Egyesek szerint borzalmas, mások szerint okés volt az idei román érettségi

Lezajlott az idei tanév első érettségi vizsgája, a végzős diákok román nyelv és irodalomból mérettettek meg, ahol szubjektum és másság témában kellett, hogy esszét írjanak.

Az idei év legfontosabb újdonsága, hogy különböző tételt kaptak a román és magyar anyanyelvű diákok, ugyanis mostanra lett végzős az a korosztály, amely a kisebbségeknek szóló tanterv szerint tanulhatta a románt és ennek megfelelően is érettségizhetett.

A másik, kevésbé forradalmi, de annál izzasztóbb újítás: teljesen felforgatták a vizsganaptárt. A szóbeli már januárban lezajlott — amikor még csak az influenza és a félévi jegyek miatt izzadtak a diákok —, az írásbeli viszont már június 10-én esedékes lett. A minisztérium szerint ugyanis júliusban túl nagy a hőség, és sok iskolában nincs légkondi. Vagyis: az oktatás továbbra is szezonális, és ha már nincs pénz hűtésre, legalább előbb letudjuk a stresszt.

A kolozsvári magyar diákok nagy részét idén a baptista fenntartású Emanuel Kollégiumba osztották be érettségizni. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Református Kollégium végzősei is ebben az épületben vizsgáztak.

A vizsga hivatalosan 9 órakor kezdődött, a diákoknak azonban már 7:30 és 8:30 között meg kellett érkezniük a helyszínre. A feladatok kidolgozására három órájuk volt. Tizenegy óra körül már a kijárat felé tekintgető szülők álltak sorfalat az iskola előtt: az órájukat figyelték, remélve, hogy gyermekük sikerrel vette az akadályt. Volt, aki virággal a kezében várakozott – mintha már a vizsga utáni gratulációknál tartanánk.

12 előtt csak szórványosan tűntek fel az első túlélők a vizsgaépület kijáratánál, mintha valami titkos kódot kellett volna megfejteniük ahhoz, hogy elhagyhassák a helyszínt. A legtöbben bent maradtak, nyilván reménykedve, hogy a 179. percben még eszükbe jut az a bizonyos plusz egy érv: vajon tényleg fontos-e, hogy az ember elérje serdülőkori álomkarrierjét? (Spoiler: ha az álom az volt, hogy túlélje a román érettségit, akkor igen.)

Aztán kiderült, hogy nem csak a diákok voltak késésben – a tételek is. Fél órával csúszott az egész indulás, így mindenki később is jött ki. 12:30 körül kezdett megtelni az utca nyugtalan szülőkkel, virágcsokros nagynénikkel és az éppen nem vizsgázó barátokkal, akik profin dobták be a kötelezőt: „Na, hogy ment?” – mintha nem tudnák, hogy erre még a legmagabiztosabb tanuló is csak motyogni tud valamit, hogy „hát... meglátjuk” vagy „ejsze jól”, jobb esetben egy sóhajtással kísért „legalább túl vagyunk rajta”.

A fiatalok kezében gyűrött papírfecnik, rajtuk a kód – nem tudják, mikor lesz eredmény, csak azt, hogy most már lehet levegőt venni. Páran a telefonjuk után nyúltak, hogy megnyugtassák az otthoniakat: „Írtam három oldalt, biztos van benne vagy 40 pont.” És tényleg – ilyenkor már nem a tökéletesség számít, csak hogy valami legyen. Legalább a papíron.

Mi is megkérdeztük a kapu előtt ácsorgó, immáron a román érettségi okozta nyomás alól felszabaduló diákoktól, hogy „Na, hogy ment?”.

Melinda egyből rávágta: „Borzalmasan.” Nem finomkodott. Amikor óvatosan visszakérdeztem, hogy mégis miért, csak legyintett, aztán kibökte: ez a „Subiect și alteritate” – magyarul „Szubjektum és másság” – a lehető legrosszabb, amit csak ki lehetett találni. Mellette Adrienn már higgadtabban, „okés”-nak nevezte a tételt, de nem füllentett: „Nem örültünk ennek a témának.” A szövegek elemzését mélyebben kellett volna megközelíteni, „és ha nem jössz rá, hogy milyen szálon kéne elindulni, akkor onnantól kezdve kuka az egész” – tették hozzá összeszokott duóként, egymás szavába vágva, mint akik együtt estek túl egy kisebb katasztrófán. De legalább azt érezték, hogy amit lehetett, megtettek.

Zoltán viszont teljes nyugalommal támasztotta a falat. „Nem volt olyan vészes” – mondta, mintha csak egy sima témazárót írt volna. Sőt, neki még könnyebb is volt, mint várta. Az egyetlen necces pont egy szöveg volt, ahol kicsit vakarta a fejét, hogy mit is akar tőle a szerző, de összességében: „Nem volt baj.”

Patrik is mosolygott, ahogy kilépett az árnyékból a napra. „Az ötös meglesz” – mondta úgy, mint aki már látja magát a vonal fölött. Aztán hozzátette, hogy amúgy ő is könnyebbre számított, főleg az első és harmadik tétel okozott neki némi agygörcsöt, de nem úgy tűnt, hogy bánkódna emiatt.

Ákos szerint összességében nem volt nehezebb a tétel, mint a próbaérettségi. „Az első tétel simán ment, a másodikban is érthető volt a szöveg, szóval ott nem a szöveg, hanem inkább a feladatmegfogalmazás volt a trükkös” – mondta. Például az „érvelős” résznél, ahol arról kellett írni, fontos-e, hogy egy fiatal elérje a kamaszkorában kitűzött szakmai célokat, szerinte sokakat összezavart a megfogalmazás: „Azt írták hogy țeluri, és ez többeket megakasztott, engem is, de aztán hamar rájöttem a cselre.”

Iza inkább az utolsó tételnél érezte a nehézséget. „A legnagyobb gond számomra az volt, hogy csak 100 szavas esszét írhattunk, ennyi szóba nem fértem bele rendesen két érvvel meg következtetéssel is, hacsak nem írtam volna robotstílusban”.

Nagyon örült Melinda és Adrienn annak, hogy idén differenciált tételt kaptak, mást, mint a román anyanyelvű diákok, ugyanis szerintük ez így sokkal könnyebb volt „a három lehetséges témába be lehet a tanult műveket sorolni, és akkor nem kell minden megtanulni” – mondták.

Ezzel pedig a többi diák is mind egyetértett, senki nem panaszkodott a megkérdezettek közül erre a módosításra, sőt mosolyogva mesélték, hogy „a románoké sokkal nehezebb volt”.

Néztem őket, ahogy lassan felszívódtak a városba – táskák a vállon, izzadságcsík az ingen, kóbor remény a szemekben. A román érettségi, a magyar diákok legnagyobb mumusa ma nem is bizonyult olyan ijesztőnek. A hét azonban alig kezdődött el, még hátravan a szaknak megfelelő kötelező tantárgy, pénteken a választott, és hétfőn az anyanyelv vagyis a magyar. Bőven van tehát miért izgulni a következő napokban is.