Az FBI szerint Alec Baldwin meghúzta a ravaszt a gyilkos fegyveren

Az FBI szerint Alec Baldwin meghúzta a ravaszt a gyilkos fegyveren
Alec Baldwin a nyomozati akták részét képező képen az operatőr Halyna Hutchins halála után a Bonanza Creek Ranchon, az új-mexikói Santa Fe-ben – Fotó: AFP

1113

Alec Baldwin meghúzta a ravaszt azon a fegyveren, amely megölte az egyik operatőrt a Rust című film forgatásán, ez áll abban az FBI-jelentésben, amit a Sky News szerzett meg. Baldwin, aki a film egyik producere is volt, mindig azt mondta, hogy a forgatás közben véletlenül lőtte le Halyna Hutchinst, a fegyver magától sült el, ő nem húzta meg a ravaszt. „Nem húztam meg a ravaszt. Soha nem emelnék fegyvert senkire, és húznám meg a ravaszt. Soha” – mondta Alec Baldwin amerikai színész az ABC televíziónak adott interjújában.

Az FBI nemrég befejezett törvényszéki vizsgálata szerint azonban a szóban forgó fegyvert nem lehetett volna elsütni a ravasz fizikai meghúzása nélkül, mivel a kalapács (a fegyver azon része, amely az ütőszegre üt) negyed- és félcsapó állásban volt, és a fegyver „nem sülhetett el a ravasz meghúzása nélkül”.

A megállapításokat az új-mexikói orvosszakértői hivatal felülvizsgálta, és az új boncolási jegyzőkönyv emberölés helyett már balesetnek minősítette Hutchins halálát, azt írva: „A halált mellkasi lőtt seb okozta.” Arra, hogy a fegyvert szándékosan töltötték volna meg éles lőszerrel, nem találtak elegendő bizonyítékot.

Baldwin úgy tudta, hogy a western új-mexikói forgatásán kezébe adott 45-ös Colt töltetlen volt, és azt mondta, hogy „valaki felelős azért, ami történt, de tudom, hogy nem én vagyok az”.

A lelőtt Halyna Hutchins családja gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított pert, a kereset szerint felelőtlen munkavégzés és a költségcsökkentés vezetett Hutchins halálához.

A Santa Fe megyei seriff hivatala vizsgálta az esetet, arra összpontosítva, hogy hogyan kerülhetett egy éles lövedék a forgatásra. A házkutatási parancsokból kiderült, hogy a fegyverkezelő, Reed Gutierrez töltötte meg a 45-ös Coltot olyan lövedékekkel, amelyekről azt hitte, hogy műlövedékek. Ezután odaadta a fegyvert Dave Halls első rendezőasszisztensnek, aki azt állította, hogy úgy adta át az Baldwinnak, hogy a fegyver biztonságos.

Alec Baldwin Budapesten forgat idén, ő és Olga Kurylenko lesznek a főszereplői a Chief Of Station című kémfilmnek, amit a Deadline információi szerint 2022-ben a magyar fővárosban fognak forgatni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!