Kevesebb iskolaigazgatóval és nagyobb osztályokkal spórolna az oktatási miniszter

Kevesebb iskolaigazgatóval és nagyobb osztálylétszámmal csökkentené az oktatási rendszer kiadásait az oktatási miniszter. Daniel David a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban beszélt arról szombaton, hogy milyen kiadáscsökkentő intézkedéseket támogatna.

A News.ro összefoglalója szerint Daniel David kijelentette, hogy az oktatás „jelentős mértékben járul hozzá ahhoz a költségvetési hiányhoz”, amellyel Románia szembesül. Elmondása szerint az olyan intézkedésekkel, mint a tanári normák újragondolása, az egyes osztályokban tanulók számának növelése, valamint a jogi személyiségű oktatási intézmények kijelölési kritériumainak módosítása, valószínűleg 2-3 milliárd lejt is meg lehetne takarítani.

Az oktatási miniszter szerint, ha a jelenlegi 300 fős küszöbről 500 tanulóra emelnék azt a létszámot, ahány egy önálló jogi személyiséggel rendelkező iskolához szükséges, mintegy 900 iskolaigazgató térhetne vissza a tanításhoz.

„Próbáljuk megemelni azt a tanulólétszámot, amely alapján egy iskolának jogi személyisége lehet, 300-ról 500-ra. A jelenlegi rendszerben sok kicsi iskola van. Ha bevezetjük ezt az intézkedést, körülbelül 900 igazgatói pozíció szabadulna fel például. Ők nem maradnának munka nélkül, hiszen tanárok, tehát visszatérhetnek a tanításhoz. Így koncentrálni tudjuk az oktatási központokat, és a rendszer kevésbé lenne széttagolt” – nyilatkozta Daniel David, aki hangsúlyozta azt is, hogy a béreket nem lehet csökkenteni, mert azok már így is alacsonyak más területekhez képest.

Az osztályok létszámának növeléséről azt mondta: jelenleg az elfogadott tanulólétszám osztályonként 10 és 24 fő között mozog. A terv szerint ez a szám kettővel növekedne. Kivételes esetekben – „nagyon jól megalapozott indoklással” – további négy diákkal is nőhetne az osztálylétszám, de a 30 fős határt nem léphetné túl. Emellett a tanári óraszámok rendszerének az újragondolásával is takarékoskodna.

Daniel David szerint akkor tudnak az oktatásra bátorsággal pénzt kérni, akár vitatkozva is, ha kell, ha jól működik a rendszer, nincsenek fekete lyukak benne, amik megakadályoznák pénzek hatékony elköltését. A miniszter szerint az oktatási rendszernek több pénzre van szüksége, de az anomáliákat fel kell számolni, mert a pénzügyi forrásokkal csak felerősítik azokat. „Egy bizonyos ponton láthatóvá válnak, felkeltik a rendszeren kívüliek figyelmét” – mondta a Digi24-nek.

Az ösztöndíjakkal kapcsolatban azt mondta, hogy szerinte eltorzították az érdem fogalmát azzal, hogy ha mindenki 9,5 fölötti átlaggal teljesített egy osztályban, akkor mindenki ösztöndíjat kapott. Amikor arról kérdezték, hogy mit üzen azoknak a diákoknak, akik egész évben tanultak, hogy elérjék a tanulmányi ösztöndíjhoz szükséges átlagot, de most mégsem fognak kapni, mert nem kerültek be a legjobbak közé, hogy nem azért járnak iskolába, hogy ösztöndíjat kapjanak.

„Aggasztónak tartom, hogy mi történik akkor, amikor rövid idő alatt sok pénzt juttatunk egy olyan rendszerbe, amely nincs jól felépítve. A gyerekek gondolkodását is torzítjuk. Azért jársz iskolába, mert az oktatás kötelező, és abban a reményben, hogy szeretni is fogod, és látod, hogy társadalmilag is segít. Nem azért mész, hogy jó jegyeket szerezz, és ösztöndíjat kapj” – mondta.

Daniel David szerint átgondoltabb ösztöndíjrendszerre van szükség, mert az fenntarthatatlan, hogy valaki tanulmányi ösztöndíjas volt, majd nem tudta letenni az érettségit. A miniszter szerint a közoktatásban azok támogatása a legfontosabb, akik szociális-gazdasági helyzetük miatt nem férnek hozzá az ingyenes oktatáshoz.

„Engem az érdekel, hogy megszüntessük a túlzásokat, és normális mechanizmusokat vezessünk be. A szociális ösztöndíj azoknak járjon, akik valóban rászorulnak, az érdemösztöndíj pedig valóban érdem legyen” – tette hozzá.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!