Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Putyin ellen

2023. március 17. – 18:19

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és Maria Alekseyevna Lvova-Belova, Oroszország gyermekjogi biztosa ellen. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerint az orosz elnököt személyes felelősség terheli azokért a bűncselekményekért, amelyeket az orosz erők vagy ahhoz kötődő csoportok követtek el Ukrajnában. A vád szerint például illegálisan toloncoltak ki gyermekeket Ukrajnából – írja a BBC.

„Alapos okkal feltételezhető, hogy Putyin elnök és a gyermekjogi biztosa büntetőjogi felelősséggel tartozik a gyermekek deportálásáért” – áll az ICC közleményében.

Ennek a parancsnak az érvényesítésére nincsen eszköz, Oroszország nem tagja annak az egyezménynek, amely alapján bármilyen jogi fennhatósága volna az országra az ICC-nek. „Az ICC döntésének a mi országunkra nézve semmilyen jelentősége nincs, többek között jogi vonatkozású sem” – írja a Telex az orosz külügyi szóvivőt idézve. Ők írják még, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények, népirtás feltárásával foglalkozik, 2002-ben jött létre, a római statútum aláírásával. Joghatósága valóban nem terjed ki Oroszországra, de többek között az Egyesült Államokra sem. Ukrajna szintén nem aláírója a római statútumnak, de eliseri az ICC joghatóságát az Ukrajna területén 2014 óta elkövetett bűncselekményekre vonatkozóan.

Orosz ellenzéki aktivisták és a Kreml-ellenes személyiségek a közösségi média felületeiken üdvözölték az ICC elfogatóparancsát. „Wow” – írta a Twitteren Ivan Zhdanov, Alexej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikus egyik közeli szövetségese.

Dmitrij Anatoljevics Medvegyev volt orosz elnök szerint azonban az ICC elfogatóparancsa annyit ér, mint egy darab WC-papír.

Mit lehet tudni Maria Lvova-Belovaról?

A BBC szerint 2021-től Oroszország gyermekjogi ombudsmanja, korábban szenátor volt.

Lvova-Belova egy tavaly szeptemberben megjelent interjúban beszélt arról, hogy ő maga is örökbe fogadott egy 15 éves mariupoli kisfiút. Mint fogalmazott, a Mariupolból Oroszországba vitt gyerekek csúnyán beszéltek az orosz elnökről és az ukrán himnuszt énekelték. De mint kifejtette, a gyermekeket családoknál helyezték el és elkezdték az orosz társadalomba való integrálást.

Ukrajna szerint a megszállás óta több mint 16 ezer gyermeket szállítottak át Oroszországba, vagy az oroszok által ellenőrzött területekre. Korábban az ENSZ bizottsága is közleményt adott ki arról, hogy több száz gyermek illegális kitoloncolásáról van bizonyítékuk.

Ha a parancs nem érvényesíthető, mire jó?

A Telex szerint ezzel bizonytalanabbá válhatnak Putyin külföldi útjai, mert az elfogatóparancs érvényesíthető azokban az országokban, amelyek aláírták a római statútumot, így érvényesnek tekintik magukra nézve az ICC joghatóságát. A világon 123 ilyen ország van, köztük Románia is.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!