Névtelen hősök a holokauszt idején: két katonaorvos, akik életet mentettek Kolozsváron

A nem zsidó állampolgárok túlnyomó többsége ellenségesen vagy legfeljebb közömbösen viszonyult zsidó embertársaihoz (akár szomszédaihoz és ismerőseihez is), akiket üldöztetésnek, kisemmizésnek, gettósításnak és a megsemmisítő táborokba való deportálásnak vetettek alá. Sok helyen azonban, a faji törvények ellenére, amikor a zsidók életveszélybe kerültek, akadtak olyan nagybetűs emberek, akik segítettek barátaiknak, szomszédaiknak, vagy ismeretlen zsidó társaiknak a túlélésben, még akkor is, ha ez komoly veszélyt jelentett, például a halálbüntetést vagy a náci táborokba való deportálást.

Most, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjának előestéjén jó, ha megemlékezünk a zsidók megmentőiről.

A Világ Igaza címet egy különleges bizottság szabályai szerint ítélik oda, amelyet 1963-ban hoztak létre, és amelynek élén az izraeli Legfelsőbb Bíróság egyik tagja áll. Azok a személyek jogosultak erre a címre, akik nem zsidók, és életüket, szabadságukat, biztonságukat vagy pozíciójukat kockáztatták egy vagy több zsidó megmentése érdekében, akiket halálos veszély vagy deportálás fenyegetett, anélkül hogy bármilyen anyagi ellenszolgáltatást kértek volna cserébe.

A törvény értelmében Izrael állam bizonyos jogokat biztosít azoknak, akik ezt a címet elnyerték, például tiszteletbeli állampolgárságot, valamint anyagi juttatásokat: nyugdíjat, egészségügyi ellátást stb.

A cím odaítélése névre szóló javaslat alapján történik, amelyhez a megmentett személy tanúvallomását kell csatolni, hivatalos dokumentumokkal vagy egyéb meggyőző bizonyítékokkal alátámasztva. 1989 előtt a kommunista blokk országaiból származó Világ Igaza kitüntetettek száma viszonylag alacsony volt (a rezsimek sajátos korlátozásai és Izraellel való feszült kapcsolatai miatt), de 1989 után ez a szám növekedett. Az idő múlásával azonban az információk dokumentálása és ellenőrzése egyre nehezebbé vált, mivel a megmentők és a megmentettek megöregedtek, illetve elhunytak, így sok címet már posztumusz ítéltek oda.

A 2023-as statisztikák szerint Magyarországon 884, Romániában pedig 80 Világ Igaza élt. Azért említem ezeket a példákat, mert az észak-erdélyi zsidókat megmentők mindkét országból származhattak.

Bizonyára több olyan embermentő is volt, aki megfelelt volna a kritériumoknak, és bekerült volna a Nemzetek Igazai panteonjába, de nincsenek tanúk, nincs elég dokumentum, amely bizonyítaná tetteiket, és néha még a nevük sem ismert. Ez az az eset, amelyről az alábbiakban beszámolok.

1944. szeptember 3-án a kolozsvári Park Szanatórium pincéjében megszületett egy zsidó kisfiú. Kolozsvár német megszállás alatt állt, és június első tíz napja óta „zsidómentesítve” volt, mert a téglagyári gettót már kiürítették, a városból és környékéről több mint 18 000 zsidót Auschwitzba deportáltak. A következő hónapokban a titokban Kolozsváron bújkáló zsidók túlnyomó többségét feljelentették és letartóztatták. Mégis 1944. szeptember 3-án egy zsidó nő kisfiút szült a városban! Ő volt Schwartz Róbert (1944-2023), a Kolozsvári Zsidó Hitközség későbbi elnöke 2010-2023 között.

Az édesanyja és a méhében hordott gyermeke megmentésének történetét maga Schwartz Róbert mesélte el nekem egy hosszú interjúban, amely az „Észak-Erdély holokauszt-túlélő gyermekei” című dokumentumfilm-sorozat első részének alapjául szolgált. Ezt a projektet én kezdeményeztem, és a kolozsvári közszolgálati televízió munkatársaival közösen valósítottuk meg.

Schwartz Róbert már középiskolás korában, az 1960-as években elveszítette mindkét szülőjét, így keveset tudott az édesanyja megmentésének részleteiről és a körülményekről, amelyek között megszületett. Mint a holokauszt traumáját átélt szülők többsége, a szülei sem beszéltek sokat az elszenvedett borzalmakról a kezdeti években. Azonban az általa elmondottakból világosan kiderült a megmentők bátor cselekedete: két magyar katonai orvos tette lehetővé az édesanyja és ezáltal az ő megmenekülését.

Amikor Schwartz Árpádot behívták zsidók számára kötelező kényszermunkára, felesége – az érvényben lévő előírásoknak megfelelően – a Csáky István utca 1. (ma Stefan O. Iosif utca) alatti házban maradt.

Dr. Schwartz a Kolozsvár-Dés-Kackó vasútvonal építési munkálatait végző egység szanitéce volt, és parancsnoka gyakran küldte őt (egy katonatiszt kíséretében) Kolozsvárra egészségügyi anyagok beszerzésére. Ilyenkor néha a feleségét is meglátogathatta. Egy adott ponton két magyar tisztet – Schwartz Róbert tudomása szerint két katonaorvost – szállásoltak be a Schwartz család házába, akik szívélyes kapcsolatot alakítottak ki vendéglátóikkal.

1944 májusában, amikor Schwartz doktor meglátogatta feleségét, nem találta otthon, mivel őt már a téglagyári gettóba internálták. Tudta, hogy felesége terhes, nagyon aggódott, és valószínűleg megkérte a két katonaorvost, tegyenek valamit a megmentése érdekében. Hamarosan, egy újabb gyógyszervásárlási útja során Schwartz Árpádot erőszakkal leszállították a vonatról, és azonnal Auschwitzba deportálták; úgy ment el, hogy semmit nem tudott felesége sorsáról.

A két katonaorvosnak – nem tudni, milyen eszközökkel – sikerült kimenteniük Schwartz Mártát a gettóból, és egy rejtekhelyet alakítottak ki számára az egykori lakásuk pincéjében, ahol biztosították számára a túléléshez szükséges dolgokat.

Amikor eljött a szülés ideje, megszervezték Schwartz Márta elszállítását a Park szanatóriumba: annak a pincéjében hozta világra kisfiát, orvosi segítséggel. Érdekes módon, a szanatóriumban született gyermeket hivatalosan be is jegyezték és a városházán Schwartz Árpád néven, izraelita vallásúként anyakönyvezték! Az édesanya a zsidó hagyomány szerint az apja nevét adta a fiúnak, akiről semmilyen hírt nem kapott, és akit halottnak hitt.

Még a szülés napján visszavitték Mártát és újszülött gyermekét a Csáky utcai ház boltozatos pincéjében lévő rejtekhelyre, ahol október elejéig, Kolozsvár felszabadulásáig maradtak. A szomszédok valószínűleg tudtak ottlétükről, de nem jelentették őket – Schwartz Róbert szerint ennek oka a katonaorvosok jelenléte volt. Ki jelentett volna fel magyar katonatiszteket!

Dr. Schwartz Árpád, akit a lágerek felszabadítása Ebenseeben ért, egy ideig a táborban maradt, és az amerikai orvosok mellett ápolta a beteg foglyokat. Azt mondták neki, hogy a feleségét biztosan megölték Auschwitzban, akárcsak a többi terhes nőt, ezért nem is látta értelmét hazasietni. Azt is mondták neki, nincs miért visszamenni Erdélybe, jobb lenne, ha Amerikába menne dolgozni. Ő azonban végül visszatért Kolozsvárra – mint oly sok más szabadult fogoly, akik abban reménykedtek, hogy legalább egy élő rokonra találnak.

Nagy meglepetésére felesége és egy kisbaba fogadta – a kisfiuk! A Schwartz család azon kevés kolozsvári családok egyike volt, amelynek valamennyi tagja életben maradt... Egy idő után a szülők hivatalosan is megváltoztatták keresztnevét Árpádról Róbertre, a zsidó szokásnak megfelelően, amely szerint a gyermeknek nem viselheti élő szülőjének nevét.

Múltak az évek; sajnos Árpád és Márta Schwartz viszonylag fiatalon távozott az élők sorából, így Róbertnek egyedül kellett boldogulnia. Kémiát tanult, doktori címet szerzett, és elismert kutatóvá vált. Kezdetben nem gondolt arra, hogy utánajárjon annak, mi történt azzal a két katonai orvossal, akik megmentették édesanyja, és ezzel az ő életét is. Talán már nem is lett volna honnan megtudnia a nevüket, hiszen szülei már nem éltek, és a két orvos elhagyta Kolozsvárt a magyar hadsereg 1944 októberi visszavonulásával együtt.

A két katonaorvos pontosan teljesítette a Világ Igaza kritériumát: megmentették egy terhes zsidó nő életét, akit Auschwitzban biztosan megöltek volna, segítettek neki elbújni és biztonságban világra hozni a fiát. Lehet, hogy megvoltak a megfelelő kapcsolatai, de lehetetlen, hogy ennek ellenére nem kockáztatta a helyzetét.

2022-ben, amikor az interjút készítettem, majd a filmet forgattuk, már kevéssé valószínű, hogy életben lehettek. Mégis, posztumusz megkaphatták volna a Világ Igaza címet, ha ismertük volna nevüket.

A magyarországi katonai levéltárakhoz fordultam az általam ismert adatokkal: 1944 májusában katonai orvosként szolgáltak Kolozsváron, a Csáky utca 1. szám alatt elszállásolva. Ezek az információk azonban elégtelennek bizonyultak, mivel a budapesti levéltárak nem rendelkeztek a kolozsvári katonai orvosok névsorával – ezek az adatok a csapatok visszavonulásával elvesztek. A kolozsvári katonai kórház sem őrzött meg háborús időszakból származó iratokat, mivel az a háború idején a magyar hadsereg kórházaként működött. Továbbá az 1940-es évek lakónyilvántartási könyvei sem voltak már elérhetők az épületről, ahol laktak.

Ki tudja, mi történt a háború után ezzel a két névtelen megmentővel, ezzel a két emberséges emberrel… Áldott legyen ismeretlen nevük emléke!

Ez a cikk először románul jelent meg a Baabel.ro portálon. A szöveget a szerző engedélyével fordításban közöljük.