Több mint húsz magyar KFOR-katona is megsérült az észak-koszovói zavargásokban, heten közülük súlyosan

Legfontosabb

2023. május 29. – 20:16

Több mint húsz magyar KFOR-katona is megsérült az észak-koszovói zavargásokban, heten közülük súlyosan
Koszovói szerb tüntetők csapnak össze magyar KFOR-katonákkal az önkormányzati hivatal bejáratánál Zvečan városában 2023. május 29-én – Laura Hasani / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Súlyos zavargások robbantak ki hétfőn több észak-koszovói településen, a tüntető koszovói szerbek összecsaptak a rendőrökkel és a KFOR békefenntartóival is.
  • A tömegoszlatásra bevetett magyar KFOR-katonák közül több mint 20-an megsérültek, köztük heten súlyosan, de állapotuk stabil.
  • A KFOR szerint olasz katonákkal együtt töréseket, valamint robbanó eszközök miatt égési sérüléseket szenvedtek.
  • A zavargások pénteken kezdődtek, helyi szerbek nem akarták beengedni hivatalukba az új polgármestereket. Volt köztük olyan albán politikus, akit a szerbek bojkottja miatt 3,5 százalékos részvétel mellett választottak meg.
  • A NATO határozottan elítélte a KFOR-osok elleni, ki nem provokált támadásokat, párbeszédre és az erőszak befejezésére szólított fel.
  • A koszovói elnök bűnöző bandákká alakult szerb illegális szerveződések támadásáról beszélt, és Aleksandar Vučić szerb elnökre mutogatott.
  • A szerb fegyveres erők legmagasabb készültségét elrendelő Vučić szerint a koszovói kormányfő provokálta ki a szerbek és a KFOR konfliktusát.

Tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvečan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében szolgáló katonáit, az összecsapásban a jelenlegi információk szerint más országok katonái mellett több mint 20 magyar katona is megsérült, köztük heten súlyosan, de állapotuk stabil, írta ki a Facebookjára Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A pénteken kezdődött zavargások folytatásaként már hétfő reggel összeütközések kezdődtek a rendőrség és a korábbi választás eredménye miatt utcára vonult helyi szerbek közötti három település polgármesteri hivatalainál. Az érintett településekre azért vonult ki a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR is, hogy megakadályozzák a helyzet elfajulását.

Először a Hvg.hu írta meg diplomáciai forrásaira hivatkozva, hogy magyar KFOR-katonák is megsérültek a tiltakozó koszovói szerbek és a rendet fenntartani akaró békefenntartók között kirobbant összetűzésben Zvečanban. A lap szerint fegyverek is eldördültek, a KFOR-osok könnygázt is bevetettek, a tüntetők pedig köveket és üvegeket is dobáltak.

A zavargásokban megsebesült KFOR-katonákról durva videót tett közzé a Szabad Európa. A felvételeken az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a NATO pajzsokkal felsorakozott békefenntartóit. A sorfal mögött pedig több sebesült katona is a földön fekszik. „Megsérültem” – hallatszik 0:12-nél egy magyar katonától, aki magyarul kiált segítségért:

A Reuters azt írja, hogy több szerb tüntető az Ukrajnát megtámadó orosz erők jelképévé vált Z betűt is felfújta spray-vel NATO-járművekre Zvečanban. A szerb határhoz közelebbi Leposavićban amerikai békefenntartók szögesdrótot húztak fel a községháza elé, hogy távol tartsanak több száz dühös szerb tüntetőt. Később többen tojással dobálták meg az új polgármester autóját. Zubin Potokban is a KFOR-katonák segítettek körbevenni a rendőröknek a polgármesteri hivatalt.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton Magyarországra szállítja, írta a honvédelmi miniszter. Később azt is bejelentették, hogy hétfő este elindult katonaorvosokkal és a vezérkari főnök helyettesével a fedélzeten Koszovóba a Magyar Honvédség egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe Kecskemétről. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig éjszaka arról írt, hogy a pristinai magyar nagykövet meglátogatta azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra. Közülük egy katonát meg kellett műteni, de egyikük állapota sem életveszélyes.

A NATO határozottan elítélte a KFOR-osok elleni támadásokat

A helyi rendőrség szerint öt embert őrizetbe vettek azok közül, akik részt vettek a támadásokban, és egy rendőrautót és más járműveket is felgyújtottak. A rendőrség szerint a tiltakozók megpróbáltak átjutni a kordonokon, provokáltak, erőszakkal léptek fel, megdobálták a rendőröket, és provokatív feliratokat írtak rendőrségi és KFOR-járművekre, amelyeket meg is rongáltak.

Az összecsapással kapcsolatban a KFOR is közleményt adott ki. A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő a Twitteren közzétett nyilatkozatban még azt írta, nagyjából 25 békefenntartó sérült meg a zavargásban. Azonban a több mint húsz sérültről szóló magyar közlés mellett az olasz külügyminiszter is jelezte, hogy tizenegy olasz KFOR-os is a sérültek között van. Az olasz védelmi minisztérium szerint moldovai békefenntartók is megsérültek, és összesen 34 KFOR-os sérültről írnak. Pontos számot tehát egyelőre nem tudni.

Fotó: Erkin Keci / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP
Fotó: Erkin Keci / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

A közlemény szerint a KFOR azért kényszerült bevetni a békefenntartókat, hogy megfékezzék az erőszakossá váló tüntetéseket. „A legaktívabb zavargókkal szembeszálló olasz és magyar katonák közül többen ki nem provokált támadások áldozatai lettek” – írták. Ők töréseket, valamint robbanó eszközök miatt égési sérüléseket szenvedtek. A sérülteket a helyszínen ellátták. A KFOR-missziót vezető Angelo Michele Ristuccia elfogadhatatlannak nevezte a NATO egységek elleni ki nem provokált támadásokat, és nyomatékosította, hogy a KFOR a továbbiakban is pártatlanul fogja ellátni megbízatását.

A NATO is határozottan elítélte a KFOR tagjai elleni, ki nem provokált támadásokat. „Az ilyen támadások teljességgel elfogadhatatlanok, az erőszaknak azonnal véget kell vetni” – írták. A NATO minden felet párbeszédre szólított fel, és azt kérte, hogy tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek tovább növelik a feszültséget.

A koszovói elnök Vučićra, Vučić a koszovói vezetésre mutogat

Albin Kurti koszovói miniszterelnök a Twitteren azt írta, „a NATO-járművekre felfestett ultranacionalista szerb graffitik sötét figyelmeztetések Koszovóban”. „Kiállunk a békéért és a biztonságért” – tette hozzá. A koszovói kormányfő bejegyzésében arról írt, hogy aggódik az erőszak miatt, és elítéli a koszovói rendőrséget, a NATO-békefenntartókat és az újságírókat ért támadásokat. A zavargásokat követően egyeztetett az amerikai, a brit, a francia, a német, az olasz és az EU-s nagykövettel is.

„Bűnözői bandákká alakult szerb illegális szerveződések támadták meg a koszovói rendőrséget, a KFOR katonáit és újságírókat” – írta a Twitteren Vjosa Osmani koszovói elnök. Ezeket az elfogadhatatlan erőszakos cselekményeket szerinte mindenkinek el kell ítélnie. „Azokat, akik végrehajtják Vučić parancsát, hogy destabilizálják Koszovó északi részét, bíróság elé kell állítani” – jelentette ki a szerb elnökre utalva.

A Blic.rs szerint beszédet mondott Aleksandar Vučić szerb elnök is, aki már korábban elrendelte a szerb fegyveres erők legmagasabb készültségét, és a határhoz irányítottak egységeket. Vučić azzal vádolta Kurtit, hogy ő provokálta ki, hogy a koszovói szerbek és a KFOR között konfliktus legyen. Arra kérte a nemzetközi közösséget, Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok vezetőit, hogy próbálják meg „észhez téríteni” Kurtit, mert Szerbia csak békét akar.

Vučić szerint több mint 52 koszovói szerb sérült meg, hárman közülük súlyosan. Ő 41 sérült KFOR-katonáról beszélt. A szerb elnök szerint a KFOR helyi parancsnoka azt mondta, érti a koszovói szerb követeléseket, de azt kérte, hogy adjanak át két elfoglalt rendőrségi járművet. Ezt Vučić szerint a tüntető szerbek elutasították, ezután kezdődött az oszlatás. Arra kérte a koszovói szerbeket, hogy ne konfrontálódjanak a NATO-val, ez szerinte csak Kurti érdeke, hanem békés tüntetésekre szólította fel őket.

Zvečanban a legnagyobb, Belgrád által támogatott koszovói szerb párt vezetője, Igor Simic a Reuters beszámolója alapján azt mondta, hogy szerinte a koszovói miniszterelnök szítja a feszültséget. Azt mondta, hogy ők a békében érdekelték, és az északi részeken élő albánok is, „csak ő (Kurti) akar káoszt”.

Pénteken kezdődtek a zavargások

Ahogy arról korábban írtunk, már pénteken zavargások robbantak ki több észak-koszovói településen, az említett Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban is, miután csütörtökön több szerbek lakta településen is albán nemzetiségű polgármestert iktattak be a hivatalba. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR egyik katonája a földön fekszik sérülten, miután összecsaptak a helyi szerbekkel a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvečanban 2023. május 29-én – Fotó: MTI / EPA / Georgi Licovszki
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR egyik katonája a földön fekszik sérülten, miután összecsaptak a helyi szerbekkel a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvečanban 2023. május 29-én – Fotó: MTI / EPA / Georgi Licovszki

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Pénteken Zvečanban tíz sérültről számolt be az észak-mitrovicai kórház igazgatóhelyettese. A sérülteket főleg könnygáz és más bevetett eszközök, valamint a rendőrök ütései miatt szállították kórházba – miután összecsaptak a zvečani községházában. Több helyen is felgyújtottak autókat, a helyi szerbek pedig az érintett négy településen bekapcsolták a riasztószirénákat is, hogy gyűlésre hívják a lakosságot.

A koszovói szerbek azt követelték, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket. Albin Kurti miniszterelnök azonban annak ellenére, hogy a múlt hét végén több külföldi diplomata is a helyzet rendezését kérte tőle, a közösségi médiában vasárnap azt írta: a megválasztott polgármesterek minden állampolgár ügyeit figyelembe veszik majd, írja az MTI.

A helyzet a hétvégén is feszült volt, de mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem voltak összecsapások, senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget.

A Koszovó északi részén található településeken korábban főként szerb nemzetiségű rendőrök teljesítettek szolgálatot, de szinte mindannyian felmondtak a novemberi szerb-koszovói rendszámtábla-vita következtében.

A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR. Napközben jelezték: megnövelték jelenlétüket a szerbek lakta észak-koszovói önkormányzatoknál azért, hogy biztosítsák minden koszovói közösség számára a biztonságos környezetet és a szabad mozgást. Egyben mindkét felet arra kérték, hogy tartózkodjon a helyzet további elmérgesítésére alkalmat adó tevékenységektől.

A szerb elnök a legmagasabb készültségbe helyezte a szerbiai fegyveres erőket

Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken arról beszélt, hogy szerinte a rendőrök erőszakosan léptek fel a koszovói szerbekkel szemben, ezért beavatkozásra kérte a NATO-misszió csapatait. Emellett bejelentette, hogy a legmagasabb harci készültségbe helyezte a szerbiai hadsereget, és elrendelte, hogy egyes egységei induljanak el a szerb–koszovói határ felé, hogy szükség esetén közbe tudjanak lépni.

Miloš Vučević védelmi miniszter hétfőn megerősítette, hogy Vučić a legmagasabb készültségi fokozatba helyezte a szerb fegyveres erőket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!