„Az az igazság, hogy bármit csinálnánk, abban a csűrben működne”

Jóllehet, a mérai fellépőknek kétségtelenül kevesebben ismerik a nevüket, mint az Untoldon már visszatérő vendégnek számító francia tucc-tucc királynak, de lüktető dallamokban és energikus táncban Mérán sem lesz hiány. Az Alostmen például a világzenei szcéna egyik feltörekvő zenekara, a szakma által elismert tehetségek alkotják. Hogyan jut el egy ilyen szinte ismeretlen zenekar Mérára? És miként fenntartható egy olyan fesztivál, aminek a fellépői többségéről a közönsége alig hallott valamit, ráadásul egyszerre ezernél többen nem is vehetnek részt rajta?

Elég színes az idei felhozatal. Lesz többek között ghánai, spanyol, amerikai és brit fellépőtök is. Hogyan áll össze a program? Hogyan alakul ki az, hogy kit hívtok meg?

Két típusú zenekart várunk a fesztiválra. Az egyik szervező elvünk az, hogy következetesen jelenítsük meg az erdélyi, Kárpát-medencei illetve romániai népzenét.

A másik szervezőelv pedig az, hogyha a világ egy távoli pontjáról hívunk meg egy zenekart, akkor az ottani kultúrának a zenei képviselője legyen. Ebben konzervatívabbak vagyunk, mert nem érjük be azzal, hogyha Dél-Amerikából jöjjön, akkor csak latin legyen. Fontos, hogyha Dél-Amerikából hívunk meg egy együttest, akkor az annak a régiónak a zenéjét hozza el, ahonnan érkezik. Nem feltétlenül autentikus formában, de mindenképp abból a régióból inspirálódjon.

Mondok egy másik példát is: ha klezmerről van szó, akkor nem azt mondjuk, hogy jöjjön bárki, csak klezmert játsszon, hanem a klezmeren belül találjunk valami sajátost. Igyekszünk egy ilyen erős lokális jelleget érvényesíteni minden meghívott produkció kapcsán. Na arra, hogy miként jutunk el ezekhez a nem Kárpát-medencei, nem romániai zenekarokhoz, erre azt szoktam mondani, hogy ez egy ilyen „varázslat”.

Ez a varázslat érdekelne engem...

Tekintve, hogy a Méra World Music egy kis fesztivál, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a világ összes pénzét oda tudjuk ígérni a zenekarnak, hogy jöjjön el. A részvételük nagymértékben személyes kapcsolatokon múlik. Az idei fellépők között több olyan zenekar is van, akivel már két-három éve folyik a tárgyalás, és már a jövő évre is van két-három olyan zenekar, akivel már tavaly elindult a tárgyalás. Folyamatosan számolunk, forgatjuk. Néha talál az ők európai turnéja a mi költségvetésünkkel, és akkor összejön egy produkció.

Magukat az együtteseket is nagy mértékben személyes kapcsolatokon keresztül érjük el. Most már így, hogy a hetedik fesztivált szervezzük, azt mondhatom, hogy viszonylag kiterjedt a kapcsolati hálónk a világzenei szcénában.

A korábbi fellépők is ajánlanak benneteket?

Igen, van erre is példa. Az idén fellépő Judelman's Klezmer Kompanye frontemberét egy másik zenekar ajánlotta, már három éve tárgyalunk vele, és csak mostanra sikerült összehozni. Ugyanakkor mi magunk is el-eljárunk világzenei eseményekre. Például az idén fellépő ghánai zenekar, az Alostmen menedzserét Üzbegisztánban ismertem meg. Egy másik példa: a járvány kitörése előtti évben fellépő izraeli Sofi & The Baladisszal szintén Üzbegisztánban találkoztam.

Több nálunk fellépő zenekart a Budapest Ritmon hallottuk először. Összegezve, igyekszünk nyitott szemmel járni, de a személyes kapcsolatok is előrevisznek.

A korábbi években a pénteki nap mindig kifejezetten a népzenéjé volt, idén viszont mintha ez nem így lenne, legalábbis nem olyan erős, mint a korábbi években. Történt ebben valami változás, vagy csak én látom rosszul?

A pénteki napon továbbra is a népzene lesz a főszereplő. Egy nagy koncertünk lesz, az Erdőfű zenekar és barátai lépnek fel, és a Pompás magyarok a Kalota partján nevet viselő koncerttel jönnek, amit eredetileg a Magyar Zene Háza megnyitóján mutattak be. Ez a produkció Kalotaszeg népzenei és néptáncos kultúrájából merítkezik. Ez lesz a pénteki napon a kalotaszegi zene. A Kárpát-medencei kitekintésben egy néptáncos vetélkedő díjazottjainak fellépésére számítunk. A táncházmozgalomnak számos leágazása van, ez egyik ilyen a táncos versenyek. A gyerekek szintjén van ennek egy egészen fontos rangadója, a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiválja, és ennek a díjazottjai fognak fellépni. A Kárpát-medence teljes területéről különböző etnográfiai régióknak a táncát fogják bemutatni. Ők korábban már Dubajban is felléptek, akkor az volt a díj, idén pedig a mérai fesztiválon való fellépés a díj.

Ugyanakkor nem csak népzenei téren erős a lokális jelleg. A központi teret idén meg fogja határozni Bruce Dale kiállítása, aki néhány évtizeddel ezelőtt járt Mérán, és fotózta a közösséget. Már mindenki megfeledkezett róla, néprajzosok sem emlékeztek már rá, amikor egy korábbi fellépőnk beajánlott neki, és ő megkeresett minket, hogy szeretne kiállítani. Levetítjük a Kalotaszegi Madonna című filmet, illetve a szászcsávási cigányprímásról, Dumnyezóról készült dokumentumfilmet (Isteni kéz) is. Jelen lesz a szászcsávási zenekar is, és gyakorlatilag az esti táncházban is erdélyi népzene fog szólni. Mindez a viseletbemutatók és a bivalymúzeumi tárlatvezetések mellett. Ez egy olyan szövet, amit áthatja a fesztivált, mind zeneileg, mind tartalmilag.

Mi magunk is abból az indíttatásból szervezzük ezt a fesztivált, hogy mélységesen elfogultak vagyunk Kalotaszeggel szemben. A Kárpát-medencei, erdélyi, akár tágabban romániai népzene, népi kultúra iránti szerelemből származik ez a fesztivál.

Ha már Dubajjal vetnek össze, illetve az itt fellépők ajánlanak, akkor gondolom, nincs rossz hírnevetek. Milyen a Méra World Music ismertsége a nemzetközi közegben?

Minket azért nagyon visz, hogy ennek a fesztiválnak Kalotaszeg és Méra a helyszíne. A táncházmozgalomban ezek fogalmak, a táncházas közegben szerintem a Méra fesztivál is fogalommá nőtte már ki magát. A világzenei közegben magyar nyelvterületen azt hiszem már mindenki hallott rólunk, ismer. Nemzetközi szinten is egyre többen ismernek, már külföldi folyóiratok is írtak rólunk, egyre több külföldi együttes járt már nálunk. Méra nagyon sajátos élmény ezeknek a külföldi együtteseknek, mert azok, akik már európai turnéra képesek/indulnak, jellemzően nagyobb színpadokon lépnek fel. Nem feltétlenül vannak hozzászokva, hogy egy ilyen kicsi színpadon zenélnek, kis közönség előtt. Ennek van egy sajátos hangulata. Maguk a fellépők jellemzően nagyon dicsérik, nagyon jó élmény nekik itt fellépni.

Gondolom ebben az is közrejátszik, hogy más fesztivál nagyobb színpadjaihoz képest, nálatok nagyon közel van a közönség is…

Valóban ezt a közelséget is ki szokták emelni. Másrészt szerintem nagyon bájos közönségünk van. Azt hiszem, hogy a fesztiválok tömeghatása, ami általában lefárasztja az embert, nem jellemző ránk. Nálunk az ember nem fárad le a tömegtől.

Ugyanakkor a Szarka-teleknek is van egy nagyon sajátos kisugárzása. Az az igazság, hogy bármit csinálnánk, abban a csűrben működne. Én úgy hiszem, hogy egy fesztiválnak a sikeressége legalább 51 százalékban a helyszínen múlik. A mérai fesztivál helyszínén szerintem könnyű valami olyat szervezni, ami jól sül el. Ha őstermelői vásárt tartanánk, akkor az is működne. Ha modern művészeti kiállítást vinnénk oda, a csűrben az is sikeres lenne. Kicsit ilyen időtlen helyszín.

Akkor továbbra sem tervezitek, hogy ezernél több jegyet adtok el egy-egy napra.

Így van, csak napi ezer résztvevője lehet továbbra is a fesztiválnak.

Finanszírozható így a fesztivál? Ez egy működő modell? Ha nevesebb zenekarokat szeretnétek meghívni, az megoldható lenne?

Ennek megvannak a határai, és azt elsősorban a finanszírozás jelöli ki. Ez nem egy piacképes projekt. Mi ezzel a kezdetben nem voltunk teljesen tisztában, de aztán beláttuk, hogy ez nem egy piaci projekt, nem követi annak szabályait. Az eladott jegyekből ezt a fesztivált nem lehetne fenntartani. Ez addig fog működni, ameddig a romániai, magyarországi, európai kultúrafinanszírozási politikákba mi beleillünk. Én bízom benne, hogy bele fogunk illeni, és ez egy hosszútávon működő projekt lehet, mert úgy tapasztalom, hogy a népi kultúra a magaskultúra részévé vált. Ez érződik a közönségünkön is.

Aki ezt a fesztivált választja – valószínűleg a ennek az időtálló műfajnak köszönhetően –, az múzeumokba is elmegy. Ugyanakkor a mi közönségünk nem csak egy generációt jelent, hanem a 16 évestől a 60 évesig sokan vannak. És nem arra a 60 éves nénire gondolok, aki besétál a faluból, hanem a kolozsvári és máshonnan érkező senior generáció is jelen van. Bízom benne, hogy a Méra World Music továbbra is részesülhet a magaskultúra finanszírozásából.

Nekünk nincsenek gazdasági elvárásaink a projekttel szemben. Ez a fesztivál úgy tartható fenn gazdaságilag, hogy pályázunk, és mellé megmozgatunk minden követ azért, hogy megvalósuljon. Ezen kívül vannak mecénásaink, olyan szponzorok, akik nem a reklámfelületért támogatnak, hanem mert szimpatikus számukra a munkánk, a fesztiválunk.

Ahhoz, hogy több nézőt vonzzunk, valószínűleg más dimenziójú fellépőkre lenne szükség. A mostani közönségünk a fellépőink 80 százalékát nem ismeri a fesztivál előtt. Ahhoz, hogy tömegeket vonzzunk be, vagy nagyon sikeres kommunikáció kell, vagy pedig néhány olyan vonzó név, ami már belecsúszik akár a kommerszbe is, vagy legalábbis nagyon-nagyon népszerű, több generáció által is jól ismert.

Például, ha a Buena Vista Social Club még elő tagjai vonulnának fel Mérán, azzal be lehetne 10 ezer embert is hozni, mert ismerik a nevüket. A ghánai Alostmen hiába a szakma által kitüntetett zenekar, és felívelőben van a csillaguk, a közönségünk 99 százaléka nem találkozott a nevükkel korábban. Talán a Barcelona Gipsy balKan Orchestra már egy olyan név, amelyet a közönségünk 50-60 százaléka is ismer. Ők már többször felléptek Romániában, Erdélyben, Kolozsvár környékén is. Ugyanakkor egy kicsit idegen a mostani zenei koncepciónktól, hogy latin zene címszó alatt például pl. Manu Chaot hívjuk meg.

Milyen lehetőségeitek vannak akkor a fejlődésben? Mi töltene el elégedettséggel, ha a fesztivál fejlődésére gondolsz?

Azt hiszem, ha el tud oda jutni a fesztivál, hogy úgy keljen el az ezer jegy, hogy egy fellépőt sem hirdettünk meg, az határozott elégedettséggel töltene el, mert az egy olyan szintlépés volna, amikor már ki lehet jelenteni, hogy kvázi elpusztíthatatlan. Mert már akkora bizalom alakult ki iránta a közönségben, hogy vakon eljön. Tudja, hogy úgyis meg fog azzal elégedni, amit kap. Ez már azt jelentené, hogy egy nagyon stabil közönsége van a fesztiválnak.

Szerintem ez a potenciál benne is van a mérai fesztiválban, egy adott ponton elérhetjük. Ebben még tudunk fejlődni, hogy a közönségünkben olyan elköteleződés alakuljon ki, hogy ezt is elbírja.

A fesztivál maga, azt hiszem, hogy nem kéne átalakuljon. Ez a fesztivál az, ami hat éve is volt. Bizonyos dolgok csiszolódhatnak, például, hogy az összes szolgáltatónál tudjanak kártyával fizetni. Én azt hiszem, hogy már most is az egyik legkomfortosabb zenei fesztivál a mérai, a mosdók tekintetében mindenképp. A sár problémáját is megoldottuk.

Bár szerintem a gyep hangulatosabb volt…

Az első esőig, mert utána már csak a sár maradt. Az a helyzet, hogy jelentősen rontotta a komfortérzetet a fesztiválon, ha egy esős nappal kezdtünk, mert akkor a teljes fesztivál alatt dagasztottuk a sarat. Amúgy a kavicsok között újra elkezdett kinőni a fű, így valószínűleg két-három év múlva már szép gyepünk lesz a kavicsréteg fölött, így búcsút inthetünk a sárnak is.

Abban a tekintetben még mindenképp fejlődhet, hogy több szálláshelyet biztosítsunk a településen. Bár pontos számot most nem tudok, én úgy becsülöm, hogy nagyjából 180 ember lakik szobákban, és még körülbelül 250 személy sátorban. Azt látjuk, hogy az ilyen kempinghelyek határozottan növekednek és fejlődnek. Létrehoztunk egy csoportot, ahol szállás után lehet érdeklődni, és azt tapasztaljuk, hogy egyre vagányabb, még jobban felszerelt kempinghelyeket hoznak létre az udvarokon. Szerintem a következő években a vendégszobák száma is növekedni fog, ami nagyon sokat fog segíteni nekünk meg a fesztiválozóknak is.