Romániai biztonsági kamerákat is meghekkelhettek az oroszok az ukrán határ közelében

Oroszország megpróbált feltörni az országhatárok közelében lévő biztonsági kamerákat, hogy kémkedjen és megzavarja az Ukrajnába érkező nyugati segélyek áramlását – állítják a brit hírszerző szolgálatok és szövetségeseik a Guardian szerint. A megcélzott kamerák többsége Ukrajnában található, de 10 százalékuk romániai.

Az orosz katonai hírszerző szolgálatok egy egységét azzal vádolják, hogy számos módszerrel célba vették a „külföldi segítséget” nyújtó szervezeteket, feltörve az útkereszteződések és vasútállomások kameráit, valamint a katonai létesítmények közelében lévő kamerákat.

A GRU 26165-ös egységét azzal is vádolják, hogy pornográfiát és hamis szakmai információkat tartalmazó adathalász e-maileket küldött, és fiókjelszavakat szerzett, hogy bejusson a biztonsági rendszerekbe.

Azt állították, hogy az APT 28 és Fancy Bear néven is ismert egység 2022 óta folytat rosszindulatú kiberkampányt a NATO-államok állami és magánszervezetei ellen.

Az Egyesült Királyság Nemzeti Kiberbiztonsági Központja (NCSC) felszólította a segélyszállításban részt vevő magánvállalatokat, hogy „tegyenek azonnali lépéseket a saját védelmük érdekében”.

A hekkerek mind magántulajdonban lévő, mind közterületen lévő biztonsági kamerákat feltörhettek. Mintegy 10 000, katonai egységek, vasútállomások közelében lévő kameráról lehet szó, ezek 80 százaléka Ukrajnában, 10 százaléka Romániában, 4 százaléka Lengyelországban, 2,8 százaléka Magyarországon, 1,7 százaléka Szlovákiában található a brit hírszerzés állítása szerint.

Állítólag más kísérletek is történtek, amelyek célja a szállítmányokra vonatkozó érzékeny információk, például vonatmenetrendek és szállítási jegyzékek összegyűjtése volt. „Legalább egy esetben az elkövetők hangalapú adathalászattal próbáltak hozzáférni a privilegizált fiókokhoz, informatikai személyzetnek adva ki magukat” – áll a dokumentumban.

A jelentést az Egyesült Államok, Németország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Ausztrália, Kanada, Dánia, Észtország, Franciaország, Hollandia és Hollandia ügynökségeivel közösen dolgozták ki.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!