Brazil elnökválasztás: Bolsonaro az útlezárások feloldására szólította fel a híveit, akik katonai hatalomátvételt követelnek

2022. november 3. – 06:36

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégi brazil elnökválasztást elbukott Jair Bolsonaro dühös hívei tízezrével tiltakoznak brazil futballmezben, az ország zászlójával a fejükön katonai bázisok előtt az ország több pontján – írja a New York Times. Azt mondták, azért vannak ott, hogy megmentsék a brazil demokráciát a manipulált választásoktól, és erre csak egy mód van: a fegyveres erőknek át kell venniük a kormány irányítását.

A lap megjegyzi: ez riasztó követelés egy olyan országban, amely 1985-ig két évtizedes katonai diktatúrától szenvedett. Emellett pedig egy újabb bizarr fordulat Brazília megosztó választásait követően.

Frissítés: magyar idő szerint csütörtök hajnalban Bolsonaro felszólította a híveit, hogy oldják fel a brazil utak lezárását, a "törvényes tiltakozásokat" azonban támogatta. A politikus egy videót tweetelt, amelyben – utalva a brazíliai államok több mint felében emelt blokádokra – azt mondta: az utak lezárását nem tartja a legitim tüntetések részének. A tüntetésektől zajos napot egy erőszakos epizód is beárnyékolta: a délkeleti Sao Paulo államban található Mirassol közelében egy útzárnál egy autós belerohant a tüntetőkbe, legalább hét embert megsebesítve – írja az MTI.

Szerdán a szélsőjobboldali Bolsonaro 45 órás hallgatás után szólalt meg, nem támadva a választás eredményét, és vonakodva beleegyezett a hatalom átadásába, miután a baloldali korábbi vezetővel, Luiz Inácio Lula da Silvával szemben elszenvedett vereségét követően 45 órán keresztül hallgatott. Igaz, még ezután sem ő, hanem csak az alelnöke ismerte el a vereséget.

A New York Times felidézi: Bolsonaro évek óta – alaptalanul – támadja a brazil választási rendszereket, így aligha meglepő, hogy támogatói nem akarják elfogadni a vereséget. Idéznek egy 51 éves férfit, aki "Csalás a szavazógépekben!" feliratú táblát tartott a brazil hadsereg nemzeti főhadiszállása előtt tartott tüntetésen; ő azt mondta: "Nem értem annyira, de be kell avatkozniuk, és új választásokat kell tartaniuk (…) “Láttunk különböző videókat. Emberek pénzt osztogatnak, szavazatokat vásárolnak”. Beszéltek olyan tüntetővel is, aki a törött lába ellenére ment el tiltakozni, és azt mondta nekik: többek között Bolsonaro szavai adtak neki erőt, hogy elmenjen a demonstrációra.

A széles körű tüntetések és a fegyveres erőkre való felhívások a brazil szélsőjobboldal azon eszkalációját jelentették, hogy nem fogadta el Lula megválasztását. Az ország korábbi elnökét a jobboldalon sokan bűnözőnek tekintik korábbi korrupciós botránya miatt.

A hadsereg nem fontolgatja, hogy beavatkozik a hatalomátadásba, de ha a tüntetések kiterjednek, akkor arra ösztönözheti a távozó elnököt, hogy kérje meg támogatóit a hazatérésre – ezt egy neve elhallgatását kérő magas rangú katonai tisztviselő mondta a lapnak. A védelmi minisztérium hivatalosan annyit közölt, hogy hamarosan átadja a választási tisztviselőknek a szavazás tisztaságáról szóló jelentését.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!