Will Smith 10 évig nem vehet részt az Oscar-gálán a pofon miatt

2022. április 8. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz évre eltiltották Will Smith-t attól, hogy megjelenjen az Amerikai Filmakadémia díjkiosztóján – számolt be a Reuters. A színész azért kapta ezt a büntetést, mert a legutóbbi Oscar-gálán lekevert egy pofont a színpadon a műsorvezető Chris Rocknak, miután az elsütött egy ízléstelen viccet a feleségéről, Jade Pinkett Smith-ről.

„A 94. Oscar-díjátadón számos olyan embert ünnepeltünk, akik hihetetlen munkát végeztek az elmúlt évben. Ezeket a pillanatokat azonban beárnyékolta az az elfogadhatatlan és káros viselkedés, amelyet Smith úr a színpadon tanúsított” – kommentálta a döntést David Rubin, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke és Dawn Hudson, az Akadémia vezérigazgatója.

Smith szintén közleményében reagált röviden: „Elfogadom és tiszteletben tartom az Akadémia döntését.” A színész április 1-jén ki is lépett az akadémiából, és nyilatkozatban kért bocsánatot Rocktól, az Oscar producereitől, a jelöltektől és a nézőktől.

Smith nem csak az akadémiai tagságot és gála látogatását bukta, a Netflix és a Sony is felfüggesztette vele közös projektjeit a pofon (vagy ahogyan küzdősportokban jártas kollégánk nevezte: csicskalángos) miatt.

A botrányos eseményről bővebben itt, de a lényege annyi, hogy Chris Rock azzal poénkodott, hogy a gálára szinte kopaszon érkező Jade Pinkett Smith szerepelhetne a G.I. Jane 2-ben. Csakhogy Will Smith felesége nem önszántából kopasz, hanem egy betegség miatt, így aztán a színész szívére vette a viccet, felment a színpadra, lekevert egy pofont Rocknak, majd a helyére visszaülve még oda is ordított, hogy „ne vedd a kibaszott szádra a feleségem nevét!”. Később pedig átvett egy Oscar-díjat a Richard király című filmben nyújtott alakításáért.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!