Elutasította az alkotmánybíróság a drónok kilövését lehetővé tevő törvény elleni kifogásokat
Elutasította az ellenzéki pártok beadványát és alkotmányosnak nyilvánította csütörtökön az alkotmánybíróság a nemzeti légtér használatára és a békeidőben végrehajtott katonai missziókra vonatkozó törvénytervezeteket. A többek között a Románia légterét megsértő katonai drónok megsemmisítését lehetővé tévő törvénycsomag így az ügyvivő államfőhöz kerül kihirdetésre.
A Románok Egyesülésért Szövetség (AUR), a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt parlamenti frakciói elsősorban azt kifogásolták, hogy a légtér használatának ellenőrzéséről szóló törvény szerint a román hadsereg bizonyos erőinek irányítását időszakosan NATO-parancsnokok vehetik át, ami sérti Románia szuverenitását, írja az Agerpres.
Közleménye szerint az alkotmánybíróság megállapította, hogy a NATO és a szövetséges országok katonáinak szerepét Románia légterének ellenőrzésében az ország NATO-tagként vállalt kötelezettségeivel összefüggésében kell elemezni.
„A NATO-tagság bizonyos hatáskörök átadásával és bizonyos hatásköröknek a tagállamokkal közösen gyakorlásával jár, ami nem érinti az ország szuverenitását”
– érvelnek a bírák, emlékeztetve arra, hogy Románia légtére a NATO légterének része.
Az alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az ellenzéki pártok beadványában kifogásolt „hatáskör-átruházás” során a NATO által kijelölt parancsnokok azoknak román katonai erőknek az irányítását veszik át, amelyek a NATO integrált lég- és rakétavédelmi rendszerének keretében teljesítenek légtérvédelmi járőrszolgálatot, és ezek a parancsnokok nem a román hadsereg tisztjeinek helyére lépnek.
A törvénytervezeteket február 26-án döntő házként hagyta jóvá a szenátus, ha a három ellenzéki párt nem támadta volna meg, akkor már csak az államfői kihirdetés lett volna hátra.
Románia légterét az elmúlt időszakban többször megsértették feltehetően Ukrajnának szánt orosz drónok.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!