Elkezdődhet a Minerva Kulturális Központ építése Kolozsváron

Elkezdődhet a Minerva Kulturális Központ építése Kolozsváron
A Minerva Kulturális Központ látványterve – Forrás: Iskola Alapítvány Facebook-oldala

Több éves pereskedés után elkezdődhet jövő héten a Minerva Kulturális Központ építése Kolozsvár belvárosában – írja az MTI a kezdeményezők csütörtöki bejelentése alapján.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón a beruházást megvalósító Iskola Alapítvány elnöke, Nagy Zoltán a belvárosi telekért a román állammal több mint tíz évig pereskedő Minerva Egyesület elnökével, Tibori Szabó Zoltánnal közösen számolt be a tervekről.

Nagy Zoltán elmondta, az új magyar kulturális intézmény megvalósításának a becsült költségvetése 3,3 milliárd forint (41,2 millió lej / 8,1 millió euró), amit a magyar kormány biztosít. Az épülő ingatlan összterülete bruttó 3100 négyzetméter lesz, és várhatóan 2027 végére készül el.

Az MTI összefoglalója szerint az Iskola Alapítvány 2008-ban vásárolták meg az 1320 négyzetméteres belvárosi telket a Minerva Egyesülettől, de mivel több szomszéd megtagadta, hogy beleegyezését adja az építkezéshez, évekig pereskedtek. Valamennyi pert megnyerték, és miután márciusban megszerezték az építési engedélyt, jövő héten elkezdődik a beruházás.

Az épületegyüttest a kolozsvári Atelier FKM tervezte, a kivitelező a Weberbau cég. Három tömbből áll majd, az ötszintes, Brassai utcaiban két alagsori szinten mélygarázs, a felszíniekben irodák és alternatív oktatási tér, planetárium lesz. A Dávid Ferenc utcaiban kávézó, vendégszobák és műtermek lesznek, és restaurálják a műemlék homlokzatot és a XVIII. századi pincét. A hátsó udvari tömbben kortárs kiállítótér és konferenciaterem, az alagsorban hagyatékok őrzésére, feldolgozására alkalmas raktár lesz.

Nagy Zoltán az MTI kérdésére elmondta, az épületegyüttest más magyar kulturális szervezetek is használhatják, közösségi térként szeretnék bekapcsolni Kolozsvár kulturális életébe. Kurátorcsapat is feláll, mely a kortárs kiállítóteret működteti.

Tibor Szabó Zoltán újságíró, egyetemi tanár a Minerva Egyesület által a román államtól visszaszerzett, majd az Iskola Alapítványnak eladott belvárosi telek történetét vázolta fel. Elmondta: a város magyarsága 1919-ben határozta el, hogy nyomdát létesít a Brassai utcai telken, arra készülve, hogy Erdély Romániához csatolásával legyen hol magyar tankönyveket nyomtatni.

653 erdélyi ember adta össze a pénzt és hozta létre a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaságot, mely 1948-ig, az államosításig működött. A civil társadalmat szolgálta, de Rt.-ként jegyezték be, mivel akkor Romániában még nem létezett alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvény.

Tibori Szabó Zoltán elmondta: miután 2005-ben lehetővé vált, hogy a nemzeti kisebbségek közösségei is visszakövetelhessék elkobzott vagyonukat, pert indítottak a Minerva-tulajdonért, mely 20 éve tart. A belvárosi telket a rajta lévő öt rozoga épülettel 2009-ben adták vissza, ezen épül fel az Iskola Alapítvány révén a kortárs művészeti és közösségi tér, emlékeztetve a Minerva közösséget szolgáló tevékenységére. Tibori Szabó Zoltán azt reméli, hogy a jövőben a Minerva többi ingatlanát is sikerül visszaszerezni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!