Semmihez sem hasonlítható az a megaláztatás, amelynek a brit rendőr kitette áldozatait

Legfontosabb

2023. február 4. – 00:58

Semmihez sem hasonlítható az a megaláztatás, amelynek a brit rendőr kitette áldozatait
David Carrick egy ismeretlen keltezésű fotón – Forrás: Metropolitan Police / Social Media

Másolás

Vágólapra másolva

„Rendőr vagyok, velem biztonságban vagytok.”

Ilyen, és ehhez hasonló szövegekkel nyugtatta potenciális áldozatait David Carrick brit rendőr, aki január 16-án vallotta magát bűnösnek a legalább tizenkét nő ellen, tizenhét éven át elkövetett sorozatos nemi erőszak és szexuális bűncselekmények ügyében.

A 48 éves férfit 2021 októberében vették őrizetbe egyik áldozatának a feljelentése nyomán. A nő azután állt elő, hogy letartóztatták azt a másik londoni rendőrt, aki szolgálaton kívül elrabolta és megerőszakolta Sarah Everardot. Az ítélet utáni virrasztások brutális szétverése, illetve Everard meggyilkolása az utóbbi évek egyik legsúlyosabb bizalmi válságát idézte elő a londoni rendőrséggel (Metropolitan Police, röviden: Met) szemben. Az amerikai rendőrellenes megmozdulásoktól nem teljesen függetlenül pedig mélyebb társadalmi diskurzust indított el a rendőrség szerepéről az országban.

A botránysorozat nem maradt következmények nélkül: a menetrendszerű belső vizsgálat elindítása mellett a Met megfogadta, hogy a jövőben erősebben fogja szűrni, kik lehetnek a tagjai. Mindezek után 2022 februárjában némileg váratlanul lemondott a szervezet első női vezetője, azzal magyarázva döntését, hogy elvesztette London polgármesterének a bizalmát.

A jelek azonban arra utalnak, hogy a bukását az épp kibontakozóban lévő Carrick-ügy okozta, amely mind durvaságát, mind jelentőségét tekintve az egyik legnagyobb próbatétel, amellyel a Metnek, tágabb értelemben pedig a brit rendőrségnek valaha szembe kellett néznie.

A Szörnyeteg

David Carrick ugyanis több mint 80 szexuális bűncselekményt vallott be, amelyeket összesen 12 nő ellen követett el 2003 és 2020 között. A férfi többek között beismerte kilenc nő megerőszakolását, voltak, akiket több alkalommal, hónapokon vagy éveken keresztül bántalmazott, esetenként súlyos fizikai sérüléseket okozva.

Az ügyészek szerint Carrick életében minden nő célpont volt, barátnők, iskolai barátok és idegenek is. Áldozatai egy részével a Tinder és a Badoo társkereső appokon, másokkal pedig klubokban találkozott. Nemcsak a bűncselekmények száma, hanem azok kegyetlensége és szadizmusa is sokkolta a brit közvéleményt. Jaswant Narwal ügyész például azt mondta:

A megaláztatás mértéke, amelynek Carrick kitette áldozatait, semmihez sem hasonlítható, amivel az ügyészségen eltöltött 34 éve alatt találkozott.

Egy nőt például arra kényszerített, hogy a lakásában egy olyan lépcső alatti gardróbban tartózkodjon huzamosabb ideig meztelenül, amely egy nyomozó szerint egy nagyobb kutyaszállító ketrec méretét sem érte el. Egy másikkal meztelenül takaríttatta ki a lakását, míg többeket levizelt, a rabszolgájának nevezett és egyéb módon becsmérelt. Néhányuknak megmondta, hogy milyen ruhát hordjanak, hol aludjanak, és mit egyenek, ha éppen nem egyenesen eltiltotta őket mindenféle ételtől.

Carrick a rendőri pozíciójával visszaélve követte el a kegyetlenkedéseket. Előfordult, hogy a jelvénye felmutatásával nyerte el a nők bizalmát, máskor pedig pont munkáját felhasználva némította el őket. Egyik áldozata például arról számolt be, hogy rendőri egyenruhában, a szolgálati fegyverével pózolva küldött neki szelfiket a munkahelyéről, majd később azzal fenyegette meg, hogy megöli őt. Ugyanez a nő azt állította, hogy a férfi megbilincselte, és azzal dicsekedett, hogy ő befolyásos ember, aki a miniszterelnököt őrzi. Carrick ezután azzal fenyegetőzött, hogy kábítószert helyez el a nő autójába, ha nem maradnak együtt: „Kinek fognak hinni?”, tette fel neki a kérdést.

Egy másik nő egy társkereső oldalon ismerkedett meg a férfival, akinek az üzenetei eleinte nagyon megrémítették őt. „Furcsa volt – mondta.

– Azt gondoltam, hogy kedvesnek kell lennem vele, mert rendőr, és hogy egy rendőrben biztosan meg lehet bízni.”

Egy volt kollégája pedig nemrég szörnyetegnek nevezte a férfit, és azzal vádolta, hogy még a kétezres évek elején megerőszakolta. A nő akkor nem tett feljelentést, mert tartott attól, hogy a férfiak által dominált szervezetben csak nevetve elhessegetik, vagy nem hisznek neki. „Bűnösnek érzem magam. Úgy érzem, cserben hagytam a többi áldozatot azzal, hogy nem szóltam. Azért vagyok rendőr, hogy megvédjem őket”, mondta a nő a Times brit napilapnak.

Rendőrségi vezetők a londoni közgyűlés rendőrségi és bűnügyi bizottsága előtt a David Carrick-üggyel kapcsolatos meghallgatáson, a kelet-londoni városházán, 2023. január 25-én – Fotó: Yui Mok – PA Images / Getty Images
Rendőrségi vezetők a londoni közgyűlés rendőrségi és bűnügyi bizottsága előtt a David Carrick-üggyel kapcsolatos meghallgatáson, a kelet-londoni városházán, 2023. január 25-én – Fotó: Yui Mok – PA Images / Getty Images

Bastard Dave

Természetesen felmerül a kérdés, hogyan követhetett el Carrick 17 éven keresztül válogatott bűncselekményeket anélkül, hogy a londoni rendőrségnél jobban utánanéztek volna az ellene felmerülő panaszoknak. Bár a szervezeten belül nem jelentette fel senki, valami mégis feltűnhetett kollégáinak, akik a „Bastard Dave”, azaz „Gazember Dave” becenevet aggatták rá.

A férfi egy rövid katonai szolgálat után 2001-ben, 26 éves korában csatlakozott a londoni rendőrséghez, ahol annak ellenére ment át az átvilágításon, hogy korábban gyanúba keveredett egy betöréses ügyben. 2002-ben még próbaidőn volt, amikor egy korábbi élettársával szemben elkövetett zaklatással és bántalmazással vádolták meg: a vizsgálatot a saját rendőri szerve folytatta le, és nem tartóztatták le. A Stevenage-ben élő rendőrtiszt később tagja lett a kormányhivatalokat és a diplomáciai képviseleteket őrző fegyveres erőknek (Nagy-Britanniában alapjáraton nem adnak az utcai rendőrök kezébe fegyvert), amivel többször hencegett is áldozatai előtt.

2021-ig a Methez és három másik rendőri szervhez 14 panasz érkezett Carrickkal szemben.

Ezek közül hét a nők elleni bűncselekményre, köztük családon belüli erőszakra és zaklatásra vonatkozott. Carrickot azonban nem függesztették fel, és nem is vizsgálták át újra. Az incidensek nem vezettek vádemeléshez, ezért mindegyiket külön kezelték, az áldozatok pedig egy idő után gyakran visszavonták vallomásaikat.

A férfi letartóztatása után vezető beosztású rendőrök elismerték, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a sorozatos panaszokra. „Észre kellett volna vennünk a bántalmazó viselkedésmintáját – mondta Barbara Gray rendőrfőnök-helyettes.

– Őszintén sajnáljuk” – folytatta, és hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy a Met hibái hozzájárultak az áldozatok szenvedésének meghosszabbításához.

Carrick 2001 után csak 2017-ben esett át komolyabb belső átvilágításon, ám a felmerülő panaszok és az erőszakos háttér ellenére ismét nem akadt fenn. A férfit 2021 nyarán nemi erőszakkal gyanúsította meg a Hertford megyei rendőrség, le is tartóztatták, de a Met nem függesztette fel. Helyette korlátozott szolgálati időben tovább dolgozhatott, és elvették tőle a fegyverét.

Carrick épp készült volna visszatérni teljes körű szolgálatba, amikor egy másik nő feljelentése nyomán letartóztatták, ugyanúgy nemi erőszak vádjával. Megnevezték, majd nyilvánosságra hozták az elmúlt 17 évben elkövetett bűncselekményeit. Azóta több volt áldozata előállt, és beszámolt a rájuk kényszerített borzalmakról.

Ki őrzi az őrzőket?

David Carrick tettei egy olyan pillanatban kerültek felszínre, amikor a rendőrség státusza amúgy is erőteljesen megkérdőjeleződik Nagy-Britanniában. Az Everard-gyilkosság, illetve az utána következő békés tüntetések szétverése súlyos bizalmi válságot okozott a londoni rendőrséggel szemben, és ez kihathat az ország többi részére is. Fontos megjegyezni, hogy a brit rendőrség nagyban támaszkodik a közösség támogatására, képzésükben fontos helyet foglal el a közösségért, és nem annak ellenében történő szolgálat.

Az Everard-gyilkosság miatti tüntetés a Scotland Yard előtt, 2022 márciusában – Fotó: Rasid Necati Aslim / Anadolu Agency
Az Everard-gyilkosság miatti tüntetés a Scotland Yard előtt, 2022 márciusában – Fotó: Rasid Necati Aslim / Anadolu Agency

Ennek elengedhetetlen része az a bizalom, amely eddig nagyrészt jellemezte a rendőrség és a különböző közösségek viszonyát. Ez a bizalom azonban rendkívül meggyengült, egyes felmérések szerint történelmi mélyponton van. A rendőrség saját jelentése szerint ez elsősorban az elmúlt két év botrányainak tulajdonítható, a mért változás pedig különösen erős a fiatalok és a színes bőrűek között.

Többen valószínűnek tartják, hogy a londoni rendőrségen belül uralkodó légkör is hozzájárult ahhoz, hogy Carrick büntetlenül garázdálkodhasson 17 éven keresztül. „Ő volt az a csávó, aki rácsapott a nők fenekére, amikor elmentek mellette, vagy dobott egy csókot. Ilyen volt a légkör, elég sok férfi rendőr csinálta ezt” – emlékezett vissza a neve elhallgatását kérő volt munkatársa.

Hasonló kérdéseket tett fel Sadiq Khan londoni polgármester, illetve szóvivőjén keresztül Rishi Sunak brit miniszterelnök is, akik mindketten felháborodtak a történteken, és válaszokat várnak a londoni rendőrségtől.

A Metet szeptember óta vezető Sir Mark Rowley fogadkozott, hogy „gyors ütemben” megreformálják a szervezetet. „Kudarcot vallottunk – mondta. – És sajnálom.

Nem lett volna szabad rendőrnek lennie.”

Külön nem jelölt, felhasznált források: BBC, The Times, The Guardian

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!