Egyre jobban jön fel az erdélyi könnyűzene, de a magyar piacra így is nehezen tud betörni

Miközben egyre több magyar zenekar és előadó tud apró lépésekkel ugyan, de egyre több külföldi fellépést és turnét szervezni, van egy másik nagyon domináns jelenség, ami az elmúlt 5–10 évben alakult ki igazán. A rendszerváltás utáni időszakban főleg azok a zenekarok és előadók fordultak meg gyakran Erdélyben, amelyeknek-akiknek a lemezeit át kellett csempészni a határon, hiszen simán elvihetett a rendőr azért valakit, mondjuk, Kolozsvár utcáin, mert a magnóján hangosan hallgatta az István, a királyt. A helyzet a 2010-es évekre gyökeresen megváltozott. Ma már egy 3-4 állomásos turné sem elképzelhetetlen bizonyos zenekarok esetében, megjelentek az egyre több magyar produkcióval működő fesztiválok is, illetve elmúlni látszik az a korszak, amikor az erdélyi magyarságot kizárólag a 80-as évek sztárzenekarainak nosztalgiakoncertjeivel lehetett megmozgatni.

Öt-tíz éve még nem nagyon volt olyan, hogy fizetős klubkoncerten láss magyar zenekarokat fellépni Erdélyben, legalábbis ekkora mennyiségben biztos nem.

– meséli Szalai Attila „Kecske” menedzser, aki többek között a Neo, a Moog és az Esti Kornél karrierjét is egyengette, jelenleg pedig azzal a Bagossy Brothers Companyvel dolgozik együtt, amely erdélyi zenekarként fut be éppen hatalmas karriert Magyarországon.

És való igaz, az elmúlt években már az erdélyi turné vagy legalább egy darab állomás már nem csak a topzenekaroknál lett kötelező kör. Halmen Jozsó 6-7 éve foglalkozik azzal, hogy olyan magyar zenekaroknak szervezzen koncerteket Erdélyben (illetve alkalmanként romániai előadóknak Budapesten), amelyek Magyarországon nem számítanak sztároknak, viszont zeneileg értéket képviselnek a Qualitonstól az Analog Balatonon át a Jazzboisig.

Amikor mi elkezdtük, akkor még nem volt ennyi zenekar és klub, magyarországi előadót ritkábban láttál errefelé koncerten. Nem mondom, hogy nem voltak, de jóval kevesebb, mint most.

– mondja Jozsó, aki még hozzáteszi, hogy ennek a hullámnak egy fontos hozadéka volt az is, hogy elindult pár minőségibb fesztivál is a térségben. Az Electric Castle (Kolozsvár), a Double Rise (Torockó), az Awake (Gernyeszeg), a Vibe (Marosvásárhely) vagy a Jozsóék által indított Mumush pár éve rendszeresen léptetnek fel magyar zenekarokat, és nemrég csatlakozott hozzájuk a gyergyói Egyfeszt is, ami kicsit a Művészetek Völgye erdélyi kiadása próbál lenni, bár a 2021-es fellépők névsora elég eklektikusra (Hooligans, zenevonat az LGT sztárjaival, Kiscsillag, Csík zenekar, Bagossy, Deák Bill) sikeredett, és úgy hallottuk, hogy azért a közönség sem őrült meg tömegekben a programok miatt.

És persze ott van Tusványos, ami sokáig kb. az egyetlen erdélyi fellépési lehetősége volt a magyarországi zenekaroknak, de annyira átpolitizálttá vált az elmúlt években, hogy érezhetően egyre kevesebb kurrens produkció adja szívesen nevét a Fidesz talán legkedveltebb fesztiváljához. Hogy Tusványosnak pontosan mi a szerepe Erdély zenei életében – és itt hadd engedjek meg egy személyes élményt –, azt leginkább egy pár évvel ezelőtt levelezésem tudná jól leírni.

„Jobb lenne ha figyelembe vennéd, hogy Erdélyben a jobboldali az mást jelent, mint nálatok! Jobbára, azok a fiatalok, akik évente elmennek bebaszni és bulizni Tusnádra, azok pont leszarják Orbán Viktort és a többi köcsögöt is akik ott próbálnak érvényesülni.”

Ezt az üzenetet még 2016-ban kaptam egy indexes posztomra, amelyben a tusnádfürdői fesztivált úgy jellemeztem, mint az erdélyi jobboldali fiatalság évi nagy találkozója. A levél írója egy erdélyi zenekar tagja, és az üzenete nagyon szépen rávilágít arra, hogy Budapestről, a politikától teljesen áthiszterizált közélettől megmérgezve mennyire hajlamosak lehetünk fekete-fehéren kezelni Tusványost. A levélíróval rövid ideig még beszélgettem, akkor mondta el azt is, hogy Erdélyben nincsenek más fesztiválok, nincsenek opciók. Tusványos az egyetlen, ami az erdélyi magyaroknak szól. Ez a helyzet sokat változott az elmúlt években.

Az erdélyi könnyűzenei élet fejlődése Jozsó szerint részben annak is köszönhető, hogy az elmúlt években számos állami (NKA, Hangfoglaló, Petőfi Kulturális Ügynökség) pályázat indult ebben a szektorban, így zenekarok, szervezők és klubok is tudtak anyagi támogatást szerezni arra, hogy nagyobb legyen a magyarországi zenekarok jelenléte Erdélyben. Jozsó szerint ezeknek a pluszforrásoknak köszönhető, hogy az elmúlt években sikerült minőségibb zenekarokat vinni a környező klubokba, olyannyira, hogy ők már underground jazz-, funk- vagy pszichedelikusrock-formációknak is szerveznek fellépéseket olyan kávézókba vagy kisebb helyekre, ahol hasonlóra korábban nem volt lehetőség.

Mitől lett vonzó egy erdélyi turné?

Egyértelműen Kolozsvár a centruma az erdélyi könnyűzenének, ami Szalai szerint egy kifejezetten izgalmas, kulturálisan sokszínű, pezsgő várossá vált az elmúlt években.

„Kábé úgy képzeld el, mint a pesti belvárost azelőtt, hogy megszállták volna a bulituristák”

Kolozsváron nagyon pörögnek az olyan helyek, mint a Flying Circus vagy az Atélier, de Szalai még a Booha Bárt is megemlítette mint egy igazi amerikai stílusú hipszter helyet. Kolozsváron a budapesti Akváriumhoz hasonló (bár valamivel kisebb) klub is létezik, a Form Space, így itt bizonyos magyar zenekarok akár 4-500, akár 1000 fős telt házas bulikat is tudnak adni, ami már Budapesten is egész jó nézőszámnak számít. Jozsó szerint Kolozsvár mellett Nagyvárad még a másik fontos állomás, ahol a Moszkva Kávézó hosszú évek óta befogad magyar zenei programokat. Aztán ott van még Temesvár, bár ott az egyre nagyobb román lakosság miatt kevesebb az érdeklődő. Ezeken kívül érdemes még megemlíteni Marosvásárhelyet, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyet és Sepsiszentgyörgyöt, ahol alkalmanként megfordulnak magyarországi zenekarok is, de itt Jozsó azért megjegyzi, hogy a nagy távolságok miatt ezekben az esetekben már nagyon okosan kell megtervezni a turnét:

„Mi általában úgy szoktuk ezeket megtervezni, hogy akkor Kolozsvár, Marosvásárhely és még egy székelyföldi helyszín.”

Persze ezek a normális állapotokra vonatkoznak, mert a Covid itt is megtette a negatív hatását. A kolozsvári Flying Circus stagnál, és új helyszínt keresnek maguknak. Csíkszeredán megszűnt a Grund, a nagyváradi Moszkva pedig kisebb helyre költözött, de a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club is nehéz helyzetben van a pandémia óta Jozsó szerint. Viszont azt is elmondta érdekességként, hogy a román tulajdonú klubok jóval befogadóbbak és nyitottabbak, mint a székelyföldi magyar helyek, ahol nagyon hamar elutasítanak egy megkeresést, mondván, túl rizikós, és nem éri meg anyagilag.

Arról is beszélt, hogy 4-500 fős buliktól a 20 fős minikoncertekig nehéz kiszámítani, hogy egy-egy magyar produkció mennyi nézőt vonz be, ez általában a helyi magyarság számától is függ, amire nincs jó hatással a fiatalok folyamatos kivándorlása sem. Itt is az egyetemi városként működő Kolozsvár az ellenpélda, ahol egy Bohemian Betyars bevonz 4-500 embert is úgy, hogy a magyarok mellett elmennek rájuk a helyi román fiatalok vagy az ott tanuló külföldi diákok is.

Az más kérdés, hogy mennyire éri meg az erdélyi túra a magyarországi zenekaroknak. Évek óta gyakorlatilag minden magyar menedzsertől azt hallom, hogy az erdélyi turnék soha nem az anyagi bevétel, hanem inkább a bázisépítés és az élmény szempontjából fontosak. Egyrészről Erdély csodálatos helyszín, ami mindig nagy élményt ad a zenekaroknak, másrészről viszont ide a legtöbb zenekar általában a magyarországihoz képest nyomott áron jön, és ugyanúgy „kapura játszanak”, mint itthon. Vagyis a jegybevétel 75-80 százaléka megy a zenekarnak, a többi a helynek. És ha kevés a fizető vendég, akkor szállással, stábbal, buszbérléssel, benzinpénzzel és más költségekkel együtt bizony mínuszba is tud fordulni egy ilyen turné.

Jozsó a saját példájukkal kapcsolatban azt mondja, hogy amikor kezdték, akkor voltak kisebb látogatottságú koncertek, és nekik is ki kellett tanulni a rendszert, de észrevették, hogy minél több ilyen rendezvényt szerveztek, annál jobban nőtt az érdeklődés. Azokat a magyar előadókat pedig, akikre különösen sokan voltak kíváncsiak, két-három éven át mindig elhívták koncertezni Erdélybe, aminek köszönhetően párat később meghívtak fellépni a helyi a fesztiválok is.

Viszont az mindenképpen pozitív Szalai szerint, hogy már az erdélyi szervezők is rájöttek arra, hogy van élet a nosztalgiazenekarokon túl, és már sokkal bátrabban mernek vállalni egy Halott Pénz-koncertet, mint, mondjuk, egy Eddát. Ez Szalai szerint annak is köszönhető, hogy az internet miatt bármilyen zene elérhető már, és egyre jobban kopik annak a romantikája, hogy olyan hazai produkciókra van kereslet, amelyeket még a határon át kellett becsempészni Magyarországról Erdélybe a szocializmus alatt. Jozsó pedig azt mondja, hogy az Edda és társai már azért inkább városnapokon szoktak fellépni.

Nehézségek magyar zenekarként

Az erdélyi magyar zenekarok helyzete különösen érdekes, és rámutat arra, hogy a romániai magyar kisebbség milyen nehézségekkel küzd az ottani kulturális térben. Egy magyarul éneklő produkció gyakorlatilag csapdába esik Erdélyben, hiszen – Magyarországhoz hasonlóan – Románia kulturális központja a fővárosban, tehát Bukarestben van, ahol már elenyésző a magyarok száma, így nem is igazán kíváncsiak ilyen zenekarokra. Viszont Erdély meg túl kicsi ahhoz, hogy el tudjon rendesen tartani egy produkciót rendszeres turnékkal és fellépésekkel, ezért Bukarest helyett inkább Budapesten keresik a lehetőségeket.

Az itteni legmenőbb zenekarok románul éneklő bukaresti formációk, így igazából teljesen természetes, ha egy zenekar kinövi Erdélyt, akkor inkább Magyarországon próbál szerencsét

– mondja Jozsó, aki szerint a Bagossy Brothers Company sikere elindított egy folyamatot, amelynek részeként már vannak olyan gyergyószentmiklósi zenekarok, amelyek igyekeznek az ő példájukat követni. Ilyen például az a 4S Street együttes is, amely előzenekarként turnézott korábban a Bagossy Brothers Companyvel, és a Petőfi Zenei Díjon az év zenekarának választották őket legutóbb, bár ez a döntés azért szakmai berkekben erős szemöldökráncolást eredményezett, hogy mennyire köszönhetik a díjat az erdélyi származásuknak, miközben a jelöltek között két olyan produkció is volt (Carson Coma, Elefánt), amelyek egyértelműen dominálták a 2021-es évet Magyarországon.

Jozsó még arról is beszélt nekünk, hogy alapvetően nagyon kevés az erdélyi zenekar, pláne azok, amelyek nem a mainstream hangzást képviselik. „Nemrég egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy ha csinálnánk egy fesztivált csak erdélyi zenekarokkal, az egy nagyon kicsi plakát lenne.” Azt külön kiemeli, hogy szerinte van egy erős különbség a magyar és az erdélyi zenészek képzettségében is, és még a laikus koncertre járóknak is hamar leesik, hogy a Magyarországról érkező együttesek más szintet képviselnek általában, mint a helyiek.

„A romániai magyar kisebbségből kikerülő zenekarok sajnos közel sincsenek olyan szinten, mint egy budapesti feltörekvő együttes, amely még nem futott be, de már legalább koncertezget. Sajnos én hangzásban abszolút hallom a színvonalkülönbséget.”

Szerinte ez azért is lehet, mert hiába van például zeneiskola Kolozsváron, szerinte még mindig félnek a könnyűzenei zeneoktatástól, legalábbis ahhoz képest, ahogy külföldön vagy Magyarországon kezelik a témát az oktatásban. A komolyzenei képzettségű emberek pedig meglátása szerint félnek kimászni a saját komfortzónájukból és jobban nyitni a könnyűzene felé. Aki esetleg mégis komolyabban gondolkodik ilyenen, az inkább Pestre megy, vagy még távolabb. Hogy milyen a feltörekvő zenekarok helyzete Erdélyben, arról a gyergyói Teddy Queen zenekar frontembere, Fodor László mesélt nekünk. „2016 környékén még elég siralmas volt a helyzet. Mi az első koncertjeinket motorostalálkozókon adtuk, és kb. a Tusványos és az EMI tábor léteztek csak.”

Ezután sorra nőttek ki az új rendezvények, mint a Double Rise, a Vibe, a Szabadság Fesztivál vagy az Egyfeszt, illetve olyan tehetségkutatók is elindultak, mint a Siculus. „Ez ugye azért fontos, mert underground műfajjal a falunapokon általában egyszeri esélyed van, szóval a fesztiválok között kell keresgélned” – meséli Fodor, majd elmondja, hogy az első önerőből szervezett turnéjuk 2019 tavasztán volt, és összesen hat erdélyi állomást tudtak leszervezni. Ő is kiemeli, hogy az elmúlt években volt egy kis mozgolódás kulturálisan a térségben, és Kolozsváron különösen aktív a klubélet. Viszont azt ő is tartja, hogy magyar zenével lőttek a fellépéseknek azokban a városokban, ahol a lakosság nagyobb része román. Szerinte hiába él kb. félmillió magyar Romániában, jó, ha a húsz százalékuk jár el élőzenei koncertekre, akik főleg az ismertebb előadókra kíváncsiak, így „marad 2-3000 ember az egész régióban, akiknek fel tudok kelteni a figyelmét”.

Fodor szerint rétegzenével sokkal nehezebb érvényesülni, és egyenes út vezet egy idő után Magyarországra, ahol viszont azzal a problémával lehet szembesülni, hogy van még 50 másik hasonló együttes. A Teddy Queennel ezért sok időt kell tölteniük Magyarországon, amit elég nehézkes finanszírozni, hiszen Budapestig az út 8-10 óra is lehet kocsival.

A sokat emlegetett Bagossy Brothers Company részéről Tatár Attila gitárossal beszélgettünk, aki többek között elmondta, hogy a zenekarból ketten Budapestre költöztek, a többiek viszont maradtak Erdélyben, köztük ő is. Bagossy Norbert énekes-gitáros például tudatosan készült a magyarországi életre, és azért is költözött a fővárosba, hogy a zenekarral kapcsolatos ügyeket, interjúkat helyben tudja intézni, és ne kelljen annyit utazni. Viszont az internetnek köszönhetően két országból is tudnak napi szinten foglalkozni a zenekarral, és előre egyeztetni, ha valakinek utaznia kell.

Tatár szerint alapvetően nincs nagy különbség aközött, ahogy a vidéki és egy erdélyi magyar zenekar elkezdi felépíteni magát. Ők is a környező települések bármilyen rendezvényein keresték a fellépési lehetőségeket, mint Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, majd Kolozsváron, de a hazai pályának számító Gyergyószentmiklóson is volt pár hely, ahol lehetett zenélni. „És persze ott voltak a falunapok vagy az ifinapok, ahol el lehetett csípni egy-egy előzenekari helyet valami nagyobb fellépő előtt. Innen relatíve gyorsan és könnyen el tudott jutni egy zenekar fesztiválos szintig olyan 100-150 km-es távolságban” – nevetve teszi hozzá, hogy már három hónap után eljutottak Kolozsvárra, ami kocsival egy 3 és fél órás út.

De az semmi ahhoz képest, hogy az első magyarországi koncertjük a Művészetek Völgyében volt Kapolcson, ami csak oda egy laza 9 és fél órás út. Tatárnak el is kellett adnia az autóját, mert az már nem bírta volna ki az oda-vissza utat, és vettek bankkölcsönből egy másik kombit. Jól jött nekik, hogy az együttes indulásának az évében, 2013-ban indították a Cseh Tamás Programot (később Hangfoglaló), és az induló zenekari támogatásból megítélt 2 millió forintból fel tudtak venni egy lemezt, ki tudták adni, klipet is tudtak forgatni, illetve járt a támogatással 2-3 magyarországi fellépés is. Később a mentorprogramon keresztül ismerkedtek meg Szalaival, aki a zenekar menedzsere lett.

A legfontosabb, hogy rajongótábort építs

Tatár szerint nagyon fontos azt is figyelembe venni, hogy egy zenekar mennyire akar mainstream produkcióvá válni. Előbbi esetében ki sem kell mozdulnia Erdélyből, de ha turnézó, koncertező zenekar akarsz lenni, amely egyszer majd megtölti a Budapest Parkot vagy az Arénát, akkor végig kell nyomni a kötelező köröket több száz kilométerről is. „El kell menni Tatabányára, és játszani annak a két darab embernek is. Aztán vissza kell menni két évvel később, és megnézni, hogy most hányan vannak. Be kell vállalni az elején, hogy nincs pénz, de van rengeteg utazás, ami iszonyú fárasztó. A legtöbbször ráadásul még azzal is szembesülsz, hogy lehet, hogy otthon népszerű vagy, de Magyarországon nem ismer senki. Egyik nap örültünk, hogy játszottunk 3-4000 embernek a marosvásárhelyi diáknapokon, másnap meg elmentünk egy magyar fesztiválra, ahol senkinek fogalma sem volt arról, hogy kik vagyunk.”

Ma már viszont a Bagossy Brothers Company az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, amely már kinőtte Erdélyt, de Tatár ettől függetlenül követi, mi történik az ottani zenei életben. Nemrég egy magyar menedzsernek próbált segíteni turnéhoz klubokat mondani Erdélyben, és Tatár akkor realizálta, hogy a pandémia alatt több fellépésre alkalmas hely egyszerűen megszűnt.

A Bagossy Brothers Companynek viszont az nem opció, hogy esetleg Románia felé terjeszkedjenek, és ha nekik nem, akkor valószínűleg a többi kisebb magyar zenekarnak sem. Tatár szerint teljesen érthető, hogy a románok szinte alig ismerik őket, és már ők is ráálltak arra egy ideje, hogy ha olyan településen lépnek fel, ahol kisebbségben van a magyarság, akkor valamilyen magyar napok rendezvény részeként koncerteznek a magyar közönségnek. Ilyen például Temesvár, Nagyvárad vagy Szászrégen, de például Aradon még sosem léptek fel. Viszont elmentek fellépni minden olyan településre, ahol vannak magyarok, ha kellett, akkor a helyi magyar gimnáziumban koncerteztek.

Tatár egy nagyon érdekes gondolatsorral zár. Szerinte nyitva áll minden más erdélyi zenekar előtt, hogy hasonló pályát fusson be mint a Bagossy Brothers Company, és az nem kifogás, hogy nincsenek klubok. Szerinte igenis van elég rendezvény a térségben, ahol fel lehet lépni, innentől pedig már csak az adott együttesen múlik, hogyan halad tovább.

„A legfontosabb, hogy rajongótábort tudj építeni, és azt úgy tudod, hogy folyamatosan koncertezel, és az elején bárhol, bármikor.”

Utánpótlásból pedig még rétegebb vonalon sincs hiány Erdélyben. A legjobb underground tehetségkutatónak számító Kikeltetőt 2015-ben megnyerő, a psych rock hullámot jó időben elkapó csíkszeredai The Nobody Elses évek óta viszonylag aktív szereplője a fővárosi alternatív zenei színtérnek. A garázsrockosabb, székelyudvarhelyi Palma Hills pedig legutóbb fellépett a 2021-es veszprémi magyar zenei showcase-en, és megfordult már több nagyobb fesztiválon is. Érdekesség, hogy mindkét produkció angol nyelvű dalokat ír, bár a Palma Hills két éve kihozott egy magyar nyelvű számot is.

Az új generáció viszont már teljesen más irányból érkezik. Az újhullámos hiphop és a trap Erdélyt sem kerülte el, ahol ráadásul egy másik nagyon trendi alműfajjal, a drillel próbálkoznak egy ideje, egész nagy sikerrel. Lil Tib, Fendo vagy Kisé mindhárman erdélyiek, és az újvonalas magyar rapben egész szép sikereket érnek el, aminek már online is komoly nyoma van. Lil Tib (Székelyudvarhely) és Fendo (Oroszhegy) Ragadozó című száma alig egy év alatt már 1,2 millió lejátszásnál jár, előbbi pedig tavaly adta ki első nagylemezét Trapsylvania néven. Talán náluk is nagyobb hatású arc a magyar szcénában Kisé, aki évekig Angliában élt, ahol ez a műfaj éppen virágzását éli.

Kisé szintén 2021-ben adta ki az első albumát Enorelli címmel, amivel a magyar nyelvű drill egyik úttörője lett, és népszerűségét az jelzi igazán jól, hogy a Spotifyon stabilan 40 ezer fölött van a havi állandó hallgatóinak a száma. Ekkora számot generálnak a már bejáratott magyar fesztiválzenekarok, mint például a Bohemian Betyars, az Esti Kornél vagy a Vad Fruttik. Kisé ráadásul annak az On The Low rapkollektívának is tagja, amely rendszeresen telt házas bulikat csinál az Akváriumban, és olyan más előadók tartoznak még a társaságba, mint AKC Misi, Gyuris, Filo vagy az Ibbigang. Amilyen irányba tart az új generáció zenei ízlése, elég valószínű, hogy a következő évek már inkább az erdélyi trapről szólnak majd, mint az alternatív zenekarokról.