Csép Éva Andrea a nőgyilkosságokról: Komolyan dolgoztunk, sok eredményt elértünk, de valami mégsem működik

A nőgyilkosság, amit femicidként vagy femicídiumként is említenek, nemi alapon elkövetett gyilkosságra utal, azaz olyan esetekre, ahol egy nő meggyilkolása női mivoltából következik. Ezek a gyilkosságok gyakran közvetlen kapcsolatban állnak a családon belüli erőszak jelenségével, ugyanis az elkövető az esetek nagy részében az áldozat aktuális vagy korábbi partnere, házastársa. Az, hogy ezek az esetek újra és újra megismétlődhetnek, számos, szisztematikus hiányosságra hívja fel a figyelmet mind a jogalkotás, mind az érdekképviselet, mind pedig a hatósági szervek hatékonysága kapcsán.

A bántalmazás nem egyéni deviancia, hanem szorosan kapcsolódik a társadalmi struktúrákhoz, nemi szerepekhez és hatalmi egyenlőtlenségekhez. A rendőrség, a szociális szolgáltatások és az igazságszolgáltatás gyakran nem biztosítanak megfelelő vagy időben érkező védelmet az áldozatoknak, részben az előítéletek és a megfelelő képzés hiányossága miatt. Bár a jogszabályok sokat módosultak és fejlődtek, a gyakorlatban a végrehajtás és az áldozatközpontú szemlélet hiánya továbbra is akadályt jelent a probléma kezelésében. A hatékony beavatkozás jogi, szociális, pszichológiai, politikai és közösségi eszközök összehangolását igényelné, amitől úgy tűnik, egyelőre távol áll az ország adminisztrációja.

Románia 2016-ban ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, az Európa Tanács egyezményét a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról. Ez látszólagos előrelépést jelentett, ugyanis ennek értelmében az állam köteles biztosítani az áldozatok védelmét, a tettesek felelősségrevonását és büntetését, valamint oktatási és tudatosságnövelő programokat kell beépítenie a társadalmi nemi egyenlőség erősítésére. A gyakorlatban azonban – a GREVIO (az Európa Tanács független szakértői csoportja az isztambuli egyezmény alkalmazásának ellenőrzésére) Romániáról szóló első, 2022-es jelentése szerint – bőven vannak még hiányosságok ami például a jogalkotást és a hatóságok fellépését illeti.

De valóban, konkrét intézkedések is felmutathatóak a jogalkotás szintjén, főleg, ami a családon belüli erőszakot illeti, bár ezek gyakran reakcióként, semmint preventív eszközként épültek be. Az utóbbi években azonban voltak még előrelépések, többek között:

• 2018-ban elfogadták (a családon belüli erőszakra vonatkozó) 217/2003–as törvény jelentős módosítását (174/2018), amely bővíti a családon belüli erőszak definícióját (pl. a pszichológiai, gazdasági erőszakkal) és bevezeti a sürgősségi távoltartást
• 2023-as módosítása (240/2023) kötelező jogi képviseletet biztosít az áldozatoknak családon belüli erőszak esetében,
• 2021-ben elfogadták az elektronikus megfigyelésről szóló törvényt (146/2021), amely lehetővé teszi az agresszorok elektronikus nyomkövetővel (lábbilinccsel) történő ellenőrzését,
• 2025-ben pedig elfogadták a „Románia erőszak nélkül” törvényt (54/2025), amely megduplázza a minimum büntetéseket erőszakos bűncselekményeknél, pénzbüntetést vezet be, és szigorúbb eljárást biztosít a védelmi rendelkezések megszegésének esetére.

A Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség (ANES) pedig egy hete törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyben kérvényezik a nőgyilkosság (femicídium) büntetőjogi kategóriaként való elismerését a román büntetőjogban, ami lehetővé tenné a probléma láthatóvá tételét és ezáltali részleges kezelését.

A nők elleni, illetve a családon belüli erőszak kezelésének általános tendenciáiból kiindulva Romániában fontos azt is mérlegelni, hogyan képeződik le ez kisebb közösségekre, mondjuk az erdélyi magyar női kisebbségre, amely sajátos nyelvi, közösségi, kulturális aspektusokkal rendelkezik.

Az RMDSZ Nőszervezete közleményben állt ki a nők elleni erőszak ellen azután, hogy a 33. nőgyilkosság brutális körülményei nyilvánosságra kerültek. Ebben megfogalmazták, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik a probléma kezelésének céljából. A Nőszervezet 2017-ben indította el a NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni) kampányt, amelyben különböző projektek és aktív, tájékoztató jellegű kommunikáció által igyekeztek szembeszállni a jelenséggel. Ez azonban egy időszakos kezdeményezés volt, az évek során pedig a téma fokozatosan a háttérbe szorult a kommunikációjukban.

Év elején az Átlátszó Erdély is közölt egy anyagot a romániai nők elleni erőszak áldozatairól, amelyben kitérnek az RMDSZ tevékenységére is, felhívva a figyelmet az olyan hiányosságokra is, mint a párt férfi tagjainak távolmaradása a kérdésben.

A nők elleni erőszak problémája továbbra is főként országos keretben került megjelenítésre, miközben a kisebbségi közösségek sajátos igényeire kevés figyelem irányult, pár panelbeszélgetést leszámítva, ahol Csép Éva Andrea van jelen, mint a párt szóvivője nőjogi ügyekben. Az RMDSZ parlamenti képviselője azonban, aki egyben a Nőszervezet ügyvezető elnöke is, aktívan foglalkozik a kérdéssel, mind ami jogalkotást, mind pedig ami a kommunikációt illeti. A fentiekben felsorolt törvénymódosító javaslatokon is több helyen szerepel a neve, mint kezdeményező. Őt kérdeztük a Nőszervezet tevékenységéről, kommunikációjáról, olyan intézkedéseiről, amelyek az erdélyi magyar nők biztonságára vonatkoznak.

Korábban többször is hangsúlyozta, hogy minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni, hogy tájékoztassák az embereket a családon belüli, nők elleni erőszak jelenségéről. Hogyan értékelné ön az RMDSZ Nőszervezetének hivatalos, nyilvános, tájékoztató jellegű kommunikációját a témában az utóbbi félévben?

Az, hogy az RMDSZ Nőszervezete, 2017-ben elindította a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampányt, az már egy nagyon bátor lépés volt, amit hogyha visszaemlékszünk, én nagyon-nagyon megszenvedtem az elején, de úgy gondoltam, hogy parlamenti képviselőként tudok a nőknek a hangja lenni. Akkor azt mondták, az erdélyi magyar társadalomnak nem ez a prioritás, hogy a bántalmazott nőkkel és a nők elleni erőszak jelenségével foglalkozzunk. Nőszervezetként akkor vettünk egy nagy, mély lélegzetet, és azt mondtuk, de igen, eljött az ideje annak, hogy olyan témákról beszélgessünk és próbáljunk lépéseket eszközölni, amelyeket a szőnyeg alá söpörnek, pedig ott vannak, csak nem akarnak tudomást venni róluk.

Mi reagálunk esetekre, bizonyos rendezvényeken erről a témáról beszélünk, helyi szakembereket összekapcsolunk a Nőszervezet aktivistáival, segítünk az önkormányzatoknak, amikor megszerveznek találkozókat, igyekszünk a nőket is bevonni ebbe a folyamatba, tájékoztatjuk őket a törvénymódosításokról, sőt, konzultálunk velük. Én azt gondolom, hogy ez egy állandó folyamat, nem egy meghatározható dolog, ahogy annak idején gondoltunk, miszerint egy kampány megold mindent.

2023-ban elindítottak egy projektet Női Jogvédő Ügyelet címmel, ahol a bántalmazott nők magyar nyelven is segítséget kérhetnek, ha jól értettem, főként jogi értelemben. Ez a szolgáltatás jelenleg is elérhető?

A női jogvédő ügyeletet én indítottam a kabinetemen keresztül, mert parlamenti képviselőként rájöttem arra, hogy nagyon sok nő nem ismeri a jogait, és van egy nyelvi akadály is abban, hogy egyáltalán megértse és érvényesítse azokat. Sokan jöttek fogadóórára hozzám, ezért döntöttem úgy, hogy a Női Jogvédő Ügyeleten belül biztosítok nekik anonimitást, mert sok esetben ez is fontos volt. Így telefonhívásra és emailekre is tudunk válaszolni, megfogalmazunk olyan jogi meghatározásokat, amelyeket esetleg fel tudnak használni, és van egy ügyvédnő, akivel közösen szoktunk tanácsot adni. Ez nem segélyszolgálat, ez azoknak van, akik el szeretnének igazodni bizonyos jogi kérdésekben.

Ez máig elérhető, tehát ha most írnék, kapnék választ? Az RMDSZ Nőszervezet nem emelte be a kommunikációjába az erről való tájékoztatást az utóbbi időben.

Igen, munkaidőben, amikor nincs szabadságidőszak, elérhető. Csak bizonyos időközönként – pontosan úgy, mint az ingyenesen hívható zöldszámok esetében – újra és újra fel kell hívni rá a figyelmet. Nem tudjuk elégszer elmondani, és igen, folyamatosan kell népszerűsíteni, mert ebben az információmennyiségben, ami körülöttünk van, nagyon nehéz az, hogy mindenki szűrt és célzott információkat kapjon. Ezért igaza van, lehet, hogy jobban kellene népszerűsíteni.

Bár a rendőrség oldalán már magyarul elérhető egy tájékoztató a témában, az ANES oldalán lévő tájékoztató kampány és a szintén oda tartozó zöldszám nem kínál magyar nyelvű hozzáférést. Terveznek erre vonatkozóan intézkedéseket?

Három éve dolgozom rajta, hogy ezen a zöld számon magyar ajkúak is tudjanak segítséget, tájékoztatást kérni. Egy munkatárs van, aki töri a nyelvet, de beszél magyarul, ennyit el tudtam érni. Ez egy állandó probléma, amelyre mindig felhívom a figyelmet, és igyekszem jelezni, hogyha fordításbeli problémák vannak, szóljanak, mert segítünk.

Másrészt pedig nagyon nagy gondot jelent a szakemberek hiánya. Azok a szakemberek, akik kimondottan családon belüli erőszak témájában jártasak, közben tudnak járni, ismerik a procedúrákat, tudják, hogy hogyan viselkedjenek az áldozattal, hogyan támogassák, miket javasoljanak.

Azt látjuk, hogy az ilyen típusú segítő szakmában és tanácsadási területen egyre kevesebben szakosodnak, ez nem sokak számára izgalmas és vonzó terület.

A NEEEM weboldala évek óta elavult információkat tartalmaz, sőt, a kereső egyenesen nem biztonságosnak minősíti. Mikorra várható ennek a korszerűsítése?

Igen, ezt tudtam, hogy meg fogják kérdezni tőlem előbb-utóbb. Az elmúlt időszakban annyi mindennel el voltunk foglalva, hogy nem fektettünk kellő hangsúlyt az oldalra, és inkább a közösségi médiában kommunikáltunk, ezeken a felületeken adtunk át információkat, mert tudtuk, hogy gyorsabban célba ér, ezzel szemben az oldalt nem látogatták annyira. De igen, updatelni fogjuk a kornak megfelelően. Ezt a következő időszakban fogjuk megbeszélni. Most olyan kérdést tett fel, amire nem tudok én egyedül válaszolni, ez nem csak az én döntésem.

Az Esélyegyenlőségért Ügynökség, az ANES nemrég egy közleményben nyilatkozta, hogy szorgalmazza egy törvénymódosítási javaslat beterjesztését, amely a femicídiumot, mint önálló büntetőjogi kategóriát határozná meg. Erről, mint nőszervezeti tag, mi a véleménye? Az RMDSZ részéről terveztek ilyen típusú törvénymódosító javaslatot előterjeszteni?

Minden egyes intézménynek jogában áll törvénymódosításokat javasolni. Ebben a kérdésben, én azt gondolom, hogy jó, hogy kimondja ezt az ANES, de mindenképpen azt látom, hogy nagyon nehéz ezt azonosítani. Határozottan látom azt is, hogy dolgoznak azon, hogy jobbá tegyék a törvénykezést, eszközöket adnak, ellenben az ő mozgásterük is szűkös, ugyanis költségvetési hiánnyal küzdenek.

Nekem elő is van készítve egy törvénymódosításom, ami első lépésként arról szól, hogy amennyiben valaki megsérti a távoltartási rendeletet, az fél évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel jár. Azt mutatja a tapasztalat és a terepen dolgozó személyek ezt mondják nekem, hogy nagyon sok esetben inkább felfüggesztettet adnak, nem letöltendőt. Én pedig azt gondolom, hogy aki egyszer megszegte a végzést, azt határozottabb eszközökkel kellene kezelni, kötelezően letöltendő börtönbüntetés legyen, ne adjuk meg a felfüggesztés lehetőségét.

Ez szigorítás olyan értelemben, hogy ezáltal sokkal több agresszor talán kétszer meggondolja majd, hogy mit fog tenni. Habár azt mondják, hogy az agresszorok, hogyha egyszer lépni akarnak, akkor a súlyosbító körülmény sem állíthatja meg őket.

Én annak a híve vagyok, az RMDSZ-ben is, hogy nem a kijelentések szintjén kell dolgozni, hanem eredményeket kell elérjünk.

Én azt látom, hogy itt komolyan dolgoztunk, sok eredményt elértünk, de valami mégsem működik.

Ahhoz, hogy működjön és ne kerüljön nőknek az életébe az, hogy valaki valamiért nem lépett közbe, valamilyen eszköz hiányzott, fontos, hogy közösen azonosítsuk, hogy milyen erőforrásaink vannak és hogy hogyan tudunk még tovább lépni.

Ha jól tudom, az RMDSZ Nőszervezetének 2017-ben, az egyik első, a családon belüli erőszakot tematizáló törvénymódosító javaslatában, amit ön terjesztett be a képviselőháznak, van egy rész, ami arra vonatkozik, hogy ha az agresszornak korábban nem volt erőszakos ügye, az áldozat pedig megbocsát és visszavonja a feljelentést, akkor az agresszor mentesül a büntetőjogi felelősség alól.

Nem ez volt benne. Ez csak a bevezetője volt az indoklásnak, az akkori törvénykezés úgy rendelkezett erről, hogy amennyiben az agresszor elleni feljelentést visszavonja a bántalmazott, akkor megszűnik az eljárás. Az én törvénymódosításom arról szólt, hogy amennyiben ugyanaz ellen az agresszor ellen, ugyanolyan típusú cselekedet miatt ugyanaz a személy másodszor is feljelentést tesz, de visszavonja, a procedúra akkor is folytatódjon. Ennek a hátterében az áll, hogy ezek a helyzetek gyakran érzelmi, anyagi, fizikai kiszolgáltatottságból adódóan következnek be, sokszor zsarolás, fenyegetés hatására vonnak vissza feljelentéseket. Ezt, az én törvénymódosításom értelmében, ki kell vizsgálni. Nem vagyok az a személy, aki az első pofont megbocsátja, sőt, felháborítónak tartom azt, hogy ez a procedúra. Emberjogilag megmagyarázták a szakemberek, hogy igenis ez egy döntési jog, nekem, mint felnőtt embernek, az én feljelentésem következményeinek tudatában jogom van arra, hogy újragondoljam a helyzetet és meggondoljam magam.

Egy dolgot még szeretnék hangsúlyozni: kerüljék az áldozathibáztatást. Hogyha egy kolléganőd egy héten háromszor „elesik”, akkor kérdezd meg, hogy segíthetsz-e neki, mert nem eshet el háromszor. Ne azt kérdezd meg, hogy milyen piros rúzst vettél fel, vagy miért mentél későn haza a buliból, miért mentél el délután a barátnőkkel kávézni. Csak ott kell lenni vele, feljelentést tenni, megkérni, hogy jöjjön hozzád meginni egy kávét, nem engedni, hogy egyedül maradjon. Ne mondjuk azt, hogy fiam, férjhez mentél, és ez mindenkinek a keresztje, ezt el kell viselni, mert ez erről szól. Ez nem erről kell, hogy szóljon.

Nekünk meg olyan eszközöket kell teremtenünk, amelyet nem tud elvenni egy agresszor. Van dolgunk, közösen, mindannyiunknak. Nagyon-nagyon sokszor el kell tudjunk mondani információkat, megértetni mindenkivel, az emberek nyelvére lefordítani, ismételni folyamatosan magunkat, hiszen nem jut el sokakhoz még így sem.