Annál függetlenebb egy újság nem lehet, mint amikor az olvasók tartják fenn

Hogyan lehet ma megtalálni az anyagi keretet a független újságíráshoz Erdélyben, mit jelent sajtóorgánumként kiszolgálni egy közösség igényeit, a mikroadományok vagy az előfizetés modellje működik jobban, és hogyan terjed egyre jobban a média démonizálása? Kiss Anna (Miközöd podcast), Pál Edit Éva (Átlátszó Erdély), Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély), Soós Róbert (UH.ro) és Vig Emese (Transtelex) mondta el tapasztalatait vasárnap délután a Tranzit Házban Józsa Levente (Csakabaj podcast) kérdéseire.

„Annál függetlenebb egy újság nem lehet, mint amikor az olvasók tartják fenn. A rossz hír az, hogy Erdélyben ez még senkinek nem sikerült” – mondta Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély főszerkesztője, hozzátéve, hogy nyilván mindenki azon dolgozik, hogy az olvasóktól származó jövedelem aránya az minél nagyobb legyen.

Pál Edit Éva, aki nemrég az Átlátszó Erdélyhez csatlakozott, arról beszélt, hogy még az UH.ro főszerkesztőjeként azt tapasztalta: a független szerkesztőségekben sokkal nagyobb súlyt kap a gondolkodásban a pénzkérdés – az, hogy mire fizetnek elő az olvasók –, mint maga a tartalom vagy a csapat motiválása, pedig ezek lennének egy főszerkesztő elsődleges feladatai. Egy korábbi, a Sapientia Egyetem által szervezett beszélgetésen, ahol közmédiás és anyagilag stabil helyzetű szerkesztőségek képviselői is jelen voltak (Erdély Fm, Maszol), azt érzékelte, hogy ezek a médiumok ma már szabadabban tudnak gondolkodni tartalmi stratégiákról, új felületekről, olvasók bevonzásáról, mint a független szerkesztőségek, ahol a mindennapi működés anyagi kérdései határozzák meg a gondolkodást. Hozzátette: Erdélyben tovább nehezíti a helyzetet, hogy szinte teljesen hiányoznak a professzionális médiamenedzserek, így a főszerkesztők kénytelenek a tartalom mellett túlélési stratégiákon is gondolkodni.

Ami az olvasók szolgálatát illeti, ez inkább azt jelenti, hogy helyettük kérdezel, helyettük látsz, az igényeiket figyelembe véve tájékoztatsz, fogalmazott Pál Edit Éva. Az újság egy termék, ami válasz egy közönségigényre, tette hozzá Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély főszerkesztője, aki szerint viszont egyre inkább kérdés, hogy az online írott lap mennyire szolgálja ki az aktuális közösségigényeket.

A mikroadományok modellje azért működőképes, mert ha ezer támogatóból kiesik tíz, még mindig sokan maradnak, akik számítanak arra, hogy megkapják az igényeiknek megfelelő tartalmat, magyarázta Vig Emese, a Transtelex vezető szerkesztője. „Erre épít a Transtelex is, ezt várjuk az olvasóinktól, hogy havonta támogassanak nagyon picivel” – tette hozzá.

Kiss Anna, a Miközöd podcast házigazdája arra hívta fel a figyelmet, hogy a néző- vagy olvasóközönségtől való függetlenség nem is lehet cél, hiszen fontos, hogy legyen kommunikáció, visszacsatolás a befogadók részéről arra vonatkozóan, hogy mi foglalkoztatja őket.

„Minket nem szeretnek, minket olvasni akarnak” – indokolta Soós Robert, hogy miért tért át az UH.ro az előfizetői modellre. „Tavaly polgármester-választás volt, és nagyon sokan azért fizettek elő, mert az UH.ro bátor helyettük is és görbe tükröt tart helyettük is. Amikor megválasztották az új polgármestert, akkor sokan lemondták az előfizetést” – mesélte. Arról is beszélt, hogy olyan azért még nem volt, hogy az összes előfizető egyszerre mondta volna le az előfizetést, de olyan már igen, hogy egy pizzateszt miatt az összes hirdető egyszerre távozott a laptól, úgyhogy az előfizetői modell még mindig biztosabb.

A független sajtóhoz való negatív viszonyulásról szinte minden jelenlévőnek volt története, példákat soroltak arról, amikor politikusok démonizálják a sajtót, amikor kis közösségek zárnak össze az újságíró előtt, megmondóemberek szájából hangzik el akár erőszakra való felbujtás is az újságírók ellen vagy gazdag emberek azért indítanak egyébként vesztésre ítélt pert újságírók ellen, hogy lefoglalják az energiáikat és ezzel akadályozzák a munkájukat.

„A politikusoknak rengeteg kommunikációs felületük és pénzük van arra, hogy a sajtót teljesen kikerüljék és direktbe kommunikáljanak (...), nagyon fontos lenne, hogy felvegyük a kapcsolatot az olvasókkal és újra kiépítsük velük a bizalmat, mert különben mint független média tovább fognak bennünket démonizálni, és ők (a politikusok, szerk. megj.) vannak többen, és nekik van több pénzük és hatalmuk erre” – mondta ezzel kapcsolatban Pál Edit Éva.

Sipos Zoltán azt emelte ki, hogy erdélyi magyar nyilvánosság már nem létezik, csak kis helyi nyilvánosságok léteznek, mert – egészítette ki Vig Emese – „az erdélyi magyar nyilvánosságot helyettesítették egy Magyarországról importált össznemzeti ál-nyilvánossággal, amiben az a fontos, hogy a miniszterelnök úr hogy ébredt, és mit nyilatkoztatott ki.”

A jelenlévők egybehangzó tapasztalata, hogy az erdélyi magyar közösséget kevésbé érdekli a bukaresti politika a budapestinél, noha az előbbi valójában nagyobb befolyással van az életére. „Annyira elzáródtunk ettől, hogy a saját képviseletünk azt csinál Bukarestben, ami éppen jól esik neki, és az erdélyi magyarság erre nem figyel” – írta le a jelenséget Kiss Anna. Pál Edit Éva szerint az erdélyi magyar közösség tehetetlennek érezheti magát a román politikával szemben, a sajtónak pedig feladata lehet tájékoztatni az olvasókat arról, hogy milyen eszközeik vannak a nyomásgyakorlásra, „hogy érezzék azt, hogy ők tehetnek saját magukért, mert próbálják elhitetni velünk, hogy mi politikusok nélkül tehetetlenek vagyunk”.

Józsa Levente azt is megkérdezte a jelenlévőktől, hogy mi motiválja őket abban, hogy újságírók legyenek. A következőket válaszolták:

• Soós Róbert, uh.ro: „Udvarhelyen nagyon sok ember azt hiszi, hogy ami most történik a városban, az teljesen rendben van. Én meg úgy gondolom, hogy nagyon nincs rendben. És ahhoz, hogy rendben legyen, ahhoz az kéne, hogy egyszer felfogjuk azt, hogy most mi nem vagyunk jól. És akkor onnan kezdve elkezdődhet egy gyógyulási folyamat. (...) Ameddig ez nem történik meg, addig nekünk ott dolgunk lesz.”
• Pál Edit Éva, Átlátszó Erdély: „Egyszerűen abszurd az, ami történik a világban, és az újságírás ad egy lehetőséget vagy képzetet, hogy azzal, hogy te csinálsz valamit, egyáltalán leírod azt, ami történik, az segít azt feldolgozni vagy megváltoztatni egy picit a róla való gondolkodásunkat. A másik pedig, hogy én hiszem azt, hogy együtt tudunk valamit csinálni, együtt, mint független média, együtt, mint erdélyi magyar közösség, csak kicsit másként kellene gondolkodnunk saját magunkról, meg kellene ismernünk azt az erdélyi közösséget, ami inkább erdélyi közösségekből áll”.
• Vig Emese, Transtelex: „Minden nap keressük a motivációt. Van egy sztorim, ezt mindig elő szoktam venni és elmondom magamnak. A Transindex utolsó hónapjaiban Horváth Sz. Ferenc történész, kutató beküldött egy cikket, amiben a Brassói Lapok 1944-es számait elemezte – azt az időszakot, amikor már hatályban voltak a zsidótörvények, amikor már elkezdődött a gettósítás. És ezekben a hónapokban a legtöbb erdélyi sajtótermék propagandaanyagokat írt, hallgatott vagy elferdítette a valóságot. Egyedül a Brassói Lapok próbálta – legalább részben – megmutatni, mi történik valójában. Ez a történet mindig eszembe jut. És most is látom, mennyire fontos, hogy legyen valaki, aki nem a propagandát írja. Hogy legyen valaki, aki a tényeket írja le, még akkor is, ha nehéz. Ez motivál engem nap mint nap. Hogy a napi sajtó nem csak az aznapi hírekről szól – hanem arról, hogy egyszer valaki ebből próbálja majd megérteni, mi történt velünk.”
• Sipos Zoltán, Átlátszó Erdély: „Az újságírás és főleg a független újságírás enyhén szólva nem az a megállapodott, nyugdíjas, kiegyensúlyozott, családdal töltött minőségi időt lehetővé tevő szakma. Ha körülnézek a 40-50 év körüli kollégák között, nem tudok olyan újságírót mondani, akinek ez mind meglenne, ellenben van kismillió függőség, mentális problémák. Mint mindenkinek, nekem is volt kiégésem, depresszív időszakom, viszont én szerencsés vagyok, mert rájöttem arra, hogy ezt kezelni tudom. Biciklizem, túrázom, illetve úszom, és ezzel szinten tudom tartani magam.”
• Kiss Anna, Miközöd: „Nagyon sok düh van bennem, és ezt próbálom konstruktívan levezetni. A Miközöd mögött kilenc fős szerkesztőség áll és a 9 főből 8 ember önkéntes alapon dolgozik. (...) A dühöm mellett a másik nagyon erős motivációs tényező ebben a projektben számomra az, hogy be tudtam vonzani ennyi embert, akik tényleg a szabadidejüket teszik bele ebbe a projektbe, és csinálunk ebből valami olyasmit, amit egyelőre még mások nem nagyon csinálnak felénk. (...) Egyelőre még mindenképp szeretném csinálni, annak ellenére, hogy most például azt érzékelem, hogy egyrészt az embereket nem érdeklik a szociális témák, másrészt a sok fizetett hirdetés olyan szinten lenyomja az organikusan pörgő dolgokat, hogy beesett a nézettségünk.”

Pál Edit Éva szerint az algoritmusokkal is fel kell venni a harcot, ezért nagyon fontos lenne, hogy ha az olvasók egy-egy jó cikket találnak, azt minél többen megosszák, hiszen a Facebook-algoritmus változásai miatt akár 65 százalékkal is esett a portálok nézettsége.

Ezekkel a válaszokkal zárjuk a beszámolót, de aki kíváncsi arra, hogy milyen történetei vannak az újságíróknak egy-egy kényes témát feszegető cikk utóéletéről, hogy mit gondolnak a fiatal közönség bevonzásáról és hogy lehet-e fenntarthatóan videós tartalmakat gyártani Erdélyben, annak ajánljuk a hangfelvételt: