Céline Dion korábban halálos mennyiségű dózisban szedett gyógyszereket a gyógyíthatatlan betegségére

250

Celine Dion kanadai énekesnő elmondta, hogy életveszélyes gyógyszeradagokat szedett, hogy enyhítse az izomgörcsöket, hogy színpadra tudjon lépni – írja a Sky News.

Az 56 éves énekesnő arról beszélt, hogy diazepám hatóanyagú gyógyszert szedett, hogy el tudjon lazulni a teste, de valójában nem volt tisztában azzal, hogy ennek milyen következményei vannak. Mielőtt megkapta volna a stiff-person-szindróma diagnózisát, a zenész ráfüggött a gyógyszerre.

A diagnózisa óta adott első adásba kerülő interjújában Dion az NBC-nek elmondta, hogy egy idő után a teste hozzászokott a gyógyszerekhez, és 20 perc után újra érezte a tüneteket – ezért elkezdte emelni az adagját.

„Őszintén szólva nem tudtam, hogy ez meg is ölhet. Bevettem például egy fellépés előtt 20 milligramm váliumot, de mire elértem az öltözőmből a kulisszák mögé, addigra már nem hatott” – mesélte.

Az énekesnő elmondása szerint naponta akár 90 milligrammot is beszedett a szerből, ami akár halálos adag is lehetne. Végül a koronavírus járvány idején orvosi segítséggel leszokott a gyógyszerekről, mert azoknak már semmilyen hatása nem volt.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy az egészségi problémái ellenére eltökélt szándéka, hogy visszatérjen a koncertezéshez, mert hiányolja a fellépéseket.

„Vissza fogok térni a színpadra, még ha négykézláb mászok is fel. Akkor is, ha a kezeimmel kell majd mutogatnom. Meg fogom csinálni”

– jelentette ki.

Dion stiff-person-szindróma nevű autoimmun betegséggel küzd, ami izommerevséggel, izomgörcsökkel jár, és a hangszálakra is kihat. A gyógyíthatatlan állapot egy ritka neurológiai rendellenesség, amely egyre súlyosbodó izommerevséget és görcsöket okoz. Gyógymódja nem ismert, de fizikoterápia és a foglalkozásterápia mellett izomnyugtatókkal és relaxánsokkal enyhíthető. A világhírű énekesnő 2022 decemberében hozta nyilvánosságra a diagnózist, mert emiatt kénytelen volt lemondani a Courage World Tourt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!