Azahriah a New York Timesnak: Nem oké, ha azért nem szólalsz meg, mert félted a karriered

2024. június 15. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Terjedelmes anyagot írt a New York Times a magyar zenei életbe berobbanó Azahriah-ról. A cikkben megemlítik a palacsintafesztivál vécéje mögött készült intim felvételt, azt a bulvárhírt, amely sokaknak az első alkalom volt arra, hogy halljanak az énekesről, aki nem sokkal később már óriási rajongótábora révén egymás után háromszor is megtöltötte a Puskás Arénát koncertjével. (A koncertekről itt és itt olvashatja kritikánkat.) „Növelte a népszerűségemet” – mondta a bulvárfelvételről.

A népszerűsége azonban ott tart, hogy a politika sem kerülheti el, Orbán Viktor is meglátta a lehetőséget, hogy meglovagolja Azahriah népszerűségének hullámát. A kormányfő a TikTokon azt vallotta, hogy Azahriah-t is hallgat: „Van ez a param-param nem tudom, hogy kell pontosan mondani. Ez az új csillag, ez az Azahriah nevű csávónak van ez a dala, azt időnként meg szoktam nézni.” Volt egy másik bejegyzése is, „Teltház megint”, amely Azahriah sikerére – az ősszel eladott jegyekre – utalt ugyan, de Orbánról szólt. Az október 23-i beszéde előtt egy sold out felirat látszott, Azahriah és Desh Rampapapam című száma szólt, és Azahriah nevét is betaggelték. Később a felvételt törölték, Orbán sajtófőnöke nem közölte ennek okát.

Azahriah-t a kormánysajtó csak óvatosan kritizálta, ez épp a fenti kormányzati hozzáállásból is következett. Később azonban már próbálkoztak ezzel, miután Baukó Attila kormánykritikus megnyilatkozásokat tett, az influenszerek tüntetésén videón is bejelentkezett – ez volt kegyelmi botrány után a legnagyobb tiltakozó tüntetés.

„Nem muszáj egy zenésznek a politikáról beszélnie. Ha nincs mit mondanod, rendben van, de ez nem oké egy szabad országban, hogy valaki azért marad csendben, mert félti a karrierjét. Nem vagyunk Oroszországban” – mondta Azahriah a New York Timesnak. „Vannak olyan dolgok, amelyek túlmennek azon, amit erkölcsileg el tudok fogadni” – mondta a politikai folyamatokról.

A cikkben szó van arról, hogyan futott fel a 12 évesen eleinte beszélős YouTube-videókat feltöltő, később autodidakta módon magát zenésszé képező, a legkülönbözőbb zenei stílusokat ötvöző Azahriah, hogyan tudott politikai árkokon és különböző korosztályokon átívelve népszerűvé válni zenéjével.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!