A Telegram alapítója egy nyugat-európai országot vádol a romániai választások befolyásolásának kísérletével

Elutasította egy nyugati ország kérését, hogy hallgattassák el a romániai konzervatív hangokat az elnökválasztás miatt, posztolta vasárnap Pavel Durov, az orosz Telegram alapítója Telegram-csatornájára a Reuters szerint. A román nyelvű üzenetben Durov nem írta le, hogy melyik országra gondolt, viszont egy bagett-ikonnal utalt talán Franciaországra.

„Kategorikusan visszautasítottam. A Telegram nem fogja korlátozni a romániai felhasználók szabadságát és nem blokkolja a politikai csatornáikat” – írta Durov éppen a második forduló napján.

„Nem lehet »megvédeni a demokráciát« a demokrácia lerombolásával. Nem lehet »harcolni a választási beavatkozás ellen« a választásokba való beavatkozással. Vagy van szólásszabadság és tisztességes választások, vagy nincs. És a román nép mindkettőt megérdemli” – tette hozzá.

A francia külügyminisztérium az X-en Durov Telegram-üzenetének angol változatát posztolva cáfolta, hogy beavatkozott volna a romániai elnökválasztásba.

Durovot 2024 augusztusában egy párizsi repülőtéren őrizetbe vették és nyomozás indult ellene. A francia sajtó szerint 12 bűncselekménnyel, köztük drogkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával és online zaklatással is gyanúsították. Végül márciusban elhagyhatta Franciaországot, jelenleg Dubajban tartózkodik.

A konkrét bizonyítékok és részletek hiányában kérdés, hogy mit nevezünk cenzúrának: a szólásszabadság korlátozásáról van szó vagy gyűlöletkeltő, esetleg erőszakra felbujtó üzenetek korlátozásáról, reagált Durov üzenetére Dragoș Stanca közösségi média szakértő. Facebook-posztjában arra is reflektált, hogy Durov éppen a választás kellős közepén tette közzé az üzenetét, pedig megtehette volna azt is, hogy nem tesz eleget az állítólagos cenzúrának, de csak másnap jelenti ezt be.

Vasárnap a román külügyminisztérium közölte, hogy orosz befolyásolási kísérlet történt az elnökválasztás második fordulójának napján: hamis híreket terjesztő kampány indult el a Telegramon és más közösségi média platformokon, amelynek célja a választási folyamat befolyásolása volt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!