontja a Weszteggel?

Nincs, ezt egyrészt jóval régebben kezdtem el, 2020 tavaszán párhuzamosan dolgoztam a két könyvön. Már nagyon nagy szövegmennyiség van belőle, és ugyan a jövőben játszódik, 2025-2030-ban Budapesten, de nem mondanám disztópiának, inkább ironikus a modalitása, és rengeteg történet, nagyon sok szereplő van benne, teljesen más mint a Weszteg. Ugyanakkor nincs kész, még módosulhat a hangoltsága.