Vremir Mátyásra emlékezve nevezték el az erdélyi ősteknőst, amely túlélte a dinókat

2022. április 13. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

Román, magyar és német kutatók tárták fel, hogy az erdélyi ősteknősök egy rendszertani csoportjának sikerült átvészelnie a 66 millió évvel ezelőtti nagy kihalási hullámot. A napokban megjelent a Dortoka vremiri leleteiről szóló tanulmány online változata is.

A korábban felfedezett leletekben talált teknőst, amit csak nemrég sikerült leírjanak a szakemberek, a 2020-ban elhunyt kolozsvári paleontológus és „kövületvadász” tiszteletére, Vremir Mátyásra emlékezve Dortoka vremirinek neveztek el.

A dinoszauruszok kihalását okozó apokalipszist túlélő Dortoka vremiri leleteit a Hátszegi-medencében találták – amely a késő kréta korszak egyik legjelentősebb európai gerinces lelőhelyeként ismert –, és az erdélyi törpedinóknak volt kortársa.

A kis teknős életében a 19 centiméteres hosszúságot érhette el, és annak ellenére, hogy a nagy kihalást túlélte, később kipusztult, nincs ma élő közelebbi rokona. Rendszertanilag a nyakfordító teknősök közé sorolható, ma ilyen teknősök a föld déli részeinek édesvizeiben élnek.

Vremir Mátyás és a Dortoka vremiri egyik lelete – Fotó: Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció Facebook oldal
Vremir Mátyás és a Dortoka vremiri egyik lelete – Fotó: Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció Facebook oldal

A National Geographic az ősteknős leleteiről és elnevezéséről így írt:

„A kivételesen jó állapotban megőrződött, hátpáncélból, részleges haspáncélból, valamint lapocka- és medencecsontból álló leletegyüttes fejlődéstani elemzése során megállapították, hogy a csontok egykori tulajdonosa a Dortokidae családba, azon belül is a Dortoka nembe tartozott. Az új fajt végül a nagyszerű kolozsvári paleontológusról és kövületvadászról, a 2020-ban sajnálatos módon elhunyt Vremir Mátyásról nevezték el, így a kis teknős az élővilág rendszerének nagy könyvében a Dortoka vremiri nevet kapta. Az erdélyi gerinces paleontológia meghatározó alakjának, akiről többek között a neves amerikai őslénykutató, Steve Brusatte is komoly elismeréssel írt a magyar közönség számára nemrégiben bemutatott dinoszaurusz-témájú könyvében, felbecsülhetetlen érdemei voltak a fosszília preparálásában, továbbá az állat rendszertani helyzetének, így a lelet jelentőségének felismerésében.”

A tudományos világ Dortoka vremiriről már tavaly nyáron értesült, viszont a Journal of Systematic Palaeontology szakfolyóirat a napokban online változatban is közölte a dolgozatot. A szerzők között németországi, magyarországi és romániai kutatok is vannak, mint Felix J. Augustin, Zoltán Csiki-Sava, Andreas T. Matzke, Gábor Botfalvai és Márton Rabi.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!