A magánszemélyek is kötelesek megjelölni a kampánytartalmakat, ha gyakran osztanak meg választási propagandát – a BEC szerint

Azok a magánszemélyek, akik nem töltenek be választott tisztséget vagy más köztisztséget, de ismétlődő, hangsúlyos módon választási propagandát osztanak meg személyes oldalukon a közösségi médiában, a választók befolyásolására alkalmas politikai szereplőknek minősülnek, és kötelesek megjelölni az említett tartalmakat, hogy kinek kampányolnak, ellenkező esetben ezek illegálisnak tekintendők – írja a Központi Választási Iroda (BEC) keddi közleménye alapján az Agerpres.

A tájékoztatás előzménye, hogy Nicușor Dan független elnökjelölt a napokban cenzúrával vádolta meg a BEC-et, miután az intézmény több mint 150 személy olyan bejegyzését töröltette, amelyekben őt népszerűsítették.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bejelentésére a BEC többek között Cristi Danileț volt kolozsvári (celeb)bíró, Facebook-bejegyzését is töröltette, arra hivatkozva, hogy az által megjelenített tartalom voltaképpen politikai reklám.

A BEC elnöke, Cristinel Grosu bíró által aláírt keddi közlemény felsorolja azokat a tényezőket, amelyek megindokolják az említett magánszemélyek bejegyzéseinek törlését. A közlemény emlékeztet, hogy a 2025-ös elnökválasztások újdonságaként a választási törvény a BEC-et hatalmazza fel az online térben zajló választási propagandával kapcsolatos bejelentések elbírálására, és ennek az intézménynek joga van felszólítani a nagy közösségi platformokat az illegálisnak minősített tartalmak törlésére.

Az intézmény érvelése szerint a korrekt választási folyamat feltétele az „igazságos egyensúly” a véleményszabadság biztosítása, illetve a választók félretájékoztatásának és manipulálásának megelőzése között.

A BEC ugyanakkor emlékeztet, hogy a választási kampány kezdetétől azt a – bíróság által is jóváhagyott – elvet követte, miszerint azok a magánszemélyek, akik nem töltenek be választott tisztséget vagy más köztisztséget, és ismétlődő, hangsúlyos módon választási propagandát osztanak meg személyes oldalukon a közösségi médiában, a választók befolyásolására alkalmas politikai szereplőknek minősülnek, és kötelesek megjelölni az említett tartalmakat, ellenkező esetben ezek illegálisnak tekintendők.

A közlemény szerint a BEC soha nem töröltetett olyan tartalmakat, amelyek megmaradtak az újságírás vagy a közvélemény tájékoztatásának, illetve a magánvélemény megfogalmazásának keretei között. Ugyanakkor nem minősítette politikai reklámnak azokat a tartalmakat sem, amelyeket közéleti szereplők jelentettek meg ugyan, de nem kimondottan választásra buzdítanak, hanem valamely jelölt tevékenységének eddigi eredményeiről számolnak be – derül ki a BEC közleményéből.

Cristi Danileț már korábban kommentálta, hogy a BEC a bejegyzései törlésére szólította fel a Metát. „Nem vagyok »politikus«: nincsenek barátaim a politikában, nem fizetnek a politikusok közvetlenül/közvetetten, nem vagyok tagja semmilyen politikai pártnak. 1999 óta vagyok elkötelezett állampolgár. Gyakran kritizáltam az intézményes politikai csúsztatásokat. Most, hogy már nem vagyok bíró, szabad kritizálnom a politikusokat és a pártokat. A jelöltekkel kapcsolatos megosztásaim az én gondolataimat képviselik. Így kapcsolódok be az ország leendő elnökével kapcsolatos országos vitákba” – kommentálta a közösségi médiában népszerű exbíró.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!