„Másképp viszonyul a közösség értékeihez, ha ismeri azok történetét”

„Kétséges volt számomra, hogy egy második kiadásra lesz-e elegendő erő. Aztán Winkler EP-képviselő úr nyomására megszületett a második kötet, ahol sokkal inkább a »másodvonalban álló« értékeket vettük jegyzékbe” – avat be a könyvbemutató elején Gáspár-Barra Réka szerző, aki művészettörténész fiával együtt, Gáspár-Barra Szilárddal készítette el a Hunyad megyében található és a magyarsághoz köthető értéktár jegyzékét.

A kutató, újságíró több ízben is mesélt arról, mennyi munkával járt egy-egy templom történeti leírása, hiszen a Hunyad megyei magyar templomok irattárában alig találni kordokumentumokat. Mint mondja, néhányat annak idején sikerült Kolozsvárra menekíteni, de rengeteg ilyen irat hiányzik, valószínűleg megsemmisítették. Gáspár-Barra Réka ezért köszönetet mondott azoknak az időseknek, akik hiteles forrásból tudták segíteni munkájukat, példaképp a piski református templom Alpár Ignácz-féle karcsú templomtornyát említi, amely egy erős vihar következtében összeomlott, ennek helyébe építettek egy új tornyot, amelyről nem sokat lehet tudni.

Az értéktárba nemcsak templomok és gazdára váró, omladozó kastélyok kerültek be, hanem helyi értelmiségiek és azok történetei is. Ebből kiemelnénk Faragó Endre gyógyszerészt, aki Karánsebesen született, de élete legnagyobb részében Szászvároson tevékenykedett. Ő volt az, akinek találmányát évtizedeken keresztül csodaszernek tartották, az idősebbek talán emlékeznek is rá: Persicol. A két világháború közötti időszakban szabadalmaztatott gyógynövényalapú szert széleskörben alkalmazták diftéria, malária, tífusz, de rákos daganatok kezelésére is. A Hunyad Megyei Néptanács 1965-ben végül betiltotta a Faragó névvel fémjelzett termékek gyártását, a Persicolt a közegészségügyre veszélyes készítménynek minősítették. A keveréket később „újra felfedezték” és nagyon drágán kezdték újra forgalmazni.

Az értéktárban helyet kapott ugyanakkor a Zsil-völgyi Alkotói Kör is, mely 1955-ben alakult és meghatározó művészeti kezdeményezése volt a korszaknak. Erdély minden tájáról utaztak fiatal, feltörekvő magyar grafikusok, illetve képzőművészek a Zsil-völgyébe, hogy népművelő tevékenységük közben az expresszionizmus irányába tereljék a szocreál alkotói megnyilvánulásokat.

„(…) A munkásábrázolásokban, a zsánerkép jellegű munkajelenetekben igyekeznek a kompozíciós vonalak szervezésével, a fény-árnyék, a fekete-fehér foltok eloszlásával megjeleníteni a drámai bányászélményeket. Érdeklődési körükbe kerül a hegyvidéki parasztság is, a »momârlanok«, akik a sajtot, a tejet hordták a Zsil-völgyi otthonokba. Szívesen foglalkoztak velük, annál is inkább, mivel népviseletüket hatásosan lehetett megjeleníteni fekete-fehérben. A kezdeti időszakban ugyanis természetszerűen a grafika lett az Alkotói Kör alapvető művészi nyelvezete. Részben, mert mindannyian grafikát tanultak, részben maga az ipari táj, a komor hegyvidék, a bányászélet mindennapi drámaisága is az erős kontrasztot diktálta” – áll a kötetben.

„A Hungarikum törvény szerint az számít magyar értéknek, melyet a helyi közösség annak tekint” – fejtette ki Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, a kötet létrejöttének egyik támogatója, aki moderátorként volt jelen a beszélgetésen. Rámutatott: a kezdeményezés alapja épp a 2012-es hungarikumokról szóló törvény, melynek következtében itt, Erdélyben is létrejöttek különböző helyi szintű Értéktár Bizottságok, ahol számos civil szervezet képviselve van. Ők és a helyi közösségek döntenek lényegében arról, hogy igazából mi számít magyar értéknek.