Visszavonták Ion Iliescu forradalmár-igazolványát
A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmár-igazolványát. A döntés nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető – írja az Agerpres.
Az 1945-1989 közötti kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság arra hivatkozva kérte a törvényszéktől Iliescu forradalmár-igazolványának visszavonását, hogy Iliescu 1944-től a Kommunista Ifjak Szövetségének (UTC), 1953-tól pedig a Román Kommunista Pártnak (PCR) a tagjává vált, és mindkét szervezetnek vezetőségi tagja lett. Azonban a 2004/341-es, majd utólag a 242-es törvénnyel módosított jogszabály értelmében nem részesülhetnek forradalmár-igazolványban és a forradalmárok előjogaiban azok, akik 1945 és 1989 között a Román Kommunista Pártban valamely vezető szerepet töltöttek be helyi, regionális vagy országos szinten – érvelt beadványában a kormány alárendeltségébe tartozó államtitkárság.
A forradalmár-igazolvánnyal rendelkező személyek számos kedvezményben részesülnek, például elsőbbségük van az állami alapból történő lakásvásárlás vagy -bérlés során; előnyben részesülnek ingatlanhitel esetén; ingyenes gyógyszerekre jogosultak, ingyenesen részesülhetnek a szanatóriumok és kezelőközpontok szolgáltatásaiban; ingyenesen közlekedhetnek a városi közszállítási járműveken, nem kell ingatlanadót fizetniük; a nyugdíj mellett bármilyen más jövedelmük is lehet.
Iliescu forradalmár-igazolványának visszavonását még 2022-ben kezdeményezte a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárságnál a December 21. Egyesület, jelezve, hogy a volt államelnök nem teljesíti a román forradalom harcosa cím birtoklásának feltételeit.
Ion Iliescu háromszor állt az ország élén, először 1989 és 1992 között mint a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöke, majd 1992-1996, illetve 2000-2004 között mint megválasztott államfő. A volt elnököt kétszer állították bíróság elé az úgynevezett forradalom-ügyben, de a bíróság mindkét esetben visszautalta az iratcsomót a katonai ügyészségnek azzal az indokkal, hogy a kivizsgálást elölről kell kezdeni.
Iliescut azzal vádolták a katonai ügyészek, hogy Ceaușescu bukása után úgy legitimálta hatalomra kerülését, hogy szervezetten, magas rangú katonák által végrehajtott akció révén félretájékoztatta és összezavarta a lakosságot, ami miatt sok ember meghalt vagy megsebesült, lelki szenvedéseket élt át, vagy jogellenesen korlátozták szabadságát.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!