Az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot az Európai Bizottság
Az Európa Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot, amiért az ellentmondott az Energia Charta Egyezményhez kapcsolódó, EU-n belüli választottbírósági eljárásokkal kapcsolatos uniós álláspontnak – közölte csütörtökön a Bizottság. A Bizottság emlékeztetett, hogy az ügyben 2024 júliusában felszólító levelet, majd 2025 márciusában indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak.
A Bizottság úgy véli, hogy mivel Magyarország nyíltan egyoldalú, az Unióétól eltérő álláspontot képvisel, megsérti az Európai Unióról szóló szerződésbe foglalt lojális együttműködési kötelezettséget, és Magyarország megsértette az uniós jog autonómiájának, elsőbbségének, hatékonyságának és egységes alkalmazásának általános elveit is. Magyarország fenntartja álláspontját, ezért a Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot – közölte a Bizottság.
A Bizottság újabb lépést tett az autópálya-koncesszió miatt indított eljárásban is. A testület 2024-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen az autópálya-koncessziós szerződések szabályainak megszegése miatt. Most úgy döntöttek, hogy kiegészítő felszólító levelet küld Magyarországnak, amiért az nem tartotta be a közbeszerzésekre és a koncessziókra vonatkozó uniós szabályokat a gyorsforgalmi úthálózatának építésére, üzemeltetésére és karbantartására vonatkozó szerződés odaítélése során.
Magyarországnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a levélre, és orvosolja a Bizottság által feltárt hiányosságokat. Amennyiben a Bizottság nem kap kielégítő választ, úgy határozhat, hogy indokolással ellátott véleményt ad ki – olvasható a közleményben.
A koncesszió terveiről még 2021 júniusában, a furcsaságairól ebben a cikkünkben írtunk. A koncessziót Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető konzorcium nyerte meg 2022 májusában. Olyan feladatokat kapott, mint az új gyorsforgalmi utak építése, sávbővítés és üzemeltetés-fenntartás 35 évre. A konzorcium ebben az időszakban a G7 számítása szerint 700 milliárd forintot kereshet, és négy hónap alatt 6,5 milliárdos nyereséget könyvelhetett el.
Emellett a Bizottság közölte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatás (EETS) nem megfelelő átültetése miatt. Ez akadályozza a tagállamok elektronikus útdíjszedési rendszereinek átjárhatóságát, valamint az útdíjfizetési kötelezettség határokon átnyúló végrehajtását az EU-ban.
Ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek adott esetben egynél több előfizetési szerződéssel, szolgáltatóval és kiegészítő fedélzeti egységekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy Magyarországon belül vagy Magyarországon keresztül közlekedhessenek.
A Bizottság közölte, hogy felszólító levelet küld Magyarországnak, aminek két hónapja van arra, hogy válaszoljon rá, és orvosolja a Bizottság által feltárt hiányosságokat. Amennyiben a Bizottság nem kap kielégítő választ, úgy határozhat, hogy indokolással ellátott véleményt ad ki.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!