Az Európai Tanács elnöke nem győzi leszögezni: Orbán nem tárgyalhat Oroszországgal az EU nevében

2024. július 4. – 20:15

Az Európai Tanács elnöke nem győzi leszögezni: Orbán nem tárgyalhat Oroszországgal az EU nevében
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben 2024. július 1-jén – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal” – írta ki az X-re Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Ezzel valószínűleg Orbán Viktornak üzent, aki nemrég Kijevben tárgyalt Zelenszkijjel, a VSquare szerint pedig nemsokára Moszkvába utazhat Putyinnal tárgyalni.

Charles Michel hozzátette: „Az Európai Tanács álláspontja egyértelmű: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni.”

A magyar kormányfő legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott Putyinnal az „Egy övezet, egy út” fórumán, ahova egyedüli EU-s politikusként utazott. A mostani várható találkozó annyiban más, hogy három napja Magyarország hivatalosan is átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez egyben azt is jelenti, hogy Putyinnal már ilyen minőségében (is) találkozik Orbán.

Egy ilyen találkozót, akárcsak a kijevi látogatást, hosszas szervezőmunka előzi meg, így tehát Orbán már akkor tudhatta, hogy a héten Putyinhoz is elmegy, amikor Zelenszkijjel tárgyalt. Kérdés, hogy ezt elmondta-e az ukrán elnöknek, vagy sem.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök is reagált a sajtóértesülésre, miszerint Orbán Viktor megint találkotik az orosz elnökkel. „A moszkvai látogatásáról szóló pletykák nem lehetnek igazak, vagy mégis?” – írta az X-en (egykori Twitter), betaggelve Orbánt. Eközben már a Financial Times is arról ír magyar és uniós tisztviselőkre hivatkozva, hogy egy újabb Orbán-Putyin-találkozik következik.

A legutóbbi Orbán–Putyin-találkozót Pekingben kétféleképpen értelmezték elemzők. Egyrészt úgy, hogy a találkozón Orbán körbeudvarolta Putyint, másrészt a nyilvános nyilatkozatok alapján virágnyelven épp azt közölte vele, hogy részben Moszkva lépései miatt, de a kapcsolatok eddigi szintje nem lesz fenntartható.

A pekingi találkozó nyilvános részén a magyar kormányfő arról beszélt, hogy „sosem voltunk még ilyen nehéz helyzetben”, a kétoldalú kapcsolatok „a katonai műveletek és a szankciók miatt” sok kárt szenvedtek. Ez közelebb áll az orosz narratívához, hiszen az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború az orosz törvények szerint nem nevezhető háborúnak, csak „különleges katonai műveletnek”.

A kifejezéssel Orbán diplomáciai taktikázást választott, majd a TikTok-videójában már használta a háború szót, amikor a találkozó után – amelyen szerinte nem kapott Putyintól megnyugtató választ a tűzszünet esélyéről – azt mondta: célunk, hogy „a háború ellenére is fenn tudjuk tartani a magyar–orosz együttműködést az energia és egyéb gazdasági kérdések területén.”

Az is jól látható, hogy az EP-választások óta legalább három olyan esemény is történt (köztük a Zelenszkijjel való találkozó), ami arra utal, hogy Orbán esetleg enged a nyugati bírálóinak, és változtat az Oroszországgal, illetve az Egyesült Államokkal szembeni politikáján.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!