Bodoky György onkológus: Ha nem tudunk a halállal barátságot kötni, elveszett emberek vagyunk
2023. április 1. – 07:54
„Magyarország abszolút vezető, ami a rákhalálozást illeti” – vágott a téma közepébe Veiszer Alinda az első mondattal a legfrissebb műsorában, amelynek vendége Bodoky György onkológus professzor volt.
Ezreket menthetnénk meg, ha használnánk, ami van
Az egyórás beszélgetés – amelyet itt lehet megnézni előfizetés ellenében – nagyrészt ki sem lép ebből a mederből, de így is szerteágazó: van benne szó arról, mitől lehetnek rosszabbak a hazai mutatók más országokénál (kevéssé egészségtudatos a társadalom), a hazai rákszűrésekről (a mellrákszűrésre a behívottak 38 százaléka megy csak el, pedig az ebből adódó haláleseteket nullára lehetne leszorítani), a gyógyítás és a lelki segély közös erejéről, a sarlatán, gyógyulást ígérő hamis szerekről, a Bodoky onkológiai osztályát halálos betegen megjárt Esterházy Péterről, a halálról, amellyel végül mindenkinek meg kell barátkoznia, mert enélkül „elveszett emberek vagyunk”.
Bodoky a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának osztályvezető főorvosa. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) alapítója, emellett a magyar kortárs festészet ismerője – és ez az érdeklődése még az általa vezetett osztály atmoszféráját is meghatározza.
Svájci édesanya magyar bibliát csempész Romániába
De vegyük előre az egyórás beszélgetés legabszurdabb jelenetét, amelyet Bodoky idézett fel a hetvenes évekből, amikor érsebész édesapja otthonába bekopogott egy férfi:
„Professzor úr, én vagyok megbízva az önök telefonjának lehallgatásával, de annyira hálás vagyok, hogy ön megoperált engem, hogy ezért minden este eljövök és az aznapi lehallgatás jegyzőkönyvét közösen megírjuk”.
Bodoky családja igazi orvos dinasztia – dédapja a Bethesda Kórház alapítója, nagyapja és nagybátyja is volt ott igazgató – a másik ágon református lelkészek vannak, Bodoky édesanyja az Egyházak Világtanácsának alelnöke is volt. Ő nem mellesleg svájci volt, de a család Magyarországon élt a szocializmus évtizedeiben, bár Bodoky három testvére 1980-ra Svájcban telepedett le.
Bodoky viszont maradt, a demokratikus ellenzékbe is elsodródott. „Azt hittem, valamit csinálni fogunk. Látom, hogy semmit sem csináltunk igazából” – mondja, pedig tett: szamizdatot terjesztett, sőt, egyszer Svájcból mikrofilmen csempészte haza Konrád György harmadik regényét, „A cinkos” címűt, de a határon lebukott, három évre bevonták az útlevelét is. „Nem egy hős voltam, a másodvonalban, de köztük voltam, ott éreztem jól magam” – mondja szerényen, ahogyan azt is, hogy svájci édesanyja magyar nyelvű bibliákat csempészett Romániába, pedig ennek a Ceaușescu-rezsim idején, az 1970-es 80-as években azért volt kockázata.
A lázadás már másik korosztály dolga lenne
Visszatekintő szavaiban mintha a rendszerváltás utáni évtizedek csalódottsága is benne lenne, de ezt nem mondja ki, sőt, az egész beszélgetés kerüli az akutálpolitikát, szinte mindenféle politikát. Csak a legvégén bónuszkérdésként jön elő, hogy Bodoky tagja marad-e a Magyar Orvosi Kamarának: „nem is kérdés, szakma vagyunk, amely a szükségét bírja annak, hogy legyen egy képviselete és normái” – mondja. De ennél mélyebben nem mennek bele, hogyan is vitte keresztül a kormánypárt a MOK súlytalanítását célzó törvényt, amelynek csak egy része a kötelező kamarai tagság eltörlése. Jelentősége annál mélyebb, miután a MOK az ügyeleti rendszer átalakítása elleni bojkott miatt vívta ki a kormány haragját.
Alinda is csak egy kísérletet tesz a legvégén, hogy a politikai helyzetről szót ejtsenek, amikor azt kérdezi, megmaradt-e ez a társadalmi aktivitás, a vágy „fellépni a diktatúra ellen, mint a nyolcvanas években”.
Az más korosztály dolga
– hárított a professzor, aki talán a műveljük kertjeinket elvét követi, hiszen az egyetemi tanárként is működő osztályvezető a kórházában nagyon is aktívan dolgozott a körülmények megváltoztatásán.
Kortársmúzeum az onkológián
A László Kórházban eredetileg kórtermet kapott egy 110 éves épületben. Aztán alapítványi, kormányzati segítséggel az épületrész egyre terebélyesedett. Idővel folyt ott klinikai gyógyszerkutatás, „kúraszerű ambulancia, ahol kezeléseket végzünk, fekvőbeteg rész, pszichoonkológiai egység, hospice egység.” Családja segítségével otthonról vitt be az osztályba bútorokat és festményeket. „A művészet és a gyógyítás párbeszéde nem is kérdés” – mondta, megjegyezve, hogy az osztálya tulajdonképpen „a legnagyobb magyar kortársmúzeum, 70 ezer ember látogatja egy évben. Szerintem fantasztikus”. Igaz, ezt a spontán kortársmúzeumot kényszerből látogatják az emberek, de Bodoky szerint a kezelésben igenis számít az az atmoszféra, amelyet a képek teremtenek meg.
Itt kezelték Esterházy Pétert, aki megírta az élettől búcsúzva a Hasnyálmirigynaplót, és itt volt majdnem az utolsó pillanatig Halász Péter avantgárd rendező-író, aki egy hónappal azelőtt, hogy 2006-ban New Yorkban meghalt volna, a Műcsarnokban megrendezte saját temetését. Bodoky szerint ez segített Halásznak lezárni magában a dolgokat. Esterházy is különleges helyet foglal el a professzor életében. „Pétert nem lehetett nem közel engedni, mindennap leveleztünk egymással, egyszer ki kellene hogy adjam talán.”
„Fantasztikus volt az elmenetele”, az, ahogyan elköszönt az élettől – mondta az íróról.
Ha gyógyítani már nem lehet, a méltó halál is siker
„A halál mindannyiunk része. Ha nem tudunk a halállal valamilyen módon barátságot kötni, akkor elveszettek vagyunk (…) Engem a hospice ügyben is az mozgat, hogy elviselhető halált biztosítsunk”, ha a halált odébb tolni a betegség egy bizonyos stádiumában már lehetetlen, mondja.
Bodoky szerint a legrosszabb, ha valakit hirtelen elcsap a busz, és nem tud felkészülni a halálra. Igen, nincs szenvedés – ismeri el Alinda ellenvetését –, de mindenkinek vannak ügyei, amelyeket lezárna, és ez ilyen esetben lehetetlen.
„Mindannyiunk életében van olyan, amit még meg akarunk osztani mással. Mindig akartuk, de mindig elhalasztottuk, nem találtunk rá módot. És ha valaki talál ilyen pillanatot, amikor erre van esély, akkor él vele.”
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!